Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Székletvisszatartó 4,5 éve

lulu81
Létrehozva: 2014. március 27. 13:34
Sziasztok!  Nem tudom, tudtok-e tanácsot adni vagy segíteni. Elsősorban azt kérdezném, aki volt ilyen problémával gyerekpszichológusnál, hogy segített-e, ha igen, hogyan, és mennyi idő alatt. Tudom, hogy ez gyerekenként változó, de most nagyon kétségbe vagyok esve... (Lassan nekem van pszichológusra szükségem.)  A 4,5 éves kisfiamnál székletvisszatartási gond alakult ki kb. három hete. Volt egy (vagy talán több) rossz élménye vécézés közben, kialakult nála egy végbélrepedés, amit körömvirág kenőccsel nagyon szépen helyrehoztunk. Azóta visszatartja a székletét, de csak a vécére nem mer ülni. Másfél hétig az anyósoméknál volt betegség miatt (sajnos engem nem engednek táppénzre vele, max. 1-1 napra...),  és két hete elkezdett náluk alsónadrágba bekakálni. Hiába ültették a vécére, ott nem akar, sír, leugrik róla, de a játszótéren vagy épp a szoba közepén bekakil. Vécébe otthon sem sikerül neki, nagyon sír és fél.
Olyan makacs, hogy semmivel nem lehet motiválni. Próbálkoztunk mindennel: szép szóval, szépen kérve, erélyesebben kérve, hegyibeszédet tartottunk a bélműködésről (hogy milyen fontos a vécézés), mesét mondtuk neki közben (kakaország, kakakirály, stb), ígértünk fűt-fát, a végén mérgünkben már orvossal fenyegetőztünk ... de semmi hatása nem volt. Olyan dolgokat ígértünk neki, amiért máskor kezét-lábát törné (pl. dínós kártya - meg is vettem, mondtam neki, hogy minden egyes vécézés után választhat belőle kettőt, és ha összegyűlt, akkor milyen jókat fogunk kártyázni. De azt mondta, akkor inkább nem kell neki a kártya.)Tudja, hogy pl. alvás közben nem kell "produkálnia", ezért minden este 8 körül már kitalálja, hogy menjünk aludni, mert úgy békén van hagyva. Próbálom nem frusztrálni ezzel, de látom rajta, hogy nagyon szenved, úgyhogy esténként, amikor otthon vagyunk, 2-3x rá szoktam ültetni a vécére, de nem hajlandó kakálni, csak tiltakozik, hogy fájni fog. És az istennek nem hiszi el, hogy nem fog.   
Két hét szünet után hétfőn újra visszament az oviba, ott is kétszer bekakált, de legalább már "kijött", már ennek is örültem, mert iszonyatosan szenvedett. Lesápad, leizzad, nincs kedve semmihez, csak toporog, próbálja elterelni a saját figyelmét, de a vécére ülni nem akar. 
Rengeteg székletlazítót kap, szerintem két felnőttnek sok lenne: Tamarin lekvárt minden este,  napi kétszer Laevolac-ot, a kamillateájába aszalt szilvát áztatunk, szereti a joghurtot, gyümölcsöt, zöldséget, főzeléket, sok folyadékot iszik. (Saját elmondása szerint már nem fáj a vécézés neki, tehát már nem kemény a széklete.)
Elsősorban én arra tippelnék, hogy a korábbi rossz élmény miatt nem ül vécére, de az is elképzelhető, hogy amiatt görcsöl, hogy tavaly májusban eltörött a bölcsődében a combcsontja, és két hete vették ki volna a csavarokat a lábából. A tervezett műtét előtt 2-3 héttel már beszélgettünk vele a kórházról, és elképzelhető, hogy annyira fél visszamenni a műtétre, hogy így tiltakozik ellene. Nem tudom... (A műtét a mandulagyulladásai miatt elmaradt, és ezt ő is tudja már. Azóta többször is mondtam neki, hogy ne féljen, nem fogják megműteni. ) Megköszönöm, ha válaszoltok.Holnap este megyünk a gyerekpszichológushoz. Az ovit most hívtam, ők sem tudják semmivel rávenni, hogy üljön a vécére, úgyhogy ma megengedem neki, hogy bekakiljon a kisnadrágba, úgy legalább megkönnyebbül. (EGy másik pszichológus ajánlotta, hogy amíg nem "kezelik ki", addig pelust is nyugodtan adjunk rá ilyenkor, amikor látjuk, hogy kakilnia kell, de azt nem hajlandó felvenni.) 
  1. 2014. Április 23. 14:0445.
    Ha van elég szabad WC a szülészet folyosóján...:)))
    előzmény:
    biobula (41)
    2014-03-28  13:07
  2. 2014. Április 23. 14:0044.

    Kislányom (4 éves) is hasonló problémával küzd, mint a fiad. Már tápszeresen szorulásos gyerekeknek való tápszert kapott. A helyzet csak egyre rosszabb lett az idő múlásával.

    Étkezése katasztrofális, se gyümölcs, se zöldség, kevés folyadék. Csoki és társai tiltó listán.

    Mindent próbáltunk már mi is. A türelem és kitartás néha segít, de mi is túl vagyunk már a fenyítésen, matricázáson, kakimanó etetésen, jutalmazáson minden "termés" után. 4 hónapja bekerültünk a kórházba beöntésre. Akkora trauma volt neki, hogy egészen eddig rendben is mentek nagyjából a dolgok. Aztán jött egy kötőhártya gyulladás, ami ugye szemcseppentéssel jár. Annyira bestresszelt rajta, hogy a reakciója újabb székletvisszatartás. Tény, hogy nem puha a széklete,de nem bogyós. Nem repedt ki szerencsére soha a feneke, egyszerűen azt mondja, hogy fáj a feneke és nem akarja kinyomni a kakit. Még akkor is fáj neki, amikor laza a széklet. Szóval 3 hét után kezdjük előről mi is.

    Voltunk pszichológusnál is, de nem segített nálunk. 2,5 hónapig jártunk hetente! Ő javasolta, hogy tartsunk szünetet, nem lát komoly problémát, idő és türelem! 

     

    Néhány javaslatot írnék nektek, amit ha jól olvastam a hozzászólásokat itt még nem írt senki. Nálunk nem vált be, de hátha segít valakinek!!!

     

    - homeopátia: silicea és causticum 15 ch reggel este 5-5 golyó 1 hétig, majd egyikből reggel másikból este 5 golyó még egy hétig. Ha nem segít, akkor nem ez az ő szere (homeos orvos mondta)

    - Hummel mikrorostos gél (segít a székletben teóartani a nedvességet, így nem lesz olyan kemény, száraz)

    - maci kávé (egyik ismerősnél ez oldotta meg a dolgokat orvosi javaslatra)

     

    Mindenkinek gyors eredményeket kívánok!!!! 

    előzmény:
    lulu81 (1)
    2014-03-27  13:34
  3. 2014. Április 1. 14:5443.

     Köszi! 

     

    Már lazábbak vagyunk, bár amikor az oviban reggelente kijelenti, hogy márpedig ő ma itt bekakál a kisgatyába, na attól sikítófrászt tudnék kapni.  De ráhagyom. 

     

    Hétvégén sikerült egyébként kakilnia, igaz, Guttalax hatására, de már muszáj volt adnom neki, mert iszonyatosan szenvedett.  Péntek este 10 cseppet kapott, éjjel jött is kisgatyába sok kemény kaki, de kiszedtem, és aludt tovább. Vártam a folytatást egész szombaton, estére már nagyon rosszul volt, toporgott, leizzadt, de csak nem ült a vécére, így éjjel megint bement a pelusba (előrelátó voltam :) ). Vasárnap hajnalban meg kicsit hasmenése volt, csupasz popsival ment pisilni, és mondta, hogy nagyon kell kakálnia is, ráültettem a vécére, és kis ellenállás után sikerült.  De szerintem csak azért, mert már nem tudta visszatartani. 

    Hétfőn kénytelen voltam pelusban vinni oviba, mert még hétfőn hajnalban hasmenése volt (szombat este óta nem kapott semmiféle hashajtót), ott még egy pici bement, azóta semmi.

     

    Kíváncsi leszek a folytatásra.

     

    Pénteken a pszichológusnál nagyon jól érezte magát, gyurmáztak meg beszélgettek, most pénteken megyünk vissza.

     

     

    előzmény:
    Csendike (42)
    2014-03-28  19:36
  4. 2014. március 28. 19:3642.

    Nekem nem fura.

    Gyerek!

     

    Semleges dolgokról beszélgetve, simizve, nyugodtan ücsörögve talán enged a görcsből.

     

    Tudod mennyit ültem én  wc- ben, fürdőszobában lelki élet élve  a gyerekeimmel! Így a messze távolból hihetetlen is.

     

    előzmény:
    lulu81 (38)
    2014-03-28  10:04
  5. 2014. március 28. 13:0741.
    A beöntéstől amúgy nem kell rettegni, fiam pl. sokkal jobban elviseli a házi beöntést, mint a glicerines kúpot. Még szokott is asszisztálni (pl. lábát megemeli). (Annyira tényleg nem szörnyű - nekem csak egyszer volt, szülés előtt, de egyáltalán nem vészes.)
    előzmény:
    lulu81 (31)
    2014-03-28  07:48
  6. 2014. március 28. 13:0640.
    Szerintem Ti viszont simán elengedhetitek kicsit jobban azt a dolgot, nem arról van szó, hogy egy hétig ne kakilna, meg ilyenek. Ha kisgatyába megy, menjen oda, na bumm. Vegyél neki bilit, ha az kell neki. Ha pelust kér, add rá. Többet nem is kell témázni rajta. (Ha nálunk nem lenne extrém a helyzet, én sem tenném, az tuti.)
    előzmény:
    lulu81 (30)
    2014-03-28  07:38
  7. 2014. március 28. 12:2839.

    A félelem nem egy racionális valami. örülj neki, hogy nincs fóbiád. Gondold el, hogy félsz a pókoktól. Segít, ha folyton a füledet rágják, hogy nézd, milyen hasznosak, mert megfogják a legyet, meg gyere, és nézd, milyen szépen szövi a hálót stb.? El tudod képzelni, hogy ettől elmúlik az iszonyatod? Főleg, ha még oda is raknak egy rakás pók mellé.

    A gyerekek még jobban érzékenyek. Hagyni kell, hogy oldódjon benne a görcs, távolodjon a rossz emléktől, de a mindennapos ráültetéssel ez nem fog megoldódni.

    előzmény:
    lulu81 (38)
    2014-03-28  10:04
  8. 2014. március 28. 10:0438.

    igen, mindnyájatoknak igaza van. De annyira nehéz...  Látni, hogy szarul van, szenved, és nem szólni neki, hogy kakálj, és jobban leszel. Fura, hogy ezt nem hiszi el. Hogy erősebb a félelme mindennél. 

     

     

    előzmény:
    Csendike (36)
    2014-03-28  08:25
  9. 2014. március 28. 10:0237.
    Köszi! 
    előzmény:
    Sapiro (35)
    2014-03-28  08:19
  10. 2014. március 28. 08:2536.

    Szegény gyerek.

    Sok minden érte őt mostanában.Türelemmel, simogatással és nyigalommal meg fog oldódni a wc-s  is.

    Talán nem kellene szóba sem hozni.

    Mellé kellene ülni, beszélgetni mindenről, csak éppen nem a kakilásról.

    Csal lazán, ezt csak úgy fogja tudni ő is legyőzni ha nem hallja állandóan hogy mit kellene csinálnia.

     

    előzmény:
    lulu81 (1)
    2014-03-27  13:34
  11. 2014. március 28. 08:1935.

    Tudom, hogy milyen nehéz elegedni a dolgokat. Az én fiam kb. 8 hónaposan kitatlálta, hogy nem hajlandó csak kiflit, kenyeret (üresen!), és anyatejet enni. Nem engedte magát etetni, akármivel kínáltam, nem kellett neki. Tök kétségbe voltam esve, sírtam, hogy öntöttem ki a kajákat, amiket főztem. Nem és nem. Aztán ráhagytam, és megoldódott.

     

    Ha kijelenti, hogy fél a WC-től, akkor miért ülteted rá?

    És nem értem, miért ne lehetne "benti" programot szervezni. Gondolod, hogyha otthon napokig visszatartja, akkor majd pont egy idegen helyen fogja kiengedni? Mondom ezt úgy, hogy az én fiam csecsemő kora óta csak otthon kakál. (ritkán a nagyinál, és eddig egyszer az oviban). Amúgy  pont a bábszínházban kúltúrált mosdó van, viszel váltás ruhát, és megmondod neki, hogyha baleset történik, akkor átöltözteted és kész. De miért történne, ha otthon sem kakál?

     

    Otthon készítsd ki a pelust, a bilit, a wc szűkítőt, hogy egyedül elérje. Magyarázd el neki, hogy bármelyiket használhatja, ha akarja. Nem kell szólnia, szolgálja ki magát, amelyikhez kedve van. Akkor szóljon, ha végzett. és kész. Engedd el a témát, de tényleg!

    előzmény:
    lulu81 (33)
    2014-03-28  07:55
  12. 2014. március 28. 07:5634.

    állva pisil, de tud ülve is. 

    Nem rossz ötlet, kipróbálom. Köszi!  

    előzmény:
    szineskarika (28)
    2014-03-28  06:37
  13. 2014. március 28. 07:5533.

    egyszer történt ilyen, azóta teljesen normálisan viselkedik az apja. És nem, én nem veszekedtem vele, hanem elmondtam, hogy ezzel így semmire nem megyünk. És leszedtem a síró gyereket a vécéről.

     

    ma elmegyünk a százforintosba, és választ magának egy bilit, de a jelenlegi helyzetben kizártnak tartom, hogy rá fog ülni. (Anyósomék próbálták, ők még nem dobták ki azt, ami náluk volt.) 

     

    Ha lettél volna már ilyen helyzetben, tudnád, hogy nagyon nehéz ezt higgadtan, lazán kezelni, miközben látod, hogy a gyereked szenved, nincs kedve semmihez, csak járkál fel-alá, és amikor már nagyon odavan, akkor csak fekszik.

     

    Ezen már túlvagyunk, hogy szóljon, ha kakálni kell, ráadom a pelust. NEM SZÓL, pedig kell neki. Illetve TUDJA, hogy kell neki, de FÉL a fájdalomtól. Ez az alapprobléma.  

    előzmény:
    Sapiro (27)
    2014-03-28  05:33
  14. 2014. március 28. 07:5132.

    örülök, hogy helyrejöttetek!

    Fura, mert én is elhatároztam tegnap, hogy békén hagyom ezzel, de annyira szenvedett, annyira kakilnia kellett, hogy megint hegyibeszédet tartottam neki. Játszottam le videókat a cirkuszról, mert hétvégén oda akarunk menni, és mondtam neki, ha nem jön ki a kaka, akkor nem megyünk, stb. Mindent bevetettem, olyat is, amit előtte nem. De semmi hatása nem volt. Nehéz nem görcsölni ezen...  

    előzmény:
    bubamaci (26)
    2014-03-27  21:17
  15. 2014. március 28. 07:4831.

    jaj, tökéletesen leírtad a mindennapjainkat...   

    Én rettegek a belgyógyászattól, beöntésektől, stb. Tegnap már egy evőkanál Laevolac-ot meg 6 csepp Guttalaxot kapott, nem tudom, lesz-e valami hatása.

    Nálatok az oviban ezt hogy viselték az óvónők? 

     

     

     

    Köszönöm az együttérzést, nagyon jólesik!  

     

    előzmény:
    kella (25)
    2014-03-27  17:31
  16. 2014. március 28. 07:3830.
    az apja erőltette a vécén ücsörgést, én nem szoktam. Tegnap este kétszer ráültettem, nagyon nem akart ott maradni, ezért leszállt. Megengedtem neki, hogy menjek a kisgatyába a kaka, de nem ment. Ma reggel az oviba pelust adtunk rá, hogy ha baleset történik, ne kelljen a dadusnak annyit mosni, de sírógörcsöt kapott, hogy ő nem csecsemő. Éjszakára viszont ő kérte... 
    előzmény:
    beszélgessünk! (24)
    2014-03-27  17:11
  17. 2014. március 28. 07:3529.

    jaj de jó, hog megoldódott nálatok a probléma!

    Mi ma megyünk a doktornőhöz, kíváncsi leszek, mit mond... Félek, hogy nem jutunk közös nevezőre, mert nekem még mindig valószínűbbnek tűnik az, hogy a fájdalomtól fél (hiszen sziszegve leugrik a vécéről, amikor már jönne a kaki), és nem lelki oka van. De majd ő talán megmondja.  

    előzmény:
    kerze (23)
    2014-03-27  16:42
  18. 2014. március 28. 06:3728.

    Együtt érzek veled,bár ez nem segít rajtatok.

     

    Nem írtad, de feltételezem, hogy állva pisil a kisfiad.

    Mi lenne, ha megpróbálnátok játékosan - esetleg anyát utánozva stb. stb. visszaszoktatni az ülve pisilésre? 

    előzmény:
    lulu81 (1)
    2014-03-27  13:34
  19. 2014. március 28. 05:3327.

    Igazán nem értem, hogy miért csodálkozol, hogy nincs rendben a gyerek lelke. Nem akart a wc-re ülni, ráerőszakoljátok. Sajnálsz egy ezrest a bilire. A gyerek feje felett veszekedtek a férjeddel e miatt a dolog miatt, amit egyértelmű, hogy hall és érez a gyerek. Hogy mondhatod, hogy rendben vannak a dolgok, amikor a férjeddel teljesen másféle nevelési stílust képviseltek. Szerinted ez nem rémíti meg a gyereket? Hogy apa odanyomja a wc-re, ő üvölt, aztán jön anya, és leveszi. Gondold végig.

     

    Nem kellene stresszelni a gyereket. Vegyél neki bugyipelust . Mondd el neki, hogy szóljon, ha kakálni kell, ráadod a pelust, mert az ki lehet dobni, nem megy tönkre a szép bugyija. 

    Mi az hogy megengeded neki, hogy bugyiba kakáljon?? most ott állsz felette, és mondogatod neki, hogy ne kakiljon be??? Ezt sem értem....

    és talán tényleg Nektek (apa-anya) lenne szükségetek pszichológusra..

    előzmény:
    lulu81 (1)
    2014-03-27  13:34
  20. 2014. március 27. 21:1726.

    Nekünk is volt ilyen.

    2 évesen egy ronda fosós-hányós betegség után, az én fiam attól rettegett hogy "jön a fos" - szegénynek volt rossz élménye, az éjszaka közepén pelenka ellenére többször is úgy összefosta magát hogy még a matracot is ki kellett dobni... Hónapokig küzdöttünk vele, semmi se segített. Ő még pelenkás volt akkor de utána heti jó ha 1x kakilt, és közben rettentően szenvedett a visszatartástól. Lassan magától javult a dolog, mikor is újabb fosós-hányós betegséget kaptunk el. Na gondolhatod... 

    Nekünk se segített semmilyen rábeszélés, semmilyen ajándék ígérete, semmilyen fenyegetés. Végül ami azt gondolom, hogy segített: több hónapi küszködés után végül elengedtük a  témát. Úgy éreztem hogy elég volt, legalább én ne helyezzem nyomás alá, úgyse használ, csak nehezítem az életét azzal hogy én is folyton ezzel foglalkozom. Szóval onnantól kezdve nem mondtam semmit, nem ígértem semmit, semmilyen kiselőadás, nem szóltam akkor se mikor már nagyon kellett volna neki. Nem kellett többet "megpróbálni", nem kellett többet wc-re ülni, se hashajtó lekvárt bevenni. egyszerűen lekerült a dolog a napirendről. Persze magamban azért izgattam magam ezen, de neki nem kellett ezzel foglalkoznia. És aztán szépen lassan megnyugodott mindenki. Egy ideig még a heti 1-ből csak heti 2 lett, közben is tartogatta, de pár hét alatt lassan normalizálódott.  

    Szóval nekünk az kellett hogy elengedjük a témát, talán nektek is segítene. 

     

     

  21. 2014. március 27. 17:3125.

    Szia!

     

     

    Az én  fiam is csinálta.... Nála is valamilyen székrekedéses történet indította el,és végül ugyanilyen drámává fajult,megspékelve ügyeletes belgyógyászattal,beöntésekkel,mert már szobatiszta volt 2 éve és nem volt hajlandó wc-re menni.Visszaadtuk a pelust ,csak a kakilásra.Az működött,de engem is teljesen kiborított a dolog és próbálkoztam mindennel(pont mint ti) minél jobban akartam visszaszoktatni a wc-re ,annál inkább ellenkezett.Volt sírás,rívás,szorongás ,borzasztó volt.

    Végül úgy döntöttünk nem vagyunk hajlandóak drámázni ezen.Amikor kéri,akkor adjuk a pelenkát,majd leszokik egyszer.Közbe jött egy mandulakivétel,szépen vittem egy pelenkát és "titokban" használta,mert már ő is szégyellte.

    Ahogy mi ráhagytuk a pelenkát és megnyugodott a család,kb 1 hónap alatt a gyerek leszokott a pelusról és teljesen magától visszaszokott a wc-re.

     

    Így utólag azt tanácsolnám neked,hogy ne fújjátok fel a dolgot.Nagyon figyeljetek az étkezésére egy ideig,sok széklet lazító dolgot adj neki enni,hogy biztosan ne legyen neki fájdalmas. próbáljátok elfogadni,hogy most ez egy átmeneti kis idő és ahogy kisimul a gyerek és elmúlik a szorongása,hidd el vissza fog állni szépen.Mai eszemmel nem már görcsölnék egy csomó olyan dolgon,amit akkoriban nagyon felfújtam,pedig semmi nem kellett a megoldásához,csak nyugalom és egy kis türelem...Nagyon sajnállak,mert jól emlékszem rá,hogy engem mennyire megviselt ez a dolog.

     

    előzmény:
    lulu81 (1)
    2014-03-27  13:34
  22. 2014. március 27. 17:1124.

    Hát csak mint anya írom, de ha a gyereken látod, hogy kell és tud is a kisgatyába, akkor hadd csinálja abba. Pár alkalom után megpróbálhatjátok a kisgatya+bilit, aztán csak a bilit és a Wc-t.

     

    Hosszú idő persze, de én nem hagynám szenvedni. Ha jól veszem ki a szavaidból azóta vannak gondok mióta anyóséknál volt másfél hetet. Képzeld el mit élhetett át, ha ilyen probléma jelentkezett! 

    Első körben megoldanám a helyzetet, keresnék mást megoldást, hogy oda soha többé ne kelljen küldenem (barátnő, fizetett sitter...) és tudatosítanám a gyerekkel, hogy anyóssal többet nem kell maradnia.

     

    Sok kitartás és türelem, el fog múlni, de ha te nagyon rágörcsölsz ő is görccsel áll hozzá, nem is értem minek erőltetni a Wc-n ücsörgést? Te ott ücsörögsz naphosszat? 

    Inkább sok mozgás, (sok-sok mozgás) gyümölcslé, folyadék.

     

    Gondolom a sok egyéb adaléknál olcsóbb pár csomag kisgatya meg egy bili. És talán egészségesebb is.

     

    A bábszínházat meg felejtsétek el pár hétig, itt a jó idő menjetek inkább szabadtérre, ott nem olyan nagy gond a bugyicsere. Ez van, ez is el fog múlni egyszer.

     

    előzmény:
    lulu81 (22)
    2014-03-27  15:52
  23. 2014. március 27. 16:4223.

    Szia !

    A probléma az enyém is. A fiam a bölcsibe bekerülés majd az oviba bekerülés után kb fél évvel kezdte el a nem kakilok üzemmódot.

    Mondanom sem kell a reggelire körtelé, lekvár, stb. semmit nem ért, napi fél (!!) üveg Levolac sem. Ebből nyilvánvaló hogy lelki volt a probléma.

    Heti 1 kaki volt, az is már csak azért mert a szervezete mint mérget kinyomta.

    Szóval pár hónapig kísérleteztünk, de nem érdemes várni (egyrészt csomó szervi baj lehet emiatt, végbélrenyheség, stb).

    Elmentünk a nevelési tanácsadóba (Bp XIX - mi ide tartoztunk), ahol egy csodálatos pszichológus doktornő foglalkozott a gyerekkel. 5 alkalommal voltunk, utána már jött a nyári szünet, úgyhogy többet nem mentünk, de nem is volt rá szükség. Én nem tudom mit művelt a gyerekkel, de utána semmi gond nem volt. Imádott odajárni a gyerek, azóta is emlegeti a Timi doktornénit. Ennek 4 éve.

    Azt mondta, hogy a játékoknál látszik ez a visszatartás, de az 5 alkalom alatt sem jött amúgy rá, hogy konkrétan mi a probléma (pedig minket is kikérdezett mindenféle családi dologról, feltérképezte a hátteret). Szummam szummárum ez megoldódott.

    Most 8 éves lassan, de nem szeret wc-re járni, a mindennapi ürítés még most sem megy, de azért legalább nem kell noszogatni.

  24. 2014. március 27. 15:5222.

    igen, én is tartok mindkettőtől. A Laevolac-tól is, pedig állítólag ártalmatlan, mert csak cukorszirup. Egyébként meg hatástalan is, szóval...  

    Nem nagyon van már ötletem, mivel tudnám kiszuszakolni belőle, hiába látom, hogy lesápad, leizzad, szorítja össze a popsiját, fel-alá mászkál. Ma, ha estig nem kakál, bizony meg fogom engedni neki, hogy menjen be a kisgatyába, mindegy, csak jöjjön ki. Holnap meg majd mond valami okosat a pszichológus. Remélem. Olvastam egy olyat is egy fórumon, hogy egy gyerekpszichológusnak 10-ből 8 paciensének ilyen székletvisszatartásos gondja van.

     

    Hívtam a nevelési tanácsadót is (mert akkor még úgy volt, hogy a pszichológus nem tud minket mostanában fogadni), de megijesztettek az ismerőseim, hogy azok bizony nem a gyerekre fognak koncentrálni, hanem arra, hogy a szülők nem ölik-e egymást otthon, vagy kergetik konyhakéssel a másikat az asztal körül, illetve hogy a gyerekkel mennyit foglalkoznak... Fura nekem ez, mert nálunk alapvetően minden rendben van, tök kiegyensúlyozottak vagyunk, úgyérzem.

     

    Egy természetgyógyásztól is kértem tanácsot, ő azt mondta így látatlanban (nem ismer minket, ugyanazt írtam le neki, mint ide a topikindításhoz), hogy foglalkozzunk JOBB MINŐSÉGBEN a gyerekkel. Ezen is felcsesztem magam, mert én nagyon odateszem magam, hogy azt a minimális időt maximális odafigyeléssel és "együtt-levéssel" töltsük, és látszik a kisfiamon is, hogy nagyon szeret velem/velünk otthon lenni és foglalatoskodni.  

    előzmény:
    hkkriszti (21)
    2014-03-27  15:40

Címlap

top