Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Idős ápolás munka mellett?

erika48
Létrehozva: 2013. március 28. 10:39

Apósom egyedül él, heti egyszer meglátogatjuk.

Hétfön nem volt jól, kihivtuk a háziorvost, aki kórházba utalta, kiderült a cukra 50 fölött, egyéb bajai mellett.  

Inzulint kell(ene) majd kapnia, de mivel tőlünk majd 20 km-re él, ki fogja ezt neki beadni? Magának tuti nem, régebben vérvételektől is elájult.

 

Milyen segíteséget kérhetek/kaphatok az Önkormányzattól? Ha valaki ilyen cipőben jár, kérem segítsen elmondani. 

  1. 2016. február 18. 18:54197.

     


     


     


     


    A 24Fair Care vállalat az idős emberek 24 órás gondozadásához keresi mai naptől kezdve.
    A 24Fair Care több mint 400 idős embernek ápolási szolgáltatásokat nyújt, a hivatalos illetve privát intézményekkel Németországban együttműkődik. 
    24Fair Care az idős embernek ápólási szolgáltatások végrehajtó legnagyobb cégek közé tartozik, több mint 100 munkatársakkal. 24Fair Care a megfelelő gondozást a nyugdíjasoknak keresi, hogy ők minél hosszabb időt otthon tudják lakni. 


    Feladat köre:
    - a mindennapi testápólással segítségnyújtása
    - segítség a rehabilitációval 
    - vásárlás és főzés 
    - lakás takarítás
    - mosás 
    - társaság megtartása, beszélgetés az idős emberrel


    Mire várunk tőled?
    - ápolt és megbízható kinézete
    - pozitív hangulat teremtése az idős ember tarsaságban, és a mindennapi életben segítség nyújtása 
    - kommunikációs szintű német nyelv ismerete kötelező,
    - a lehetőségeik szerint tapasztalat az öreg ember ápolással,
    - kedvesség és megbízhatóság
    - saját egyényi vállalkozás


     


    Mit ajánlunk:
    - biztos munkahely, hosszú távra, 
    - német bankszámlát 
    - német bankkartyát, 
    - 24 órás kapcsolat a képvéselőinkkel Magyarországon és Németországban
    - teljes munkaidő, határozatlan időre 
    - a belső képzések köszönthetően új kompetenciák meg lehet szerezni
    - ingyenes szállítást a vevőnkhöz
    - jogos munkaviszonyt
    - nagy adatbázist amiből a legjobban megfelelő vevőt saját magának meg lehet választani


    Hálásnak leszunk, ha pályázáti dokumentumok erre a címre küldje be: info@faircare-group.com, vagy erre a számra hívjon minket: +36 705723186, 
    Várunk rád, és tisztelettel hívunk!


     


    24Fair Care 
    Górczewska 224 / 232
    01-460 Warszawa 
    www.fair-care.net

  2. 2015. február 19. 17:37196.

    Rögtön az elején kimaradt egy sor:



    Kevesebb mint 50 000 Ft
    100 - 150 000 Ft
    előzmény:
    Ekriszti (195)
    2015-02-19  16:41
  3. 2015. február 19. 16:41195.

    Kedves Mindenki! Szakdolgozatomban demens betegek hozzátartozóit vizsgálom, kérem, hogy aki az érintett csoportba tartozik, és van egy kis ideje töltse ki az alábbi kérdőíve: http://www.surveygizmo.com/s3/1973374/Demens-be tegek-hozz-tartoz-inak-vizsg-lata


    Minden egyes kitöltés nagyon sokat segít nekem! Köszönöm előre is!


    Erdélyi Krisztina

  4. 2013. május 3. 14:29194.

    Kezcsok Erika!

    Hogy van a papa? Javultak valamennyit a korulmenyek?

     

    Udv.Zeti

    előzmény:
    erika48 (190)
    2013-04-13  19:45
  5. 2013. Április 13. 19:50193.

    és akkor nem fogok járni dolgozni, érdekes lenne.

     

    Igen, nagyon sok lenne a költség, majdnem ennyit keresek.  

    előzmény:
    asztanaviszta (184)
    2013-04-09  11:37
  6. 2013. Április 13. 19:47192.
    ja, országuton 15 perc, de ez a város másik vége, igy min. 1 óra, és a fizetésem 50%-a kb.  
    előzmény:
    irenehavas (179)
    2013-04-08  21:28
  7. 2013. Április 13. 19:46191.

    nem jár el semmmiben, mindent én intézek. 

     

    előzmény:
    Zsumi45 (177)
    2013-04-08  21:02
  8. 2013. Április 13. 19:45190.

    nem gondoltam, hogy ennyire makacs. Oda kértem az önkorm. kisegítőt, hogy beadja az inzulint reggel és este. Az első alkalommal megmondta neki, ne jöjjön többbet, majd megoldja magának. Férjem ott maradt az akkori első beadásnál, amikor magának beadta, hadonászott, a tű elgörbült, kiegyenesítette és azt mondta jó ez igy.:-)))

    Nem kell neki otthon, ennek löttek:-))) 

     

    előzmény:
    tapsifüles (176)
    2013-04-08  19:51
  9. 2013. Április 10. 08:50189.

    Szerintem  meg az otthoni segitsegnyujtas, gondozo stb a legelfogadhatobb es a legkonnyebben megoldhato ha az idos ember elfogadja ezt a megoldast.

     

    Hat igen, otthon ezek az intezmenyek meg nagyon kis multuak, ido kell amig ezek stabilizalodnak .

    előzmény:
    tapsifüles (187)
    2013-04-09  13:25
  10. 2013. Április 10. 00:28188.

    bocsanatot kerek. de 20 km az nekunk semmi.  ahol en elek csak autoval lehet kozlekedni, es ez a tavolsag semmi. 

      igaz ha van kis gyerek , de akkkor is 20 km az nekunk a szomszed haz. emlekezem anno 27 eve miko ide juttunk kerestunk valmit es azt mondtak :2 pecre van ide, jaa 2 ora volt, azota hidd el nekunk 20 km semmi.

     de akkor apukat haza kene vinni ha aggodnak igy erte. ki tudja, ? szep estet nektek. 

    előzmény:
    eda-1952 (181)
    2013-04-09  11:26
  11. 2013. Április 9. 13:25187.

    Természetesen minden eset, mint ahogy minden ember is, egyedi, nem lehet általánosítani. Vannak olyanok, akiknél a makacs hozzáállást át lehet törni valahogy, és vannak olyanok is, akiknél bármit csinálhatunk, nem érünk el semmit. Viszont próbálkozni muszáj, kitartóan, ahányszor csak bírjuk erővel, természetesen fenntartva az egyensúlyt a saját életünk és az ápolás/segítés között.

    Itt már páran felvázoltunk lehetőségeket, amiket meg lehet próbálni idős emberek gondozására:

    - önkormányzati (vagy akár magán) fenntartású otthonápolás és házi segítségnyújtás

    - segítségre szoruló költöztetése segítő családtaghoz

    - Idősápoló Otthonok

     

    Igen, egyik sem ideális megoldás, pl. nálunk sem zökkenőmentes a házi segítségnyújtás (idő kellett, mire édesapám elfogadta az "idegen", számára nem szimpatikus szociális munkást). Mi is gondolkodtunk Otthonban, leginkább emelt szintű szolgáltatást nyújtó apartmanházat kerestünk, ahova együtt költözhetnek a szüleim egy máfél szobás lakásba, így az apartmanházban lenne nővéri jelenlét és segítségnyújtás, de mégis úgy érezhetik, hogy van egy saját otthonuk. Végül elvetettük, mert, egyrészt elég bizonytalan az ilyen magánintézetek helyzete ma Mo-on (sokan becsődölnek, pl. Arany Alkony, vagy a Senior Ház a XI. kerületben), másrészt baromi drága egy apartman megvásárlása + a szolgáltatások egyben. Úgyhogy azt egyelőre elvetettük,  inkább hozzánk közel keresnek most lakást (egyelőre bérelnének), és ott is igénybe vennék a házi segítségnyújtást, de azért mégis a közelükben vagyunk, könnyebben tudunk más horderejű ügyekben segíteni.

     

    Tudom, hogy ez egy darázsfészek, nehéz okosat mondani, de az biztos, hogy próbálkozni kell, nap mint nap, ha lehet, szép szóval, ha másképp nem megy, zsarolással. Keresni-kutatni a lehetőségeket, és nem feladni! Ok, mondani könnyű, tudom, remélem senki nem kioktatásnak fogja fel, amiket írok, de én is tapasztalatból beszélek, legfeljebb én "szerencsésebb" vagyok másoknál abban, hogy édesapám végülis belátta, hogy jót akarunk neki...

    előzmény:
    Amarynda (185)
    2013-04-09  12:00
  12. 2013. Április 9. 12:49186.
    Jesszusom, tudtam, hogy sok, de ennyire nem számítottam.Persze a km-t sem szoroztam be. Ez időben, pénzben is vállalhatatlan, aki azt mondja, hogy de, az---nos az biztosan nem itthon él.
    előzmény:
    asztanaviszta (184)
    2013-04-09  11:37
  13. 2013. Április 9. 12:00185.

    Erdekes  amit irsz. Nos nehany hete beszeltem az egyik rokonommal otthon , a kovetkezot meselte.

     

    A felettuk lako kozel 90 eves oreg holgy mar nem tudta magat ellatni, a szomszedok amennyit tudnak segitenek, de most mar felkelni sem tudott. Gyerekei tobb szaz kilometerre elnek, egyikuk nem is Europaban van.

     

    Par hetig kijart valamifele gondozo de  a neni annyira nem akart senkit maga korul hogy ez is abba maradt. A fia hazament hogy rabeszelje egy otthonra, szivesen besegitett volna anyagilag is.

    A neni kozolte hogy sehova nem megy, hiaba konyorogtek neki.

     

    nehany nappal kesobb elesett masnap reggelig a furdokad melle beszorulva fekudt felig eszmeletlenul.

     

    A korhazban is megprobaltak mindent a neni makacsul elutasitott barmilyen lehetoseget. Mivel oriasi szerencsejere torese nem volt, 1 het utan hazaengedtek. 

    A szomszed hazavitte, lefektette ellatta legjobb tudasa szerint.

    Masnap nem tudom bemenni mert a neni kitamasztotta a kilincset egy szekkel.

     

    ket nap mulva feltortek rendorrel az ajtot a neni mar nem elt.

     

    Es semmifele modon nem tudtak ravenni hogy bemenjen egy otthonba.

     

    előzmény:
    tapsifüles (176)
    2013-04-08  19:51
  14. 2013. Április 9. 11:37184.

    Szívesen kiszámolom:

    20 km oda-vissza naponta kétszer = 80 km.

    Havonta 2400 km.

     

    Átlag 8 literes fogyasztást feltételezve és kb. 420 forintos üzemanyagárat, ez havonta  mintegy 80 ezer forint.

    előzmény:
    eda-1952 (181)
    2013-04-09  11:26
  15. 2013. Április 9. 11:34183.
    Mármint egy óra.
    előzmény:
    asztanaviszta (182)
    2013-04-09  11:33
  16. 2013. Április 9. 11:33182.

    Városban a 20 km az nem 15 perc, hanem cirka 1.

     

    Nincs autója, pénze üzemanyagra és ideje.

     

    Felesleges hozzászólnod olyan dolgokhoz, amihez fogalmad sincs.

    előzmény:
    irenehavas (179)
    2013-04-08  21:28
  17. 2013. Április 9. 11:26181.
    Irene, nekem nincs autóm, de megkérném, hogy aki ki tudja számolni, írja be, az mennyi benzinköltség havonta. És persze nem tudjuk, hogy meddig tart a munkaideje, meg nem figyeltem, hogy van -e kisebb gyereke, akivel foglalkoznia kéne...
    előzmény:
    irenehavas (179)
    2013-04-08  21:28
  18. 2013. Április 9. 10:58180.

    Igen, megtettem volna, sőt, édesanyámat arra az időre megkértem volna, költözzön hozzánk, édesapám meg boldogul, ahogy tud. Félreértés ne essék, imádom édesapámat, inkább apás vagyok, éppen ezért éreztem tavaly nagyon nehéznek az egész helyzetet. De tudtam, édesanyám nem elég karakán ahhoz, hogy keményen fogja, másik két testvérem "nem ért rá" ilyenekkel foglalkozni, így maradtam én. Én, az egyetlen lánya, akit imád, és pont erre alapoztam. Tudtam, hogy nagyon nem fog szeretni azért, hogy állandóan a nyakára járok, de végül belátta, hogy neki is ez az érdeke. És félretette a makacsságát, elkezdte a rehabilitációt, félretette a pszichológusokkal szembeni ellenérzését, és leült beszélgetni a pszichológussal is. Nagyon sok "munkám" volt benne, és még így sem tökéletes a helyzet, de már kezelhető.

    És csak mellékesen teszem hozzá, hogy éppen egy saját családi tragédia után voltam (második gyermekem, egy kislány súlyos szívbetegséggel született, 7 hónapos koráig volt velünk, végül a törökbálinti gyermek hospice házban halt meg), elvileg nagyon lent, nagyon mélyen, ennek ellenére muszáj volt foglalkoznom édesapám problémájával, és megoldottuk. Nem véletlen a mondás - nincs lehetetlen, csak tehetetlen...

    előzmény:
    eda-1952 (178)
    2013-04-08  21:19
  19. 2013. Április 8. 21:28179.

     20 km az 15 perc kocsival. te nem tudsz menni naponta??

    előzmény:
    erika48 (1)
    2013-03-28  10:39
  20. 2013. Április 8. 21:19178.
    Nem akarlak bántani és vitába sem megyek bele, úgyhogy nem is fogok többet írni. Csak csendben megkérdezem, ha édesapád erre:"Apu, ha gondolod, mehetsz, saját felelősségre." --egyszerűen és makacsul azt mondja, hogy jó, saját felelősségemre hazamegyek, mert eddig is megvoltam, és ehhez ragaszkodik, akkor mit csináltál volna? Szerinted hogy lehet egy öreget, aki nem hajlandó otthonba menni, rábeszélni? Elkábítod és úgy viteted be?
    előzmény:
    tapsifüles (176)
    2013-04-08  19:51
  21. 2013. Április 8. 21:02177.

     Csak a pontosság kedvéért:

    A linked alján szerepel, * miszerint a gondozási díj a gondozott havi jövedelmének max. 25%-a lehet. Tehát eszerint kell számolni a végösszeget.

     

    Olyan kategória nincs, hogy "nem beszámítható".

     

    Aki saját maga ügyeinek intézésére nem képes, nem látja be a hiányosságait higiénia terén, diétát tartani nem képes, orvosi vélemény szerint sem képes inzulinozni magát, stb., arról szakember megállapíthatja, hogy "korlátozottan cselekvőképes". Ilyenkor hivatalból is kirendelhetnek gyámot mellé. 

     

    Egyéb ügyekben, pl. hivatalos ügyek, helyesen tud eljárni?  

     

    előzmény:
    erika48 (174)
    2013-04-08  12:04
  22. 2013. Április 8. 19:51176.

    ... nekem ez még így sem tűnik önkormányzati fenntartásúnak, olyan, mintha magán cég lenne és az önkormányzat semmivel sem járul hozzá... pedig tudom, anno ÉN csatoltam Neked ezt a honlapot, és már akkor is megdöbbentett az összeg...

     

    Egyébként, már ne haragudj azért, amit írok, de baromi furcsa a hozzáállásod a kialakult helyzethez... A topikindító hozzászólásban a segítségünket, tanácsainkat, tapasztalatainkat kéred, mi próbálunk is segíteni, viszont az az érzésem, úgy veszed mindez, mintha csak osztanánk az észt. A hozzászólásaidból meg nagyon nem a segítő szándék jön le, hogy Te mennyire meg akarod oldani ezt a problémát, egyenesen az utálatot érzem, mintha teljesen távol akarnád tartani magadtól a problémát, pedig hozzá kellene szoknod, hogy Neked igenis foglalkoznod kell vele, mert más (pl. a férjed) nem fog...  Egy ilyen helyzetben fel kell venned a kesztyűt, bármennyire nem szeretnéd, ha szép szóval nem megy, akkor más módszerekkel kell rávenned apósodat, hogy az otthon lenne számára az ideális megoldás.

    Tudod, édesapám sem egy könnyű eset, önfejű, makacs férfi, akire nagyon nehéz hatni. Még tavaly, a stroke-ja után, magatehetetlenül a csepeli rehabilitáción fekve is makacsodott, haza akart menni úgy, hogy nem tudta volna ellátni magát... Akkor azt mondtam neki, "Apu, ha gondolod, mehetsz, saját felelősségre. De arra ne számíts, hogy mi ehhez asszisztálni fogunk". Szépen lassan rájött, hogy az ő érdeke mindez, és ténylegesen elkezdte a rehabilitációt. De sokat veszekedtem vele, sírva mentem hazafelé, hogy miért nekem kell megnevelnem őt, mikor ennek pont fordíta kéne történnie...

    Próbáld meg elérni, hogy elfogadja, az ő érdeke lenne az otthon, mert Ti nem vagytok képesek sem anyagilag, sem fizikailag, sem lelkileg gondozni. Ha nem fogadja el, próbálj meg drasztikus lenni, akkor nem látogatjátok, nem ellenőrzitek a gyógyszerezését... Csak kérlek, ne legyél itt mártír, hanem próbálkozz mindenféle módszerrel, mert bár baromi nem hajt a tettvágy, hogy apósodnak segíts, a Te kezedben van a megoldás, csak Te tudod elérni, hogy ne apósodról szóljon ezentúl az életetek...

    előzmény:
    erika48 (174)
    2013-04-08  12:04
  23. 2013. Április 8. 12:07175.

    a kórházban mondták, hogy nem tudja beadni, azért hivtak be bennünket, hogy mi megtanuljuk. 

    Hiába kicsi a hegye, hiába automata.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_348846 (172)
    2013-04-08  11:25
  24. 2013. Április 8. 12:04174.

    Neki rákospalotai önkormányzat, onnan jártak fürdetni, 

    http://teruletigondozas.eszixv.hu/cikk/43,

    az alján van az ára 1.145/óra.  

     

    50 ezerre akkor jönne ki, ha reggel este inzulinoznák, az napi 2.290, 30 napra 68 ezer lenne, de ilyesmire nem tellik.

     

    Nem akar otthonba menni, de nem hülye, csak nem akar egy ágyban feküdni, más otthont pedig nem tudunk megfizetni. Gyámot nem neveznek ki csak olyan mellé aki nem beszámítható.  

    előzmény:
    tapsifüles (171)
    2013-04-08  11:15

Címlap

top