Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Videojátékozhat a gyerek?

Lill
Létrehozva: 2013. július 5. 13:33

Sziasztok!

 

Nagyon sok helyről hallottam, hogy a számítógépes játékok kártékonyak a gyermekekre, mert elszigetelik őket a világtól, hanyagolják a tanulást, és az öldöklős játékoktól agresszívabbak is lesznek, de hallottam már ezeknek az ellenkezőjét is, hogy nagyon sok pozitív hatásuk is van, segítenek a tanulásban, stb.

 

2 fiúgyermekes anyukaként szeretném, ha segítenétek eligazodni ebben a dilemmában, mivel a srácok most kezdenek csak ismerkedni a videojátékokkal, így viszonylag még idejében elébe mehetek a lehetséges problémáknak. Engedjem-e a gyermekeknek, hogy videojátékozzanak, vagy korlátozzam esetleg őket? Vagy egyáltalán ne engedjem nekik?  

  1. 2016. szeptember 25. 13:4126.

    Sziasztok! Nem tudom, ezt a topikot olvassátok-e még, de lenne egy kérdőívem ehhez kapcsolódóan. Nagyon köszönöm, ha kitöltitek.


    https://goo.gl/forms/VBRs8FOsUMDb0Mqs2

  2. 2013. július 24. 16:5525.

    Szia!

     

    Ezt a bejegyzést találtam a pszichológus oldalán: http://videojatekokrolszuloknek.blog.hu/2013/06/ 30/javaslatok_kiskamaszokat_neveloknek passzol is, mert neked is kisfiaid vannak. 

    előzmény:
    Lill (24)
    2013-07-24  14:54
  3. 2013. július 24. 14:5424.

    Ez baromi jó, konkrétan osztályozva vannak a játékok életkor szerint, van hozzájuk ajánló is, meg teszt. 

     

    http://www.felelosvideojatek.hu/

     

    Szerin tem, akik még hasonló cipőben járnak ezt az oldalt nézegethetnék.  

  4. 2013. július 10. 21:5323.
    Te meg a gép előtt ülsz? 
    előzmény:
    évi* (16)
    2013-07-05  18:41
  5. 2013. július 10. 14:2822.

    Sziasztok!

     

    Szerintem ez a blog minden kérdésedre megadja a választ, én a Kossuth rádióban hallottam a pasiról kb 1 hónapja. Gyerekpszichológus, és van egy fia aki videojátékozik, a tapasztalatait, tanácsait vezeti ebben a blogban:

     

    http://videojatekokrolszuloknek.blog.hu/ 

     

    Szerintem egy-két bejegyzésben magunkra ismerhetünk... 

  6. 2013. július 8. 11:5421.
    Köszönöm szépen!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (18)
    2013-07-05  18:58
  7. 2013. július 8. 11:5120.
    Igen igen én is így gondolom, ha megtiltanám nekik teljesen előbb utóbb úgyis rákapnának és követelőznének. Keresni fogok olyan játékot, ami még az ő korosztályuknak való. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (17)
    2013-07-05  18:54
  8. 2013. július 5. 19:5019.

    En meg angolul olvasoknak ugyanebben a temaban:

     http://www.aricsigman.com/IMAGES/VisualVoodoo. LowRes.pdf

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (18)
    2013-07-05  18:58
  9. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2013. július 5. 18:5818.

    Tudom, hogy nem tanulmányokra vagy kíváncsi, de ezt azért mégis melegen ajánlanám elolvasásra (gyakorlatilag minden anyukának, aki még tehet valamit a gépfüggőség megelőzése érdekében!) http://www.tanit.hu/files/A_media_es_a_gyermeki_agy.pdf

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (17)
    2013-07-05  18:54
  10. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2013. július 5. 18:5417.

    Tiniket (főként fiúkat) tanító tanárként nagyon markáns véleményem van erről a témáról, mert rengetegen függők számítógépes játékoktól, és tényleg főleg a fiúk. (Ez valóban tanulási zavarokkal, alvásproblémákkal, viselkedési gondokkal is járhat hosszú távon, ha függőséggé válik.) Szóval én azt mondanám, hogy amennyiben csak lehetséges, tartsd őket távol ezektől, keress minél több választható valódi mozgásos játék- és sportlehetőséget nekik, mert azoknál jobban semmi nem fejleszt. A valódi testélményt nem pótolja a vizuális játék. A teljes tiltás sem jó persze, mert esetleg az iskolában fogja nyomogatni óra alatt a telefonos játékát, amit a többiektől szerez be, ha te nem veszel neki. Szóval hagyd, hogy kipróbálják, ne kezeld ördögtől való dologként, de gondoskodj róla, hogy lehetőleg ne ez legyen a fő tevékenységi körük! Ne mondanék perceket ajánlásként, a lényeg, hogy ne legyen ez nagyobb vonzerő számukra, mint bármi más kellemes időtöltés.

     

    És nagyon jó ötlet a megelőzés, mert amikor már függővé váltak, a legtöbb szülő tehetetlen. Bárcsak többen gondolkodnának előre - hozzád hasonlóan! 

    előzmény:
    Lill (1)
    2013-07-05  13:33
  11. 2013. július 5. 18:4116.

    Az OK, de nem napi szinten...

     

    Legnagyobb fiam simán bámulná egész nap a TV-t, ha tehetné. Oviból hazajött, kérdezte, hogy nézhet-e TV-t. Mondtam neki, hogy üljünk le játszani, mert nem szeretnék agyatlan gyereket nevelni. Azóta a tesóival LEGOzik.

     

    előzmény:
    Milu (15)
    2013-07-05  17:45
  12. 2013. július 5. 17:4515.
    Ezért nem értem én sem ezt a több órát. Ennyi időt honnan lehet elvenni? Alvásból? Sporttól? Családtól? Egyik sem túl jó csere. Mondjuk hétvégén, ha vacak idő van és már volt minden más akkor belefér 1-2 óra.
    előzmény:
    évi* (14)
    2013-07-05  17:36
  13. 2013. július 5. 17:3614.

    Én gyomrom egyelőre nem venné be a 2 óra / nap / gyerek videojátékot, de talán még az egy egészet sem...

     

    Az konkrétan kb. annyit jelentene, hogy nem lehet a gyerekkel 2 értelmes szót váltani napi rendszerességel: Fél 5 felé hazakeverednek az oviból. Mondjuk fél 7-ig nyomják a gépet, aztán vacsi 7-ig, és mehetnek is fürdeni.

     

    előzmény:
    Lill (9)
    2013-07-05  15:25
  14. 2013. július 5. 16:4513.

    Minel kesobb, annal jobb:-)

    A fiam 12 eves, nem jatszik videojatekokat, az ossz-ilyesmi, amit csinal, hogy neha a nagymamaja telefonjan egy-ket bugyuta jatek fenn van alapbol, azokon elpotyog. Halistennek nem is igazan erdekli, van eleg sok mas jobb elfoglaltsaga. Mondjuk, nalunk televizio sincs. 

    A videojatekok neveloerejeben en nem hiszek, sot a szakemberek sem. Pont ezek nelkul marad kreativabb es flexibilisebb egy gyerek, illetve nincs kiteve kapacitas szukito folyamatoknak. Marpedig a tanulashoz epp ezek a legfontosabbak:-)

     

    előzmény:
    Lill (1)
    2013-07-05  13:33
  15. Torolt_felhasznalo_610747
    Torolt_felhasznalo_610747
    2013. július 5. 16:4212.

    Informatikus kollégáim már nem visznek haza munkát, hogy a gyerek ne lássa, hogy az apja órák óta a számítógépen dolgozik. Nekik mindegy, hogy munka vagy játék.

    Inkább sűrű programokat, különórákat, sportot iktatnak a gyerek életébe.

    Sok szülő tévesen gondolja, hogy de jól elvan a gyerek a géppel és nem is gondol a következményekre, amiből aztán sok veszekedés lesz.

     

    előzmény:
    Lill (1)
    2013-07-05  13:33
  16. Torolt_felhasznalo_610747
    Torolt_felhasznalo_610747
    2013. július 5. 16:2611.

    Valahogy úgy indul az egész, hogy a gyerek látva, beszélgetve másokkal kipróbálja a számítógépes játékokat. Amikor a környezete nem eléggé inger dús számára (nincsenek programok, szülők elfoglaltak, problémák vannak körülötte, akkor elkezd játszani.

    A gyermek egyre több időt tölt a gép előtt.Kezdi elhanyagolni a hobbijait, melyeket régen szeretett.Csak arról tud beszélgetni, hogy mit csinált, hol tart éppen a játékban.A baráti kapcsolatai is egyre inkább áthelyeződnek a virtuális világba, vagy az „igazi barátságot” az együttjátszás élménye adja.A tanulmányi eredménye fokozatosan romlik, egyre kevesebbet tanul.A realitásérzéke változik, egyre erősebb „sikerforrás” a számítógépes játékok során elért eredmény.Ha letiltásra kerül sor akkor az veszekedések, dührohamok, rongálások árán sikerül.Elképzelni sem tudja az életét számítógép nélkül.Lehangolt, szorongó ha nem játszhat.Gyakran fáradt, álmos.Időérzéke leromlik.Megfeledkezik biológiai szükségleteiről (evés, ivás, pihenés) a játék közben.Nem érdekli más, csak a játék.Nem is érzi, hogy amit csinál probléma lenne, ez az ő világa hagyják őt békén!

     

    Ebből félúton nagyon nehéz kiszállni, a játékszenvedély egyre inkább elhatalmasodik és minden más háttérbe szorul.

    Inkább sport, játszótér, barátok, lego, társasjáték stb. 

     

     

     

    előzmény:
    Lill (1)
    2013-07-05  13:33
  17. 2013. július 5. 15:3810.

    Szia!

    Az én tapasztalatom: 

    Nekem 10 éves lányom és 5 éves fiam van. 

    A lányom 8 éves kora óta számítogépezhet, és 6 éves kora óta tévézhet, de van időkorlát, mert tudom, hogy megbolondul tőle, és nem hajlandó tanulni stb. 

    A számítógépen olyanokkal játszhat, mint pl: Horse, Farmarama, Traff. Néha néha, ha az unokatestvére, akik nagyon-nagyon videojátékos itt van és mutat neki az interneten olyan játékokat, akkor egy kicsit játszik vele. Már játszottunk közösen zombi öldöklődőset is, de nem nagyon volt érte oda, sem ő sem a testvére, mert nem voltak ügyesek és hamar megunták. (szerencsére :)) 

    Kapott egy tabletet a jó bizonyítványért, azon is csak Talking állatok, Pou, Angry Bird van. Ezeket én is szeretem, és az öccse is szívesen játszik velük. De ezek nem videójátékok. Azokhoz külön konzol van. 

    Egyetlen videojátékot vettem meg az Xbox Kinect-t. Azzal úgy lehet játszani, hogy a testével játszik Pl: boxol, ugrál, fut (egyhelyben), dob stb. Én jógázom, a férjem bokszol.

     

    előzmény:
    Lill (1)
    2013-07-05  13:33
  18. 2013. július 5. 15:259.
    Igen, órát. Kérdezgettem már videojátékos anyukákat és a napi 1-2 óra az az átlag idő, ami még jó lehet a gyerekeknek, de mivel ilyen téren még tapasztalatlan vagyok, ezért szeretném előtte felderíteni a terepet, mielőtt videojátékozni engedném őket. Természetesen öldöklősről szó sem lehet, úgyhogy az is feladat lesz, hogy keressek olyanokat, amik korosztályban passzolnak hozzájuk.
    előzmény:
    Milu (6)
    2013-07-05  13:50
  19. 2013. július 5. 14:088.

    Szia!

     

    Íme az én tapasztalatom már ha érdekel.

    Én lányom 5 éves múlott egy olyan jó másfél éve volt először az, hogy a számítógépen szeretett volna játszani, miután keresztlányoméknál volt szerencséje kipróbálni. Igazából ilyenkor már, mikor sokat kinn lehet lenni nem érdekli, télen volt hogy hosszabb távon ültünk itt együtt a gép előtt, szereztem pár neki való játékot ( keresd meg a párját, akkor olyan számolósat ahoöl pl azt kellett figyelnie hogy hány állatka szalad át a mezőn, minek a hangját hallja, melyik gyümölcs és melyik a zöldség, akkor olyan tárgy szétválogatósakat hogy pl melyik a nyári melyik a téli ruci ( meg persze hasonló csak más témakör ), kiről van szó (pl 6 emberből melyiken van kék cipő ), logikai készlet elemeiből sablon képeket kirakni.szóval ilyesmiket. Felügyelet nélkül sosem engedtem játszani, meg igazából egy darabig volt sláger hogy de j, már ezt is szabad is meg meg is tudom csinálni, azóta sem fanyalodik rá csak ha nagyon rossz az idő a társast meg már unja.

    előzmény:
    évi* (7)
    2013-07-05  13:54
  20. 2013. július 5. 13:547.

    Köszi, kutatásból van sok, de érdekelnek a magánvélemények is, kinél, hogy van ez.

     

    Te gyerekeid már szeretnének ilyet?

    Enyémek még sose mondták.

    A legnagyobb nagy ritkán játszik 1-1 memóriajátékot a számítógépen, de semmi több. (Szerencsére...eddig...)

    előzmény:
    Lill (5)
    2013-07-05  13:45
  21. 2013. július 5. 13:506.
    Napi hány órát? Nem percet akartál írni? Azért napi órákat csak nem engeded őket gépezni. Én öldöklős játékot egyáltalán nem engednék. Aranyos, értelmes játékot néha engedek, de csak amíg nincs túl nagy érdeklődés a témában. Ha elkezd erőszakoskodni, akkor annyit sem.
    előzmény:
    Lill (4)
    2013-07-05  13:43
  22. 2013. július 5. 13:455.
    Nekem egy 8 és egy 10 éves fiam van, sokat keresgettem az interneten már a témával kapcsolatban, összeszedhetek pár véleményt/kutatást. 
    előzmény:
    évi* (2)
    2013-07-05  13:40
  23. 2013. július 5. 13:434.
    Gondoltam, hogy megszabni nekik egy időlimitet, hogy egy nap mondjuk hány órát játszhatnak, vagy ilyesmi.
    előzmény:
    vérmatska (3)
    2013-07-05  13:40
  24. 2013. július 5. 13:403.

    Hogyan korlátoznád őket? 

     

  25. 2013. július 5. 13:402.

    Szia,

    Mekkorák a fiaid?

    Nekem 3 kisfiam van, egyelőre nem téma a videojáték, csak érdekelnek a vélemények a témában.

    Enyémek: 3 éves, 5 éves lesz, 7 éves lesz.

    Nagyon remélem, hogy még sokáig nem kerül szóba, vagy el lehet kerülni a videojátékokat.

     

    előzmény:
    Lill (1)
    2013-07-05  13:33

Címlap

top