Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Légzésfigyelő tapasztalat

ufika
Létrehozva: 2012. március 13. 09:21

Sziasztok, légzésfigyelő vadászatban vagyunk. Első babánk mellé megnyugtatásként szeretnénk légzésfigyelőt venni. Eddig az angelcare légzésfigyelőkről olvastam a legtöbb jót. Most tapasztalatokat és véleményeket szeretnék "gyűjteni", hogy vajon tényleg érdemes-e megvenni ezt a márkát, és ha igen, kinek, melyik típus vált be, mert ugye van pár fajta. Vagy ha más fajta vált be, akkor melyik és milyen típusú?

 

Köszönöm, ha véleményeiteket, tapasztalataitokat megosztjátok velem, ezzel segítve a döntést nekem és remélhetőleg másoknak is!  

  1. 2017. január 10. 10:5550.

    Szerintem ez a légzésfigyelő a legbiztonságosabb: http://bambino.hu/babysense_2_legzesfigyelo. Nekünk ilyen van, és még soha semmilyen gondom nem volt vele, nagyon biztonságos! Én csak ajánlani tudom!

  2. 2016. december 13. 04:4449.

    Szia


    Ma nálunk is ez történt.


    Mire odaertünk ujra pittyogott a gép a kislanyunk meg nezegetett mosolygott és akkor már éhes is lett.


    Nem tudom mi tevok legyünk . 

    előzmény:
    casa.blanca (47)
    2016-02-07  22:03
  3. 2016. február 7. 22:2348.

    Igen, van 1 pados és és 2 pados is.
    Az 1 pados kisebb területet tud csak figyelni a 2 pados az egész kiságy területét figyeli, így ha a baba már nagyobb és mozgékony a 2 padosról nem tud lemászni és nem fog riasztani feleslegesen..
    1 paneles légzésfigyeőlt kizárólag akkor ajánlanak ha a kiságy nem haladja meg a 120x60cm-ert..

    előzmény:
    Elvieh (46)
    2016-02-07  13:02
  4. 2016. február 7. 22:0347.

    Nekünk Angelcare AC401 van, légzésfigyelő és bébiőr egyben. (a képen látható)
    Nekünk bevált..eddig egyszer riasztott még az elején azóta nem... hogy falsch riasztás volt e vagy tényleg kihagyott a kislányom légzése és a riasztás hangjára ébredt fel az a mai napig rejtély számunkra, de mire a kiságyhoz értem ébren volt és nézegetett...

  5. 2016. február 7. 13:0246.

    Miért jó, ha két szenzor padja van? AngelCare-ben van egy és kétpados.


    Mi a különbség?

  6. 2015. június 3. 18:2345.

    A másik topicban láttam a következőt (Angelcare): 


    "A monitort TILOS orvosi megfigyelőeszközként vagy a bölcsőhalál megelőzésére szolgáló eszközként használni."


    Én nem vállalkozom arra, hogy értelmezzem a mondatot, itt található: 


    http://www.angelcare.hu/ac300.pdf


     


     

  7. 2012. március 13. 16:2444.

    sokkal jobb megvenni.

     

    36.000-t fizet ki egy év alatt.

    annyiból (ha van lehetősége egyösszegben kifizetni)  simán megveszi, és utána még el is adhatja.

    tehát valamennyit visszakap a pénzéből.

    bérlet esetén meg semmit  

    előzmény:
    sensitive (3)
    2012-03-13  09:41
  8. 2012. március 13. 16:2243.

    Nekünk is AC volt.

    Én is erről olvastam legjobbakat, úh. azt vettük.

    azt beszéltük meg a férjemmel h. ilyenen nem spórolunk.

    épp ezért használtan sem veszünk, csak újat, boltból

     

    2x riasztott . nem mondanám h. tévesen.  

    1x a gyerek lemászott az érzékelő lapról, egészen a rácson feküdt gyakorlatilag.

    másodszor merült az elem.

     

    sztem megbízható. 

    előzmény:
    ufika (1)
    2012-03-13  09:21
  9. 2012. március 13. 16:1442.

    Szerintem a lanykainknak ez a kenyelmetlenseg a kisebbik rossz. Ha nem lennenek egymas mellett, nem is tudnanak elaludni. Egesz ejjel testi kontaktus van, fogjak egymas kezet, vallat, halozsakjat. Ha nincs ott az egyik, a masik keresi, mar igy 3 honaposan is. 

     

    Köszi szepen, igen, a harom het nem volt egyszerü. Szerencsere nagyon ügyesek voltak, gyorsan megszabadultak a kabelektöl, nagyon szepen fejlödtek. Voltak ott sokkal nagyobb babak, akikkel sokkal több problema volt.  

     

    Hat igen, föleg az egyik lanyunk tud termelni :-D, mar a korhazban is hirhedt volt...:-D 

    előzmény:
    sensitive (39)
    2012-03-13  14:06
  10. 2012. március 13. 14:3641.
    Nekünk is AC volt. 2005-ben vettem amikor az első babánkat vártuk.(Az a fajta volt amelyiknek van bébiőr része is. Azt nagyon szerettem, mert bárhol voltam a lakásban hallottam mindent.) Ő oldat fekvő volt mindíg, és soha sem jelzett be, igaz mind a két lapot használtuk a kezdetektől.  Aztán a második kisfiunk használta 2009-től. Nála 2x bejelzett míg használtuk. Egyébkén tökéletesen működött ennyi év után is. Mi bébiőrként addig használtuk, míg ki nem kerültek a kiságyból.
    előzmény:
    ufika (1)
    2012-03-13  09:21
  11. 2012. március 13. 14:1140.

    Meg nem tudom miért gondolom így, valahogy ez jött. Pelusra akasztható, kapcsolható. Ha bele gondolok, engem is zavar, ha nadrágra van kapcsolva valami és az ő bőrül érzékenyebb... Vagy fene tudja. Vagy még nem gondoltam bele úgy igazából. 

    No de ezért is várom itt a véleményeket! :) 

    előzmény:
    minga (36)
    2012-03-13  12:52
  12. 2012. március 13. 14:0639.

    Nincs saját tapasztalatom - egy doktornő mondta erről a típusról, hogy nem kényelmes. Viszont tény, hogy ikreknél ez a megoldás jöhet csak szóba, ha egy ágyban alszanak.

    Szegény kicsikék három hétig voltak kórházban! Biztos nehéz időszak lehetett!

    Gratula a kicsi lányokhoz! Megmosolyogtatott, ahogy elképzeltem, amint kaksis lett a készülék.

    A mi kislányunk is tud ám olyan cuccost termelni..

    előzmény:
    minga (35)
    2012-03-13  12:41
  13. 2012. március 13. 13:5538.

    Nálunk Babysense II. van. Szerencsére eddig nem volt riasztás. Az is jó benne, hogy először kopog és utána sípol, én éjszaka gyakran elfeledkezem róla, így a baba kivétele után van egy ugrásnyi időm visszalépni és kikapcsolni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  14. 2012. március 13. 13:3837.
    Légzésfigyelő kell, ezen nincs is vita. AngelCare  van nálunk is. 2x riasztott, 1x talán tévesen, de a 2. biztos hogy nem volt téves. Kikaptuk az ágyból, és jól hallhatóan akkor sóhajtott egyet. Kisfiúknál gyakoribb a bölcsőhalál, és főleg a téli hónapok a veszélyesek. Én nem mentem újraélesztő tanfolyamra. Nálunk a doki, védőnő is azt mondta jobb ha baj van azonnal mentőt hívni, és nem nyomkodni meg húzni-vonni a babát. Egy kisbaba csontszerkezete sokkal gyöngébb, elég ha jobban megnyomod és már repedednek is a bordák, jobb ha értő ember-orvos-nyúl hozzá. Az is igaz, hogy a babát sokkal hosszabb időről is visszalehet hozni. De itt írta valaki sokszor már a sipolás is magához téríti a babát, és már ez is elég...
    előzmény:
    ufika (1)
    2012-03-13  09:21
  15. 2012. március 13. 12:5236.

    Miert gondolod, hogy nem annyira jo a pelusra kapcsolhato? Hiszen ez a keszülek közvetlenül a baba hasan meri, hogy lelegzik-e. Ennel megbizhatobbak csak a korhazi monitorok. 

     

    Felre ne ertsd, nem akarlak meggyözni, csak erdekelne. Amugy, tenyleg sokkal egyszerübb megoldas, mint a monitoros, matracos mozgasfigyelök. De bizonsagban nem hiszem, hogy van különbseg köztük.  

     

    A lenyeg, hogy azt a megoldast valaszd, amiben megbizol, es ami mellett nyugodtan tudsz aludni 

     

    minga

    előzmény:
    ufika (30)
    2012-03-13  12:21
  16. 2012. március 13. 12:4135.

    Nem, nem veszem eszre, hogy zavarna öket. Egy kis felkör alaku füllel teszed ra a pelusra. Abszolut biztos. Nem tudjak teljesen lerugni, ha jol van felteve, mert fogas a rögzitöje, eleg jol beleakaszkodik a pelusba. Nekünk az elsö hetekben rugtak a terdükkel kicsit feljebb, es igy az erzekelö elemelkedett a pici hasuktol. De ez amiatt volt, hogy a nagy köldökük miatt nem tudtuk közepre tenni. A megoldas az lett, hogy kicsit sregen raktuk ra, az erzekelö, ami a pelusrol lelog, a köldök melle került, es a peluson levö resz meg közepre. 

     

    Bar az is lehet, hogy az en lanyaim mar megszoktak a macerakat. 3 hetig voltak a koraszülött osztalyon, az elsö idöszakban tengernyi kabellel, szondaval voltak felszerelve.

     

    Ami viszont nem annyira praktikus, hogy ezt a tarto fület nem lehet leszedni a keszülekröl. Az elsö ejszaka akkorat termelt az egyik lanyom, hogy ez a fül is tiszta kakis lett. :-) Eltartott egy darabig, mig kiügyeskedtem a fogas rögzitöböl a cuccot. Miota nagyobbak, es a pelus is jobban passzol, ilyen baleset nem törtent. 

    előzmény:
    sensitive (28)
    2012-03-13  12:15
  17. 2012. március 13. 12:4034.
    matracról jut eszembe: az első hetekben amíg még olyan kis könnyűek a babák, sokszor csak azért riaszt be a légzésfigyelő, mert a matracon keresztül nem jól érzékeli hogy lélegzik-e a baba. Mi ezért az elején nem a matrac alá tettük a lapokat, hanem a kókuszpólya alá. Nem volt neki zavaró, mert még úgyse mocorgott nagyon, a kókuszpólyán keresztül meg nem is volt kényelmetlen neki.
    előzmény:
    ufika (30)
    2012-03-13  12:21
  18. 2012. március 13. 12:3833.

    Szia!

     

    Az algercare-ről nekem is jó tapasztalataim vannak. Jó sokáig használtuk, két éves elmúlt a fiam, mikor úgy döntöttünk, nem kell tovább. Nekünk a bébiőrrel kombinált, digit kijelzős van, ami méri a szoba hőmérsékletét is.

    A fiam koraszülött volt, két kilósan vittük haza a kórházból. Csak az ágyában aludt, soha nem vittük a sajátunkba, mert a kórházban gyakran apnoézott (rettenetes volt számtalanszor azt látni, ahogyan az inkubátorban fekvő gyerek egyszercsak nem vesz levegőt...) és pont emiatt csak a légzésfigyelős ágyba mertük letenni aludni. De szerencsére jó alvó volt mindig is, ez nem volt gond.

    A legelején, ha néha-néha oldalra fektettük (persze pléddel megtámasztva:), akkor előfordult téves beriasztás, de aztán rájöttünk, hogy az alig 2 kilós gyereket oldalra fekve nem érzékeli, ezért leszoktunk erről. De kicsit később, 3, 3 és fél kilós korától már soha nem volt téves riasztás, bármilyen pózban is feküdt.

     

    Ja, sokan azért ellenzik a légzésfigyelőt, mert mikor kikapják az ágyból a gyereket elfelejtik kikapcsolni és az éjszaka közepén riasztás van. Nekünk soha nem volt ilyen gondunk, mindig eszünkbe jutott, hogy ki kell kapcsolni (bár nem is vagyunk egy szeleburdi család:) 

    előzmény:
    ufika (1)
    2012-03-13  09:21
  19. 2012. március 13. 12:3232.

    Szia!

    Mi használtan vettünk Baby Controlt. Kipróbálás képpen bekapcsoltuk, és amíg mellette ültem az ágyon, addig észlelte a rezdüléseim. Arrébb mentem, azonnal jelzett. Remélem, hogy a továbbiakban is jó lesz. Majd az érzékenységet kell beállítani rajta. Egyébként, amikor Auchanban akciós volt, akkor 16 ezerért lehetett kapni. 

    előzmény:
    ufika (1)
    2012-03-13  09:21
  20. 2012. március 13. 12:2131.

    Az interneten rendeltük Angliabol, mert mi nem Magyarorszagon elünk, es itt nem forgalmazzak. Meg igy postaköltseggel is sokkal olcsobb volt, mint a többi legzesfigyelö, es a mi esetünkben az egyedüli lehetöseg, mert a lanyokat semmikepp sem akartuk szetvalasztani.

     

    En abszolut javasolnam a tanfolyamot. Sajnos itt nincsen. Nem is igazan vesznek ilyen legzesfigyelöt az anyukak, a koraszülött osztalyon is csak neztek, amikor rakerdeztem. Szoval, ha lett volna, en biztos elmentem volna ra, hogy felfrissitsem a tudasom. (Anno a jogositvany eü-vizsgajan megtanultuk, hogy hogyan kell ujraeleszteni a csecsemöket...)

     

    előzmény:
    buongiorno (26)
    2012-03-13  12:11
  21. 2012. március 13. 12:2130.

    Na ez az, utána sem lesz nagyon szerintem időm, majd ha picit nagyobb lesz, akkor meg bevállaljuk a következőt :D Ez egy körforgás :)

     

    Pelusra csatolhatósat nem szeretnénk venni, az valahogy nekem nem tűnik olyan jónak. Inkább olyan érdekel, amelyik ugye matrac alá rakható és úgy érzékel. Vagy hogy is működik ez, remélem érted :)

     

    Húú, tök jó, hogy van a János kórházban ilyen tanfolyam, de Szegedről már nem biztos, hogy felugranék rá... Kár, hogy csak ott van. 

    előzmény:
    sensitive (28)
    2012-03-13  12:15
  22. 2012. március 13. 12:1729.
    LÁtom, a Jánosban nyomulnak a gyártók :-D A Snuzás is ott van
    előzmény:
    sensitive (28)
    2012-03-13  12:15
  23. 2012. március 13. 12:1528.

    Pont így voltam a King könyvekkel én is. Valahogy a lelkivilágomba nem fért bele a várandósság alatt.

    Na - vegyem el a kedved, hogy utána meg nem lesz időd rá?

     

    A pelusra kell rakni ezt az izét és nyomhatja a pocakjukat, elmozdulhat. Sőt azt is mondták ezen a babaelsős.tanfolyamon, ha nagyobb már és irányítja a mozgását, akkor akár le is rúgja direkt magáról. Ezt nem tudom elképzelni, de biztos addig ficereg, amíg leesik az a kis odacsatolhatós készülék. De látom írják mások, hogy tökjól működik, szóval passz.

     

    Ha az AngelCare-t választjátok, akkor ingyenes újraélesztési tanfolyam jár hozzá a János kórházban.

     

    előzmény:
    ufika (25)
    2012-03-13  12:06
  24. 2012. március 13. 12:1227.

    Hú, köszi ezt a sok hozzászólást! 

    Többen írtátok a téves vagy nem tudjátok miért riasztott a légzésfigyelő. Erről több cikket, vagy kismama tapasztalatot is olvastam. No meg a védőnőm is azt mondta, hogy sosem tudhatja az ember, hogy téves-e, hiszen a légzésfigyelő elkezd hangosan riasztani, amire a baba -aki lehet nem lélegzett- felriad és te már azt látod, hogy pislog...

    Egy oldalon egy anyuka történetét olvastam, ahol szintén azt hitték, hogy téves riasztás van állandóan, mire kiderült, hogy baj van és több hónapot volt a pici kórházban. Szóval inkább riasszon be "tévesen", mint hogy ne.

     Az elsősegély tanfolyamot meg elvégeztem, szóval valami alap van. No de nekünk a mentős azt mondta, hogy csecsemőket hosszabb oxigén hiányból is vissza tudnak hozni, mint egy felnőttet. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  25. 2012. március 13. 12:1126.

    Köszönöm!

    És hol vetted? A tanfolyamon is voltál? A honlajukon egy János kórházas tanfolyamot hirdetnek, amit a János koraszülöttes dokijai tartanak. 

    előzmény:
    minga (24)
    2012-03-13  11:59

Címlap

top