Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Spasztikus csecsemő

pannika:)
Létrehozva: 2011. október 27. 17:58

Sziasztok,

szívesen beszélgetnék olyan anyukákkal, akiknek spasztikus izomtónusú a babájuk. 

Az enyém most 2 hónapos, és az oltáskor állapította meg a gyerekorvos, majd a neurológus is, hogy enyhén spasztikus az izomzata....

Érdekelne ki miylen tornára jár, Dévény vagy Katona módszer?? 

Vannak esetleg házi praktikák, amivel javulhat az állapota? 

 

  1. 2016. október 10. 22:4518.

    Sziasztok!A kisfiamnak is spasztikus izomzata van két lábába meg a bal kezébe mi már elkezdtük  a Dévényt 3 honapossan nekünk az nem hozott jelentös változást aztán sok fejlesztöre jártunk minden fajtára ami létezik ,járunk most is 3 éves még nem jár egyedül de segitséggel már sikerül neki a járás !Fél éve kaptunk botox injekciot a két láb és a kezébe is!a kezét jol használja azota!Nekünk ami látványos elöre lépést hozott : Uszás,masszás,botox,TMS kezelés!Szerencsések vagyunk mert a botoxot 6 havonta ausztriában tb támogatja és ingyenes és ki tudjuk használni!Valamint az ortopédiai eszközök amiket onnan kapunk éjszakai sin,állo sin,etetöszék ,ortopéd cipő!Találtuk a TMS kezelést Sopronba Mály Judit rehab központjába ahol másodszorra is nagy elöre haladás tapasztaltunk!szivessen felajánlanám az ortopéd cipőket olyannak aki tudná használni  vadi ujjak  20-21 méret!

  2. 2011. október 28. 10:4517.
    Kaptam időpontot a helyi Dévényes gyógytornászhoz. Remélem segít rajtunk:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. 2011. október 27. 23:2216.
    Köszönöm, hogy megírtad, ez igazi sikertörténet, és gratulálok Nektek ! :)
    előzmény:
    Krisztimam (15)
    2011-10-27  22:34
  4. 2011. október 27. 22:3415.

    A fiam erősen spasztikus volt, hanyatt fekve nem ért le a sarka. 3 hónaposan azt mondták,hogy soha nem fog járni. 5 hetes korától 1 éves koráig jártunk Dévényezni  hetente 2*, ma 8 éves, makk egészséges kisfiú.

    A lényeg, hogy minél előbb el kell kezdeni.

    előzmény:
    pannika:) (1)
    2011-10-27  17:58
  5. 2011. október 27. 21:4514.

    szerencsére a mi dokink nagyon jó, elismert homeopátiás szakember, gyerekorvos és mentőzik is, úgyhogy van tapasztalata...

    ránézésre ugyanazt a diagnózist adta, mint a neurológus 1 órás vizsgálat után.. Csak ahol vizygálták, ott is van egy fejlesztő módszer, aztán csinálják itt közel hozzánk a Katona módszert is...  Úgyhogy lehetőség van, csak nem tudom mi lenne a legjobb a kicsi fiamnak...

    előzmény:
    Papagena79 (13)
    2011-10-27  21:40
  6. 2011. október 27. 21:4013.

    Nálunk a körzeti orvos észre sem vette 

    Ha én nem erősködök és járok utána, akkor a kislányom nem kap kezelést...  

    előzmény:
    pannika:) (12)
    2011-10-27  21:25
  7. 2011. október 27. 21:2512.

    Igazság szeint ez a pár alkalom nekem is kevésnek tűnik... szerencsére még nagyon időben vagyunk, megnéztem a Zárórát, és tényleg, a spasztikus izomtónus kezelését 5 hónapos korig el kell kezdeni. Kristóf most múlt 2 hónapos, és enyhe spasztikusságot állapítottak meg, az egész testén. Nincs erősebb oldala, nincs nyaki spasztikusság sem...

    A neurológus szerint a legtöbb körzeti orvos nem is küldött volna el hozzá... 

     

    előzmény:
    Papagena79 (11)
    2011-10-27  21:06
  8. 2011. október 27. 21:0611.
    Nem akarlak félreinformálni, meglátod, hogy nálatok mit mond a gyógytornász. Akihez mi jártunk, ő elméletben/látatlanban is azt mondta, hogy egy feszes gyerek kezelése minimum 3 hónap. Nálunk 4 hónap volt, de a kisllányomnak Pavlik-kengyel is kellett, ami fokozta a feszességét.
    előzmény:
    pannika:) (10)
    2011-10-27  21:03
  9. 2011. október 27. 21:0310.

    Nálatok mennyi idő alatt gyógyult?

     

    Nekünk azt mondták ( orvos, védőnő) , hogy 3-4 alkalom elég a Dévény tornából, és a neurológus is azt mondta, hogy 3-4 alkalom elég a saját módszerükkel... 

     

    elég lehet ennyi???? 

    előzmény:
    Papagena79 (9)
    2011-10-27  20:50
  10. 2011. október 27. 20:509.
    Nálunk is nagyon enyhe fokú volt, a szájában volt feszes (ezért nem tudott ügyesen szopizni) és a gerincének az alsó szakaszában volt, ez abból látszott, hogy túlságosan szépen tartotta a fejét, hason fekve "felnyomta" magát már 2 naposan is.
    előzmény:
    pannika:) (7)
    2011-10-27  19:50
  11. 2011. október 27. 20:428.

    Szia!

     

    Nekem is spasztikus volt a kissebbik  fiam, 4 hónaposan derült ki és onnantól fogva 1 éves koráig jártunk heti 1x Dévény tornázni. A gyógytornász lányunk szuper volt, Bálint csak az első néhány alkalommal ill. csak 1-2 fogásnál sírt, legjobban a lefogás zavarta egy idő után.  A tornának köszönhetően Bálint minden mozgást időben csinált és semmi nem is maradt vissza, most már 2.5 éves nagyfiú. 

    előzmény:
    pannika:) (1)
    2011-10-27  17:58
  12. 2011. október 27. 19:507.

    szerencsére nálunk még nem nagy a gond, a neurológus mérsékelt spasztikusságot állapított meg, szerinte pár alkalom elég lehet...

     

    a lányodnád mik voltak a tünetek, ami alapján észre vették? 

    előzmény:
    Papagena79 (6)
    2011-10-27  19:45
  13. 2011. október 27. 19:456.
    A lányom spasztikus volt, Dévény módszerrel kezelték 3 hónapos korától kb. 7 hónapos koráig. Tökéletesen rendbejött, de azt azért tudnod kell, hogy a spasztikus babáknak elég kellemetlen a Dévény, konkrétan végigüvöltötte az egy órát 
    előzmény:
    pannika:) (1)
    2011-10-27  17:58
  14. 2011. október 27. 18:525.

    köszönöm, megkeresem és megnézem...

    szerintem Dévény módszer lesz a nyerő... 

    előzmény:
    dreana (4)
    2011-10-27  18:36
  15. 2011. október 27. 18:364.
    Tévében láttam Veiszer Alinda riportját a Zárórában Dévény Annával pár hónapja. Azt mondta szpasztikus csecsemőknél minél hamarabb el kell kezdeni a terápiát, mert féléves kor után már nem lehet segíteni, viszont ha addig elkezdik, 100 %-os a gyógyulás. Úgy tudom, van lehetőség visszanézni ezeket a riportokat az m1-en vagy m2-n. A mi háziorvosunk lánya született így, ezzel a módszerrel kezelték, állítólag teljesen egészséges, semmi nem maradt vissza. Mondta, hogy sírt a kezelések alatt, mert fáj a babáknak, de kitartottak, és megérte.
    előzmény:
    pannika:) (1)
    2011-10-27  17:58
  16. 2011. október 27. 18:113.

    Szia!

     

     Nekem is enyhén spastikus volt a kislányom. Mi Katonával kezdtünk, ami semmit nem ért, 5 hónapos korában kezdtük a Dévényt és szinte azonnal látni lehetett a változást. 

    Szerintem otthon ne "praktikáz" vele, vidd el egy dévényes gyógytornászhoz. 

     

    Timi

    előzmény:
    pannika:) (1)
    2011-10-27  17:58
  17. 2011. október 27. 18:092.

    Segítség kérése és konzultáció a Pető intézet szakembereitől, mi is a valós helyzet és hogyan lehet a legjobban fejleszteni.

    Babaúszás. 

     

    A Héder házaspár mindkét gyrekének mozgásfejlődési problémái voltak, talán valamilyen izomgyengeség - nem tudom pontosan. Mára ezek a gyerekek teljesen egészségesek.

     

     

     

     http://www.rtlklub.hu/musorok/re flektor/cikk/321901

    előzmény:
    pannika:) (1)
    2011-10-27  17:58

Címlap

top