Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Tuti nem normális!
Létrehozva: 2013. Április 19. 08:31
Sziasztok! A véleményetekre lennék kiváncsi. Van egy barátnőm aki 5 hónapos terhes és van egy 2 éves gyönyörű kisfia. Kiderült, hogy anyósa nagyon beteg, lehet, hogy meg is hal. A férje, aki egyszem gyerek, ettől annyira kikészült, hogy azt mondta gyermekei anyjának, hogyha az anyja meghal nem tudja mi lesz, ő utána hal, mert nincs többén értelme az életének. Tuti ezt mondta, mert barátnőm kérdésére megismételte. Ő is én is kiakadtunk, férje szerint ez normális
. A gyerekét sokkal rövidebb ideje ismeri, az egyik még ugye meg sem született, az anyját meg nyegven éve szereti.
Szerintem nagyon nem normális, sőt beteges, hogy az ember nem akar legalább a gyermekeiért élni, túlélni bármit, de én tuti elfogult vagyok, mert az én férjem is kvázi szerelmes az anyjába
. Nem hinném, hogy öngyilkos lesz, ha az anyja netalán meghal, de hogy be fog kattanni az tuti. Szegény barátnőm nem túl kellemes lelki állapotban van, nem tudom mit kellene tennie.
Nem ertem az alapproblemat ? Na ez az, ami már nagy baj! Amikor már te sem érted az alapproblémát!
Onnan, hogy a topiknyitó írta még az első hozzászólások valamelyikében. Nem átvitt értelemben, hanem hogy meghalok ha anyám meghal, mert semmi értelme az életemnek és őt sokkal régebb óta szeretem mint titeket (feleségét és gyerekét). Innen.
Még jó hogy mi vagyunk a hülyék, tényleg. Nem, nem vagyok barátnője "a terhesnek" - milyen édi megfogalmazás.
Olvasd el mire reagálsz mielőtt ilyen sarkítva fogalmazol. Te nem hülye.
Nem ertem az alapproblemat ? Miert baj az ha valaki annyira ragaszkodik az edesanyjahoz hogy ilyeneket mond/dana . Nem egyszer lattam halottam mar ilyet. Kulonosen akkor ertheto is ha pl az edesanya egyedul nevelte fel es nem nagy letszamu a rokonsag. Mi van ebben elitelendo vagy erthetetlen. Ilyenkor a kijelentes a ketsegbeeses mintsem a tenyleges tettleges bevaltast jelenti.
Amit a baratni tehet/ne az az hogy jobban odafigyel kettejuk erzelemvilagara es egyutt nagyon szepen megtesznek mindent a beteg szuloert amit meg megtehetnek.
Nekem is volt ilyen munkatarsam amikor elmeselte hasonlo felemeit Ha csak tehettem hivtam jojjon parjaval velem a gerontologiara vagy a hospicere . Nagyon szepen emberhez meltoan nagyon keves lelkiismeretfurdalas nelkul sikerult szuloet elengedni es a gyaszt feldolgoznia .
Tessek sokkal megertobb lenni tarsunkkal .
NEm tudom, honnan veszed te is meg a drámázó topiknyitó is, hogy öngyilkos akar lenni a pacák. Ha anyám meghal, utánahalok. Ez azt jelenti, hogy belehalok a fájdalomba, az elvesztésébe. Nem azt hogy eret vágok magamon. Uramisten, még jó, hogy nem vagy te is a barátnője a terhesnek, mert elég hogy egy hülye belemagyarázza.... Ehhhh...
Semmi gond azzal, ha olykor nem értünk egyet. Szép is lenne..:-))
Pontosabban azt akarja tapasztalni, amit otthonról "hozott". Amikor a köd feloszlik, akkor viszont érdemes már meglátni, azt, amire addig a felek nem figyeltek és megtapasztalni azt, hogy valami nem csak egyoldalúan működhet....
Igen, tutira más kép alakult ki Neked a férfiakról, mint nekem.....az én férjem egyáltalán nem ilyen volt. Mindig is szerettem benne az elfogulatlanságot....ami nekem sokkal nehezebben ment.
Talán kivételesen, vagy nem, de nem értek ezzel egyet, ahogy írod.
A dolgok ugyan felismerhetőek, de aki még nem tapasztalta meg azokat a dolgokat, ő még nem tudja, csak hiszi, hogy neki majd menni fog.
Lehet, hogy egy kissé negatív a férfiakról a véleményem?
Az én képem a férifakról az, hogy jobbára a békesség kedvéért, ami mint tudjuk nem éppen békesség, mindenre hajlandóak.
Akár anyucira is hallgatni.
Valahogy az a képem alakult ki ezügyben, hogy a férfiak azt képzelik, hogy a feleségük jobban megérti őket, így inkább elhallgatnak anyuci javára.
Isten őrizz, hogy irigykedj! :-))
Dehogy láttam, ettől még a dolgok felismerhetőek, szóval a tények nyilvánvalóak. Más kérdés, hogy utólag könnyebb bölcsebbnek lenni, de mindig a körülményeket felelőssé tenni sem vezet sehova.
Az a fiatal férfi, aki mannipulálható, még nem felnőtt. A párnak kell ebben segíteni, ha fontos neki a férfi társként. Ha mindketten még gyerekként funkcionálnak, akkor elveszekedhetnek (játszmázhatnak) egészen a válásig. Amint képesek felismerni azt, hogy ehhez a feladathoz fel kell nőniük, nem csak a házasságuk menthető meg, hanem gyarapodhatnak önmaguk megismerésében is.
Azért nem baj, ha megkérdezed a sárkányosodás mikéntjéről férjuradat is.
Biztos ami biztos.
Van egy ilyen mondás, hogy aki házasodik, az vagy az "anyját" vagy az "apját" veszi el.
Én csak irigyelni tudlak, ha te ezt huszon évesen is így láttad, és ennek megfelelően tudtál dönteni.
Első nekifutásnak akár a férfi is kiáll az ifju feleség mellett, aztán kezdenek munkálkodni a "bölcs" anyósok, akik pontosan tudják, hogy hogyan lehet kicsi fiúkat manipulálni.
Azért én ezeket a dolgokat nem tudom egyértelműen kezelni.
Annyi de annyi összetevője van dolgoknak, hogy ezt így elhatározni, vagy véleményezni, hogy de... nálam a képtelenség kategória.
Igen, ez pontosan így van.
Pl. aki már fiatalon is szereti az akoholt, arra is azt képzeli a párja, hogy majd ő aztán, igen...
Csak gondolj anyukádra, és sokat nem tévedhetsz.
Persze, meg mindig munkálkodik a "majd én miattam változni fog" kisördög is. Csak meglepődni nem kell, ha egy tulajdonság felerősödik.
De én mindig arra gondolok, hogy nekem milyen tulajdonságaim sárkányosodnak el, ami még a kapcsolat elején kibírható volt
Az igen, de én Zsaki felvetésére válaszoltam amit olvastál tőlem.
Viszont azért ha magamba nézek, akkor nekem mondhatta volna bárki, hogy ne menjek valakihez, mert látszik, hogy ő anyuci pici fia, mikor én biztos vagyok abban, hogy úgyis engem fog jobban szeretni.
Amikor olvasok történéseket, abból kristálytisztán látható, hogy a házasságok zöme nem elsőre sikeres. Mármint első házasságban.
Gyanítom, hogy fiatalon köttetett házasság bizony nem arról szól, hogy megnézem az anya-fia kapcsolat milyenségét.
Egy egészséges önző fiatal el sem tudja képzelni, hogy a férjecske az anyukát jobban szeresse őnála.
Egyik részről terhesen mondom, hogy azért a gyönyörű babavárós 9 hónapban illendő magunkon kívül mást is meglátni. Mert azért ott van az apuka, amúgy is tele kétségekkel esetleg, meg azért neki se könnyű ez az időszak.
A barátnőd helyetted inkább ült volna le a férje kezét fogva, megölelve őt, meg bíztatva. Mert hogy ez alapja lenne egy kapcsolatnak. Félre lehet tenni 5 percre a terhességet is. Mondom ezt nagyon lelkes és boldog kismamaként.
A másik oldal, hogy valószínűleg a férj jobban függ az anyjától, mint az ennyi idősen megszokott, de ez eddig is így volt, szóval ha ilyen férfihez ment hozzá, akkor ne most lepődjön meg az asszonka.
Szerintem a probléma veled meg a barátnőddel van: balekok vagytok, hogy mindketten ilyen pasit fogtatok ki. Akarom mondani, vonzottatok be.
Pech.
Mi az, hogy nem gondolja komolyan? Akkor ne mondja ki.
Aki házas, annak első kell hogy legyen a házastársa, gyereke. Csak utánuk a szülők!!!!!!!!!
Igaza van a TI.-nak. Lehet, visszaküldeném az anyukájához. INFANTILIS.
Ritkan ertek egyet veled, de most teljes egeszeben.
Kozvetiton keresztul ismerjuk a tortenetet, es boven eleg lenne annyi elfogultsag is, ha a feleseg mondana el, az o nezopontjabol. Meg ekkor is felvetodne a kerdes, hogy valojaban mi is es hogyan hangzott el.
En egyebkent sem szeretem, ha a baratnom, osztalytarsa unokatestverenek a nagybatyja felesege stb. stb. sztorikat olvasok.
Meg ugye, ha a felesegnek gondja van es meg akarja a netezok velemenyet kerdezni, miert is nem nyit o maga topikot errol?
Zavaros nekem ez az egesz.
Nem szeretem, ha rendre olyan topikok nyilnak, hogy akkor most szidjuk ezt vagy szidjuk azt. Es o keptelen kiallni a maga vedelmeben.
Hát nagyon fura ez az említett férj, az biztos...
Egyáltalán, számomra felfoghatatlan, hogy van olyan felnőtt ember, akinek gyerekei vannak, és nem ők a legeslegfontosabbak neki a világon. Ez nem "preferencia" kérdése, hanem színtiszta ösztön, fajfenntartás, a természet rendje, mit tudom én.
Ha egy gyerek érzi úgy, hogy összedől a világ, ha valamelyik szülője meghal, az tök érthető, de egy felnőtt, ráadásul családos ember??? Nyilván nagyon fájdalmas az ilyesmi egy felnőttnek is, de hát nem tudom...ha az én anyámról lenne szó, és meghallana tőlem egy ilyen kijelentést, rohadtul szégyellné magát miattam/helyettem, az biztos...
Topicindító, mindenesetre nem tehetsz/ne is tegyél túl sokat, a legjobb tényleg, ha biztatod a barátnődet, hogy "biztos, hogy nem gondolja ezt komolyan, csak az elkeseredés mondatta vele".
Szerintem minden gyerek is "belehal egy kicsit" abba, ha a szüleit veszíti el, pláne, ha nagyon szoros még felnőttként is a kapcsolat közöttük.
Ha bekövetkezik a tragédia (reméljük még sokáig nem), akkor mutatkozik meg, hogy mennyire életképes és erős a gyerek, most már apuka.
Nyílván most így látja (én is így látom, pedig kétgyerekes anyuka vagyok és imádom a gyerekeimet), de majd ha elmegy az anyukája, akkor NORMÁLIS esetben az idő ezt megoldja és túlteszi magát a tragédián, hiszen ott van a felesége és a saját gyerekei.
Ha nem tudja magát túltenni, akkor a feleség gyorsan váljon el, húzza el a csíkot, mert annak nem lesz jó vége. + pszichiátria.
Tökéletesen egyetértünk. Az emberek változnak is, és esetleg nem úgy reagálnak, ahogy várjuk tőlük az addigi ismeret tükrében. Én is hasonló cipőben járok, bár nálunk szerencsére nincs betegség, vagy haláleset. De az én párom is a falhoz állított engem több mint 13 év kapcsolat után. Én se néztem volna ki belőle soha, hogy ilyen felelőtlenséget meglép, mint amit tett. És nem tudok mit csinálni, hisz őt választottam. De annak idején nem ilyen volt. Honnan látná előre az ember, hogy mi lesz x év múlva?
A topicnyitónak sajnos semmi okosat nem tudok mondani. De itt írtak sokan sokfélét, abból kéne valami okosat összegyúrni, ami mindkét félnek hasznára van.
Valóban nem normális, vagy fogalmazzunk inkább úgy, nem egészséges, amit a férj mondott.
Nem feltétlenül az, hogy így érez (szerintem az egyéni megítélés kérdése, hogyan "rangsorolja" valaki a szeretteit, vagy hogy egyáltalán szükségesnek érzi-e a rangsorolást...), de az, hogy ezt kimondta, sőt, még taglalni is hajlandó volt a várandós feleségének, az már nem egyszerűen tahóság, hanem kifejezetten kegyetlen viselkedés. Vagy nem képes empatizálni a feleségével, vagy nem akar. Nem tudom, melyik a rosszabb.
Lehet itt kenegetni a kakit, hogy a sokktól viselkedik így, de semmilyen sokk nem tud előhozni olyasmit senkiből, ami addig ne lett volna ott ugyanúgy. És ami még rosszabb, ezután is ott lesz.
Azért szegény barátnőd jól néz ki egy olyan társsal, aki az életben minden krízisre így reagál majd, hogy azelőtt lefekszik, mielőtt egyáltalán küzdeni próbált volna... Nem irigylem. :(
Te annyit tehetsz, hogy meghallgatod a barátnőd kétségeit, és próbálod biztatni, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Hátha visszaáll a normál működés a férje agyában az áramszünet után. (Magánvéleményem szerint a fickónál súlyos defekt van, de attól még nem kell, hogy hülyeséget műveljen.)
Szerintem bátorítsd a barátnődet arra, hogy beszélgessen sokat a férjével. Nem csak az ominózus dologról, hanem mindenről. Meséljen neki a babavárás örömeiről, nehézségéről, ő pedig érdeklődjön párja munkájáról, hobbijáról (ha van). Tárják fel őszintén egymás előtt érzéseiket, úgy hogy ne kapaszkodjanak saját igazságukba, mert akkor könnyen veszekedéssé fejulhat a dolog.
Az sem jó, ha barátnőd ezt a problémát csak neked meri elmondani, annak nem, akit érint. Másrészt ő se fojtsa el ellenérzéseit férje viselkedésével kapcsolatban. A beszélgetés ne vádló legyen, hanem megértő a másik felé....
DE én egy ennyire vinnyogó, önző férjtől rosszul lennék.
Én is.
Nem esett neki senki, barátnőm kb. sokkot kapott, próbálja feldolgozni. Azért szerintem nem mondható, hogy fájdalmában kiszaladt a száján, mivel mikor barátnőm rákérdezett, hogy ezt komolyan mondja, akkor még ki is fejtette, hogy ez szerinte természetes, hiszen a gyermekeit és a feleségét nem szereti annyi ideje az anyját, így nyilván hozzá jobban kötődik.
Megpróbálom meggyőzni a barátnőmet arról, hogy a férje módosult tudatállapotban van és majd egyzser biztos felfogja mit mondott és talán bocsánatot is kér, de nem a pasi miatt, mert őt képtelen vagyok ép ésszel megérteni, hanem a barátnőm érdekében, mert sem neki, sem a babának nem hiányzik most a szomorúság és a vita.
Szia
Én bevallom hogy engem is jól gyomorszájon vágna ha ilyen helyzetben a férjem ezt mondta volna és igen, tiszteletben tartva a fájdalmát de akkor is elgondolkoznék pár dolgon. Főleg hogy férj még higgadtan el is magyarázza a miértet.
Nem tudom de esetleg nem voltak már arra jeleke korábban is hogy ennyire kötődik az anyjához és valahogy saját önálló élete akkor ezek szerint nincsen?
Barátnődnek főleg most csak annyit tudsz segíteni hogy hátha csak an agy fájdalmában mo ndta, érezte igy, de persze ez nem igy van, majd meglátjátok hogy ha nehezen is de azért nem lesz ez ennyire drasztikus. Legalábbis reméljük.
DE én egy ennyire vinnyogó, önző férjtől rosszul lennék.
Ilyen esetekben persze, hogy önmagunkat sajnáljuk, hiszen nekünk kell ittmaradni, élni az életet a szeretett személy nélkül. Nincs ebben semmi elítélendő, vagy rossz.
És ismétlem: az emberek nem egyformák ezeknek a folyamatokban az elviselésében sem. Van, aki hozzád hasonlóan gépiesen és mosolyogva tudja tenni a dolgát, mert elég erős hozzá, de van, aki gyenge, összeomlik. Azt kellen mindenkinek megérteni, hogy azzal, hogy adnak az ilyen embereknek két atyai pofont, hogy térjenek már magukhoz, miféle puhány férfiak ők, hogy ilyen hülyeségeket beszélnek, még mélyebbre taszítják ebben az egészben. Mert még egy darab szarnak fogja magát amiatt is érezni, hogy gyenge. És amikor egy ilyen szituációban éreztetik ezt az emberrel, az nem éppen motiváció, hanem a másik földbe döngölése a béka segge alól még mélyebbre. Kell EZ bárkinek is??? Én nem azt mondom, hogy hűdejó dolog lehetett ezt hallani, mert elég rémisztő, de gondoljunk már bele, ha mindebből nem a valódi üzenetet érjük meg (az elkeseredettséget, az ijesztő kétségbeesést), hanem azt vesszük le belőle, hogy "akkor most jobban szereted anyádat???", és ezen a szálon kezdjük el továbbvinni az egészet, akkor mit érünk el vele? Semmit! SENKINEK nem érdeke, se a férjnek, se a feleségnek, se a családnak.
Lényegében egyetértek veled, de az is igaz hogy soha nem tudhatod hogy a másikban mi lakozik.
Voltak/vannak ilyen esetek.
Egyszerűen megbuttyan valaki valamitől, egy számára negatív eseménytől vagy bogarat ültetnek a fülébe, vagy előjönnek a rejtegetett (esetleg beteges) félelmek.
Vagy simán csak olyan helyzetbe került vagy érzése szerint kerülni fog ami rövidzárlatot okozhat - akár sokaknál is.
semi biztosan elmagyarázza ezt szakszerűen.
Azt gondolom, valahol mindenki egoista. Egyszerűen nem tudsz az lenni. Legtöbször a környezet az, ami ezt erőteljesen az ember orra alá dörgöli, ha valami nem úgy működik, ahogy a dorgáló elképzeli. Ebből a szempontból mindkét fél egoista.
A férfi még nem nőtt fel, csupán testben. Asszonyka pedig hozzáment. Tehát tudnia kellett, hogy kihez megy hozzá. Akkor most mire fel a csodálkozás? Vagy váratlan volt a férje reakciója? Akkor meg hogy mehetett hozzá egy olyan pasihoz, akit nem is ismer......szóval lehetne feszegetni ezt a témát erről az oldalról is. Bár szerintem nem érdemes. Én a kölcsönös megértést forszíroznám, a helyükben.....de nem vagyok abban:-)
Jó vacak helyezt.
És téged sem irigyellek.
Nem. Szó sincs róla, hogy a bátor férfi csendben szenvedjen. De a bátor férfi öngyilkossággal fenyegetőzik?? A várandós feleségének? Mert ha egy ilyen kijelentés véletlenül elhagyja a száját, jól van no hát megrázta az anyja betegsége, sokan így éreznének. De megerősíteni, hogy igen, ha anyuka meghal, én leugrom?? Tényleg?? A gyerekeim anyjának?
Mondja el a félelmét és a fájdalmát. De sztem hülyeségeket beszél. Saját magát sajnálja, maradjunk annyiban (bár az okosok azt mondják, az ember a gyász során amúgy is magát sajnálja, hogy itthagyta az, akit szeretett).
Értem. Tehát bátor férfi módjára kussoljon el, pont a feleségének ne mondja el a félelmét, a fájdalmát, aki elvileg a társa, és megérti. Aki ment már ilyenen keresztül (például rákos megbetegedés a családban), az tudja, hogy a családtagok részéről is ennek az egésznek a feldolgozása egy folyamat, ami különböző szakaszokkal jár. Sokan először fel sem fogják, hogy mi lehet a kimenetele. Aztán jön a sokk, amikor szembesülnek vele, ilyenkor ki tud nagyon borulni az ember, mert akkora benne a fájdalom és a félelem, hogy csak azt érzi, semmi mást! Annyira erősek ezek az érzések, hogy minden, ami ezek mellett rendben van, szinte kizáródik. A barátnő férje szerintem most éppen ebben a szakaszban van. De ezért hibáztatni, hogy ebben a szakaszban meggondolatlanul őrültségeket mond? Ne vicceljünk már.
A szülő elvesztése rohadtul fáj. A férj el van keseredve, mert nem tudja, hogy hogyan fogja ezt a fájdalmat feldolgozni. Ahogy sokan írták előttem, vannak olyan emberek, akik elkesredésükben és az elvesztéstől való félelmükben olyan dolgokat is kimondanak (igan, akár többször is) amit nem úgy gondolnak..
Persze randa dolog a feleségnek ilyeneket mondani, aki a terhesség miatt amúgy is érzékeny lelkiállapotban van,ezzel egyetértek. Most az lenne a legfontosabb, hogy kölcsönösen forduljanak egymás felé megértéssel, és főleg türelemmel.
A topikindítóból nem derült ki amúgy, hogy a barátnőd milyen viszonyban van anyóssal? Illetve a férj mennyire az "anyucipicifia"?
Van ilyen. A férjem apja, az én apósom bele is halt az anyja elvesztésébe. Egy évvel késöbb öt is temették. Még szerencse hogy mikor a kedves mama elhalálozott, akkor már a férjem felnött férfi volt, igy nem kellett apa nélkül fenönie. Ott is ott lakott mama és fia együtt 60 évig egy háztartásba. Az apósom mikor megnösült se költözött külön. A mama ráadásul egy tipikus "anyós" volt, a szó nem jó értelmében. Tanulság! Az nincs!