Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Öröklési gond, kérdés..

micimaci766
Létrehozva: 2013. november 7. 20:21

Sziasztok!

 

Aki jártas ebben a témában nagyon megköszönném ha tudna némiképpen segíteni nekem.

A probléma a következő: Apám részét örököltem meg, anyám a másik tulajdonos és a haszonélvező.  Ha a gyermekem nevére íratnánk a lakást (kiskorú), ki lehetne kerülni az esetleges tartozásokat amiket anyám időközben felhalmoz/ott?

Vagy úgy mint szülő ugyanúgy felelős vagyok az adósságokért?

 

 

Köszönök minden segítséget!

 

 

  1. 2017. január 9. 22:3832.

    Ha anyukád nevére került a ház fele a válással, akkor azt csinál vele amit akar. Akár neked is ajándékozhatja, de csak akkor lesz a neveden, ha arról okirat készül. Apukád ebbe nem szólhat bele. 


    Mivel fél házat lakottan ( apukád benne lakik és nyilván szándékában sincs elköltözni, eladni) nem vesznek csak bolondok, így jelenleg esélytelen, hogy abból a házból pénzt láss, hiába kerülne a nevedre. Ez csak akkor működne, ha apukád beleegyezne, hogy eladjátok a házat, de mint írtad erre jelenleg nincs esély. Vagy akkor, ha nyomott áron vmi nagyon putris kisebbséggel jelennél meg vevőként a fél házra, akik kinyilatkoztatnák, hogy ők bizony be is költöznének a felébe, és apukád ijedtében inkább belemenne, hogy áruljátok az egész házat, mint tulajdonosok. Mondjuk nem akarok tippeket adni, de kb. ez az egyetlen épkézláb "lehetőségetek". 


    Amúgy nem akarom bántani anyukádat, mert bár úgy tűnhet jót akar neked, de ez így akkor sem korrekt. Ha a nevedre kerül és bármilyen tartozás (nem fizetett számlák, stb. ) felhalmozódik, mert apukád holnaptól mo djuk nem fizeti, akkor mint tulajdonos te is felelni fogsz érte. Akár az is előfordulhat, hogy tőled próbálják majd behajtani. Miért akarja rád tolni anyukád ezt a problémát ? Miért nem ő küzd meg apukáddal és az ezzel járó vitás helyzettel ? Ha tényleg jót akar neked, akkor rendezze le apukáddal ezt a ház eladási kérdést, aztán ha lesz mit odaadni neked, akkor majd megkapod, ha neked szánta. Vagy csináljon végrendeletet, mert ki tudja hány évig fog még meccselni apukáddal. 


    Ne akard a nyakadba ezt a problémát ilyen fiatalon ! Anyukád dolga ezt végigcsinálni, nem korrekt, hogy úgy akarja letolni magáról a problémát, hogy nem törődik azzal mibe sodorhatja a saját gyerekét.

    előzmény:
    FB#1263970720362074 (30)
    2017-01-09  21:27
  2. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. január 9. 21:5431.

    Ez nem öröklési gond.Örökölni csak attól lehet aki már meghalt,Aztán vagy elfogadod a szóban forgó akármiket vagy lemondasz róluk.


     


     


     

    előzmény:
    FB#1263970720362074 (30)
    2017-01-09  21:27
  3. 2017. január 9. 21:2730.

    Sziasztok!


    Azert irok most erre az oldalra,mert ketsegbe vagyok esve.A szuleim 2009-ben elvaltak a haz kozos volt.Szocpolbol fizettek ki.Van egy 19 eves batyam,egy 13 eves hugom es jo magam 17 eves.A hazba mar egyikunk se lakik a csaladi problemak vegett.Az anyam le mondana es az en nevemre iratna at az o reszet.A batyam le mondott rola,mert o nem ker belole. Az apam nem engedi,hogy az enyem legyen a fele resze a haznak,hogy jogosult legyek.Elszeretnem adni azt a reszemet amit az edesanyam ram iratna,hogy be tegyem a betet konyvembe.Mi a teendo? Mit tegyek,hogy enyem legyen a fele resze a haznak? Es ha mar az enyem,akkor eladhatom azt? 

  4. 2013. november 8. 13:5829.
    Bocs, de ennek a témának fuss neki mégegyszer egy ügyvéddel. Ugyanis, ha apukádék most, itt sem fizetnek, akkor valóban csak az ő tulajdonrészére terhelődik a tartozás. Na, de ha megöröklöd és az egész a Te tolajdonoddá válik, akkor az egész tartozást is megöröklöd.
    előzmény:
    andi*1970 (28)
    2013-11-08  10:03
  5. 2013. november 8. 10:0328.

    Nos tapasztalatból tudom:

    Van egy fél házam, a másik fele apukám nevén. szüleim benne laknak-mert a saját lakásukból rezsi tartozás miatt kiköltöztették őket.

    Tehát van többszázezres (milliós kamattal)  tartozásuk a szüleimnek és rendesen fizetzik a számlákat a mostani címen. Közben a szüleim nyugdíjából tiltják a tartozást.  Tehát  az én beleegyezésem nélkül nem terhelhetik meg a lakás teljes részét. A tartozást behajtó csak akkorterhelhetné meg a rá eső részt, ha nem volna jövedelme, amiből letiltsák. Ha elhalálozik, vagy nem fizet akkor tehelhetik meg  a ráeső rész értékének fedezetéig, ha pl. számlával bizonyítod, hogy te felújjítottad, akkor ezt is lehet fellebezni. Mondjuk nekem apukámnak van egy hitel is a nevén-amihez van életbiztosítás, így ha nem tudná fizetni halálesett miatt akkor a biztosító fizet majd helyettem.Én a fél rész vásáróltam a nagybátyámtól . Akkor az ügyvéddel végigrágtam a lehetőségeket-hogy a szüleim ne legyen hajléktalanok ill. én ne járjak rosszul majd később

    előzmény:
    micimaci766 (1)
    2013-11-07  20:21
  6. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 8. 09:5827.
    Gyámhatóság nem is engedi, hogy kiskorú adósságot örököljön.
    előzmény:
    micimaci766 (21)
    2013-11-07  22:41
  7. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 8. 09:5626.

    Adósságot csak akkor nem öröklöd, ha visszautasítod az örökséged, utánad jön a gyereked az ő nevében is vissza kell utasítani.
    Marad anyukáé minden a sárral együtt. Majd eljátszhatod újra ezt, amikor Ő is meghal.

    Ami kell neked, azt még életében el kell hordanod.

     

    előzmény:
    micimaci766 (1)
    2013-11-07  20:21
  8. -1-
    -1-
    2013. november 8. 08:1625.

     

    Ha a közüzem felé nincs jelezve a fogyasztó halála, akkor nem csinálnak ebből problémát, amíg van, aki fizeti a számlát.

    Pontosabban csak abból csinálnak ügyet, ha nem kapják meg a pénzüket.

     

    Én pl huszon év után irattam át a villanyt a nevemre.

    előzmény:
    mikro (24)
    2013-11-08  08:06
  9. 2013. november 8. 08:0624.
    A rezsit az fizeti, akinek a nevén vannak a közművek és arra is terhelik rá, ha nem fizet.Édesapád halála után mindent át kellett volna iratni. Csak ámulok, hogy még nem tűnt fel senkinek, hogy egy elhunyt ember a fogyasztó.
    előzmény:
    micimaci766 (1)
    2013-11-07  20:21
  10. Torolt_felhasznalo_281974
    Torolt_felhasznalo_281974
    2013. november 8. 03:5223.

    Ne haragudj,  de  NEM normalis  dolog  pont  ITT  kerdezoskodni!!

    Menjel  egy  jo  ugyvedhez!!!

     

     

    előzmény:
    micimaci766 (1)
    2013-11-07  20:21
  11. 2013. november 7. 22:4322.

    az én nevemre?

     

    abba kizárt hogy anyám belemegy. az ő részéről lehet hogy végrendelkezni fog. na az lesz az igazi csavar.

    előzmény:
    mocskos_macska (11)
    2013-11-07  20:56
  12. 2013. november 7. 22:4121.

    sejtettem hogy nem egyszerű.

     

    de még mindig az a kérdés hogy előrébb leszek, vagy teljesen felesleges pénzkidobás?

    előzmény:
    Vitosa (20)
    2013-11-07  22:32
  13. 2013. november 7. 22:3220.
    Eladhatod, de csak a gyámügy engedélyével (na az a nagy macera), és úgy hogy a gyerek része után kapott pénzt te nem költheted el kényed-kedved szerint amire akarod, az a gyereké lesz ha nagykorú lesz, addig a gyámügy gondosan vigyáz rá. Vagy ha a pénzből veszel egy másik ingatlant, az ugyanolyan értékben a gyerek nevére kell hogy kerüljön. Ezzel védik a kiskorú érdekeit (és nehezítik meg a szülők életét). 
    előzmény:
    micimaci766 (15)
    2013-11-07  22:21
  14. 2013. november 7. 22:2719.
    egy darabig gondolom megterhelik a nyugdíját, de csak gondolom egy részét lehet. és ha több helyen, sok tartozást halmoz fel, akkor már lehet hogy rajtam fogják behajtani a tartozások felét.
    előzmény:
    rosszanya82 (6)
    2013-11-07  20:48
  15. 2013. november 7. 22:2518.

    valóban nem írtam, elnézést. rezsiről van szó.

     

    előzmény:
    Bogájka (2)
    2013-11-07  20:31
  16. 2013. november 7. 22:2417.

    az összes szla apám nevén van, nem írattuk át, csak a vizet.

    most ott van egy nagyobb tartozás.

    előzmény:
    rosszanya82 (9)
    2013-11-07  20:50
  17. 2013. november 7. 22:2316.
    nem, per pillanat azon aggódom, hogyha a tartozások már olyan összegre rúgnak amit a nyugdíjából nem tudnak levonni, akkor majd nálam fognak kopogtatni..na ezt nagyon nem várnám meg.
    előzmény:
    kékes_zöl (7)
    2013-11-07  20:49
  18. 2013. november 7. 22:2115.
    nem értem miért ne adhatnám el. mármint ha belép a képbe a gyámügy. miért nem engedik meg?
    előzmény:
    Bogájka (2)
    2013-11-07  20:31
  19. 2013. november 7. 21:5614.
    Többek között azért, mert én vagyok apám után az örökös, ezáltal a fele tulaj is.
    előzmény:
    mocskos_macska (3)
    2013-11-07  20:38
  20. 2013. november 7. 21:5613.
    A gyámügy csak egy dolog....de ha már nagyobb a gyerek és (jó) pár év múlva szeretné igénybe venni mondjuk a szocpolt (ha akkor lesz), akkor nem teheti, mert nem örökléssel került a nevére egy lakás, illetve része. Hiába van rajta haszonélvezet.
    előzmény:
    Bogájka (2)
    2013-11-07  20:31
  21. 2013. november 7. 21:1812.

    A gyerekre semmiképp, ha nem akarja, hogy a gyámhatóság szétcincálja.

     

    előzmény:
    mocskos_macska (11)
    2013-11-07  20:56
  22. 2013. november 7. 20:5611.

    Nem írta a topikindító, hogy rezsitartozás, bár valószínű, hogy tényleg az.

    Sajnos azt nem tudom, hogy a közüzemi szolgáltató a tulajdonostárstól milyen módon hajthatja be a tartozást, de elsősroban biztosan a fogyasztó felel. Azt tudom, hogy ha az ingatlanra ráterhelik a tartozást, azt csak az adós tulajdoni hányadára terhelik, nem az egész ingatlanra. Ha meg attól tart a topikindító, hogy egy olyan tulajdoni részt örököl majd az anyukája után, amin tartozás van, akkor egyszerűbb lenne már most az ő nevére iratni a másik felét is, minta gyerekre, nem?

  23. 2013. november 7. 20:5510.
    Lehet, ez így van, de ha azon nem lehet behajtani akkor gondolom ráterhelik a lakásra, és máris a sajátodnak rezheted a tartozást. Kizártnak tartom, hogy a díjbeszedők , eltekintenének a fizetéstől. Ha máskor nem, akkor ha a mama meghal, és azt a felét is örökli a Ti.
    előzmény:
    rosszanya82 (9)
    2013-11-07  20:50
  24. 2013. november 7. 20:509.

    Azon próbálják behajtani a közüzemi tartozást, aki a házban lakik, és a nevére jön a számla. Ergo: Akár a fele, akár a háromnegyed tulajdonrész a tiéd, ne írasd a nevedre ezeket, abban a pillanatban Te leszel közteles mindent fizetni.

     

    előzmény:
    Gitta2 (5)
    2013-11-07  20:46

Címlap

top