Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Éjszakai szobatisztaság

Torolt_felhasznalo_302972
Torolt_felhasznalo_302972
Létrehozva: 2014. augusztus 28. 10:26

Sziasztok!


Nemrég már nyitottam szobatisztaságos topikot, de végülis 10 nap alatt július elején teljesen sikerült a pelenkáról való leszoktatás. Jupppi!


Na, most itt van az éjszakai eset. Ezt egyszercsak elhagyják a kölykök, vagy kell bevetni valami trükköt?


Enyémgyerek elég sokat iszik, így hétvégén a délutáni alvásnál is kell rá pelenka, de bölcsiben egész jól szabályozzák az ivást, ott nem kell neki, pedig 2-3 órákat képes horpasztani délután.


Éjjel viszont mindig szükség van pelenkára. Nagyritkán felriad 10-11 körül, hogy ki kell mennie, de ez tényleg csak alkalmanként fordult elő. 


Namost az lenne a kérdés, hogy lehet valamivel motiválni, vagy egyszer éjszakáról éjszakára üres marad a pelenka és elhagyhatom?


 


Köszi, ha válaszoltok! 

  1. 2014. szeptember 26. 13:58138.

    Persze  elhiszem, sokszor a mamajatol varja az ember a dicseretet, es neha azt a legnehezebb elerni;-)))


     


    en nem a regi pelenkakat tartottam a legnagyobb ugynek, engem sokkal jobban kiboritott annal amikor nem aludt vagy evett a gyerek rendesen. az enyem rossz evo volt egy remalom volt ugy 2 eves koratol az eves.


    a pelenkabol nem csinaltunk ugyet, akkor az volt ha lett volna masmilyen en se mostam volna az tuti.


    az a lenyeg hogy a ferjed segit es megbecsuli amit csinalsz es ahogy neveled a kicsit.


     


    anyukad is olyan mint a legtobb a mi korosztalyunkbol szeret nosztalgiazni, de ez igy volt amikor mi voltunk fiatalok is. akkor is volt a "bezzeg az en idomben" c. lemez.


    nagyon utaltam en is;-)))


     

    előzmény:
    krisztina914 (137)
    2014-09-24  13:32
  2. 2014. szeptember 24. 13:32137.

    abban egyetértünk,hogy a mi generációnk a gyereknevelést,szülést valami "hatalmas produktumnak" tekinti.. hidd el ez távol áll tőlem de nagyon és csak akkor panaszkodom ha már nagyon fáradt vagyok. és hát kitől várjon az ember egy kis bátorítást,támaszt ha nem az anyukájától?:-)


    a férjem igyekszik nagyon,mindenben segít de néha jól esik az embernek ha a szülei valamiben elismerik...


    a régi pelenkákat hetente végighallgatom böcsülettel:-)

    előzmény:
    Amarynda (134)
    2014-09-12  14:19
  3. 2014. szeptember 13. 11:52136.
    Igen emlekszem hanyszor beszolt a "szuperanyaktol az osanyakig" mindenkinek.
    most meg o targyalja a gyerekdolgokat es most ez a normalis.

    a stilus... na jobb ha azt hagyjuk, igen remelem a "kis dogrago) idezet tole...
    hoz nem igy beszel. komolyan en ertem a humort de akkor csak neztem ki a fejembol. es allitolag a ferje ezt mulatsagosnak talalta

    nekem ez annyira mulatsagos kb. mint amikor az anya a kislanyat kis k nak hivja.
    előzmény:
    eső (135)
    2014-09-12  15:43
  4. 2014. szeptember 12. 15:43135.
    Én harangockán csak mosolygok, még emlékszem amikor még gyerek előtt hányszor beszólogatott olyanoknak akik abban kértek tanácsot hogy jöjjön össze a baba,vagy éppen gyereknevelési téma volt terítéken. Most ő ugyanezt csinálja. Akkor sokaknak az volt a gond, hogy legyenek váradósak, most neki a gyereknevelés. Csak akkor uncsi volt , most meg jól jönnének a tanácsok. Visszanyal a fagyi...

    A stílusa meg fémjelzi. Remélem azért a gyerekéhez máshogy szól........
    előzmény:
    Amarynda (134)
    2014-09-12  14:19
  5. 2014. szeptember 12. 14:19134.
    szerintem az edesanyad arra gondol amikor azt mondja hogy tul sokat nyafogsz, hogy az o valoszinuleg az en korosztalyom szamara termeszetes volt , hogy egyedul van a gyerekkel, nekem pl a ferjem sorkatona volt tehat nem egy hetig hanem 2 evig nem volt otthon.  termeszetes volt hogy nincs automata mosogep eldobhato pelenka jatszohaz es hasonlok.

    es valoszinuleg arra is gondol hogy az hogy valaki szul egy vagy tobb gyereket ez nem erdem nem kiemelkedo teljesitmeny, hanem a sajat dontese es az elet velejaroja.
    az hogy a szulo neveli a gyereket segitseggel vagy anelkul nem teljesitmeny hanem az a dolga.

    lehet hogy nalad voltak nagyszulok nagyon sok helyen nem volt es az anyukak nem picsogtak folyton arrol hogy milyen nehez gyereket nevelni, csak csinaltak es kesz.

    pedig hidd el akkor is voltak a nok betegek, voltak siros nem alvos gyerekeik, volt olyan ferj akit csak keso este lattak hazajonni vagy eppen olyan aki egy heten egyszer jott haza mert mashol dolgozott.

    talan egyszerubb lenne a mai anyaknak az elete ha nem ugy fognak fel a gyereknevelest mint valami hatalmas produktomot hanem ahogy a tobbi dolgot az eletben.

    tudod regen pl. a nok nem csinaltak ugyet abbol ha menstrualtak, nem hirdettek falitablan ha eppen valtozokorban voltak es ez nem volt kibuvo arra sem hogy elvegezzek a haztartast, dolgozzanak es meg a gyerekeket is ellassak.

    sokszor azert mergesebb ratok a mi generacionk mert neha ugy allitjatok be mintha ti lennetek az elso anyak/felesegek/dolgozo nok a foldkereksegen es valami egeszen rendkivulit csinalnatok, holott semmivel nem csinaltok tobbet, jobban okosabban mint 50 vagy 70 evvel ezelott.
    előzmény:
    krisztina914 (123)
    2014-09-08  13:38
  6. 2014. szeptember 12. 14:08133.
    ostoba kozonseges liba vagy. regen se tartottalak sokra de most mar annyira sem.

    a stilusod rosszabb mint valami repedtsarku takaritonoe, en ilyen emberekkel nem szoktam beszlegetni, vitazni meg plane nem ugyhogy nem kell tornod magad a valasszal.


    a gyerekkel is igy targyalsz?

    igaz jut eszembe amikor terhes voltal egyszer itt ugy emlitetted a fiadat hogy egy kis"dogrago van bennem".

    mar akkor nagyjabol tudtam hova tegyelek, de a "kurvaragecimindegy" meginkabb megerositett abban hogy az IQ nalad ugy 50 korul van . vagy lejjeb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (128)
    2014-09-08  15:09
  7. 2014. szeptember 12. 13:24132.
    teljesen igazad van. eleg szomoru ha egy anyanak idegenektol , nevtelen forumon kell tanacsot kerni ilyen piti ugyekben is.

    szanalmas ha se egy baratno se egy rokon nincs akitol tanacsot kerhet .

    Bar erdekes modon nekem valahogy nem volt ketseges hogy a gyereket mikor ultessem bilire pedig az en kozelemben meg gyerek se volt se testver se rokon formajaban.

    megsem kellett futkoznom tanacsert hogy mivel etessem mikor bilizzen stb. es ahogy visszaemlekszem ez eleg termeszetesen jott mindenkinek, aki anya volt iskolai vegzettseg es korra valo tekintet nelkul.
    előzmény:
    abak (124)
    2014-09-08  13:46
  8. 2014. szeptember 8. 20:07131.
    Szerintem sem baj, hogy kérdezel. Egy újszülöttnek minden vicc új -tartja a mondás, és tuti, hogy minden évben fog nyitni valaki ilyen topikot. Mint ahogy minden évben van karácsonyos, nyaralásos, felvételis, anyósos és sorolhatnám...
    Én egyébként csak abba olvasok bele, ami érdekel, ezt ajánlom mindenkinek. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (129)
    2014-09-08  15:14
  9. 2014. szeptember 8. 18:41130.
    a szobatisztasággal kapcsolatban sok topik indult,nyilván meg van az oka
    néha tényleg elég egy jó ötlet ami sikerre visz
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (129)
    2014-09-08  15:14
  10. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. szeptember 8. 15:14129.
    Ezt én sem értem.

    Íródnak a hülyébbnél hülyébb cikkek, nyitják párkapcsolati kamukat meg kérdezik, hogy hány óra után lehet érezni a teherbeesést.
    Hát akkor kérdem én: nem fér el még itt ez is??

    Mielőtt a saját gyerekemet kézbe vettem, előtte én még sosem láttam kisbabát. Namármost ennélfogva, annyi az ismeretem a gyerekneveléshez, amit anno a 7 hónap alatt megtudtam a védőnőtől, ill ami józan paraszti ésszel megoldható. A baráti körből és a családomból mi voltunk az elsők akiknek született gyereke, úgyhogy nem igazán tudtam kihez fordulni, ha valami kérdésem felmerült.
    Ez olyan nagy bűn, tényleg??? Hogy itt teszem fel a kérdéseket?
    előzmény:
    krisztina914 (123)
    2014-09-08  13:38
  11. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. szeptember 8. 15:09128.
    Az a baj, hogy veled nem lehet másképp beszélni. Nem olvasod, amit leírunk, csak fújod a magadét nem veszed figyelembe az idézőjeleket és gyanítom a szövegértéssel is gondok vannak nálad.

    Baromira nem érdekel hogy leírod a véleményed -azt teszel amit akarsz- de olyan dolgon lovagolni, ami baromira nem a topik témája, az elég nagy ostobaság.

    Mégegyszer utoljára: Kurváragecimindegyki mennyi vizet iszik!!!Magánügy!!
    előzmény:
    Amarynda (122)
    2014-09-08  12:56
  12. 2014. szeptember 8. 13:54127.
    a 110 hszolas 3. bekezdeseben ott van hogy tisztelet a kivetelnek. nyilvan ezekhez tartozol igy  nincs mirol vitazni.

    A t. i . szerint ahol o el (ez most nem tudom az orszagra, telepulesre, lakotelepre  stb) vontakozik kifejezetten kozolte  hogy ott nem rohangalnak vizespalackokkal.

    ugy mint nalunk (Ausztraliaban) a pampakon. idezet tole.
    előzmény:
    krisztina914 (125)
    2014-09-08  13:48
  13. 2014. szeptember 8. 13:53126.
    eszemben sincs elvárni senkitől segítséget
    de a szobatisztaság az pont egy olyan dolog amikor az ember minden ötletnek örül
    és ha van arra lehetőség hogy az ember feltegye a kérdéseit akkor miért ne?
    előzmény:
    abak (124)
    2014-09-08  13:46
  14. 2014. szeptember 8. 13:48125.
    nem kell messzemenő következtetéseket levonni
    magyar vagyok vizet iszom nem cukros löttyöt 
    az h ki mit iszik nem nemzetiség kérdése
    sőt még palack is van nálam.és nem nézek le más népeket még ha mások le is néznek minket. két évesen a lányom szobatiszta volt a kicsi biztos nem lesz az.mert ő egyszerűen más természet
    szóval annyira nem hülye ez a sok magyar

    előzmény:
    Amarynda (110)
    2014-09-07  12:12
  15. 2014. szeptember 8. 13:46124.
    Mindössze annyit jegyeztem meg, hogy számomra sokszor megdöbbentő, hogy gyerekneveléssel kapcsolatban milyen "kérdésekben" indítanak egyesek topikokat.
    Számomra némelyik azt tükrözi, hogy minimális ismeretekkel sem rendelkeznek.
    Én is nagyszülői segítség nélkül neveltem (nevelem) a gyerekeimet, ettől nem vagyok sem több, sem kevesebb.
    Arra nem lehet számítani, hogy bárki is átveszi a gyerekeidet, a velük kapcsolatos dolgokat neked és a férjednek kell megoldani.
    Ha mégis kapsz segítséget, annak örülhetsz, de elvárni nem lehet.
    előzmény:
    krisztina914 (123)
    2014-09-08  13:38
  16. 2014. szeptember 8. 13:38123.
    nem tudom megállni h ne szóljak bele...(annak ellenére h harangocka és én két külön világban élünk)
    ezt a "mi mégis fel tudtuk nevelni a gyerekeket" annyiszor megkapom az anyukámtól...nem is értem.miért aki ma fiatal és gyermeket nevel lenézendő,vagy alap h nem csinálja olyan jól mint régen?
    és miért baj h valaki fórumot nyit ha kérdése van? hiszen te is itt vagy nem? segítséget kért és kész nem bűn ez,vannak akik nem tesznek fel kérdéseket csak csinálják és hát bár kérdeztek volna előtte...
    a mentalitást nem értem,ezt a "bezzeg régent". a szüleim szerint túl sokat nyafogok,bezzeg ők régen nem panaszkodtak csak csinálták.aha,két nyugdíjas nagyszülővel akik mindig készen álltak ha segíteni kellett,fél éves kortól bölcsiben stb.
    ezzel szemben nekem nulla segítségem van,hetente háromszor a férjem éjjel sincs itthon,előfordul hogy a két gyerek egyszerre beteg,az éjszaka kimarad és attól még főzni mosni takarítani kell.sokszor úgy hogy hetek telnek el úgy hogy egy órára nem veszi át senki a gyerekeket(a férjem ha itthon van)
    nem ismerlek és nem is akartalak megbántani csak kijött..ez a bezzeg a mi időnkben nálam kiveri a biztosítékot
    .
    üdv
    előzmény:
    abak (120)
    2014-09-08  10:00
  17. 2014. szeptember 8. 12:56122.
    Na akkor idefigyelj cukikam.

    akkor szolok bele a nyilvanos topicokba es azt amihez eppen kedvem van. amennyiben ez neked nem tetszik ugy nyissal zart topicot es akkor nem lesznek olyan hozzaszolasok amik nem tetszenek neked.

    Bofogni te szoktal amikor a kedves barataiddal meg a ferjeddel eppen a 10 . sorocsket guritottad le lazitaskeppen a torkodon, aminek a tenyet ugye itt hallottuk mar toled tobb alkalommal, hogy mennyire kell a lazulashoz hogy az ember par lityit leguritson a nyeldeklojen.

    ezek utan el is tudom kepzelni hogy bofogsz mint egy diszno. a stilusodrol most ne beszeljunk mert az olyan hogy videki viszonylatban azt mondjak az ilyennek kiesik a kapanyel a szajan. Pesten meg azt hogy ordit rola a "nyocker".

    te a gyerek elott se voltal agyilag egy Einstein de azota csak romlottal. sajnalnivaloan kozonseges es ostoba lettel.

    ahogy elnezem nemcsak en veszem eszre micsoda topicokat inditasz es milyen stilusban, ugyhogy nem en vagyok a helikopter.

    nem farasztom magam veled tovabb remenytelen vagy.

    ugy tunik akkor nem Mo on elsz, mert ott nagyon sokan rohangalnak vizespalackokkal.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (113)
    2014-09-08  08:44
  18. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. szeptember 8. 10:25121.
    Én aztán nem vallok semmiféle trendi meg modern elveket, pont leszarom ki hányszor főzte ki a gyerek ruháit meg vasalgatott naphosszat bodykat, én nem vagyok ilyen. Pont, hogy jobban érdekel az idősebbek véleménye, mert ők még neveltek, ellenben a mai "mindenért_felvagyokháborodva_ha_hozzászólnak_a_kölkömhöz" anyukákkal. Viszont szívesen veszem olyanok hozzászólását is, akik épp benne vannak a gyereknevelésben, mert jóval frissebb az élmény.

    Szóval egyáltalán nem az a bajom, hogy leírja, hanem hogy mindenesetben kötekedő stílusban adja elő. 
    előzmény:
    abak (120)
    2014-09-08  10:00
  19. 2014. szeptember 8. 10:00120.
    Nem gondolom kötözködésnek, ha valaki leírja, hogy nem ért egyet a topikindítóval, esetleg nem tartja helyesnek azt, amit tesz, vagy nem tesz.
    Nekem is vab 30 év feletti gyerekem (meg 15 éves is), de vannak dolgok, amik nem mennek ki a divatból.
    Bár tudom ezt itt nem nagyon lehet hangoztatni, mert a mai fiatal anyukáktól megkapjuk, hogy milyen elmaradottak vagyunk.
    Érdekes módon mi mégis fel tudtuk nevelni a gyerekeinket, úgy, hogy nem nyitottunk minden csip-csup dologról topikot, és nem vitattuk meg azt vadidegen emberekkel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (118)
    2014-09-08  09:50
  20. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. szeptember 8. 09:54119.
    Budapesten élek, de én nem vagyok nagy vízivó. (de amúgy tökmindegy) Én nem viszek magammal vizet sehova. Még én szoktam a kollégáimra is rászólni 35 fokban, hogy legalább 1 pohár vizet igyanak.


    Nem központi téma, csak kíváncsi vagyok. Én is azt a fajta pelenkát adom rá, ami csak felhúzható. Van reggel, mikor szinte száraz, van amikor meg majd' kidurran.
    előzmény:
    Anda39 (117)
    2014-09-08  09:47
  21. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. szeptember 8. 09:50118.
    Miért olyan rossz téma a szobatisztaság? Sajnos a védőnőm elment gyedre, az új nincs a toppon, nem tudok tőle kérdezni. A barátaink gyerekei között még csak 1 van, aki éjjel is szobatiszta. Kíváncsi voltam a véleményekre. 



    Amúgy sztem nem ismered Amaryndát, mindig kötözködni jön. Ráadásul legtöbbször, már akkor mikor a 100. hsz.nél tart a topik. És mindig mond valami naggggyonokosatami vagy 30 éve kiment a "divatból" vagy ami a világ másik végén szokás, nem Mo-on. Ezért írtam neki. 
    előzmény:
    abak (115)
    2014-09-08  09:30
  22. 2014. szeptember 8. 09:47117.
    Megkérdezhetem, hogy hol élsz? Én Magyarországon, ráadásul falun, de itt is szokás vizet hurcolni, ha az ember olyan helyre megy, ahol nem jut hozzá órákig. 

    A szobatisztasághoz: amikor valamelyik gyerekem nappal szobatiszta lett, éjszakára adtam bugyipelust, aztán, amikor már többször volt száraz, mint pisis, elhagytam.
    Volt gyerekem, aki már két évesen éjszaka is szobatiszta volt, de olyan is, amelyik 4,5 évesen lett az. Motiválni nem nagyon lehet őket, mert nem direkt pisilnek be (bár lehet, hogy erre is van példa, nem tudom). 
    Türelem kell hozzá, és főleg az, hogy ne ez legyen a központi téma.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (113)
    2014-09-08  08:44
  23. 2014. szeptember 8. 09:34116.
    Ez így nem igaz.
    A szükséges folyadék mennyiség fog a kortól, súlytól, fizikai aktivitástól és még egy csomó mindentől.
    Beleszámítandó minden elfogyasztott táplálék, gyümöcs, stb. folyadék tartalma.
    előzmény:
    Babyface83 (93)
    2014-09-04  20:58
  24. 2014. szeptember 8. 09:30115.

    Miért lenne gáz, hogy elmondja a véleményét és tapasztalatait.
    Téged inkább érezlek annak, mert számomra megdöbbentő, hogy gyerekkek kapcsolatban milyen témákban nyitsz topikokat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (113)
    2014-09-08  08:44

Címlap

top