Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem őszinte a fiam

picúrpanka
Létrehozva: 2015. február 25. 08:41

Nem őszinte. Ami tegnap odáig fajult, hogy nem ment edzésre. Vagyis elment az épülethez, hogy érte tudjak menni.


Ha belegondolok, alig azelőtt indulhatott, amikor én megjöttem munkából, felvettem a suliból a másik fiamat, holtfáradtan felmentem a lakásba, hogy azután elinduljak érte, érte, aki azelőtt slisszanhatott ki a lakásból, hogy átbuszozzon a városon, hogy én utána autózhassak, és hazahozhassam.


Fel sem tudom fogni. Nagyon jó kisfiú, tele szeretettel. 13 éves, a 13 évesek gondjaival. Annyira szeretem. De ha szemet hunyok, nem jól szeretem...


Volt már ilyen gondotok?

  1. 2015. március 4. 15:12169.

    Köszönöm, hogy ilyen sokat írtatok! Hétvégén elolvasom, és akit érdekel, itt olvashatja majd, hogyan kerekedett ki a történet. Addig is köszönöm a hozzászólásokat, remélem lesznek saját sztorik, és persze megoldások az adott családban. Még egyszer köszönöm!!!

    előzmény:
    picúrpanka (1)
    2015-02-25  08:41
  2. 2015. március 3. 08:45168.

    Ez most tenyleg meglepett. nekem is van kedvenc bogrem de altalaban azt veszem el amelyik a kezemhez legkozelebb van.


    egyebkent a 20 bogrebol nemcsak egy van ami tetszik szoval nem valasztok bogret soha tul nagy gondossaggal.


    plusz ha meg benne vannak a mosogatogepben akkor meg azt veszem elo amelyik tisztan van a polcon.


     


    az ivassal teljesen egyetertek veled, gyerek vagy felnott akkor igyon ha szomjas, szerintem ez nem is lehet vita temaja.

    előzmény:
    Lillaréka (138)
    2015-02-28  08:47
  3. 2015. március 3. 08:42167.

    nem vagytok UFOk . nalunk se volt divat a hiszti es nem azert mert annyira felt tolunk hogy a szajat se merte kinyitni.


    talan azert mert sose mentunk ugy uzletbe ha a gyerek alapbol nyugos vagy faradt volt, altalaban egy dolgot valaszthatott mindig a bevasarlas alkalmaval es neki ez eleg is volt.


    egyszer volt hogy az apja mondta neki tegye vissza mert mar az 5. et vette le. nem akarta, apa visszarakta es kozolte vele hogy akkor ma egy sincs. siras volt de foldhozverdeses meg hasonlok nem.


    a bogre vagy ilyenek sose voltak tema, sot ha visszagondolok nekem is edes mindegy volt melyik bogrebe kapom a tejet.

    előzmény:
    Bbohar (136)
    2015-02-28  07:36
  4. 2015. március 3. 08:37166.

    Azt hiszem paradicsom arra utalt amikor mar ki van toltve az innivalo a bogreben.


    ahogy en visszagondolok a regi idokre amikor meg ilyen pici gyerekem volt altalaban akkor hivtam enni amikor mar elkeszult vagyis odaraktam az ennivalot. na most ha ott az etel meg a kanal es mellette a piros bogreben az innivalo akkor nem gondolnam hogy at kellene tolteni a kekbe.


    idd meg szepen es a kovetkezo alkalommal majd te fogod kivalasztani a bogredet.


    ha ennek ellenere a hiszti tovabb tombol akkor megkerdeznem hogy dontse el keri e az innivalot es ha tovabb kekbogrezik akkor egyszeruen elveszem elole es annyi.


    masik alkalommal aztan ha van ra ido akkor lehet mondani hogy valasszon o bogret. de en tortenetesen nem engednem hogy a gyerek csakazertisje legyen a vegso szo.

    előzmény:
    Lillaréka (127)
    2015-02-27  21:13
  5. 2015. március 3. 00:20165.

    Első körben kérdezd meg tőle, mi volt az oka, hogy nem akart edzésre menni és aszerint beszéljétek át a történteket.

    idézet:
    cabron (4)
    2015-02-25 09:11:30

    Egyetértek, ezt meg kell beszélni. Ismerősöm fia azért bliccelte el rendszeresen az edzést, mert ott egy nagyobb fiú rendszeresen fojtogatta. Otthon azért nem mert szólni, mert a nagyfiú megfenyegette, hogy még ennél is komolyabb következményei lesznek annak, ha ezt bárkinek elmeséli.

    előzmény:
    cabron (4)
    2015-02-25  09:11
  6. 2015. március 1. 21:29164.

    Elhiheted, egy cseppet sem érdekel


    Ahogy annak sincs jelentősége, hogy ki vagy.  Még akkor sem ha azt képzeled magadról, hogy itt bárkit is érdekel  ki van a nicked mögött.


    viszont a  humorérzéked azt valahol elhagytad a naaaagy titokzatosságban és  saját magad komolyanvételében.


    kár érte, mert valaha volt neked olyan.

    előzmény:
    Nikita 666 (163)
    2015-03-01  20:39
  7. 2015. március 1. 20:39163.

    Ez például elég butuska hozzászólás volt. És még mindig nem tudod miért.

    előzmény:
    Lillaréka (162)
    2015-03-01  19:49
  8. 2015. március 1. 19:49162.

     


    az lehet.


    pedig már kezdtem azt hinni, hogy az izraeli nagykövet felesége... és arra fel ez a naaagy titokzatosság..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_163973 (161)
    2015-03-01  19:37
  9. Torolt_felhasznalo_163973
    Torolt_felhasznalo_163973
    2015. március 1. 19:37161.

    Így próbál meg színes, titokzatos egyéniségnek feltűnni.

    előzmény:
    Lillaréka (159)
    2015-03-01  15:50
  10. 2015. március 1. 18:38160.

    Sejtettem hogy csak az IP címről tudsz.

    előzmény:
    Lillaréka (159)
    2015-03-01  15:50
  11. 2015. március 1. 15:50159.

    Akár másfél  perc alatt is IP cim alapján....


    sőt.. engem is ismert fel már itt ismerős.. irás alapján?


    No és akkor mi van?


    Talán tilos nlczni?


    Vagy mi egyéb jelentősége van annak, hogy megismer- e itt valaki vagy sem?


    Tettél olyat ami törvénybe ütköző??  Ha nem akkor mitől félsz?


    ja.. ne mond.. nem érdekel.

    előzmény:
    Nikita 666 (158)
    2015-03-01  13:55
  12. 2015. március 1. 13:55158.

    szerintem, sokkal murisabb,   hogy azt hiszi, valaki utána  nyomozgat éppen az nlc-n.

    idézet:
    Lillaréka (149)
    2015-02-28 22:57:50

    Nem emeltem ki az NLC-t.


    Már az egyik topicban feltűnt, neked fogalmad sincs arról, hogy kit hogyan képesek megtalálni, figyelni. Attól pedig hogy te éled a kis nyugalmas hétköznapjaidat, másnak még lehet olyan élete, ami nem túl egyszerű. Az hogy hiszek valamit, nem egyezik azzal, hogy figyelmeztetnek. Tudom, ez számodra elképzelhetetlen. Megmondom őszintén, én belőled többet néztem ki.


    És én épp itt találtam meg az egyik olyan nőt, akinek nem lett volna szabad olyan infókat elejtenie, amiket véletlenül megtett. Illető hölgy el is tűnt. Vajon miért vagyok inkább idióta mint komoly? Vajon miért kerülök egyes topicokat? Miért is van az, hogy némelyekkel tőszavakban beszélünk egymással?


    Ha még mindig nem érted, akkor ne is gondolkodj rajta. De a fórumbéli magatartásomon továbbra sem fogok változtatni. Itt még a legmacerásabb ember is kevés ahhoz, hogy befolyásoljon bármilyen irányba.

    előzmény:
    Lillaréka (149)
    2015-02-28  22:57
  13. 2015. március 1. 13:43157.

    Én voltam az, aki megvédte topic indítót, akit itt elítéltek a gyereke helytelen nevelése miatt.


    Hogy ezek után rám ugrottak...


    Topic indító pedig bizonyára tisztázta a gyerekével a szituációt, és nem óhajtja a gyerek indokát olyanokkal megosztani, akiknek ehhez már végképp semmi közük.

    előzmény:
    nyugger (150)
    2015-02-28  23:22
  14. Torolt_felhasznalo_707841
    Torolt_felhasznalo_707841
    2015. március 1. 07:44156.

    Én szivesen elolvasom, ha leírod.

    előzmény:
    nyugger (153)
    2015-02-28  23:47
  15. Torolt_felhasznalo_483234
    Torolt_felhasznalo_483234
    2015. március 1. 07:40155.

    Az utóbbi időben úgy tűnik, ez lett a divat. Valaki bedob egy témát és azzal a lendülettel el is felejti. Aztán a többiek vagy ugranak rá vagy megy a süllyesztőbe.

    előzmény:
    nyugger (147)
    2015-02-28  19:51
  16. Torolt_felhasznalo_483234
    Torolt_felhasznalo_483234
    2015. március 1. 07:39154.

    A tanyán élők sokszor "emberibbek", mint a Harvardon vagy Oxfordban (vagy bárhol) sok diplomát szerzett "előkelőségek". Nem az iskola adja az ember "lényegét". 

    előzmény:
    Nikita 666 (146)
    2015-02-28  17:38
  17. 2015. február 28. 23:47153.

    Hát igen, csak lehet, hogy valakit érdekelne az eredeti téma. Én is jönnék a kis történetemmel a kamasz lányomról - de minek? Kinek?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707841 (152)
    2015-02-28  23:37
  18. Torolt_felhasznalo_707841
    Torolt_felhasznalo_707841
    2015. február 28. 23:37152.

    Így szokott lenni.

    előzmény:
    nyugger (150)
    2015-02-28  23:22
  19. 2015. február 28. 23:29151.

    Az néha érdekes, néha unalmas.

    előzmény:
    nyugger (150)
    2015-02-28  23:22
  20. 2015. február 28. 23:22150.

     


    A legmurisabb az, hogy elindít valaki egy topikot valamilyen problémával, aztán két nap múlva egymásnak esnek a fórumozók, a témától teljesen függetlenül.


     

  21. 2015. február 28. 22:57149.

    szerintem, sokkal murisabb,   hogy azt hiszi, valaki utána  nyomozgat éppen az nlc-n.

    előzmény:
    *Diorella* (148)
    2015-02-28  22:35
  22. 2015. február 28. 22:35148.

    Ugyan, ha valaki rád ismer, akkor nem egy számból (osztálylétszám) vagy egy országnévből fog. Hanem abból a morzsákból, amit már elcsöpögtettél, ill. a stílusodról. Viszont akkor az illető már amúgy is ismer, max. ez a két információ csak tovább megerősíti. De ha most nem is erősíted meg, majd legközelebb egy másik topiban egy másik morzsával erősíted tovább. Egyébként meg ha van takargatnivalód ismerősök előtt, akkor nem értem, hogy minek csöpögtetsz. A félinformációk, az össze-vissza "beszélések", a hirtelen 3 -miért is kéne nekem válaszolnom- lépés mindig gyanúsabbak és figyelemfelkeltőek. Akinek meg felkelted a figyelmét, az onnantól minden elszórt morzsádra emlékezni fog és végül összeáll a kép. Hiszen magad írod: "Azt hiszitek, nem lehet észrevenni, hogy ki az, aki a műveltségét  tanyán szerezte? Megsúgom, észre lehet venni." Úgyhogy lehet, hogy az ismerősöd attól, hogy nem mondja, már régen észrevett...

    előzmény:
    Nikita 666 (146)
    2015-02-28  17:38
  23. 2015. február 28. 19:51147.

     


    A topikindító hova tűnt?


     


    Most nem tudunk semmit, miért nem ment a gyerek edzésre.

  24. 2015. február 28. 17:38146.

    Semmi ilyesmit nem írtam, nem értem miért kell mindent feketén fehéren elképzelni. Többet nem adok ki magamról.


    Az egyik hozzászólónak üzenem, igen, az országból és az osztálylétszámból már be tud azonosítani olyan személy, aki habár nem regisztrált, viszont olvassa a fórumot.


    Emerita pedig csak egyszerűen kötekedik. Talán valahol valamelyik topicban bokán rúgtam. Kötekedjen ha nincs jobb dolga. Nem fogok sokszoknyás asszonyokkal bohóckodni, akik ki nem látnak a pletykából. Azt szoktátok írni, hogy van egy bizonyos szint, ami alá nem mentek. Hát nálam is van egy szint, ez pedig az értetlenkedő stílus. A merev, begyöpösödött, tanult p.r.szt stílus. Azt hiszitek, nem lehet észrevenni, hogy ki az, aki a műveltségét  tanyán szerezte? Megsúgom, észre lehet venni.


    És most rám lehet kérni a moderációt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_219135 (144)
    2015-02-28  11:30

Címlap

top