Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ovi választás
Létrehozva: 2014. november 5. 10:01
Sziasztok!
Ovóda választás előtt állunk és kissé tanácstalan vagyok, gondoltam hátha tudnak itt a tapasztaltabb szülők segíteni.
A számunkra fontos szempontok: lehetőleg rugalmasak legyenek, ne ragaszkodjanak elavult szabályokhoz (gondolok itt olyan dolgokra, ami a másik ovis topicban felmerült, hogy például a gyerekek nem ihatnak, amikor akarnak, meg kell várniuk a kajálást, meg ehhez hasonló agyamentségek), legyenek nyitottak, hagyják kibontakozni az egyéniségeket, ne akarjanak kockákat faragni a gyerekekből. Nem igénylünk mindenféle hiperszuper fejlesztéseket, én azon a véleményen vagyok, hogy amíg nem kerül iskolába a gyerek, addig legyen a játék, esetleg a játékos tanulás az egyetlen "dolga", és az sem igazán érdekel, hogy hány mondókát tanul, a lényeg az, hogy jól érezze magát az oviban, szívesen járjon oda. Jónak tartom a vegyescsoportokat, és az integrációt, mármint nem félnék attól (sőt), ha lesz a csoportban beteg, vagy "problémás" gyerek, szerintem jó dolog, ha látják a gyerekek, hogy milyen színes a világ és milyen sokfélék vagyunk.
Ezidáig volt egy preferált ovi, a városunk elvileg legjobb, "legelitebb" ovija, közel is van, van ott ismerős óvónéni, az ismerősök gyerekei is nagyrészt oda járnak, szép, felújított épület, nagy kert, sok szép játék. Viszont közelebbről megfigyelve egyre kevésbé tetszett. Egyházi intézmény, a gyereket csak akkor veszik fel, ha a szülő írásba adja, hogy majd egyházi iskolába mennek, meg ugye elvárás a katolikus szellemiségű nevelés. Ez utóbbiban sok szülő füllent, hogy oda mehessen a gyereke. Mi sem vagyunk vallásosak, és nem is igazán akarnék képmutató lenni, tehát már emiatt sem tetszik annyira az ovi. De emellett elég versenyistálló érzésem is van az ovival kapcsolatban.
Megnéztünk egy másik ovit is. Ez kisebb, kevésbé modern, lepukkantabb, kevésbé "elit". Viszont a vezető óvónéni sokkal szimpibb, közvetlenebb volt, az egész hely sokkal családiasabbnak tűnt. Itt vegyes csoportok vannak, az óvónéni külön kihangsúlyozta, hogy ott szívesen látják a problémásabb, "különleges" gyerekeket is, ez a dolog is tetszik. Lesz majd egy mikulás-ünnepség, ahova el lehet menni az érdeklődő szülőknek és gyerekeknek ismerkedni, felmérni a terepet, oda majd mindenképp elmegyünk. Szóval most ezt az ovit preferáljuk. A problémám csak az, hogy hiába szimpatikus ez az ovi, nem tudhatom, hogy a gyakorlatban, a mindennapokban milyen ott a légkör. Szóval a kérdésem az lenne, hogy ti oviválasztáskor mi alapján szelektáltatok, mik azok az apróságok, amikre figyelni kell, amik alapján ki lehet szúrni, hogy melyik ovi igazán "gyerekközpontú", vagy melyik a katonásabb?
Köszi előre is a válaszokat!
Na azért ha aspergeres lenne, az csak feltűnt volna a pszichomókusnak, meg még nekem is :)
Nem sokat tudok ezekről a dolgokról, de nem hinném, hogy az, hogy 3 év alatt nem haverkodik, önmagában erre utaló tünet lenne. Úgy tudom a tipikus tünetek például, hogy nem, vagy csak későn beszél, nem mosolyog, nem nevet, nem vesz fel szemkontaktust. Ezek a fiamnál mind rendben voltak, sőt, pont ezek voltak azok, amiket korábban produkált az átlagnál.
Na,annak örülök h tetszett és most már nyitott vagy az ovira.
Hagyd a fiúkát, barátkozzon, vegyüljön.
Az a dolog, hogy ő nem áll be bohóckodni a többiekkel parancsszóra, na az ne is zavarjon! Én fiam elég baratkozós, de pl soha nem majmkodik egy koncerten vagy nem tud kiabalni a 'tömeggel' ha arrakér egy animátor.
Ők inkább figyelők. De abbol tanulnak.
Azért ezt az "antiszoc" viselkedést kivizsgáltatnám a gyereknél. Lehet asperger is, vagy enyhe autizmus, ők azok akik képtelenek kontaktust teremteni másokkal.
Ja és az már csak hab a tortán, hogy az ovi teljesen akadálymentesített. Nem tudom, hogy más városokban hogy állnak ezzel az ovik, itt nálunk a többi óvodára ez nem jellemző. Ez nem volt szempont az ovi választásnál, igazából eszembe sem jutott eddig, de kellemes meglepetésként ért. Szóval nem akarom elkiabálni, de egyelőre úgy néz ki, mintha ezt az ovit nekünk találták volna ki.
Nagyon klassz fejlemények!
Így tovább! :)
Na megvolt a Mikulás ünnepség a "lepukkant" oviban. Egyébként belülről egyáltalán nem lepukkant, de ez már teljesen másodlagos szempont.
Nagyon pozitív a benyomásom. Volt kreatívkodás, fiukám készített mikulást, rénszarvast, csizmácskát, az óvónénik előadtak egy kis műsort, amibe bevonták a gyerekeket is. Mindenki kedves, laza és barátságos volt, összességében nagyon jó volt a hangulata az egésznek. A beszoktatásra rákérdeztem, azt mondták, hogy ők kifejezetten kérik, hogy a szülő legyen jelen az első pár napon, akkor is, ha a gyerek látszólag ezt nem igényli, már csak az ismerkedés miatt is. És hogy a beszoktatás addig tart, ameddig a gyerek igényli, volt olyan gyerekük is, akivel kb 1 hónapig minden nap ott ült az anyukája, mire végre elengedte a gyerek :) A vezető óvónéni azt mondta, hogy náluk a fő elv az, hogy minden gyerek érezze jól magát, nincsenek kőbe vésett szabályok, igyekeznek alkalmazkodni mindenben a gyerekekhez. Ez a hozzáállás nekem nagyon szimpatikus.
Szóval úgy néz ki, ez az ovi lesz a befutó. Gyereknek is tetszett, nem akart hazajönni, itthon közölte, hogy menjünk holnap is :) Bár a szokásos "antiszoc" formáját hozta, nem volt hajlandó megfogni az óvónénik kezét, és a köszönésen, bemutatkozáson kívül meg se mukkant, de nála már az is nagy szó, hogy nem akart menekülni :)
Lájk
Te nagyon jól csinálod.
És -én legalábbis azt látom- belőled nincs sok. Igazi, született anyuciból vajmi kevés van. És ez nem is lenne baj, ha a többség felismerné, hogy jobb lett volna csak 1 gyereket világra hozni.
És az olyanok, mint TE is, pedig tökjó anyuk lesznek, mert a véredben van.
Én azért nem vállalok többet, mert nem vagyok rá kész. És sosem leszek, mert nem vagyok született anyuci. De az egyszem porontyomat viszont tisztességgel, nagyszeretetben szeretném felnevelni.
Én úgy gondolom, hogy csak kis részt múlik rajtam a JÓ testvérkapcsolat, de RONTANI tudok rajta. Sok tesós már felnőtt mesélte el, hogy miben járult hozzá a szülő a rossz testvérkapcsolathoz. Ezekből próbálok okulni.
Apro kritika? Hm... Az en olvasatomban ez egy tamado hsz, ami raadasul nem is a mondottakra reagal...
Ha talan ennyire erosen nem is, de en is ugy ereztem anno, a 2-3 eves inkabb vesztene, mint nyerne egy akkor erkezo testverkevel. Az o egyenisegebol kiindulva. Nem altalanossagban. Akkor az volt a nehez, vajon kesobb (amikor mar mondjuk "keso" testverben gondolkodni) nem ut-e vissza ez a dontesunk. Ezt szinkronban szinte lehetetlen eldonteni. De most nagyobb gyerekkkel is egyertelmu, nem sinylette meg igazan.
Amugy pedig abban is hiszek, hogy elsosorban a szulonek kell akarnia a gyermeket, pusztan azert vallalni masodik-harmadikat, hogy "legyen testvere" az elsonek, nem feltetlenul a legjobb dontes.
Nem kell minden apró kritikát baszogatásnak venni. Leírhatjuk a véleményünket?
Inkább az utolsó félmondatát olvasd el újra:
"nem rendeltük alá minden lélegzetvételünket a gyerekeknek"
Szerintem ez nálad különösen megfontolandó, nem pedig rögtön sértődni kéne.
Engem az aggasztana, hogy az elsőszülött gyerekem személyisége megváltozik, ha tesója születne. (persze ez nálam nem áll fenn, nekem egy gyerekem van és lesz is
)
Az elmult evekben 2-3 olyan tobbgyermekessel talalkoztam, akik elmondtak, utolag egyertelmuen latjak, a gyerekuk valoszinuleg profitalt volna az egykesegbol vagy a nagyobb korkulonbsegbol. Vagyis ugy latjak, NALUK a pozitivumok kisebbsegben voltak/vannak a gyerek szamara a negativumokhoz kepest. Meglepodtem, mert szerintem kevesen merik ezt igy felvallalni, nyilvan hozzam kozelebb allo, barati szemelyek voltak, de nagy integritasra vall szerintem, es ralatasra, hogy igy le tudtak vonni a konzekvenciat es tudnak is beszelni rola.
Masik pedig, hogy szinten tobbgyerekesek mondtak (tanarkent is hallottam, nemcsak maganszemelykent), hogy mennyire nem elsosorban szuloi kompetencia az, hogy a gyerekeik kijonnek-e egymassal. Tehet erte a szulo termeszetesen, de alapvetoen sokkal inkabb szemelyisegi osszeferesrol van szo. Mint ahogy itt is tobben elmondtuk sajat tesos tapasztalatokbol.
Kettő hangot ad mindennek, még annak is aminek nem kéne. :-) A középsőre meg nagyon figyelek, ő hajlamosabb bent tartani, ami bántja.
Nem tudok én semmilyen tutit. Arról beszéltem, amilyen példákat láttam a környezetemben, meg arról, hogy én nem szeretnék kis korkülönbséggel gyerekeket vállalni. Ez utóbbi meg az én dolgom...
Kezet foghattok Harangockával... A témához érdemben, értelmesen hozzászólni nem tudsz, de kötözködni látom nagyon jól, esik... Hát egészségedre!
Te aztán egy kisgyerek mellett tudod a tutit.
Nálunk 15 hónap van a két gyerek között, és tudatom veled, hogy nem voltak elhanyagoltak, nem versengtek a kegyeinkért, mi sem voltunk fásultak, fáradtak főleg az első évben igen.
igaz nem nyavajogtunk mindenen, nem gondoltuk úgy, hogy mi vagyunk azok a szülők, akik mindent a legjobban csinálunk, nem rendeltük alá minden lélegzetvételünket a gyerekeknek.
Ha neked úgy tűnik, hogy nincs köztük féltékenység, akkor jól sikerült kivitelezni az eltérő természetű gyerekek nevelését, tényleg le a kalappal, nem lehet ez egyszerű.
Persze lehet, hogy belül néha picit féltékenyek, de szerintem észrevennéd. Én legalábbis annó mindig hangot adtam ennek. Amivel igazából csak a tesómat bántottam, mert neki ez rosszul esett, ráadásul semmiről sem tehetett. Olyan is előfordult, hogy rászólt anyámra, hogy ne dicsérgesse őt annyit mondjuk egy iskolai sikerért, meg ne bezzegeljen, mert nekem rosszul esik :( Szóval tényleg mérgező dolog a túlzott féltékenység (mert szerintem olyan létezik, hogy egészséges féltékenység, de ez már nem az volt), testvérek között pont úgy, mint egy kapcsolatban.
Tök jó, hogy ezeket leírod, mert ugye én is teljesen eltérő természetű gyerekeket nevelek, mindezt úgy ,hogy nincs saját tesós tapasztalatom.
Szerintem nálatok kivételesen jól alakultak a dolgok. Én kis korkülönbségekre eddig csak rossz példákat láttam. Gyerekek elhanyagoltak és kétségbeesetten versengenek a szülőkért, szülők fásultak, fáradtak, ölik egymást... Én mindig is úgy gondoltam, hogy ha lesz is több gyerekem, az biztos, hogy kis korkülönbséget nem akarok, mert baromi nehéz lehet jól csinálni, nem biztos, hogy nekünk menne.
Nálunk a bátyámmal nem a korkülönbség volt az oka a féltékenységnek, anélkül is lett volna. Ő volt a nagyobb, szóval nekem sem volt tesó nélküli emlékem. Egyszerűen iszonyúan bántott az, hogy máshogy bánnak vele a szüleim. Ő sokkal simulékonyabb, engedelmesebb volt, jobban teljesített az iskolában, sikeresebb volt mindenben, népszerűbb volt, miközben én már akkor is öntörvényű, "antiszoc", lázadó típus voltam. És természetesen a szüleim nem tudtak két ennyire ellentétes természetű gyereket egyformán kezelni (ki tudna...), és emiatt én rettenetesen féltékeny voltam. Persze ma már látom ennek az okát, a miérteket, de gyerekként ezt nem fogtam fel.
Ritka a jó tesóság GYEREKKORBAN. Utána már általában egymáshoz nőnek, csak a legtöbbször inkább afféle ismerősként tekintenek egymásra. De persze ez sem baj. Én is szeretem a nővéremet, de igazából nem ismerem. A barátnőimet jobban ismerem lelkileg és persze közelebb is állunk egymásoz emiatt. Tesóval elbeszélgetünk, összefogunk, ha gond van, segítjük egymást minden helyzetben, de nem járunk össze nap mint nap, mint a jóbarátok.
Nekem barátnőm volt a jópélda: Pont olyanokat mesélt, mint ami nálunk van. A nővére másfél évvel idősebb nála.
Én a kiskorkülönbségnek tudom be (többek között) hogy nincs féltékenység, mert ugye egyik se tapasztalta meg az egykeség előnyeit. Nagy fiam volt nem egész 2 évig egyedül, de hiába faggatom semmi tesó nélküli emléke nincs. Azt mondja, hogy tudja, hogy nem volt mindig a Gergő, de nem tudja elképzelni, olyan, mintha mindig lett volna. Ákos előtti időszak is kezd feledésbe merülni. :-)
Onnan gondolom, hogy nem féltékenyek, hogy SOHA nem próbálnak szabadulni egymástól, vagy kisajátítani engem. Ha pl. a kicsi sír este, akkor szólnak, hogy vígasztaljam meg.
Vagy a kicsi ül az ölemben, és szól, hogy a többieket is öleljem meg. :-)
Olyan édesek voltak tegnap este fektetés után: feltűnés nélkül átszállingózott a középső a kicsihez, és iskolásat játszottak. Az ééphogy elsős volt a tanár, a középsős pedig a tanuló. És a pici asztala mellett írni tanult éppen. :-)
Nálunk a nagy és kicsi közt van 3 és fél év. És még közöttük is van egy. :-)
Nalunk hasonlo a keplet: nagyon szeretem a tesomat. Mindazok ellenere, hogy tenyleg vajmi kozunk van egymashoz. Ez spec sokszor faj is.
Es az is teny, hogy gyerekkorunkban nem kaptuk ugyanazt. Esetunkben en voltam jobb helyzetben. Ez szerintem az egyik, ami eket vert kozenk.
Nem tudom, teso szempontjabol (marmint az elmeleti kerdes, nem a gyakorlat) nalatok mi a helyzet ugy igazandibol, de a fiamat elnezve o semmikepp nem sinylette meg az egykeseget. Nem az a fajta, akit ugymond sajnalni szoktak emiatt vagy hogy o sajnalna sajat magat. Ez azert sokat jelent.
Nem pendülnek ennyire egy húron mindenhol a tesók, mint nálatok. És vannak negatívumai is a tesóságnak. Például a féltékenység. Én iszonyúan féltékeny tudtam lenni a bátyámra, amikor éreztem, hogy nem pont egyenlő a bánásmód. És nem volt az, szerintem sehol nem lehet az, hiszen annyira különbözőek a gyerekek, szerintem egyszerűen lehetetlenség kivitelezni, hogy mindegyik gyereknek minden "jóból" ugyanannyi jusson. Mármint törődésből, szeretetből, türelemből.
Mondom mindezt úgy, hogy nagyon örülök neki, hogy volt egy bátyám (sajnos már nem él), nélküle nem lennék az az ember, aki ma vagyok, rengeteget adott nekem. Szóval tényleg nem azt akarom mondani, hogy jobb lett volna egykének lenni. Csak azt mondom, hogy nem kell az egykéket sem lesajnálni :)
Nalunk is kb ez volt. Nehez volt kozos pontot talalni.
A tesom (raadasul fiu) majd 5 evvel fiatalabb nalam. En inkabb a velem majd' egyidos unokahugommal nottem ossze, o volt olyan kb mintha a tesom lenne.
Utolag az elet persze azt igazolta, hogy nem eletkor kerdes volt az egymasra nem talalas, errol irtam is korabban itt.
Evi, amiket te leirsz, en is irigylem rendesen a fiam neveben. De gyerekkent tenyleg nem a tesommal eltem at. Ezert is probaltam ot nagyon segiteni a szocializacios utjan. Szerencsere talalt is baratot, akit evek ota szivesen latok itt-alvos bulira is, sokszor jonnek-mennek egymashoz, es boldogan hallgatom a furdoszobai orgiakat vagy a takarodo utani susmorgasokat a szobajukbol olyankor.
De igazabol annak is orulok, hogy a hetkoznapokban nem latom maganyosnak teso nelkul se. O az a fajta, aki nagyon jol elvan magaban, tehat nem hianynak eli meg az egykeseget. De tudom, sokan ugy voltak, mint te.
Persze, tudom, ti szépen naaagynépescsaládosdiban vagytok. És ez tökjó. De ha lenne egy 4-5-6 évvel idősebb tesód, nem biztos, hogy meglett volna ez a feeling.
Én nővérem 4 évvel idősebb és én detto ugyanúgy egyedül voltam, ahogy te leírtad. Mert ő vagy nem volt ott vagy leszarta a fejem.
:-)))
Lehet, hogy én vagyok skizo, de én pl. ismerem a Total Car-ba járó rocker csajt (én), és a tisztes 3 gyerekes anyukát is (szintén én) és közte még sok mindent. Ezért nem esik nehezemre elképzelni ezt másról (itt: Rólad) is. :-)
Nem Te vagy túlérzékeny, hanem nekem magasabb az ingerküszöböm az átlagnál. :-)