Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vetélés jelei

Manília
Létrehozva: 2011. január 8. 21:44

Sziasztok! Jelenleg 8 hetes terhes vagyok. Két hete voltam ultrahangon, akkor minden rendben volt. Láttunk petezsákot, szikhólyagot, embriót, dobogott a szíve.

Kissé aggódom, mert igazából nincsenek tipikus terhességi tüneteim, bár panaszom sincs. A következő ultrahang újabb két hét múlva esedékes, de úgy érzem addig bedilizek, hogy nem tudhatom minden ok-e?!

Szóval a kérdésem az, hogy ha esetleg elvetél valaki 6-8 hetes kor körül, az mindenképp vérzéssel jár-e? Vagy miből lehet arra következtetni, hogy gond lehet? 

Ha nincs vérzés és semmi panasz, bízhatok benne, hogy minden rendben?

 

  1. 2016. augusztus 13. 22:2134.

    Sziasztok olvasgatom mit ěrtok a vetélésröl csak annyit ,hogy nem mindenki görcsöl 3 honapal ezelöt volt egy spontán vettélésem nem görcsöltem csak vérezgetem utána terhes lettem normális terheségnek tünt még mult hét szombat este elkezdtem vérezni egy nagy darab vérdarab jőtt ki de semi elöjele nem volt se görcs 6 hetes voltam de nem véreztem utána 2 napig majd barnázni kezdtem el már pár napja tart igaz még mindig vannak terheségi jelek émelygés pufadás a teszt is ki mutasa még sok fajta vetélések vannak van 2 szép lányom de sajnálom ,hogy valoszinü nem probálkozok tovább ez most elég volt !!


     


     

    előzmény:
    dbea (25)
    2011-01-09  09:51
  2. 2016. február 3. 10:5333.

    sziasztok kerdesem lenne az en szamitasaim szerint 6 hetes vsgyom de sz ultra hangon tobbet szamoltak amikor eloszor voltsm akkor petezsak volt masodszor prtezsak szikholyaggal harmadszor mar lattak magzati elemet devszivhangot nem az ultra hangos azt mondta ne remenykedjek most penteken kell vissza mennem es nagyon aggodom a terhessegi jelek megvannak mellfeszules hanyinger faradsag suru vizeles es nott is a mellem semmi verzes pici atlatszo folyas de ez vele jar minden vagyam egy kisbaba irjatok valamit

  3. 2011. január 11. 19:4332.

    Szia kedves topic indító!

     

     

    Először is tegyük már rendbe... A vetélés ami fizikailag a vetélés igenis minden esetben vérzéssel jár. Ha elhal a baba az nem. A kolléganőmnél épp ma diagnosztizálták h 5 hete elhalt a baba. A vetélés tulajdonképpen az, hogy életképtelen magzatot a szervezet kilöki magából ilyenkor van vérzés... Ez nem minden esetben történik meg ilyen kor jön a missed ab.... Sajnos tudom. Volt már..

     

     

    De itt ez a link hogy mindenki tisztában legyen.

     

    http://www.femina.hu/baba/veteles_tunetek

     

    Szóal azt hogy elhalt a baba valamikor csak az UH-nál derül ki.

     

    DE kérlek csak pozitívan gondolkodj és szeresd nagyon a pocakodban növekvő picikét.

     

    Era&Gabi&Petike és a kis pocilakó (12hét+0)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  4. 2011. január 11. 19:2731.

    Igen, komolyan kérdeztem.

    Miért, mi ebben a furcsa számodra? Ezt is komolyan kérdezem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_815340 (28)
    2011-01-09  10:42
  5. 2011. január 11. 19:2630.
    Köszönöm szépen a válaszokat mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  6. 2011. január 9. 11:2329.

    szia,

     

    először is NYUGI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Másodszor, gratula a babához!

     

    Nem szeretnélek -jobban- beparáztatni , mint amennyire érződik, hogy félted a terhességed, de szeretném felhívni a figyelmed 1 nagyon fontos dologra!

    A terhesség megtartásához elengedhetetlen a nő kellő progeszteronja! NAmármost, bizonyított tény, hogy a stressz, ezen ront! Azaz csökkenti a progeszteronszintet. ( többszörös vetélőkkel foglalkozó nőorvos  prof.szerint)

    Igyekezz félretenni az aggodalmadat, azt a babád is érzi, hogy félsz.

    Gondolj rá és magatokra várakozó szeretettel, hidd el minden rendben lesz! ( és különben is azt írod, nincs semmi rossz tüneted!)

     

    Nyugi+pihi+örülés! ez kell most!

    drukk!

     

    előzmény:
    Manília (1)
    2011-01-08  21:44
  7. Torolt_felhasznalo_815340
    Torolt_felhasznalo_815340
    2011. január 9. 10:4228.
    "Ha nincs vérzés és semmi panasz, bízhatok benne, hogy minden rendben?"-Ezt komolyan kérdezed???
    előzmény:
    Manília (1)
    2011-01-08  21:44
  8. 2011. január 9. 10:1227.

    ne izgulj. már miért lenne bármi gond, ha a legutolsó UH-n minden rendben volt??

     

    örülj!

    előzmény:
    Manília (1)
    2011-01-08  21:44
  9. 2011. január 9. 10:0126.
    És szerinted ő azon izgul, hogy jól van-e a baba vagy azon, hogy volt-e már befejezett vetélése? Szerintem az előbbin...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_460393 (24)
    2011-01-09  09:33
  10. 2011. január 9. 09:5125.

    A vetélést mindenféleképpen észre vennéd. Amikor kilökődik a magzat, akkor az valamilyen fokú görccsel jár (egyénenként változó), s mindenféleképpen látnod kell egy kis vérzést, nagyobb pecsét foltot, vagy valami "maszlag" félét.

    Bocs, de nem tudtam szebben fogalmazni!

    Én vetéltem már el, s nekem nagyon görcsölt, alhasi fájdalmaim voltak.

    Majd mosdóba mentem, s akkor láttam egy nagyobb vérrögöt.

    A dokim szerint akkor vetéltem el.

     

    Ha neked semmi jel n incs, az jó!

    Nálam sem jöttek a terhességre jellemző szokások.

    Nem fájt a mellem, nem volt hányingerem.

    Nálam minden késett! Lehet te is később fogod érezni! 

    A legfontosabb, most nyugodj meg! Nehogy egy esetleges túlontúl idegesség, feszültség miatt legyen baj!

    előzmény:
    Manília (1)
    2011-01-08  21:44
  11. 2011. január 9. 09:3324.
    Amikor elhal, azt nem lehet érezni.Csak amikor görcsök kíséretében kilökődik, ami vérzéssel is jár.Ez változó, kinek mekkora görcsei, vérzése van.Ha az orvos észreveszi, hogy a magzat elhalt, egészségügyi kaparással fejezi be a terhességet.Ha nem tenné, kiürülne magától, csak az veszélyesebb lenne, mert akár vérmérgezés is lehetne belőle.Ezért írtam, hogy vérzéssel jár, csak ezt nem szokták megvárni.
    előzmény:
    Milu (21)
    2011-01-09  09:03
  12. 2011. január 9. 09:3023.

    Egyszer egy idős, elég nagy szaktudású nőgyógyász azt mondta, hogy számára a 10. héttől terhesség a terhesség, addig uh-ni sem uh-na, sem hiú reményekkel sem kecsegtetné a nőket. Ugyanis ekkor zárul le a természete szelekció.

     

    A másik pedig nem minden esetben van vérzés vetéléskor.Főleg akkor nem ha az anyával minden rendben van.

     

    A harmadik pedig: a légbiztosabban pedig, hogy él-e a magzat azt egy egyszerű hőmérőzésből megtudod állapítani. Ha hirtelen leesik a hőd pld. ha 37-37,1-ről leesik 36,7-re.

    Én is igy tudtam meg annó napra pontosan, hogy mikor halt el a magzat, egy vírusfertőzés következtében.

    előzmény:
    Manília (1)
    2011-01-08  21:44
  13. Torolt_felhasznalo_335328
    Torolt_felhasznalo_335328
    2011. január 9. 09:1622.

    Szia!

    Első körben nem segítesz magadon, ha sztresszelsz, azzal sokat árthatsz a babádnak.

    Nem feltétlenül jár rossz tűnetekkel az áldott állapot. NEkem sosem volt hányingerem, nem szédültem, nem voltam álmos, és a mellem sem feszült.Még is van egy 2,5 éves lányom.

     

     

    előzmény:
    Manília (1)
    2011-01-08  21:44
  14. 2011. január 9. 09:0321.
    Honnan szeditek, hogy bármilyen tünettel jár, ha elhal a magzat? Nekem sem járt semmivel, amikor pár csepp vérzés volt, már legalább egy hónapja nem élt! Azt már csak halkan írom, mert gondolom nincs még egy ilyen ász orvos úgysem, hogy nekem a halott magzatomat fejlődni is látta valaki UH-on...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_460393 (9)
    2011-01-08  22:29
  15. 2011. január 9. 08:3420.

    Ha tényleg ennyire zavar, akkor menj el nyugodtan egy sima ultrahangra.Naem éri meg, hogy még ehtekis ezen rágódj !!!

    Egyébként van egy készülék, angelsounds a neve, amin elvileg a 12. héttől már hallod a babád szívhangját. De addig csak az ultrahang marad.. 

     

    előzmény:
    Manília (19)
    2011-01-09  08:20
  16. 2011. január 9. 08:2019.
    A következő uh után kell majd továbbmennem a többi vizsgálatra, ha minden ok. Eddig csak egy hcg vérvétel volt, még 5 hetesen. Ott szép magas volt az érték.
    előzmény:
    pannika:) (18)
    2011-01-09  07:54
  17. 2011. január 9. 07:5418.

    Szia,

    én is holnap leszek 8 hetes, úgyhogy pontosan tudom mit élsz át.. :( 

    Annyi rosszat hall/ lát az ember, hogy már egy tünetmentes terhességet is tünetként kezel.. 

    Szerencséd van, hogy nem vagy rosszul, bár szerencsére nálam is inkább este jelentkezik egy kis émelygés.. 

     

    Szóval, a cicid nő? Vagy estleg a hasad, Nem érzel alhasi húzódást, kisebb fájdalmat? Mert odabenn a méhed már elkezdett szépen nőni, az okozhat ilyen tüneteket. 

    Ezek számomra megnyugtatóak, mert tudom, addig( talán) minden rendben.. 

     

    Viszont uh-ra nygodtan elmehetsz. Ha normális a dokid mondd el neki a kétségeidet, ha nem akarod ezzel terhelni, sok helyen megcsinálják pénzért az uh-ot. 

    Főlg azért is ajánlom, mert én is 2 hete, 6 hetesen voltam, és azt mondta a doki, hogy 9 hetesen még szeretne látni, majd 12 hetesen, mert ilyenkor nagyobb a kockázata a vetélésnek, és hogy lássuk inkább gyakrabban, hogy minden ok. 

     Egyéb orvosi vizsgálatokra  ( vér/vizelet vizsgálat ) még nem küldött el?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  18. 2011. január 9. 01:4317.

    Már többen is írták, de nem mindig jár vérzéssel a vetélés. Nálam az első terhességemnél semmi tünet nem volt (hányinger, ilyesmi), de már az elején se, és úgy halt el az embrió (valamikor a 6. és a 10. hét között), hogy semmi se tűnt fel belőle, abban a tudatban voltam, hogy még mindig terhes vagyok, aztán a 10. heti UH-n jött a koppanás, utána meg a műtét...

    Na gondolhatod, hogy a következő terhességnél (ahol szintén semmilyen terhességi tünet nem volt), hogy paráztam végig az első trimeszterben, hogy ott van-e még a bébi. A fél karomat odaadtam volna egy jó kis reggeli rosszullétért, csak hogy tudjam, hogy még ott van... Ő azóta már elmúlt 2 éves:)))

    A harmadik terhességnél ugyanez, para az első trimeszter végéig, UH-n minden rendben, nagy megkönnyebbülés, aztán egy akkora vérzés a 14. héten, mint egy teljes menstruáció, csak 10 perc alatt... Egy hét kórház, két hét fekvés, egész végig überpara, aztán egy gyönyörű kislány (most másfél hónapos:)))

     

    Szóval van, hogy nincs vérzés és van vetélés, van, hogy van vérzés és mégsincs vetélés; minden kombináció létezik, de tényleg nem érdemes aggódni, mert azért a minden jel nélküli vetélés elég ritka (és akkor is azt mondják, hogy a "minden vagy semmi" elv alapján ha bármiért életképtelen a baba vagy sérül ebben az időszakban, akkor elmegy, ami jobb, mintha károsodással születne - ez akkor és ott nyilván nem vigasztal senkit, de utólag megértem, hogy miért mondta a dokim ezt). Nálam semelyik terhességnél nem volt tünet addig, amíg meg nem mozdult a baba, úgyhogy ez se jelent semmit. De nem érdemes izgulni (könnyű mondani, tudom:)), próbáld a dolog szépségét átélni, mert ez egy különleges időszak, ne árnyékolja be a para:))))

    előzmény:
    Manília (1)
    2011-01-08  21:44
  19. 2011. január 8. 23:0516.

    Szia,

     

    ha eddig voltak terhességi tüneteid, és most nincsenek, akkor van inkább probléma...

    Ha a magzat elhal, az rögtön szerintem nem minden esetben jár vérzéssel, csak amikor a kilökődés beindul, akkor kezdenél vérezni. Ez akár pár hét is lehet.

    Nem akarlak paráztatni, de ha tényleg furákat érzel, inkább menj el egy uh-ra, hogy biztos legyél a dolgodban.

     

    m.

    előzmény:
    Manília (1)
    2011-01-08  21:44
  20. 2011. január 8. 22:5715.

    először is próbálj megnyugodni...

     

    ha nagyon nem megy, akkor mindenképp említsd meg a dokidnak a félelmedet, vagy menj el egy fizetős uh-ra...

    bár nem tesz jót a babának, főleg mikor már nagyobb és hall, de nem károsítja semmivel, csak zavaró a számára... viszont ha kórházba kerülsz, akkor minimum hetente van uh... és akkor már nagyobbak szoktak lenni...

     

    szóval vagy no para, vagy uh 

     

    boldog babavárást!

    előzmény:
    Manília (13)
    2011-01-08  22:48
  21. 2011. január 8. 22:4814.
    ja a teszt butaság,ilyen korban ha gáz van annyi a hcg ,hogy 2-4 hét mire kiürül,még műtét után is hetekig lehet pozitív! Csak uh val fogsz megnyugodni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_846437 (12)
    2011-01-08  22:43
  22. 2011. január 8. 22:4813.

    Köszönöm mindenkinek aki eddig válaszolt!

    A túl gyakori UH állítólag nem tesz túl jót, bár nem igazolt a káros hatása sem, én úgy tudom.  Mindenesetre, feleslegesen nem akarom ennek kitenni a babát. Ott engem megnyugtatna, de ha neki árt akkor inkább nem.

    Nehéz eset... 

    Azért próbálok nyugodt maradni, és bízni a babámban, hogy jól van!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  23. 2011. január 8. 22:4312.
    szia! Ha aggódsz menj el extra uhra,annyi uh.rendelő van. Én ezt csináltam. Azonnal megnyugtat. Más nem ad megnyugtató eredményt. Az hogy nincs tüneted semmit nem jelent
    előzmény:
    Manília (1)
    2011-01-08  21:44
  24. 2011. január 8. 22:3311.

    Igen, a terhesség első 60 napján termelődik a hcg. DE:

    1. A topikinditó 8 hetes, neki még aktuális lenne a teszt, viszont az sem ad 100% biztonságot!

    2. NEM jár minden esetbe hasgörcssel és vérzéssel ha elhal a magzat, és ezt hadd én tudjam jobban aki átesett ezen. 

    3. Én nem vagyok terhes, ergo nagyon örülök hogy nem vagyok rosszul. 

    4. Olvass kicsit figyelmesebben mert se a topikindítót se az én hozzászólásomat nem olvastad el figyelmesen, úgy tűnik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_460393 (9)
    2011-01-08  22:29

Címlap

top