Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
2.baba szoptatása siker
Létrehozva: 2004. Április 3. 05:44
Kedves első babát szoptatni nem tudó, a másodikat még elszántabban akaró kismamák!
Történetemmel csak szeretnék biztatással szolgálni mindazoknak akik ezzel a problémával küzdenek. Első kisfiam Budapesten született 2001 augusztusában. Természetesen elszánt voltam, hogy szoptatni fogom majd, várandósságom alatt olvastam a szükséges irodalmakat de leginkább meg voltam győződve, hogy nem lehet a szoptatás valami nehéz dolog. Nos tévedtem. Sajnos Édesanyámtól és Anyósomtól túl sok biztatást nem kaptam, mivel ők mindketten tápszerrel neveltek fel engem és férjemet, nem hittek az egész szoptatásban. Édesanyámtól még azt is megkaptam, hogy neki sem sikerült, tehát nekem sem fog és egyébként is kicsi a mellem...
Persze ezek után magam is el kezdtem kételkedni szoptatási képességemben. Kisfiam ugyan megfelelően fejlődött de hasfájós volt, mely sok sirással járt amit Édesanyám az éhezés jeleként fogott fel. Mindez oda vezetett, hogy végül elkezdtem kipótolni a szoptatásokat tápszerrel a 4. hét után, majd az 5. hónaptól már csak tápszert kapott a kisfiam. Nem tudtam soha teljesen elfogadni a történteket és megfogadtam, hogy a következő babánál máshogyan lesz, nem adom fel.
Második fisfiam tavaly októberben született az Egyesült Államokban. Már a kezdetektől teljesen más hozzáállást tapasztaltam a szoptatással kapcsolatban. Itthon első gyermekemet szigorúan 3 óránként hozták szoptatásra (ameddig rooming in-be nem kerültünk és mivel császáros voltam ez otthon 2 nap volt), közben teával itatták, cumit is kapott. Második babámat akkor hozták mikor sirt, császár ide vagy oda, már másnap reggel odaadták a babát és csengetnem kellett, ha segitségre volt szükségem (és mosolyogva készséggel segitettek).
Nem kapott semmilyen pótlást és cumit sem, mig kórházban voltam naponta felkeresett a szoptatási tanácsadó, hogy minden rendben van-e. Kisfiam az első napokban néha fél óránként evett, melyet itt nem tartottak meglepőnek és nem nevettek ki amiért én az első pár napban szinte non-stop etettem. Az első 2 hónapban max. 2 óra volt két etetés között még éjszaka is. Eléggé fárasztó volt, de nem bánok semmit. Mellem telitettségét eléggé jól kezeltük kisfiammal, de mellbimbóim olyan sebesek voltak, hogy több szoptatást is végig zokogtam. Az első 3 hónapban férjem mást sem hallott tőlem mint, hogy feladom, mert nem értem, hogy mikor éhes, mikor nem, mennyit evett és most megint miért sir, biztosan ő is éhezik... Aztán kisfiam növekedési üteme meggyőzött arról, hogy van tejem, sőt egy kissé túl is etetem, mert a magassága 50%-os volt a súlya pedig 90%-os, vagyis egy picit elhizott. Most 6 hónapos a kicsim bár már kap némi szilárd ételt, még mindig sokat szoptatom. Tudom, hogy még várnak ránk kihivások (most például nem lehet a bátyával egy szobában szoptatni, mert akkor csak ő érdekli), rettenetesen boldog vagyok, hogy nem adtam fel. Ne adjátok fel, mert bár az eleje rettentően nehéz, nagyon megéri és idővel tényleg sokkal könnyebb lesz, ahogyan megismeritek a babátokat!
Történetemmel csak szeretnék biztatással szolgálni mindazoknak akik ezzel a problémával küzdenek. Első kisfiam Budapesten született 2001 augusztusában. Természetesen elszánt voltam, hogy szoptatni fogom majd, várandósságom alatt olvastam a szükséges irodalmakat de leginkább meg voltam győződve, hogy nem lehet a szoptatás valami nehéz dolog. Nos tévedtem. Sajnos Édesanyámtól és Anyósomtól túl sok biztatást nem kaptam, mivel ők mindketten tápszerrel neveltek fel engem és férjemet, nem hittek az egész szoptatásban. Édesanyámtól még azt is megkaptam, hogy neki sem sikerült, tehát nekem sem fog és egyébként is kicsi a mellem...
Persze ezek után magam is el kezdtem kételkedni szoptatási képességemben. Kisfiam ugyan megfelelően fejlődött de hasfájós volt, mely sok sirással járt amit Édesanyám az éhezés jeleként fogott fel. Mindez oda vezetett, hogy végül elkezdtem kipótolni a szoptatásokat tápszerrel a 4. hét után, majd az 5. hónaptól már csak tápszert kapott a kisfiam. Nem tudtam soha teljesen elfogadni a történteket és megfogadtam, hogy a következő babánál máshogyan lesz, nem adom fel.
Második fisfiam tavaly októberben született az Egyesült Államokban. Már a kezdetektől teljesen más hozzáállást tapasztaltam a szoptatással kapcsolatban. Itthon első gyermekemet szigorúan 3 óránként hozták szoptatásra (ameddig rooming in-be nem kerültünk és mivel császáros voltam ez otthon 2 nap volt), közben teával itatták, cumit is kapott. Második babámat akkor hozták mikor sirt, császár ide vagy oda, már másnap reggel odaadták a babát és csengetnem kellett, ha segitségre volt szükségem (és mosolyogva készséggel segitettek).
Nem kapott semmilyen pótlást és cumit sem, mig kórházban voltam naponta felkeresett a szoptatási tanácsadó, hogy minden rendben van-e. Kisfiam az első napokban néha fél óránként evett, melyet itt nem tartottak meglepőnek és nem nevettek ki amiért én az első pár napban szinte non-stop etettem. Az első 2 hónapban max. 2 óra volt két etetés között még éjszaka is. Eléggé fárasztó volt, de nem bánok semmit. Mellem telitettségét eléggé jól kezeltük kisfiammal, de mellbimbóim olyan sebesek voltak, hogy több szoptatást is végig zokogtam. Az első 3 hónapban férjem mást sem hallott tőlem mint, hogy feladom, mert nem értem, hogy mikor éhes, mikor nem, mennyit evett és most megint miért sir, biztosan ő is éhezik... Aztán kisfiam növekedési üteme meggyőzött arról, hogy van tejem, sőt egy kissé túl is etetem, mert a magassága 50%-os volt a súlya pedig 90%-os, vagyis egy picit elhizott. Most 6 hónapos a kicsim bár már kap némi szilárd ételt, még mindig sokat szoptatom. Tudom, hogy még várnak ránk kihivások (most például nem lehet a bátyával egy szobában szoptatni, mert akkor csak ő érdekli), rettenetesen boldog vagyok, hogy nem adtam fel. Ne adjátok fel, mert bár az eleje rettentően nehéz, nagyon megéri és idővel tényleg sokkal könnyebb lesz, ahogyan megismeritek a babátokat!
eloszor ott hogy nem tanultal meg irni. masodszor meg ott hogy ezer eves topicot szedsz elo unalmadban. 5 honapig mit evett a gyerek? fennyel etetted? etesd azzal amivel eddig es ne tegyel fel hulye kerdeseket ha lehet.
jóestét kérem segicsenek van egy 5 honapos babám nem akkarja elfogadni melemet bedig van tejem
kérem segicsenek mert nem tudom ráteni csak cumizik játék cumival hol rontotam el
A második fiam 3 hónapos. A kórházban összevesztem a csecsmős nővérrel, mert mindenáron teáztatni akarta a picit. Én pedig csak szopiztatni szerettem volna.
Az első fiam 7 hónapig szopizott, de mivel hagytam magamat befolyásolni, már 3 hónaposan kapott almát, banánt. Most azt szeretném, hogy a babó minél tovább anyatejes legyen, ezért megteszünk mindent, már a család is támogat, és Anyukám sem kérdezi folyton, hogy mikor kap a pici almát stb.
Keményen megdolgoztunk a sikerért a legnagyobbal, hogy aztán ne is akarja abbahagyni! Szóval a mi történetünk:
Gyönyörű kisfiúnk kerek 3kg-mal jött világra. A kórházban persze jól lefogyott (nem kapott vizet, teát, csak egyszer, az én kérésemre anyatejes pótlást a kékfényes kezelése alatt!), kicsit be is sárgult. Pedig mellre helyezni mindig segítettek, valahányszor kértem. 10napos korában még mindig nem ment a dolog. A párommal együtt sírtunk, hogy éhen fog halni (az volt a mélypont. . . ); teljesen elkeseredtünk. Pedig éreztem, feszül a mellem, tehát kell legyen benne valami! Aztán lassan, nagyon lassan kezdtük megtanulni egymást: néhány napig szófogadó anyuka lévén, mértem, mennyit eszik. Aztán abbahagytam. Ugyanis teljesen elkeserítettek az "eredmények" (szerencsére nagyon jó a gyermekorvosunk, nem szidott le emiatt, megértette!). Aztán 2-3 hétig 2 óránként, mellenként 20-25 percig szopott. Ennyi idő alatt tudta ugyanis kiüríteni a mellet, és kellett neki mindkettőből adnom, hogy elég legyen! De ennyi idő alatt megtanultuk, hogyan is csináljuk, és ő is megerősödött annyira, hogy ritkábban, és gyorsabban végezzen 1-1 evéssel. 4 hónapos korára megkétszerezte a súlyát, és olyan kerek lett, mint egy mosolygós vajaszsemle :)) (Aztán persze úgy belejött, hogy még akkor sem akarta abbahagyni, mikor a húga már a pocakomban volt. . . )
A húga születésekor - gondoltam én naív - minden könnyebb lesz. Nem lett. Bizony a leányzó sem tudott tejhez jutni néhány napig, pedig szívott mint a "gép" (sebesre) és tej is volt. Aztán miután egyszer sikerült jól kifejnem a melleim, beindult: 5 naposan 80g-ot szívott le, röpke 10perc alatt. (Kórházban még kékfényezték, ott mérték. ) 4 hónaposan ő is megkétszerezte a súlyát, és ő is olyan kerek lett, mint egy mosolygós vajaszsemle :)) (Aztán persze ő sem akarta abbahagyni, mikor az öccsük már a pocakomban volt. . . )
Aztán amikor meszületett a 3. baba, gondoltam, hogy most már tényleg nem érhet meglepetés. Ért. Bár már nem akkora, mint előzőleg. Csak nagyon nehezen tudtam lefejni az első adag tejet. De amikor az megvolt, beindult a kislurkó. Ő túltett a nagyokon: már 3 hónposan elérte a születési súlya kétszeresét. (Pedig ő született a legnagyobb súllyal. ) S mégcsak mosolygós vajaszsemle sem lett belőle. . .
(A súlygyarapodásokat csak viszonyításnak írtam, nehogy valakit is elkeserítesen!!!!!!!!!!! Itthon mi nem mértük őket evésenként! Csak néhány hétig megnyugtatásból naponta, aztán csak hetente, végül már csak az orvosnál. A legkisebbet pedig csak a rendelőben mérik. )
Én is nagyon örülök neki, hogy a 2. babát már sikerült teljesen anayatejen nevelned. És, jó, hogy nem itthon szülted. Valszeg ez volt a szerencsétek, mert ha itthon szülöd akkor már a kórházban elrontják a teával az egészet.
Én nem mondhatom el ugyanezt. Bár mindent megtettem első babámmal is mindössze 5 hétig szopott.
Másodikkal elhatároztam sziklaszilárdan, hogy márpedig ő szopni fog. Még akupunktúrás kezelésre is elmentem, hogy beinduljon a tej, de nem. Olyan kevés volt, hogy ő csak 8 hétig szopott.
De!!!!!!!!
Nem adom fel, mert ha lesz még egy babám amit nagyon szeretnék, vele is végig csinálok mindent amit lehet.
csak most olvasom, pont egyszerre írtunk, szóval, nem láttam az üzenetedet. Én is sokat beszélgettem nagyimmal. Annyit nevetett, mert azt mondta, hogy az ő idejükben nem volt órára etetés, na és persze olyan, hogy tápszer. Kint a kukoricaföldön nemigen volt semmilyen más lehetőség, mint szoptatni a bömbölő aprónépet:)) 9 gyermeket nevelt fel, közte 5 a sajátja. Édesanyám sem tudott szoptatni. nekem sikerült. Szóval én sem hiszek abban, hogy ez örökletes lenne!!! Megjegyzem anyukám első dolga az volt, hogy cumisüveget vett, amikor terhes voltam, aztán az első tanácsa a kórházból hazajövetel napján az volt: ha megfogadsze egy jótanácsot, akkor csak 3 óránként eteted! nem hallgattam rá. és Mára ott tartunk, hogy erősen szopipárti lett:))) Pedig pár éve miket mondott, ha egy gyermeket másfélévesen még szoptattak!!!
még csak egybabás vagyok, aki szopizik is bőszen, pedig 2 éves lesz, remélem a másodiknél is minden rendben lesz:)) NEKTEK nagyon jó növekedést és kacagást kívánok!
Nagyon sokszor tényleg csak arról lehet olvasni, hogy Y. hány hónapig tudott szoptatni, X. meg semeddig. Arról nem nagyon beszél-mesél senki, hogy hogyan kezdte, mi történt vele közben. Azt hiszem, sokszor a legszűkebb környezet az, ami gátolja a dolgot (ahogy nálad is) azzal, hogy saját példáját emlegeti. De arról sohasem szólnak, az ő édesanyjuk mit csinált?! (Nekem speciel mániám, hogy érdemes beszélgetni a szüleink édesanyáival, ők hogyan csinálták. . . ) Nálunk pl. nagyanyám gyakorta a szomszéd gyerekét is megszoptatta, a lányai viszont a sajátjukat sem nagyon tudták; mi, az unokák viszont sikeresen szoptatunk. (S nem tartozik egyik generáció sem a keblesek közé!) Akkor hogy is van ez a "ne is kínlódj, törödj vele, nekem sem sikerült"?
Nálam is próbálkoztak mindenfélével (főleg azok, akik nem szoptattak. . . ): "van elég tejed?", "ilyen sokáig szopik?", "már megint eszik?", stb. S őszintén szólva, első gyermekem születése előtt attól féltem a legjobban, el tudom-e majd ereszteni a fülem mellett a "jótanácsokat". Elárulom: magam sem tudom hogyan, de tkp. sikerült!
Azóta már a harmadikat szoptatom. . .
Én is gratulálok a kitartásodhoz és elszántságodhoz. Szerintem ezt mindenki csinálja úgy ahogyan neki fizikailag és lelkileg megfelelő.
Az én történetem szerncsésebb. Az első babám nagyon ügyes, jól szopó kicsi volt. A második viszont szörnyen lassan, nehezen szopott. Minden etetés legalább 1 órás volt még fél éves korában is, noha nem szopizott nagy mennyiséget. Sajnos minden "szakértő" csak azt mondta, hogy legyek türelmes, majd megerősödik, és rövidebb lesz a szopiidő, ill. az orvosunk azt, hogy 20 percnél tovább ne engedjem szopni, majd megtanulja a "rendet". Szerencsére nem hallgattam rá, pedig nagyon nehéz volt így beosztani az időnket, mivel alig 2 év a két gyermekünk közti korkülönbség. A nagy sokszor úgy éreztem hogy a tesó egész nap szopik, rá semmi időm nem jut, noha nagyon igyekeztem minden percet kihasználni. Szoptatás közben meséltünk, énekeltünk, biliztünk, labdáztunk, ettünk, éjjel meg akkor tanultam.