Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Milyen csipés lehet??

tigger100
Létrehozva: 2013. május 30. 19:32

Sziasztok!

 

2hete éjszakai alvás után a 1.5 éves  kisfiamon egymás mellett a combján 3 csipés volt, sima "normál" csipésnek látszik, piros duzzadt ,nem hólyagos. Ha vakrja kicsit megnőnek a felületük picikét érdes. Pár napig semmi nem volt, aztán azóta új csipések jelentek meg már több reggelre. :( Nappal nem keletkezik rajta csak éjszaka alvás után. Kiságyat és a szobát már szétkaptam, áttakarítottam több alkalommal, elméletileg a porszívónk az atkákat is kiszívja..átmostam mindent. MI LEHET EZ??

Egyszer aludt a nagyszülőknél nappal akkor is lett rajta három, egymás mellett vannak a csipések és csak a hasán combján :( 

Háziorvos látta, csipés de nem tudja mi :(

 

Köszönöm ha vki ötletel, hogy mit tehetek még!

  1. 2017. Április 14. 14:3139.

    Tisztelt Fórumozók!


    4 napja a hasamon vettem észre 4 csípésnyomot, majd tegnap a bokámon 7 darabot. Nem viszket egyáltalán. Először ágyi poloskára gondoltam, de pizsamában és zokniban szoktam aludni, és a csípések jóval a zokni vonala alatt vannak. Nem tudom, hogy mikor keletkeztek, véletlenszerű volt az észrevételük. XI. Kerületi panelház legfelső szintjén lakok, háziállatom nincs. Önök mire gyanakszanak?


    Köszönöm előre is a válaszokat.

  2. 2015. december 14. 21:3038.

    Sziasztok!

     

    2hete éjszakai alvás után a 1.5 éves  kisfiamon egymás mellett a combján 3 csipés volt, sima "normál" csipésnek látszik, piros duzzadt ,nem hólyagos. Ha vakrja kicsit megnőnek a felületük picikét érdes. Pár napig semmi nem volt, aztán azóta új csipések jelentek meg már több reggelre. :( Nappal nem keletkezik rajta csak éjszaka alvás után. Kiságyat és a szobát már szétkaptam, áttakarítottam több alkalommal, elméletileg a porszívónk az atkákat is kiszívja..átmostam mindent. MI LEHET EZ??

    Egyszer aludt a nagyszülőknél nappal akkor is lett rajta három, egymás mellett vannak a csipések és csak a hasán combján :( 

    Háziorvos látta, csipés de nem tudja mi :(

     

    Köszönöm ha vki ötletel, hogy mit tehetek még!

    idézet:
    tigger100 (1)
    2013-05-30 19:32:56

    Sziasztok! Nekem ugyan ez a problémám a lányomal kapcsolatban és nem tudják, hogy milyen csípés. Ha valaki tud valamit azt megköszöném.

    előzmény:
    tigger100 (1)
    2013-05-30  19:32
  3. 2014. július 18. 22:5137.
    sziasztok. kisfiamon holyagok vannak combjan,kezen es fejen. laz nincs. mi lehet? elegge nagy es feher a teteje.
  4. 2013. május 31. 12:0636.

    Oh, akkor téged még nem csípett meg bolha.

     

    De sokszor mondta nagymama ne menjek be a malacólba, de nekem mondhatta, mert imádtam a pici malacokat. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (30)
    2013-05-30  23:45
  5. 2013. május 31. 10:3135.

    Barátnőm kisfiának volt olyan, hogy megjelent pár csípésszerű valami, jó nagyra duzzadt, majd elhalványodott, és mejelent máshol. Mintha vándoroltak volna a foltok.

    Ez nem ilyen?

    Neki vírusfertőzés volt.

    Calciumot, és Fenistilt kapott, mert más feladat nem volt vele.

     

    előzmény:
    tigger100 (1)
    2013-05-30  19:32
  6. 2013. május 31. 09:5334.

    Pók. Az csíp úgy, hogy három van egyszerre. Bár az nem csak viszket, hanem kicsinyét fáj is (vagy csak én vagyok érzékeny). De inkább vidd el bőrgyógyászhoz a gyermeket, ő még ad is rá valami kencét.

    előzmény:
    tigger100 (1)
    2013-05-30  19:32
  7. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    2013. május 31. 08:5433.

    Pók.

    ha szakemberhez vinnéd,többet és mindent megtudnál.

    miért.csak neki van,nektek meg nincs...

    lehet kapni ,nem csak szunyogok ellen olyan krémet,amit nem szeretnek a pókok bogarak stb...

    remélem hamar rendeződik neki!

    előzmény:
    tigger100 (1)
    2013-05-30  19:32
  8. 2013. május 31. 08:5432.
    A bolhacsípés nagyon viszket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (30)
    2013-05-30  23:45
  9. 2013. május 31. 08:0431.
    Gyanús, hogy ágyi poloska. Vidd el bőrgyógyászhoz, ő pontosan meg tudja mondani. Utána viszont hívj szakembert, mert kib...tt nehéz kiírtani. Nálunk egyszer voltak, az alsó szomszéddal együtt költöztek be, a végén már azt hittem, hogy fiammá fogadom a bogárírtót, annyit járt hozzánk.
    előzmény:
    tigger100 (17)
    2013-05-30  20:48
  10. Torolt_felhasznalo_776412
    Torolt_felhasznalo_776412
    2013. május 30. 23:4530.

    A bolhacsípés tudtommal nem viszket, így azt ez alapján mégis ki lehet zárni.

     

    előzmény:
    tigger100 (17)
    2013-05-30  20:48
  11. Torolt_felhasznalo_776412
    Torolt_felhasznalo_776412
    2013. május 30. 23:4329.
    Igen, lehet bolhacsípés is. A poloskánál ott maradnak az ágynemün az elkenödött kis vérfoltok, vagy a lepedön a kis kimoshatatlan pöttyök, ami jelzi, hogy vannak.
    előzmény:
    tigger100 (5)
    2013-05-30  20:00
  12. 2013. május 30. 22:1028.

    a haziorvos miert tudna? pont annyit tanult börgyogyaszatot, mint en vagy egy sebesz. vagyis csupa altalanossagot. es kizart, hogy en - 1-2 igen jellegzetes csipestöl eltekintve - felismernem.

     

    egyebkent lehet agy-bolha es lehet pok is, hogy a legeslegegyszerübbeket emlitsem. a bonyolultabbak azonosittatasat ne itt probald megejteni,l ERRE van a börgyogyasz.

     

     

    előzmény:
    tigger100 (1)
    2013-05-30  19:32
  13. 2013. május 30. 21:4727.

    Én nem hiszem, hogy poloska, az olyan, mint egy szúnyogcsípés, nem lesz érdes a felülete. (Volt hozzá szerencsém sajnos, bár már majdnem 20 éve, de az élmény feledhetetlen. )

    Inkább pók lesz az. Bőrgyógyászhoz vidd el mindenképpen!

    előzmény:
    tigger100 (25)
    2013-05-30  21:27
  14. 2013. május 30. 21:4026.

    Azért nézesd meg macskagombára is mondjuk egy bőrgyógyásszal. Nekünk van macskánk, és mind a két lányom kapott már ilyet, egyszer a mi macskánktól, egyszer a szomszédétól (általában fajmacskákra jellemző). Nagyon gyanús nekem ez az érdes felület. Azért mondom, hogy nézesd meg, mert ha elterjed a testén, akkor már nemcsak kenegetni kell, hanem gyógyszert is szedni rá, amivel vérkép-ellenőrzés jár, ugyanis a gyógyszer károsítHATja a májat. Emberről emberre is fertőzhet, mikor a kisebbik lányomnak volt, két hétre ki lett tiltva az iskolából.

     

    Mondjuk érdekes, hogy csak éjszaka terjed, ez inkább pókra jellemző vagy valami más rovarra amit eddig észre sem vettetek mert olyan kicsi. 

    előzmény:
    tigger100 (23)
    2013-05-30  21:00
  15. 2013. május 30. 21:2725.

    nincs, eddig semmi poloskás jelt nem láttam

     

    előzmény:
    tücsök78 (24)
    2013-05-30  21:21
  16. 2013. május 30. 21:2124.
    Ha van faliszőnyeg, annak a hátát nézd meg!
    előzmény:
    tigger100 (1)
    2013-05-30  19:32
  17. 2013. május 30. 21:0023.

    Óh :(

     

    Lehet nem is poloska?? Body-ban alszik a kisfiam úgy van rajta még +naci, és a combján hasán van, azt olvastam nem szeret bemászni inkább csuklón arcon szív, jajj de gusztustalan és rémisztő,hogy éjszakánként vmi  mászkál a gyereken :(

    Azt sem tudom honnan kerülhetne be? soha senkitől sem hallottam,  sehol nem aludtunk, nincs új tárgy a lakásban sem..

     

    előzmény:
    Farkasokkal táncoló (20)
    2013-05-30  20:55
  18. 2013. május 30. 20:5722.

    Bolhát ismerem, az nappal is csípne.

     

    előzmény:
    szyszyhanna (19)
    2013-05-30  20:53
  19. 2013. május 30. 20:5621.

    Nincs macskánk. Nagyszülőnek van,sztem nincs gombája.

     

    előzmény:
    Farkasokkal táncoló (14)
    2013-05-30  20:27
  20. 2013. május 30. 20:5520.

    Fel kell gyujtani a lakást.... :-((

    Nagyon nehezen kiirtható, okosabb, ha egy szakembert kérdezel. 

    előzmény:
    tigger100 (18)
    2013-05-30  20:49
  21. 2013. május 30. 20:5319.
    Bolhacsípés is lehet.
    előzmény:
    tigger100 (1)
    2013-05-30  19:32
  22. 2013. május 30. 20:4918.

    Egy alvósa van azt már mostam. Holnap újra puceválok mindent!

     

    poloskát hogyan lehet kiírtani???

    előzmény:
    togo (15)
    2013-05-30  20:28
  23. 2013. május 30. 20:4817.

    Szia, elég sokáig van meg :( pár napig piros, aztán húzódik vissza néha néha vakargatja, érdes smirgliszerű már most is a teteje.

     

     

     

    előzmény:
    kivi39 (13)
    2013-05-30  20:19
  24. Torolt_felhasznalo_546282
    Torolt_felhasznalo_546282
    2013. május 30. 20:3016.
    P O L O S K A   !!!!!
    előzmény:
    tigger100 (1)
    2013-05-30  19:32

Címlap

top