Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Új élet Sopronban...

szbett
Létrehozva: 2014. január 23. 08:29

Kedves soproniak!:)
Segítséget szeretnék kérni...

Válás után vagyok pár évvel, Kelet-Magyrországról...
Mostmár megérett a gondolat teljes bizonyossággal, hogy új életet szeretnék kezdeni.

Egyedül vagyok egy 10 és egy 14 éves gyerekkel, és az új életet Sopronban szeretnénk...

Valamikor nyáron, a szünetben vágnánk neki, hogy szeptemberre, az iskolakezdésre már otthonunknak érezhessük.
De nem is tudom merről kellene kezdeni.
Bármilyen munkát elvállalnék, eddig irodában dolgoztam adminisztrátorként, pár hónapja pedig trafikban vagyok...
Melyik környéken érdemes lakást nézni, ami nem túl drága, de biztonságos hely?
A gyerekek a nehezebb, nekik szeretnék iskolát keresni, mit tudnátok ajánlani?
Kitűnő tanuló mindkettő, a nagyobbik angol-magyar kéttannyelvű gimnáziumba jár, ilyen téren mire számíthatok?
Senkit nem ismerek Sopronban....ez az egyik oka a választásnak: teljesen új életet szeretnék messze innen(de a külföld most túl nagy lépés lenne) onnan viszont át is tudnék menni esetleg Ausztriába is dolgozni, beszélek németül.
Köszönök bármiféle segítséget is...nagy szükségem van most rá.

szbett

  1. 2015. január 11. 19:0224.

    Úgy néz ki, hogy Sopronban kapok állást, de ehhez szükségem lenne egy kiadó bútorozott garzonra./40 éves fog.asszisztens/ Aki tudna segíteni, kérem írjon privit.

    előzmény:
    sky- (18)
    2014-01-23  22:47
  2. 2014. december 16. 12:2823.

    De örülök,hogy megtaláltam ezt az oldalt :)


    Én is hasonló cipőben járok,mint a fenti anyuka.Jövő nyáron szeretnék költözni Sopronba,és nagyon jól jönnek a tanácsok amiket elmondtok nekünk.


    Rizíkós a dolog,de sajnos muszáj meglépnem nekem is.18 éves Közgazdasági középiskolába jár a lányom,és a kisfiam 2-os általános iskolás.


    Én is Bécsbe szeretnék kimenni dolgozni a nyelvet most kezdeném el tanulni.


     


    Én is kérhetnék tőletek segitséget,hogy hol érdemes albérletet keresni,és bécsi munkát hol kezdjek el keresni?


     


    Nagyon megköszönöm a tanácsaitokat előre is!!! :)


     

  3. 2014. február 14. 19:2022.

    Sziasztok Sopron környékiek!

    A tanácsotokat szeretném kérni a soproni élettel kapcsolatban.

    Én Békés megyében lakom,és erősen foglalkoztat a gondolat hogy Sopronba költözzek az ausztriai munkavállalás reményében.

    Mennyire nehéz a környéken munkát találni a határ másik oldalán?

    Elsősorban a Bécsújhely-Eisenstadt-Mattersburg környékekre gondoltam.

    A napi ingázást választanám és szerintem Bécsújhely még beleférne.

    Vagy akár Bécs is szóba jöhetne napi ingázással? Azt egy kissé soknak találnám.

    Válaszaitokat előre is köszönöm!

    Üdv:Robika

     

  4. 2014. január 24. 19:2721.
    Köszönöm, megnézem, biztos van valami a neten róla :-)
    előzmény:
    virág*** (20)
    2014-01-24  10:31
  5. 2014. január 24. 10:3120.
    A Bánfalvi ovi kétnyelvű, a fiam oda járt, nekünk bevált. Közel van a Fenyőtéri Általános Iskola, az is kéttannyelvű és az alsós oktatása színvonalas.És akkor már csak egy albérlet kellene Bánfalván, vagy az Ágfalvi lakótelepen.:)
    előzmény:
    Tökfőzelék (19)
    2014-01-23  23:01
  6. 2014. január 23. 23:0119.

    A lényeg, hogy én is tanácstalan vagyok. Első körben az sem teljesen biztos hogy Sopronba mennénk, lehet bevállalnánk a határ túloldalát is..mondjuk Sopron talán logikusabb lenne. Mert a nagylányom aki júliusban lesz 5 éves, már teljesen perfekt magyarból :D, szóval választékosan, szépen ebszél, úgy gondolom neki már nehezebb lenne megtanulnia németül mint a babának és a kétéves középső lányomnak.

    Mivel az utolsó éve lenne iskola előtt, tehát fontos fejlesztések, foglalkozások zajlanak az oviban, fontos hogy tökéletesen értse miről van szó, teljesen visszavetné szerintem egy nyelvidegen környezet pluszban, maga az idegen környezet is hátráltatja szerintem majd. Aztán ha másfél év múlva iskolás lesz már jobban löki a németet. Szeptemberben kezdi az ovit a középső, neki tiszta sor hogy a kétnyelvű ovi lesz a megoldás.

    Nem igazán tudnánk senkitől segítséget kérni ez ügyben , mert gyerektelenek vagy még picike babásak az ismerősök Sopronban, és abból sincs sok.

    Úgy gondolom ovit kéne először választani és hozzá az albérletet később. azért mert szeretném ha állami kétnyelvű, vagy emelt német foglalkozású oviba járnának és nem kéne drága magánovi nekik csak a nyelv miatt. Azt mindenképp szeretném ha komolyan tanulnák a németet! A nagylányom angol foglalkozásra jár most oviban, egész jól halad, nem akartam még addig míg nem költözünk a németet erőltetni nála.

    Most hagyományörző oviba jár, osztatlan csoport, ksilétszámú, családias ovi. Szeretném ha ilyet találnánk..kedves de következetes szeretetet elfogadni és adni tudó óvónőkkel, esetleg vegyescsoport is lehet, az sem hátrány ha a kicsivel jár egy csoportba..esetleg ha ez az ovi nem az isten háta mögött van, hanem ahol kb 15-20 perc séta alatt minden elérhető lenne gyalog, az maga lenne a mennyország :-) 

    Már ki sem merem mondani, de ha ez az ovi közel lenne egy szintén korrekt oktatást és nyelvtanulást nyújtó iskolához, az még jobb lenne..

     

    Elnézést hogy bepofátlankodtam a saját dolgommal ide, de egyszerűbb volt mint külön fórumokba írogatni, és hasznos lehet ha az iskolákról, az ottani életről olvasok itt.

    Ha gondoljátok és kedvetek van, írjatok privit.

    Köszönöm!

     

    Kérdezőnek meg szerencsés, boldog új életet Sopronban vagy bárhol, meg persze a gyerekeknek is!

    előzmény:
    szbett (1)
    2014-01-23  08:29
  7. 2014. január 23. 22:4718.

    Szia!

     

    Szerintem nagyon jó választás Sopron. Élhető város - nem túl zsúfolt, de nem is kicsi. Gyönyörű belvárossal, parkokkal, kikapcsolódási lehetőséggel. Már egy Erzsébet kerti sétától jobban érzi magát az ember...

    Munka ügyben a Szuperinfot és a Hírsztárt lapozgasd a neten, de érdemes beadni az önéletrajzodat pár helyi (Huncargo, Heineken Hungária), illetve vidéki céghez. Vidéken pl. Sopronkövesden az Autoliv Kft., vagy Lövőn a Roto meglehetősen nagy létszámmal dolgozó multik. Neten találsz róluk bővebb infot. Ezek a cégek 20-25 km-re találhatók Soprontól, nem távolság.

    Az iskolák is nagyon színvonalasak, a gimnáziumok közül talán a Széchenyi és a Berzsenyi viszi a pálmát - legalábbis az én időmben így volt, azóta változhatott a helyzet. De szakközépiskola is van bőven.

    Én is azt javaslom, hogy először albérletet nézz, aztán meglátjátok merre lenne jó igazán lakni. Igaz, hogy kevés az albérlet - a diákok, és az Ausztriában dolgozók miatt -, de azért lehet találni. Sokan nem akarják egyetemistáknak kiadni a lakásukat... Egyre több ház is kiadó Sopron környékén. Megfontolandó, hogy egy soproni lakás áráért sokszor a város 20 km-es környezetében lévő falvakban már házat lehet venni... A 84-es főúton könnyen megközelíthető Sopron, hamar elérhető bármi, hisz a város eleje már tele van boltokkal, bevásárlóközpontokkal.

    Ez egyéni dolog, de amit én - sajnos saját rossz tapasztalat miatt - nem ajánlok lakóhelynek: Jereván lakótelep. Bár van játszótér, több bolt, sajnos nagyon "lelakott" lett. Nem általánosítani akarok, és ott is biztos vannak jóemberek lakta lépcsőházak, de sajnos mi - és még két baráti házaspár is - rosszat fogtunk ki, de nagyon... El is kellett költöznünk, nem lehetett bírni. De biztos van aki nagyon jó körülmények és emberek között él ott is - elégedettségben. Ez tényleg csak egyéni javaslat.

     

    Sok sikert kívánok, és zökkenőmentes költözést! Bátorság! :)

     

    előzmény:
    szbett (1)
    2014-01-23  08:29
  8. 2014. január 23. 21:2317.

    Szia!

     

    Nagyon örülök hogy ezt a topikot most megtaláltam, igazából még át sem olvastam a válaszokat, úgyhogy konkrét dolgokkat később írok még :-)

    A lényeg, férjem Bécsben dolgozik már régóta, mi Csongrád megyében lakunk, tehát hétvégente ingázik. Mivel három gyerekünk van, a legkisebb 7 hónapos , úgy éreztük ez már tarthatatkan de nagyon jó munkája van, és még "fiatalok" vagyunk, még bennünk van pár év, szeretnénk egy kicsit "szerencsét próbálni" :-) Mi is júniusban költöznénk , nagylányom utolsó éve lenne az oviban az iskola előtt..később visszajövök, ugye rám marad a házimunka, de írok még!

    előzmény:
    szbett (1)
    2014-01-23  08:29
  9. 2014. január 23. 20:2816.

    Elnézést szarvashiba:

    "muszály" helyett  -> muszáj

    előzmény:
    _lacus_ (12)
    2014-01-23  11:06
  10. 2014. január 23. 17:2615.
    Köszönöm, tárolom az infókat!!! :)
    előzmény:
    elégedetlen (14)
    2014-01-23  13:29
  11. 2014. január 23. 13:2914.

    Nos, sok sikert hozzá. De én a helyedben munka ajánlat nélkül nem indulnék el.

    (Azért ajánlottam a másik két várost, mert Győrből jó a vonatközlekedés Ausztriába, plusz ott az Audi, ami talán több munka van arrafelé. Szombathelytől szintén közel van Ausztria, de ott is van ipar - LUK, Falco stb...)

    Egyébként jókat mondtak, hogy nyár elején keress lakást, még mielőtt kijönnek a felvételi ponthatárok.

    És jó, ha van kocsid, mert tudtommal Sopronban a városi tömegközlekedés nem túl jó,  viszont drága.

    Sulikat nem ismerem, egyetemi ismerősöm a Szent Orsolyába járt, nem lehet rossz. 

    előzmény:
    szbett (13)
    2014-01-23  11:06
  12. 2014. január 23. 11:0613.
    Szia, azért Sopron,mert cél lenne Ausztria is...
    De nincs kiforrva, Győr és Szombathely is szóba jöhet még, de mindenképp ez a terület...
    előzmény:
    elégedetlen (5)
    2014-01-23  09:38
  13. 2014. január 23. 11:0612.

    Nézd meg pl. ezt:

    http://radiowien.radio.at/

     

    Ha megérted,  akkor már jól úton vag, utána már csak a dialektust kell megérteni (megtanulni nem muszály, de úgyis rááll az ember nyelve :) )

    előzmény:
    szbett (9)
    2014-01-23  10:37
  14. 2014. január 23. 10:4911.

    Szia,

    bérelni szeretnék először mindenképp...
    KÖszönöm szépen a bátorítást!

    előzmény:
    Tulipáncsokor (6)
    2014-01-23  09:40
  15. 2014. január 23. 10:4610.
    előzmény:
    _lacus_ (8)
    2014-01-23  10:18
  16. 2014. január 23. 10:379.

    Szia,

    aranyos vagy a részletes válasszal:)
    Németből van középfokú nyelvvizsgám, igaz mostanában ritkán használom, de abba belejönnék:)
    Nem a fizikai munkával van a gondom, csak tudjak a gyerekeimmel lenni, éjszakázni semmiképp sem szeretnék.

     Köszi még egyszer, már csak a támogató szavak is jól esnek!

    előzmény:
    _lacus_ (7)
    2014-01-23  10:14
  17. 2014. január 23. 10:188.

    És még egy, lakást a tavaszi szemeszter végén kezdj el keresni, akkor mennek haza az egyetemisták, utolsó évfolyamosok után mindig szabadulnak fel lakások.

    Kb. június közepe, vége, de erről az egyetem honlapján biztosan találsz infót (pl. mikor van a diplomaosztó)

    előzmény:
    szbett (1)
    2014-01-23  08:29
  18. 2014. január 23. 10:147.

    Szia!

     

    Nem lesz könnyű, de nem lehetetlen.

     

    Első lépésként, ha Sopronba jössz, gyúrj rá a németre de nagyon!

    Gyakorlatilag itt a többség Ausztriában dolgozik, a határ menti helyek természetesen már fullon vannak és kb. kihalásos alapon öröklődnek :).

    De közel van Bécs és ott minden lehetséges.

    Ha van bármilyen, működőképes autód, az kell.

     

    Adminisztrátori munkakörben odakint ne számíts munkára, ők is szeretnek kényelmesen dolgozni, miért adják oda ezt a munkát külföldinek? :) Te sem adnád :)

    De éppen tegnap beszéltem egy sráccal, jó nyelvtudással fizikai munka, meki, stb mindig akad, bár keresni kell. Ha már benne vagy, akkor könnyebben tudsz továbblépni.

     

    Szóval kapcsold át a tévét német nyelvű csatornákra, a számítógépet állítsd át német nyelvre és tűzz ki egy célt, pl. középfokú/felsőfokú nyelvvizsga. Nem baj ha nincs vizsgád, de tudj beszélni, a "ja, nein, ik nix verstehen", "körbeírom", "kikövetkeztetem" nem működik, ez van.

    Az ilyenekkel tele van a munkaerőpiac :(

     

    Sajnos a soproni álláspiacot nem ismerem, de valószínűleg a német nyelv sok helyen itt is valós követelmény.

     

    Egyébként van egy ismerőssöm, Közép Magyarországról költözött át válás után, két gyerekkel kb egy éve és azonnal talált munkát odakint egy mekiben.

     

    Esetleg tájékozódásnak a bécsi helyzetről nézegess bele ebbe:
    bécsi magyar portál

     

    Iskoláztatásról nincs infóm, ebben sajnos nem vagyok érintett.

     

    Szóval megoldható az ügy, bár nem lesz könnyű, de kitartás!

    előzmény:
    szbett (1)
    2014-01-23  08:29
  19. 2014. január 23. 09:406.

    Szerintem ez egy nagyon  bátor lépés, sok sikert hozzá!!! És ne feledd: bátraké a világ! Ne törődj a sok aggályoskodóval, mindig csak előre nézz, soha se hátra!

     

    Nem írtad, hogy venni, vagy bérelni szeretnél-e lakást. Én egy ilyen helyzetben, először biztos csak bérelnék valamit, aztán ha már belaktátok magatokat Sopronba, akkor jobban látjátok, hogy melyik városrész tetszik, hol érzitek jól magatokat, így könnyebb lesz a választás. Mert nem biztos, hogy nektek ugyanazok a szempontok fontosak, mint egy másik embernek, aki ajánl valamit.

     

    Munkát az interneten lehet keresni folyamatosan, szerencsére már nem kell mindent személyesen intézni. Az adminisztrátor egy jó foglalkozás, arra mindenhol szükség van. A német nyelv ismerete meg külön előny, arrafelé igen nagy szükség van rá. Egyébként kezdésnek nyáron esetleg valami szezonális munkát is elcsíphetsz Ausztriában.

     

    Szóval, sok szerencsét és nagyon drukkolok!

    előzmény:
    szbett (1)
    2014-01-23  08:29
  20. 2014. január 23. 09:385.

    Miért pont Sopron?

    Egyetemváros, elég nehéz lakást találni, mert egyrészt kevés van másrészt rettentő drága. Munkalehetőségekről nem tudok nyilatkozni.

    A helyedben inkább Győrben gondolkodnék vagy Szombathelyben. 

     

    előzmény:
    szbett (1)
    2014-01-23  08:29
  21. 2014. január 23. 09:304.
    Szia!
    Persze nyáron szeretnénk pár napra felmenni, csak már úgy szeretnék, hogy a lakást el tudjam intézni, de azt előtte jó lenne már lebeszélni stb.,és úgy cuccolnánk utána.
    előzmény:
    asztanaviszta (3)
    2014-01-23  09:08
  22. 2014. január 23. 09:083.

    Nagy bátorság 2 gyerekkel nekivágni úgy, hogy se állásod, se lakhatásod.

     

    Legalább a lakhatásodat próbáld meg elintézni, hogy legyen hová mennetek.

    Ehhez elengedhetetlen, hogy előtte elutazz oda.

    előzmény:
    szbett (1)
    2014-01-23  08:29
  23. 2014. január 23. 08:352.
    Szépen bemutatkozok...bocsánat a kisbetűért, írtam a moderátornak, mert én nem tudom kijavítani...

Címlap

top