Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Plusz egy gyerek kívülről.

kata82
Létrehozva: 2014. november 12. 09:46

Kedves Fórumtársak.


Rég jártam erre, most viszont nagyon magam alatt vagyok. Szükségem lenne némi lelkifröccsre, hátha sikerül kihúznom magam abból a lelkiállapotból, amiben vagyok .


38.hetes terhes vagyok, tehát nemsokára szülök. Nyilván ezért is vagyok érzékenyebb, sírósabb a kelleténél. A párom-sajnos, vagy szerencsére- a héten külföldön dolgozik, egyelőre imádkozom, hogy kibírjuk, míg hazaér.


Hétvégén volt az esküvőnk, 2 éve elváltam az előző férjemtől, van két gyönyörű gyerekem, abból a házasságból. Az új férjemmel pedig most lesz közös babánk. Elfogadta a két gyermekemet, szeretik egymást, normálisan élünk.


És most jön a depim fő oka:


Az esküvőnk napján került elő egy nő, aki szerint a 12 éves lányának a férjem az APJA .


Forró víz, hideg zuhany, gondolhatjátok.


Annyit tudtam a sztoriról, amikor megismerkedtünk, hogy van egy nő, aki azt állítja, hogy van egy gyereke tőle, de ő nem hiszi el, a nő meg annyiban hagyta, nem kért sem apaságit, sem gyerektartást, láthatást, semmit, gyakorlatilag eltűnt. Néha jelentkezett, hogy alá kellene írnia vmit a gyámhatóságnál, hogy a mostani férje nevére vehesse a kislányt, de mindig annyiban maradt a dolog. (nyilván hiba volt nem utánajárni, de ezzel én nem tudok mit kezdeni)


Most viszont állítólag már a kislány érdeklődik- ami érthető is-, hogy ki az apja, stb.


4 napja gyakorlatilag felfordult az életünk, folyamatos a feszültség, veszekszünk, nem alszunk. A nő folyton hivogatja, napi szinten beszélnek, a semmiről, arról, ha hazajön, majd találkoznak, és megbeszélik, hogyan tovább. A férjem kérte, hogy én is had legyek ott, mivel ez erősen befolyásolja a közös életünket. A nő kategorikusan elzárkózott, mondván nekem semmi közöm hozzájuk. (ami részben igaz is, bár ne lenne)


Ezzel a nővel álmodom, folyton sírok, zaklatott vagyok, és félek, hogy a születendő babánknak sem teszek jót, de egyszerűen nem tudok túllépni ezen. Félek- ezernyi dologtól-, de főleg, hogy ez a nő, most belemászik az életünkbe, hiszen már most leoszt, hogy nekem semmi közöm hozzá, mit beszélnek.


Segítsetek nekem, ha van itt köztetek, aki hasonló cipőben jár, hogyan lehet ehhez a helyzethez jól hozzáállni, nem beleőrülni, úgy, hogy ne menjen rá a kapcsolatunk.

  1. 2014. november 23. 23:17165.

    Olvass meg egyszer. Egyaltalan nem. De ha az anya nem fizet, mint ballagasi ajandek, vetettem fel a dolgot. Le ne harapd mar a fejemet. Olyan is lehetne, hogy az anya nem tud fizetni, a rokonok meg igen. Itt nyilvan mas az abra, nem akart fizetni. Nem is fizetett. Szemetlada.

    előzmény:
    KN18 (164)
    2014-11-23  20:42
  2. 2014. november 23. 20:42164.

    A gyermekekről, a család hiányáról és a megváltozott felelősségről beszélgetünk.


    Ugye nem azt akarod mondani, hogy a nagyik és a rokonok fizessék a gyermekkel járó költségeket, OLYAN esetben amikor az anyának a saját vágyira bőven van pénze? 

    előzmény:
    Sissi52 (161)
    2014-11-23  18:03
  3. 2014. november 23. 18:14163.

    Na nekem van meg egy sanda gyanum, hogy mivel a ferj lett beirva apanak, a kislany anyja csupan annyit akar, hogy vegyek le a neverol. Gyerektartas addig szoba sem johetne, amig nyilvanvaloan ki nem derul,kie a gyerek. Ha pedig a gyerek mar a masik apa neven lesz, nem kell gyerektartast fizetni. Ehhez valoban nem kell  a masik no. Azt nem ertem, ezen mit kell az anyanak pattogni, hogy de csak apasi egyedul, meg allandoan hivogat. Megbeszelni egy idopontot, ha nem jon ossze, egy masikat es kalap. A no nem nagyon tunt ugy eddig sem, hogy a penzre hajtott volna.


    Ha a pasie a gyerek es vallalja a kapcsolattartast, akkor ez van.


    Gyereket felnottek hulyesegeibol kihagynam.


    Most mi ujsag van mar?


     

    előzmény:
    kata82 (1)
    2014-11-12  09:46
  4. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. november 23. 18:11162.

    Ezekből lesz az a gyerek aki majd iskola befejezése utan minél gyorsabban lelép otthonról onnan ahol csak megtűrík idieg órákig, összebútorozik aktuális szerelmével és lelép. Ha nem kitünő tanuló kevés eséllyel fog tudni tanulni pénz hiányában..Olyan döntést hozva amivel nagy valószínűséggel ugyan abba a lyukba fog belelépni mint az anyja tette anno. Rossz kapcsolat gyerek majd kilép belőle pár év múlva.


     


     

    előzmény:
    KN18 (160)
    2014-11-23  17:44
  5. 2014. november 23. 18:03161.

    Ahany haz, annyi szokas.


    Masik topikban meg gazdag anyu miatt nezi le a gyerek az apjanak a feleseget. Most ez ellen lehet haborogni,de ez a dolog egyaltalan nem ujkeletu. Van, hogy szenved a gyermek, van, hogy nem. Olyan is van, hogy direct jo, hogy az apja nincs kepben. Az osztalytarsnal az anya ahibas, aki az egyik gyermeket eloterbe helyezi a masiknal. 25 ezer forintja lehetett volna a masik gyermekre is, na ne ma'. Ez ilyen direct csinalt szerencsetlenseg. Vagy nagyik, rokonok is osszedobhatnak azt a penzt, csak akarni kellene. Ez a regikeletu gonosz mostoha mesekre emlekeztet, csak itt az edesanya csinalja ugyanazt.

    előzmény:
    KN18 (160)
    2014-11-23  17:44
  6. 2014. november 23. 17:44160.

    Ha egy nőnek gyermeke van akkor már nem élhet 100%-ban úgy, ahogyan ő akar. Lehet anyu boldog egyedülállóként, de a gyerek meg szenved az apja hiánya miatt.


    Vagy lehet anyu boldog új apuval, de a másik kapcsolatból hozott gyermeke meg hányingert kap a férfi jelenlététől. 


    Lányom egyik osztálytársa nem vehetett rész a saját szalagtűzőjén mert a külön élő szülők nem fizették ki a kb 50 ezer ft költséget. Anyu azért nem, mert most szült új apunak új gyereket és a terhesség + az újszülött sokba került + új apuval most kezdenek új közös otthont építeni és arra is sok pénz kell.  a régi gyerek meg örüljön, hogy megtűrik és kap enni.


    Az édesapa meg egyedül nem tudta felvállalni az összes költséget. 

    előzmény:
    Sissi52 (158)
    2014-11-23  15:24
  7. 2014. november 23. 15:31159.

    Tudod, ha az embereknek nincs parjuk, nem arra vagynak, akivel remekul kijonnenek, hanem hozzak a nagyfazekat, ami tele van igenyekkel, hogy a masik milyen legyen. Egesz egyszeruen olyannak kellene lennie, akivel ki lehet jonni. Nekem ugy tunik, valahogy ugy akarom magyarazni, akinek nincs semmije, csoro, az mindent akar. Nem eleg neki, csupan az, ami ot egy eletre boldogga tenne. En pl egyszer azon buktam el, pedig minden stimmelt, hogy nincs szurke szmem. Hat nincs.

    előzmény:
    KN18 (157)
    2014-11-23  09:58
  8. 2014. november 23. 15:24158.

    Hat egyreszt a multkor kezdtem elcsodalkozni, hogy honnan jott elo ez a sok no, aki egy pasi miatt lemegy labtorlobe. Pedig o volt anyuka szemefenye, anyuka inkabb soha nem evett egy jo falatot, csak az o csemeteje tomje magaba a finomsagokat. A tanart meg tudna olni az iskolaban, ha az o csemetejenek 4-es helyett 4-t adott. O volt a kiralykisasszony, es most onkent megy el rabszolganak.


    Persze, hogy jo, hogy mindenki ugy elhet, ahogy akar. Sokan megsem elnek vele.


    Sokan elnek tarsas maganyban, ami sokkal rosszabb a fizikai egyedulletnel.


    Hogyan tudnank mi eldonteni, hogy masoknak mi a jo? Meg ok maguk sem tudjak. Azt legalabb tudjak, hogy mi a rossz. Es akinek van esze, az valtoztat, aki meg nem, az dicsekszik, hogy bezzeg o. Na bezzeg, en nem kernek belole bezzeg.

    előzmény:
    KN18 (157)
    2014-11-23  09:58
  9. 2014. november 23. 09:58157.

    Az ilyen pasikat nagy ívben el kell kerülnie a nőknek. De most is olvashatunk 2-3 topicot ahol a nők önbecsülés nélkül évekig élnek tróger, dologtalan pasikkal és mégsem képesek elhagyni őket 


    Ma az a trend, hogy elköteleződés nélkül folyamatosan fenntartva a lehetőséget, hogy minden nyűg, válás stb. mellőzésével azonnal lépni tudjanak, ha láthatáron a jobb parti. Így élnek együtt az emberek, nem vállalnak felelősséget és semmi tolerancia, csakis az egyén vágyai. Ha valami nem úgy alakul ahogyan ő gondolja, akkor már ugrik is át újabbnál, újabb kapcsolatokba. Aminek következtében rengeteg boldogabbnál, boldogabb ember kellene, hogy legyen társadalmunkba, hisz kilép a nem működő kapcsolatából .


    De nincs így, csak mindenütt panaszt hallani, hogy nem lehet párt találni, hogy rengeteg az elmagányosodott, boldogtalan ember.

    előzmény:
    Sissi52 (156)
    2014-11-22  21:18
  10. 2014. november 22. 21:18156.

    Akkor mar csupan azon lehet csodalkozni, hogy mintacsaladokban felnott 30-as pasik miert nem vallalnak felelosseget.

    előzmény:
    KN18 (143)
    2014-11-20  08:40
  11. 2014. november 22. 00:29155.

    Zuros egy kapcsolat,lehet hogy megerdemlik egymast .Ugylatszik a Ti eltunt...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (152)
    2014-11-21  10:50
  12. 2014. november 21. 16:45154.

    Csak szép csendben jegyzem meg, hogy a te stílusod is a közepes alatt mocorog.


    Tizenévesen még azt hiszi az ember, hogy mindent ő tud jobban, aztán jó esetben huszonévesen rájön, hogy ez nem feltétlenül igaz, és tanul egy kis szerénységet és önkritikát. (Aki meg harminc fölött még mindig azt hiszi, hogy ő találta fel a spanyol viaszt, az már menthetetlen.)


    Az egy dolog, hogy te mit gondolsz a kapcsolatodról, az meg egy másik, hogy ez hogy fog alakulni a következő 10-20 évben. Ugyanis nemcsak tőled, hanem a párodtól is függ. Sokféle krízishelyzet létezik, és mindenki másképp reagál. Általában a legmagabiztosabbak koppannak legnagyobbat. Pont azért, mert mindenkinél különbnek érzik magukat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (151)
    2014-11-21  10:48
  13. 2014. november 21. 11:19153.

    Semmivel sem különb a stílusod, ezt jó, ha tudod.


    Nem értem miből gondolod, hogy nyomdafestéket tűrőbb kullancsnak, nem normálisnak nevezni ismeretlen embereket, akik benne vannak egy olyan élethelyzetben, amit nem ismersz.


    Helyesírás meg egyes, ha már szóba hoztad a gimnáziumot.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (151)
    2014-11-21  10:48
  14. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. november 21. 10:50152.

    közben pedig azon sír hogy nem fog tudni 2,5 milliot kifizetni. Ami azért 4 gyerek mellett nem olyan nagy összeg.


    Gondolom azt hitte hogy a férfit lehuzza anyagilag ahogy tudja.


     


     

    előzmény:
    kekelefant (147)
    2014-11-20  22:44
  15. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. november 21. 10:48151.

    Említi hogy közgazdász hogy jól megy neki, de olyan sítlusban ír ami egyszerűen megdöbbentő. Szeintem normális férfi, normális értékrenddel és élettel nem áll össze egy 2 gyerekes elvált nővel. Nomális ert ez akármennyire is fényezzi, nem az. Tudja hogy lehet hogy van egy lánya és egy évtizeden keresztül nem tesz semmit sőt összeáll inkább egy 2  gyerekessel. Bár az ilyen férfiak pontosan azért akarnak elvált nőkkel kavarni mert abban biznak hogy ezeknek majd biztos nem kell család.  Az ilyen kullancsok persze csak rámásznak úgy nem lehet szabadulni tölűk,aztán jön a gyerek is.


     


    A fogalmazas kerdese pedig gimnázium.


     

    előzmény:
    kekelefant (146)
    2014-11-20  22:37
  16. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. november 20. 23:15150.

    Hát én első házasságban régóta, több gyerekkel élőknél is látok cifrákat:-))


    Úgyhogy semmi sem garancia. Minden helyzetből lehet jót meg kevésbé jót is kihozni.


     

    előzmény:
    KN18 (143)
    2014-11-20  08:40
  17. 2014. november 20. 22:53149.

    Ilyen volt a mienk is,nem is tudom hogy tudtunk felnoni,se problema,se 3 apuka..sivar volt.

    előzmény:
    KN18 (137)
    2014-11-19  07:34
  18. 2014. november 20. 22:51148.

    Midenesetre  hatalmas felelotlenseg 2 gyereket berangatni egy uj kapcsolatba,gondolom korai ismeretseg utan.


    Erre vagyott buksisimogatasra,es elismero -jaj de kis ugyes vagy-beszolasokra,most felhuzta az orrat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (130)
    2014-11-18  16:03
  19. 2014. november 20. 22:44147.

    Nagy ellentmondasokba kerul a ti ,mert ha neki van 2 gyerek es a szent a lovagnak 1,az harom,akkor miert kell pillanatok alatt egy 4-ik.Es ha a ferjet a  12 eves lanya sem erdelkelte,akkor mibol gondolja ,hogy most hirtelen leall babazni?Nagyobb baj,hogy a segitokesz valaszokra csak az utolso utszeli stilustalansagban tud valaszolni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (129)
    2014-11-18  15:44
  20. 2014. november 20. 22:37146.

    Mindenkinek szerencseje,hogy nem ilyen anyaval nott fel.Csak ugy csopog belole a gyulolet,de rossz lehet egy ilyen keseru no kozeleben.Meg fogalmazni sem tud rendesen,mert ha megkeseredett,es csalodassal teli vagy,akkor mar lenne tapasztalatod ugye?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (128)
    2014-11-18  15:30
  21. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. november 20. 09:59145.

    A Ti inditónak írtam hogy IQ bajnok mert alig dereng neki valami a DNS kapcsolatban.


    Ugyancsak TI írtam hogy nyomdaképesebb módon reagálok mert amit írt az a piaci stílust üti meg.


    Te nekem írtál, nem én indítotam a topikot csak reagáltam.


    Rólam állítotad hogy IQ bajnok vagyok? Miért lennék az..? Milyen megjegyzést tettem ami TI színtjével azonos? Hogy nem kell a gyerekeket kapcsolatról kapcsolatra hurcolni evvel ezernyi lelki sérülésnek teszi ki őket.


     

  22. 2014. november 20. 09:10144.

    Kedves TI!


     


    Beszélgess a férjeddel, kérd meg, hogy mindent mondjon el őszintén, hisz egy hajóban eveztek, együtt kell megoldanotok a problémákat.


    Nyilvánvalóan kellemetlen neki ez a történet, ezért ködösít, de őszintének kell lennie ahhoz, hogy kezelni tudjátok KÖZÖSEN a helyzetet.


    Ja, és ha sor kerül az első találkozásra, arra semmiképp ne menj el!

    előzmény:
    kata82 (1)
    2014-11-12  09:46
  23. 2014. november 20. 08:40143.

    Biztos van olyan ahol működik a mozaikosdi, de elenyésző.


    Így ötven felé sok, sok élethelyzetet láttunk már a környezetünkben. Most épp az egyik alkalmazottam van kb. idegileg padlón mert akkora a feszültség a volt férj-közös gyerek-új gyerek-új férj viszonylatban, hogy még hallgatni is fárasztó az eseményeket, nemhogy megélni.


    De ha azokat nézem akik ezért vagy azért új családot alapítottak, hősiesen merték vállalni, hogy ők aztán kilépnek a megunt kapcsolatukból, hááátttt nem látok semmi nagy happyendeket. Sőt jó ha néhány évig működtek a új, nagy reményű kapcsolatok, aztán az sem vált be és újra ment mindenki amerre gondolta.


    Ami persze felnőtt szempontból nem baj, de ha egy gyerek így nő fel, akkor nem kell csodálkozni a mai harmincas pasikon akik nem vállalnak felelősséget 2 hetente 2 napban nem lehet a férfi családapa, férj mintát elsajátítani.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277981 (141)
    2014-11-20  01:37
  24. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. november 20. 01:43142.

    Amennyiben anyuka tudta apa nevét,születési idejét és az anyja nevét akkor képzelt apaként beirhatták simán


     


    Nem lehet valós személyt beírni képzelt apaként. Ellenőrzik, hogy létezik-e az adatokkal.

    előzmény:
    marati (107)
    2014-11-16  16:20

Címlap

top