Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Újszülött ültetése

Mikulasne22
Létrehozva: 2013. Április 23. 03:37
Sziasztok! Egy hónapos kisbabámat anyósom szinte minden hétköznap meglátogatja. Az első, hogy kézbe akarja venni. Mindig azt csinálja, hogy leülteti a combjára, de én úgy tudom az ültetés árt még most a gerincének. Kérlek segítsetek, felnevelt három gyereket és nem merem megmondani! Én a saját gerincemet mit sem kímélve járkálok fel alá a lakásban vele, hogy megnyugtassam és nagyon rosszul esik, hogy közben más meg nem törődik a babám gerincével.
  1. 2013. Április 26. 08:3771.
    Ez teljesen normális büfiztetés, nézz utána bárhol. Ha csak úgy eleve idegesít az anyósod állandó látogatása (amit megértek), akkor beszéld meg vele, itt ez az "ültetés" dolog csak ürügy. Férjeddel sem beszéled meg? Ő sem mer szólni az anyukájának? Mert itt inkább ezek a bajok.
    előzmény:
    Mikulasne22 (65)
    2013-04-26  02:07
  2. 2013. Április 26. 08:0470.

    Ha nem tetszik amit anyósod csinál, normális hangnemben mondd meg neki.

    Nem gondolatolvasó, hogy kitalálja mit szeretnél.

    előzmény:
    Mikulasne22 (65)
    2013-04-26  02:07
  3. 2013. Április 26. 07:3569.

    Én nem értem mániája az ülve büfiztetés, alig lép be az ajtón:"Büfiztessem?"

     

    Nem tudom, tovabbra is az a velemenyem, hogy hiteltelen dolgokat allitasz. Biztos, hogy nem vagy tulerzekeny mostanaban es felfujod a dolgokat? 

     

    Most szultel, dolgoznak benned a hormonok, teljesen normalis, hogy te sem vagy normalis.  Nem biztos, hogy csak az anyosodban kell keresned a hibat.

     

    Tarts onvizsgalatot, te hogyan reagalsz a kulvilag dolgaira, tul sok itt a rinyalas. (Majd helyrerazodnak a hormonok es elmulik. ) 

    előzmény:
    Mikulasne22 (65)
    2013-04-26  02:07
  4. 2013. Április 26. 07:3568.
    Többen írtuk, a büfiztetést is lehet ültetve végezni, az, ahogy anyósod ülteti a gyereket, teljesen normális, egy kicsit sem káros a gyereknek. (ha megnézed,  a bébi hordozóban ugyanebben a testtartásban ül a gyerek). Ha nem tetszik, hogy naponta többször feljön, kérd meg, hogy ritkítsa. De beszélj vele, nem gondolatolvasó, hogy kitalálja, mit szeretnél!
    előzmény:
    Mikulasne22 (65)
    2013-04-26  02:07
  5. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2013. Április 26. 07:2867.

    Inkább ezzel kezdj valamit, ha eddig nem volt szokásban a feljárkálás, és téged zavar, ezt beszéld meg vele, nem átjáróház a lakásotok. Na, én ettől őrülnék meg, de akárki tenné, akár az én anyám, ez független az anyósságtól:-))

    Nektek kell ( a férjeddel együtt) korlátokat szabni. Most.

    De kommunikálj VELE, az isten szerelmére, ne csak itt rinyálj! El fog mérgesedni, ha nem mersz vele beszélni, csak fortyogsz magadban, aztán egyszer meg kitör belőled. Hány éves vagy? Nem mersz magadárt meg a családért kiállni? 

    előzmény:
    Mikulasne22 (65)
    2013-04-26  02:07
  6. 2013. Április 26. 04:5266.

    O mar felnevelt 3 gyereket...hany serult belole?..Te hanyat neveltel fel hogy jobban tudod hogy kell gyereket nevelni? A sogornomnek is van egy fia. Senkit nem engedett a kozeleben sem a gyereknek, mert csak O tudja hogy mit kell vele csinalni. Aztan egyszer sirva bukott ki hogy azert nem engedi senkinek a gyereket, mert neki halvany goze nincs hony mit kell csinalni a gyerekkel, de szegyenli magat a anyosa(2 gyereket nevelt) es edesanyja(3 gyereket nevelt) elott hogy O nem tokeletes anyuka. Megjegyzem hogy a fia 8 eves es ha osztalykirandulasra megy az anyja nelkul, a gyerek 3 napig szo szoros ertelmeben fosik, hasmenese van a felelemtol hogy hat anyja nem lesz ott.....es soha sehova senkivel nem megy el az anyja nelkul.

    Te is ugy kezded hogy te nem kimeled a gerincedet hogy megnyugtasd a gyereket. Nem gondolod hogy inkabb azzal artasz neki?...1-1.5 evesen sokkal nehezebb lesz de neked akkor is fog kelleni hucupazzad mindenfele,mert erre meg TE szoktattad hozza.

    Mikor mi a divat a gyereknevelesben.....hat nem is tudom..nem 6 havonta cserelodik?....az emberiseg mar reg kimulott volna ..de valahogy ezek az emberek mindig megmaradnak sertetlenul...a sok hulye anyos es edesanya mellett akik, bar felneveltek par gyereket..a franc allna belejuk..megsem tudjak hogy mit csinalnak...nehogy mar...mi a divat napjainban?..lefekudhet a gyerek ha alszik? vagy hasra? hatra esetleg fejre kell allitani hogy aludjon?...mert most pont az a divat?...

    előzmény:
    Mikulasne22 (1)
    2013-04-23  03:37
  7. 2013. Április 26. 02:0765.
    Azóta nem engedem, hogy ő büfiztesse. Én nem értem mániája az ülve büfiztetés, alig lép be az ajtón:"Büfiztessem?" Sajnos naponta többször is feljön (közel van a munkahelye), én nagyon nagy türelemmel álltam ehhez a dologhoz, de az ültetés kicsapta nálam a biztosítékot. Ezzel azt éri el, hogy nem adom neki oda. Mióta megszületett a babám olyan lett mint a mérgezett egér, hát álmomban sem gondoltam volna hogy így fog viselkedni:-(
    előzmény:
    kacagó11 (64)
    2013-04-24  20:05
  8. 2013. Április 24. 20:0564.

    Mi ujság azóta,beszéltél anyósoddal?

    Szerintem se engedd ezt.Addig beszélj anyósoddal-férjedet is bevonva-amig nem késő.

    Vagyis később már nem tudsz rá hatni,ha most ráhagyod.

    Egy ilyen pici babának még vizszintesen a legjobb.Lehet ölben fogni,de inkább fektetve.

    Te vagy a gyerek édesanyja,te felelsz érte,tehát te döntöd el,hogy mit szeretnél.

    Irjlál,hogy változott-e valami.

    előzmény:
    Mikulasne22 (1)
    2013-04-23  03:37
  9. 2013. Április 24. 19:0363.
    Nagy az isten állatkertje.  Bocsi, hogy ilyen csúnyán fogalmazom meg, de egy ilyen pici babának nincs is még izomzat a gerince mellett, ami azt tartaná, ezért nem is tud ülni. Ha egyszer nem tud ülni, akkor nem tud, nem lehet erőszakkal még egy anyósnak sem megengedni, hogy akkor is ültesse azt a gyereket. Vagy a lábadra állsz és kiállsz a gyereked érdekei mellett, akár még a tudatlansága miatt rosszul cselekvő anyóssal szemben is, vagy a gyereked fogja a kárát látni. Mi a fontosabb, az anyós lelke, vagy a gyerek egészsége?
    előzmény:
    Mikulasne22 (1)
    2013-04-23  03:37
  10. 2013. Április 23. 15:0162.
    Szerintem is.
    előzmény:
    Zsifikati (43)
    2013-04-23  09:09
  11. Torolt_felhasznalo_339032
    Torolt_felhasznalo_339032
    2013. Április 23. 12:5061.

    "szandekosan irtam sokkolo stilusban. 

     

    mar hatott (ez volgt a cel),"

     

    Te 11 ora 26 perckor "sokkoltal", a topicindito 11 ora 23 perckor szolt utoljara hozza.

    Ugye nem a te 3 perccel kesobbi hsz.-ed hatott ra? Vagy te mar ezt is tudod? Gondolatatvitellel is tudsz sokkolni? Vagy lemaradtam valamirol?

     

    A kerdeseik költoiek, a valaszokat magam is tudom. Csak belem bujt az ördög! 

     

    TI.: ne parazz, itt beszelgess a veled beszelgetokkel, a megmondo embereket ignorald, az anyossal meg kommunikalj, különben nincs is eselye megismerni az allaspontod!

    előzmény:
    semiramis (55)
    2013-04-23  11:40
  12. 2013. Április 23. 12:0760.
    Mitől is lógna, mikor az ölében tartja? Tartottál már pici babát ülve, ölben, feltámasztva egy kicsit? Gondolom, nemigen.
    előzmény:
    semiramis (55)
    2013-04-23  11:40
  13. 2013. Április 23. 12:0159.
    Most döbbenek rá, hogy mire is gondolt Semiramis. Nem is értettem eddig.
    előzmény:
    cabron (57)
    2013-04-23  11:59
  14. 2013. Április 23. 12:0058.

    Ezzel nincs gond. Nyilván nem órákon át tartja így, nem is lehetne.bírni.

    Nyugodj meg, nem lesz baja csöppnek.

    előzmény:
    Mikulasne22 (49)
    2013-04-23  11:23
  15. 2013. Április 23. 11:5957.

    Nem a hóna alatt tartja, hanem a kezével tarta a vállát és a fejét.

    Nem tudod elképzelni?

    előzmény:
    semiramis (55)
    2013-04-23  11:40
  16. 2013. Április 23. 11:5056.
    Ez teljesen normális tartás. A levegőben mégsem lóghat szegény gyerek. Akkor lenne baj, ha ülne a fenekén és csak a kezeit fogná. De így nem a gyerek tartja magát, hanem anyósod. Nincs semmi baj. De tényleg merj beszélni anyósoddal. Ha valamit nem értesz, vagy nem úgy gondolsz, nyugodtan kérdezz rá, beszéld meg vele.
    előzmény:
    Mikulasne22 (49)
    2013-04-23  11:23
  17. 2013. Április 23. 11:4055.

    szandekosan irtam sokkolo stilusban. 

     

    mar hatott (ez volgt a cel), ugyhogy lazabbra lehet fogni a dolgot (iras szintjen). gondold at, mikent közlöd vele azt, amit döntöttel (mert az altalam leirt "valasztas" nem valasztas, termeszetesen).

     

    egyebkent MOST van itt az ideje, hoyg hatarokat szabj neki es magadnak. ha nem teszed meg, ö fogja nevelni nemcsak a gyerekedet, de teged, aferjed es az egesz csaladodat is.

     

    gondold at, mit szeretnel es mit nem, mihez ragaszkodsz es milyen mertekben engeded belefolyni az anyosodat a csaladi ügyeitekbe. beszeld meg a ferjeddel es allitsatok fel szabalyokat. amiket aztan termeszetesen meg kell beszelni az anyossal is - de amihez ragaszkodtok, ahhoz ragaszkodjatok. különben (hosszutavon) jaj nektek. 

     

     

    (egyebkent ha a hona alatt tartja es ugy tamasztja meg a fejet, akkor a baba nem ül, hanem log -es ez is art!) 

    előzmény:
    Mikulasne22 (1)
    2013-04-23  03:37
  18. 2013. Április 23. 11:3754.

    Ez nem ültetés már ne is haragudj...

     

    Ja, és kíméld a gerincedet már most, mert majd egy tíz kilós gyerekkel nem lesz olyan egyszerű mászkálni, hogy megnyugodjon.

     

    Ha meg idegesít az anyósod állandó jelenléte, beszéljétek meg.

    előzmény:
    Mikulasne22 (49)
    2013-04-23  11:23
  19. 2013. Április 23. 11:3253.
    Lehetett sejteni, hogy így fogja (hogy "ültetne" máshogy egy újszülöttet), az égvilágon semmi baja nem lesz tőle, így szokta fogni az ember a sajátját is. Gondolom, eleve percekről van szó, hiszen a felnőttnek is nehéz így tartani, csak gügyög neki kicsit. Mindenesetre, ha bármi nem tetszik neked, nyugodtan mondd meg neki. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát...
    előzmény:
    Mikulasne22 (49)
    2013-04-23  11:23
  20. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2013. Április 23. 11:2652.
    Ja, és jó lenne, ha te is kímélnéd a te gerincedet. Szükséged lesz még neked is rá.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_868256 (50)
    2013-04-23  11:26
  21. 2013. Április 23. 11:2651.

    rosszul esik? oo, te szegeny erzekeny lelek!

     

    nem mered megmondani? igazad van, ne is tedd, meg megbantod es az mennyire fogartani az erzekeny lelkednek.

     

    na bumm, legfeljebb nyomorek lesz a gyereked. egy eletre. nem nagy ar a te erzekeny lelked nyugalmaert.

     

    előzmény:
    Mikulasne22 (1)
    2013-04-23  03:37
  22. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2013. Április 23. 11:2650.

    tehát NEM a fenekén, nem a hátán van a terhelés. A vállát meg a fejét fogja, semmi baja nem lesz tőle.

    Anyósod nem hülye, gondolom. Ne ijedezz.

    Ha meg a te terhedre van, hogy annyit ott van, mondd meg neki. Persze ne így:-)) 

    előzmény:
    Mikulasne22 (49)
    2013-04-23  11:23
  23. 2013. Április 23. 11:2349.

    Sziasztok!

    Először is köszönöm szépen az értelmes hozzászólásokat. A babám bepólyálva szundikál:-) Az ültetést úgy értem, hogy a popsija a comján, a kezével tartja a vállát és a fejét, a háta pedig nyíl egyenes.  Fiatal kezdő anyuka vagyok és anyósom főnök lévén nem egyszerű eset, de készülök, hogy szépen udvariasan megbeszélem vele. Köszönöm mégegyszer! 

  24. 2013. Április 23. 10:2548.
    nem érti meg??? Hányszor mondta neki a topikindító, hogy nem sikerült megértenie??? néma gyereknek.....
    előzmény:
    napos1 (19)
    2013-04-23  07:54

Címlap

top