Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Zsúr helyszín, tapasztalat

Körte1978
Létrehozva: 2013. február 5. 09:21

Sziasztok!

Játszóházban szeretnénk megtartani kislányom hatodik születésnapját. Kérlek, ajánljatok jókat a Pesten, a 4., 13., 15. kerületben, illetve környékén. Akinek van tapasztalata, akár mint mehivott gyerek anyukája, akár mint szervező szülő, kérem ossza meg velem. Páron már voltunk mi is, de kiváncsi lennék mások tippjeire, ötleteire is. Nézegettem már honlapokat, és jó pár kérdés is felmerült bennem. Van, ahol a különteremben rendezik meg, akkor végig ott vannak a gyerekek, vagy csak ott tortáznak, de az egész játszóházat használhatják? Mindenhol csomagjánlatokat láttam, de pl. az alap csomagban is van olan tétel, ami nekem felesleges (pl. meghívó - mi is meg tudjuk csinálni), illetve kaját is szívesebben vinnék én, ebben mennyire rugalmasak? Kb. 12 meghívott lesz, de ebben benne vannak a kis barátokon kívül a tesók és az unokatesók is.

És, ha már topikot indítok ebben a témában, akkor a nagyobb, 8-9 éves korosztálynak való helyszín-ötleteket is kérnék.  

Köszönöm!

  1. 2013. február 6. 09:5217.
    Ez a tematikus program nagyon jó ötlet, vajon milyen lehetőségek vannak még?
    előzmény:
    sziga (15)
    2013-02-05  14:25
  2. 2013. február 5. 17:4916.

    Ajánlom a Grübedli játszóházat Angyalföldön.

     

    www.grubedli.hu

     

     

  3. 2013. február 5. 14:2515.

    Szerintem 8-9 éves korosztálynak már érdemes valamilyen szervezett programos zsúrt csinálni. Mondjuk olyant ahol maguk főzik-sütik meg az uzsonnájukat, vagy valami ilyesmit.

     

    http://www.mkvm.hu/index.php?p=mpedprog&m=mped

     

    Mi itt voltunk zsúron, jól érezték magukat a gyerekek, de inkább a csajok:)

    előzmény:
    Körte1978 (14)
    2013-02-05  14:17
  4. 2013. február 5. 14:1714.

    Köszi, de jó, h. írod, pont ilyen részletes tapasztalatokat vártam.

    előzmény:
    sziga (11)
    2013-02-05  14:04
  5. 2013. február 5. 14:1513.
    Köszi a tippet, ismerős ajánlotta (ezért is írtam a környéket, mert ez még simán belefér.) Néztem a honlapjukat, egy picit elgondolkoztatott, hogy a csomagárba nincs benne a gyerekeknek a játszóház díja, de majd osztok-szorzok.
    előzmény:
    Blanche202 (10)
    2013-02-05  13:34
  6. 2013. február 5. 14:1312.

    Szia,

    ez jól hangzik, ilyenbe mi is szívesen mennénk. (Nem egy hálózat, hátha vanak Pesten is?)

    előzmény:
    Róza555 (9)
    2013-02-05  11:09
  7. 2013. február 5. 14:0411.

    Körte: mint rutinos zsúrba járó néhány tapasztalatot megosztanék veled.

     

    1. Állatkerti játszóház: van egy vizezős része, ahol műanyag halakat lehet pecázni, ettől én hidegrázást kapok, minimum 1-2 gyereket át kell öltöztetni:)

    Szerintem túl zsúfolt a zsúr idejéhez képest a program, nincs idő szabad játékra. Mindig ott liheg az animátor a nyakukban, nem tudják igazán kiélvezni a játszóház adta amúgy remek lehetőségeket.

    Szerintem 6 éves gyerek ezt a játszóházat már kinőtte, kisebb korosztálynak jobb.

     

    2. Eleven park: tényleg nagyon klasz dühöngő, de szó szerint az, millió gyerek lohol, ugrál, motorozik, bicajozik stb. stb. A 6 éveseket már szabadon lehet engedni, de a kisebbek folyamatos felügyeletet igényelnek, ergo egy csomó anyuka, apuka is lohol egyik helyről a másikra. Túl nagy a tér, nem fognak a gyerekek egykupacban, egymással játszani. Szerintem 2-3 gyerek lesz egy csapat, akik játékról-játékra vonulnak majd.

     

    3. Ovis társak, unokatesók és egyéb vegyes társaság: én eddig azt tapasztaltam, hogy nem nagyon válik be. Vagy kimondottan oda kell figyelni, hogy mindenkinek legyen játszópajtása. A nagylányom most elsős, voltunk több olyan zsúron is ahol a régi ovistársak, új osztálytársak és rokon gyerekek keveredtek. Volt jópár kisgyerkőc aki nem érzete jól magát, mert az ünnepelt nem tudott rá figyelmet fordítani, mindig a másik csoporttal volt elfoglalva.

    előzmény:
    Körte1978 (5)
    2013-02-05  10:49
  8. 2013. február 5. 13:3410.
    Nem olvastam a válaszokat, így nem tudom hogy ajánlotta-e már valaki, de szerintem jó helyszín lehet Dunakeszin az Élményváros, ez egy játszóház, és szerveznek szülinapi zsúrokat. Van honlapjuk is, nézd meg. Majdnem 4. kerület :) Az Auchan mellett van a Buy Way soron.
  9. 2013. február 5. 11:099.

    Én nem pesten élek, csak ötletelek.

    Nálunk lehet bevinni ételt, tortát, italt. Több különterem is van, székekkel, asztalokkal, díszítéssel, ahol nyugodtan ehetnek, ihatnak, leülhetnek a születésnaposok és vendégeik. 

    A szülők is maradhatnak, ők leülhetnek a büfében, ahonnan szinte az egész hatalmas teret belátni. 

    Zárható szekrények vannak a kabátoknak, cipőknek.

    A személyzet gyerekszerető, figyelmes, kedves, segítőkész. 

    A 9-10 évesek még simán eljátszanak, persze ez a felszereltségtől is függ.

    Ezeket csak azért írtam le, mert biztos felétek is akad olyan hely, ahol a fenti lehetőségek megvannak. 

    Jó szórakozást! 

    előzmény:
    Körte1978 (1)
    2013-02-05  09:21
  10. 2013. február 5. 10:548.

    Szia!

     

    A lentebb említett Állatkert Játszóházban. 

    előzmény:
    Körte1978 (6)
    2013-02-05  10:50
  11. 2013. február 5. 10:517.
    Köszi!
    előzmény:
    dorem (2)
    2013-02-05  10:11
  12. 2013. február 5. 10:506.

    Szia,

    köszi, hogy elírtad. Gondoltam, hogy ezek az okok állnk mögötte. A meghívót a lányom maga szeretné gyártani :) Megírod priviben, hogy Te melyik játszóháznál dolgozol?

    előzmény:
    edinacs (3)
    2013-02-05  10:26
  13. 2013. február 5. 10:495.

    Szia,

    köszi, az állatkertit néztem én is, de tényleg elég borsos az ára. De elteszem ötletnek, ha majd kisebb létszámút tartunk, de most sajnos, nagyon sok lenne.

    Elevenparkot megnézem, köszi. (Van is ikea kártyám)

    előzmény:
    Amelie (4)
    2013-02-05  10:30
  14. 2013. február 5. 10:304.
    Nézd meg a Fővárosi Állatkert honlapját, szerintem nagyon klassz programot kínálnak, és érdekesebb is, mint egy hagyományos játszóház- viszont elég borsos áron... Unokaöcsémnek a 8. szülinapja tavaly az Elevenparkban volt, és nagyon élvezték a gyerkőcök. Ha van Ikea-kártyád, akkor itt valamennyi kedvezményt is adnak az árból.
    előzmény:
    Körte1978 (1)
    2013-02-05  09:21
  15. 2013. február 5. 10:263.

    Szia!

     

    Én mint a "másik oldal" szeretnék 1-2 kérdésedre válaszolni, ha nem bánod.

     

    Az örök kérdés, hogy lehet.e bevinni ételt. A játszóházak nagy többsége nem engedi, hogy bevigyetek ételt. Egyedül a tortával szoktak kivételt tenni, mert ott olyan kívánságok vannak sokszor  a gyerekek részéről, hogy nem tudja egy játszóház teljesíteni. Amiért nem lehet bevinni ételt, annak két oka van. Egyrészt, ha véletlen ételmérgezés történik, rögtön előveszik a játszóházat, és ezt nyilván egyik hely se akarja. A másik, hogy ezekben az intézményekben is működik valamiféle vendéglátó egység. Nyilván az azérdekük, hogy ne kintről érkezzen az étel. Egyébként ez a legkisebb tétel az árban (vagyis a meghívó a legkisebb, akkor a kaja a 2.) 

     

    A különterem. A terem csak arra van, hogy ott le lehessen pakolni, ott van az evés, tortázás, ajándékozás, és ha van, akkor a külön program. Egyébként az egész terület használható. Ez azért jó ugye, mert nem a büfében kell tortázni a többi vendég között, ami gyerekek esetében okozhatna galibát. 

     

    Az árról még annyit, hogy nálunk pl. szinte csak a játékidőt kell fizetni. Az adja a nagy részét a díjnak. 

     

    10 éves korig szoktuk ajánlani a játszóházas szülinapot, utána már csapatosan nem szeretnek játszóházazni. Egyedül simán elvan 1-2 ilyen korú, dde ha sokan vannak, akkor már egymás előtt játszók, hogy ciki. :) Ha tavasszal-nyáron van a szülinap, és esetleg van kertetek, lehet ott is zsúrt tartani. Lehet otthonra is rendelni animátort, aki feldobja a zsúrt. Ezt is imádják.

     

    Edina

    előzmény:
    Körte1978 (1)
    2013-02-05  09:21
  16. 2013. február 5. 10:112.

    Csak általános vélemény. A 9 évesek ugyanúgy bolondulnak a játszóházért, mint a 6 évesek. Kaja nagyon kevés kell, nincs idejük enni. Nézd meg az árakat, lehet pár száz forint eltérés. Majd vidd be a gyereket és teszteljétek, ha nem ismeritek. A csomagárakra rá kell kérdezni, hogy mi van, ha nem kértek belőle valamit. A gyerekeket nem szokta érdekelni, hogy ismer-e mindenkit, remekül elvannak. 

    Hirtelen ennyi. 

    előzmény:
    Körte1978 (1)
    2013-02-05  09:21

Címlap

top