Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

3 éves, éjjeli bepisilés

Veréna
Létrehozva: 2012. augusztus 18. 00:21

Sziasztok!

 

 

A helyzet a következő. A Fiam 3,5 éves, még mindig pelusba kakil. Alváshoz is kell a pelus, mert cumisüveggel alszik el, egész éjjel iszik.

Úgy voltam vele, hogy majd csak egyszer már nem fogja kérni, nem vettem el tőle ezt.

 

Tegnapelőtt kijelentette, hogy nem kell a cumisüveg. :)

Örömtáncot jártam, mert valóban simán elaludt nélküle.:) 

De nagy hirtelen pelust sem adtam rá ennek örömére, de rájöttem, hogy ez talán hülyeség volt (mindkét éjjel bepisilt, a délutáni alvásnál is), mert végülis miből gondoltam, hogy összefüggés lesz a nemcumizás és az azonnali éjjeli szobatisztaság kialakulása között...? 

 

Mit javasoltok?

 

1. Ha már 2 ájszakát nem kapott pelust, tartsak ki, ne kapjon ezután se, és pár nap alatt megtanul felébredni rá (külön kérdés, hogy félálomban hajlandó-e kimászni az ágyból és kimenni a vécére?) ?

 

2. adjak még továbbra is pelust, és néha próbáljunk meg 1-1 éjszakát pelus nélkül, hátha éppen már érett rá?

 

3.  adjak még továbbra is pelust, és majd szól, ha az sem kell már neki (ahogy a cumit se kérte egyik napról a másikra)?

 

 

Még két kérdés, ha már ez a téma: 

- mikor volt hajlandó a gyereketek vécébe végezni a nagydolgot? (a Fiam gyakorlatilag folyamatosan szorulós, segítene neki, ha vécére ülne, de abszolút nem hajlandó) 

 

- mostanában az eddig sikeres nappali vécére járásse működik, viszatartja és akkor pisil, mikor a kaki miatt kap egy pelust...abba engedni...ez a visszaesés lehet azért, mert épp várom a kistesót? 

 

 

Ezek a kérdések nagyon nyugtalanítanak, és tanácstalan vagyok...szóval jólesne, ha megosztanátok velem pár tapasztalatot, netán biztatást.:)

 

Köszönöm szépen!

 

v. 

  1. Torolt_felhasznalo_577140
    Torolt_felhasznalo_577140
    2012. augusztus 20. 07:0227.

    A gyerekeknek nagyobb a folyadékszükséglete, mint a felnőttnek , mivel tömegükhöz képest nagyobb a testfelületük. Ezt azonban úgy célszerű elosztani, hogy este ne igyanak sokat, mert telik a hólyagjuk és még nem alakult ki ennek érzékelése. Jó , hogy elhagyta a cumisüveget este lefekvés előtt pisiltesd meg, és egyelőre még hagy benn a pelust és dícsérd meg, ha száraz .Nemcsak pelenkanadrágok vannak, hanem olyan női Tena betétek is, amelyek alsónadrágba téve lehetővé teszik , hogy önállóan használja, ha mégis szükséges.

      

    előzmény:
    Veréna (1)
    2012-08-18  00:21
  2. 2012. augusztus 19. 10:2926.

    bocsánat, hogy ezt mondom, még van időd, de olvasgass kicsit a témában, nehogy gond legyen később... vannak mázlisták, akik valóban másfél-két évesen már full szobatiszták, de az átlag nem ez - és nem is volt ez sose, csak éppen minket még "szolidan" rákötöztek mondjuk a bilire, amíg nem jött valami, v. pelenka nélkül voltunk, ha kellett, ha nem, stb, stb, stb... az idegrendszernek idő kell, 2,5-3 éves kor körül KEZD megérni arra, hogy az ingert összekösse a produktummal, majd még meg is tanulja azt kezelni.

     

    A kényelmes elhagyásáról meg annyit, hogy azért egy 40fokos nyári napon bele lehet gondolni, mennyire lehet "kényelmes" a pelenka a gyereknek... akármilyen jók is a mai pelusok.

    előzmény:
    tücsök78 (18)
    2012-08-18  16:05
  3. 2012. augusztus 19. 10:2425.
    nálunk is bulizni jár a kaka a WC-be Anna még el is köszön tőle, amikor lehúzzta "szia kaki, jó bujit"
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (17)
    2012-08-18  11:32
  4. 2012. augusztus 19. 10:2224.

    én visszaadnám rá a pelenkát, és ahogy a cumisüvegnél, jelezni fogja, ha nem kell már neki és megérett az éjszakai szobatisztaságra is.

    Ha kistesóst vársz, akkor meg pláne nem "erőltetnék" semmit és nem is várnék, ő most kicsibaba lesz egy időre megint Ugyanakkor látszik, hogy szobatiszta, hiszen tudja szabályozni - megvárja, amíg pelenkát kap - és ez a lényeg. Majd eljut oda is, hogy a WC-re kell "vinnie" 

     

    én bíztatást sajna nem tudok adni, nekem nincsenek ilyen tapasztalataim, a lányom egyik napról a másikra lett szoba- és azzal egyidőben szinte ágytiszta is, 21 hónaposan, teljesen magától. Még bilije se volt, első pillanattól kezdve a WC-t használja, szűkítővel és oda megy a pisi is, kaki is. Én annyit tettem mindösszesen, hogy Anna az első pillanattól kezdve jött vleem a WC-re, amikor a dolgomat mentem intézni, tudta, hogy ott mi megy. Egy idő után, olyan 16-18 hónapos lehetett, ha csak mondtam, hgoy "na, anyának pisilni kell", már szaladt és nyitotta nekem a WC-ajtót. Aztán június 9-én egyszercsak mondta, hogy "pisilni kell WC-be", azóta egy-két kisebb balesettől eltekintve szobatiszta.

    előzmény:
    Veréna (1)
    2012-08-18  00:21
  5. 2012. augusztus 19. 10:1023.
    Én ráadnám a pelenkát. Többnyire egyik napról a másikra lesznek éjjelre szobatiszták a gyerekek. A kisebbik már 4 éves volt, és semmi jel nem mutatott arra, hogy belátható időn belül szobatiszta lesz, minen éjjel kilósra hízott a pelenkája. Aztán egy nap kijelentette, hogy ő mostantól nem vesz fel pelenkát. Így is lett. 1-2x még előfordult baleset, aztán soha. Szóval szerintem bízd rá!
    előzmény:
    Veréna (1)
    2012-08-18  00:21
  6. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 19. 09:5822.
    de minden gyerek más.. lehet másik, nagyon emgíjedne ettől. nálunk meg csak simán beszélgetés egy iylesmi:) nem íjedős  egyik se.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (21)
    2012-08-19  09:55
  7. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 19. 09:5521.

    hjó, a szeret a wcben lenni a kakihoz én előtte hozzácsaptam, hogy nem volt popeszkrém, amikor rájöttem, hogy emgy ez.. és mondom azvolt az első kérdés, miért fáj a fenekük:D hát mert a kaki mérges és megette... azért logikus felépítés nélkül tényleg nem működik aztán de miért mérges a kaka.. és akkor a szerene a többiekkel a wcbeen bulizni....

     

    illetve a makacs fiamnál egyszer kínomban közöltem, hogy felrobban a hasadban a sok kai, ha nem ereszted a wcbe... na  onnantól pláne nem lett gond. igaz ezt mesélte az oviban is, hogy ő meg kakilni, nehogy felrobbanjon persze oviban szóltam előre mit modntam otthon, nehogy más gyerekek megíjedjenek majd, tudjanak az ovónők mit kezdeni a dologgal. így nem lett gond.

     

    szóval magában a buli lehet nem elég, de ha hozzáveszed, hogy már mérges a fenekére azért bántja, mert utál a kaki a pelusban lenni... háááttt... az már nem olyan vicces:)

    előzmény:
    Veréna (20)
    2012-08-18  20:29
  8. 2012. augusztus 18. 20:2920.

    Sziasztok!

     

     

    Nagyon szépen köszönöm, hogy írtatok:), nagyon érdekes volt elolvasni a tapasztalatokat, eltérő véleményeket. 

     

    Tücsök, nem haragszom. A nagyanyám korúak (de még az anyámkorúak is) jellemzően szintén jobban hajtják ezeket a dolgokat. Hogy ne várjunk annyit, hanem "igenis tessék már erre meg arra rászoktatni a gyereket..."

     

    Én viszont a megérzéseimet tartom helyesnek, és az mindig a türelemre szólít, bár a külvilág sürgetése eléggé összezavar.

     

    De ez a hirtelen cumisüveg-elhagyás megerősített abban, hogy eljön a pillanat mindenre.

     

    Kaki és pisitémában azért sem sürgetném, ha nem muszáj, mert ezek fontos biológiai folyamatok (egész életünkben fontos, hogy jól működjenek), amiben nem szeretném a sürgetéssel gátlásossá, idegesség vagy összezavarodottá tenni. Épp elég, hogy szorulásos. :( 

     

    Pöttöm, a Fiam rendkívül öntörvényű, elég nehéz vele dűlőre jutni, pedig rengeteget beszélgetek vele pici kora óta, rendkívül tájékozott és értelmes gyerek. (Talán ezért is annyira öntörvényű, nem tudom.) nála nem megyek semmire a "szeret a vécében lenni" és hasonló szövegekkel :))), sokszor ezeket mondom én is, visszamondja nevetgélve, tetszik neki, hogy a kaki szeret a vécében fürdeni...Aztán ugyanúgy pelenkát kér. Sír, ha nem akarok neki adni.

     

    Ami kicsit elszomorít, az az, hogy ami eddig jól működött már hónapok óta (nappal simán vécére járt pisilni) , most visszafejlődött. Nem pisil egyáltalán, csak ha a kakinak adok pelust, abba. képes akár 12 órán át visszatartani. Remélem, ez csak átmeneti.

     

     

    Nory, én is nagyon sokáig bepisiltem, emlékszem... :)

     

    Éjjeli pisiltetés: most olvastam egy gyermekpszichológus írásában, hogy az éjjeli felkeltés pont hogy nem jó. (Abban az éjjeli tudatállapotban, félálomban a gyerek pont hogy rászokik arra, hogy nyugodtan elengedje magát éjjel, és be fog pisilni...de nyilván ez is csak általában igaz.) 

     

    Amúgy a fiam, ha éjjel ébred, nincs teljesen magánál, és nem hajlandó kikelni az ágyból, nyűgös, hogy felkeltem/nyaggatom, fetreng és hisztizik, ha nem hagyom aludni. Nem együttműködő, már próbáltam.

    És valljuk be, ki szereti, ha éjjel kirángatják az ágyból...:D Én is hisztiznék. :D 

  9. 2012. augusztus 18. 16:1019.
    Két gyereket neveltem fel, az unokám most 3 és fél éves. Semmit nem szabad erőltetni, ha úgy gondolod éjszakára nyugodtan adj rá pelust. Hidd el magától eljön az idő amikor minden oda megy ahova kell. Aki türelmetlen az megjárhatja.
    előzmény:
    Veréna (1)
    2012-08-18  00:21
  10. 2012. augusztus 18. 16:0518.

    Van gyerekem, csak még kicsi, 10 hónapos. Miért jó beszólni? Nem tudom, én sem értem, minek küldtem el ezt a hsz-t, ezért is kértem bocsánatot.Csak úgy kijött belőlem.

    A családban az egyik kisgyerek úgy lett szobatiszta 3 évesen egyik-napról a másikra (szó szerint!), hogy megtudta, hogy érkezik egy új, nála kisebb családtag. Ettől, hogy ő lesz a "nagy", hirtelen "megérett" a szobatisztaságra (és még egy csomó minden másra is). Úgyhogy azért a gyerekek is rafináltak, nem szívesen hagyják el a kényelmest, holott nyilván az eszük már meglenne hozzá.

    előzmény:
    Nory1981 (16)
    2012-08-18  11:23
  11. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 18. 11:3217.
    én kakira mindkettőnél végül azt mondtam, akak  a wcben szeret, mert ott bulizik a többi kakival pisivel.. hát hüyle történet, de működött abból indult ki, hogy csípte a seggüket a pelusban.. én meg modntam, hogy ezért mérges a kaki, emrt ő is játszani szeretne a többi kakival, és így nemt ud, mert a kukába dobkjuk...  És így a kérdés után hamar ment, mert wcbe kakilunk, hadd bulizzanak a kakik
    előzmény:
    Nory1981 (16)
    2012-08-18  11:23
  12. 2012. augusztus 18. 11:2316.

    Pöttöm, teljesen egyetértek veled!

     

    Tücsök, nem értem, ha érdemben nem tud vki segítséget adni, miért jó neki, hogy cseszteti a másikat, aki segítséget kért?!

    Úgy vettem ki a szavaidból, hogy még nem vagy anya, majd megtudod a dolgokat, ha lesz gyereked. Rá fogsz jönni, a gyakorlatban nem úgy működnek a dolgok, mint azt elképzeltük.

     

    Nyugodtan kérdez meg egy pszichológust, hogy miért voltak régen v. akár ma is még 6 éves korban is ágyba pisilések! Épp a korán szobatisztaságra erőszakolás miatt!

     

    Pont múltkor jártam utána a témának, mert az én kisfiam novemberben lesz 3 éves, és még két hónapja nem volt hajlandó wc-be csinálni a dolgát. Aztán 6 hete egyik-napról a másikra (de szó szerint) nappalra teljesen szobatiszta lett, kaki-pisi téren is, és délutáni alvás terén is. Viszont éjszaka még van, hogy picit pisis a pelus.

    Akkor olvastam, hogy teljesen normális, ha még 5 évesen is éjszakára van pelusa.

     

    Veréna, mikor szobatiszta lett a kisfiam, nem tudtam mit tegyek akkor, ha hosszabb útra megyünk v. nagyobb bevásárlásra ami sok idő. Mondták a védőnők meg anyukák, hogy nyugodtan adjak rá arra az időre pelust, csak beszéljem meg vele, hogy miért, ne zavarodjon össze. Végülis nem adtam rá soha, és eddig nem volt szerencsére baleset.

    Kaki a pelusba, pedig pont egyik ismerősömnek volt nyár elején probléma, hogy csak pelusba ment, wc-be akár 3-4 napig sem akarta. Elvitte dokihoz és ott mondták, hogy semmi baja, csak még úgy tekint a kakára, mint egy testrészre v. ilyesmi, és nagyon ragaszkodik hozzá. 4 napig az én kisfiam is ellenkezett nagyon ellene, nem akarta, hogy kidobjam (rendszerint a fához kakált , mert a pisit úgy kezdtük, hogy lepisilte a fát az tetszett neki, de aztán mindig vittük a wc-be és ő húzta le, nagyon megtetszett neki és pár nap után már simán a wc-be kakált.

     

  13. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 18. 11:2215.

    most is van ez a kisbiliztetés (, hogy pelus nélkül nagyon hamar.. de ez nem szobatisztaság, a szobatisztaság az, amikor  nem kell törődnöd már vbele, megy a gyerek magától,  ha figyelsz ha nem.

     

    szóval szobatisztaság az, ha szól a ygerek magától, ne te figyelgeted.  ez régen se volt másfél éves korban. sőt sehol sincs.. a természeti népeknél se. ne gyártsunk már legendákat...

     

    de városi lakásban, ahol csak egyetlen ember jut sokszor több kisgyerekere, ott ez megoldhatatlan általában, hogy ennyire csak a ygerekere figyeljünk ebben is, és  vigyük mindig.. erre találták fel már a textilpelust is:) nicsn evvel gond. úgyis egyszercsak szól a ygerek magától.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (14)
    2012-08-18  11:06
  14. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 18. 11:0614.

    frászt voltak 1.5 évesen szobatiszták régen a ygerekek. csak tegyél fel keresztkérdéseket... egyből kibukik milyen "szobatisztaság" volt az...

     

    így most is szobatiszták a ygerekek, leveszed róla  aplust, oszt körbetrágyázza a kerted:D:d meg nam egy mebr a sarkában állandóan, oszt pisilteti ha kell ha enm.. 

     

    igazi szobatisztaság régen se volt máskor. csak régen nem volt  papírpelus, hogy  ne kelljen mosni annyit.

     

    de ne higgy nekem... beszélgess el idősebb védőnpkkel, nagycsaládos nagyikkal stb. de nemc sak két modnatot!! hanem sokat...

     

    (van eki hamar szobatiszta lesz most si, van aki emg későn... mert egyik ygerek iylen, másik olyan, de azért ritka a nagyon korai, meg anagyon kásői se áltatlános)

    előzmény:
    tücsök78 (13)
    2012-08-18  10:56
  15. 2012. augusztus 18. 10:5613.

    Jó, hogy elolvastam ezt a topikot, mert már látom, hova nem szeretnék eljutni majd.

    Bocs, de a 2. pontban a "hátha már érett rá"- mondatrészen hangosan kellett nevetnem. Hát igen, 3 és fél évesen már érett lehet. Hátha. Én 1,5 éves koromban szobatiszta lettem, ahogy 30 éve mindenki más is. Gondolom, nem azért, mert az agyam érettebb lett volna.

     

    (Ez most sima gonoszkodás volt, tudom, hogy nem segítettem, de azért gondolkodj el rajta, hogy talán a várakozás helyett ideje lenne áttérni a szoktatásra... csak egy ötlet.)

    előzmény:
    Veréna (1)
    2012-08-18  00:21
  16. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 18. 10:5312.

    látom mindenfélét írtak. én simán visszadnám a pelust..  mondjuk én kényelmes vagyok, meg dolgoztam kicsik mellett is, szal  muszáj volt aludnom nekem is.

     

    szal én afiamról úgy vettem le a paludt, mikro már hetek őóta nem volt pisis.. levettem, akkor meg becsorgott éjszaka.. hát én simán visszaadtam rá másfél hét múlva. annak mi érteleme, hogy ha pisikltetem is, akkor si mosni kell?? ő meg laszik, és fekszik apisiben, vagy nőgve ébred??? szal pelus vissza.. amikor megnt egy hónapig már nem volt benne semmi, akkor megint levettem. mostmár  nem kell csak kéthónapbna ha egyszer csorog be. ha egyszer kivisszük, midnen ok. de mivel én is ébredek pisilni éjjel, egyszerűen viszem őt is, és ennyi. ez már belefér.

     

    én em bánom, majd eljutunk oda is, hogy amgától szól éjjel, már van hogy ezt teszi, egyre többször. de amúgy is úgy vettük le a pelust, hogy megebszéltük, ha nem akarja jó, de kjön velem pisilni. szal ha akkor eztmondja de nem, emg hiszti, én rajtahagyom az tuti. én aztlátom, minden gyerek elérkezik arra a pontra előbb utóbb, hogy nem ekll pelus. márha amúgy ok a család. pár hónap miatt nem érdemes görcsölni, meg kínlódni.

     

    előzmény:
    Veréna (1)
    2012-08-18  00:21
  17. 2012. augusztus 18. 09:3711.

    Én a helyedben nem pelenkáznám vissza.

     

    Szerintem semmivel nem vagy elmaradva, az én lányom 5 éves lett, mire éjszakára is tökéletesen ágytiszta lett - nappali szobatisztaság 3 éves kora körül rendeződött.

     

    Szerintem ne pelenkázd vissza, viszont vigyétek ki éjszaka. Olyankor fel is kell kelteni, mert ha csak álmában teszitek wc-re semmit nem ér.

     

    Kitartás! Idővel ez rendeződni fog. 

     

     

    előzmény:
    Veréna (1)
    2012-08-18  00:21
  18. 2012. augusztus 18. 09:0210.
    Én visszaadnám a pelenkát, eleve nem vettem volna le róla, csak akkor, ha már egy ideje száraz minden reggel. Mondjuk én ezt a cumisüveges dolgot sem csináltam volna. Azt ugyan nem írtad, hogy mi volt benne, ha víz, nem akkora gáz, de ha valami tejes cucc vagy cukros tea, akkor a bepisilés a legkisebb káros hatása.
    előzmény:
    Veréna (1)
    2012-08-18  00:21
  19. 2012. augusztus 18. 08:469.

    Szia,

    Nálunk úgy volt, hogy levettük éjjelre a pelust, bilit bekészitettük az ágya mellé, hogy csak addig keljen elmennie.

    Kb egy hétig bepisilt. Volt, hogy egy éjjel kétszer is sírva kellt, hogy bepisilt..

    Alátettem egy rossz türölközőt és csak azt kaptam ki éjjel és tettem oda másikat.

    Utána azt csináltuk, hogy minden éjjel megpisiltettük...aludt de felkeltettük, hogy pisiljen. Így ment ez kb két hónapig....aztán egyszer cak azt figyeltük meg, hogy jééé nem is mentünk éjjel pisiltetni, szépen felébredt már és pisilt, majd aludt tovább.

    Most meg már sokszor nem is kell neki éjjel pisilnie, alszik szépen reggelig.

    Pár hónapig tartott még ide eljutottunk.  

    Minden gyerek más az biztos!

     De én azt mondom ha egyszer levetted a pelust akkor már ne add vissza rá.

    Kitartás.

     

    előzmény:
    Veréna (1)
    2012-08-18  00:21
  20. 2012. augusztus 18. 08:268.

    Én nem erőltetném a dolgot.

     

    Utólag persze könnyű mondani, mert én is bepróbálkoztam a fiamnál időnként. Ma már nem tenném.  Nála a nappali szobatisztaság is későn alakult ki.

    Róla akkor vettem le a pelenkát, amikor vagy egy héten át száraz volt a pelenka reggelre. Utána még voltak balasetek. Volt hogy hetekig száraz volt a pelenka aztán sorozatban bepisilt háromszor. Öt és fél éves volt, mire éjszakára is szobatiszta lett úgy igazán.

    Szóval ha még minden nap van a pelenkában reggelre én nem szivatnám magunkat az éjszakai ágyneműcserével.

     

    A lányom most három és fél. Éjszakára még kap pelenkát. Nappalra két évesen szobatiszta volt.

    előzmény:
    Veréna (1)
    2012-08-18  00:21
  21. 2012. augusztus 18. 08:227.
    Nem, nem tanul meg pár nap alatt felébredni a bepisilésre. Tapasztalatból tudom. Lassan fél éve alszik pelus nélkül a 3 és fél évesem. Szinte sosem pisil be. De ha mégis, nemhogy nem ébred fel rá, hogy kell, de arra sem, hogy nyakig pisis, és édesdeden alszik reggelig. Olyanra még nem volt példa, hogy éjjel szólt, anya, pisilni kell.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_577140 (6)
    2012-08-18  04:43
  22. Torolt_felhasznalo_577140
    Torolt_felhasznalo_577140
    2012. augusztus 18. 04:436.
    Gakori és természetes, Ne erőltesd!
    előzmény:
    Veréna (1)
    2012-08-18  00:21
  23. 2012. augusztus 18. 01:065.

    "visszaeses": lehetseges, de valoszinütlen.

    a gondot a kaki eröszakos megvaltoztatasa, a tema eröltetese okozza.

     

     a pelus NEM azert kell, mert ejjel iszik, hanem mert eretlen az idegrendszere. hozzateszem: nem is feltetlenül kell erettebbnek lennie ebben a korban!

     

    VARJ ES NE ERÖLTESD A TEMAT!! (meg fogja oldani, ha majd erett lesz ra. latod, a cumisüveget is megoldotta :-)) 

    előzmény:
    Veréna (1)
    2012-08-18  00:21
  24. 2012. augusztus 18. 01:024.
    3.
    előzmény:
    Veréna (1)
    2012-08-18  00:21

Címlap

top