Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szülés után fájt a csípőm

age
age
Létrehozva: 2003. december 19. 00:06
Sziasztok! Július elején szültem meg kislányomat, és mondták idő kell még a szervezet regenerálódik...főleg mivel én 37 évesen szültem az első babámat. Telt múlt az idő, de valahogy nem éreztem, hogy rendben lennék. 70 évesnek éreztem magam fájt a derekam és csak sántítva tudtam menni. A szülés után úgy éreztem mintha izomlázam lenne a forgóimban, éreztem valami nem stimmel, és kezdtem kétségbe esni. Most novemberben voltam rákszűrésen a dokimnál, és elmeséltem bajaimat, Ő arra csak annyit mondott hogy ne is csodálkozzak hogy ilyen problém van, hisz nem vagyok már fiatal....jelzem fogadott orvos, és otthagytam nála egy pár forintot. Nem nyugodtam bele a dologba, és a napokban találkoztam egy hölggyel akinek ugyanilyen problémája volt mint nekem. Ő javasolt egy dokit aki helyre rakta nekem a csípőmet, és egy csigolyám sem volt a helyén. Ezeket azért írom, ha valakinek hasonló gondja van, ne várjon a csodára vagy 5 hónapot mint én, mert a kisbaba teljes embert kíván és minden mamának 100%-osan egészségesnek kell lenni a pici babája mellett.
  1. Torolt_felhasznalo_714487
    Torolt_felhasznalo_714487
    2007. szeptember 12. 08:239.
    előzmény:
    age (1)
    2003-12-19  00:06
  2. Torolt_felhasznalo_395450
    Torolt_felhasznalo_395450
    2007. június 26. 00:228.

    Én megtaláltam a másik topikodat, nincs törölve.

    Sok erőt, kitartást kívánok Neked (így ismeretlenül is) és remélem, hogy egyszer elindulsz a gyógyulás felé. A gyeremekedhez pedig sok örömöt.

    előzmény:
    age (7)
    2007-05-09  21:28
  3. age
    age
    2007. május 9. 21:287.

    Sajnos a csípőm még mindig fáj, és kezelésekre járok. Most már kb. 400e Ft amit arra költök hogy kifizetem a heti 1 masszőrt, az úszárst, és még kezelésen vagyok vigyáznak a gyerekemre. És mivel életem végéig kezelésekre kell járni, ez az összeg csak nőlni fog. Most még ki tudom fizetni, de ki tudja mit hoz a jövő...

    Amikor ezt a topikor nyitottam, még nem volt meg a pontos diagnózisom, rengeteg doki látott, és sokan nem igazán tudtak velem mit csinálni. Aztán végül is meglett a diagnózis.

    A csípőmre szteroidot kaptam, de a másik gondom az hogy szülés közben elszakadtak (részlegesen) az ínszalagjaim, szóval teljes futómű cserére szorulnék.

    Néha nagyon elkeseredek, hgoy már így kell leélnem az életem...és soha nem csinálhatom azt amit régen..sieltem, kosaraztam, atlétizáltam, szóval mozogtam, és mozogtam...aztán a szülés óta félnyomorékként élek, és vánszorgok, sántikálok mindenhová...

     

    VOlt egy topikom, "szülés közben sérült kismama" címmel amit töröltek, ott sok mindent leírtam, sokan megkerestek, akiknek nem volt problémamentes a szülése. Nincs erőm újra éleszteni, újra leírni...

    előzmény:
    age (1)
    2003-12-19  00:06
  4. age
    age
    2005. február 3. 15:466.
    Nagyon sokat segített az a doki, aki próbált segíteni, de nem oldódott meg ezzel a problémám sajnos.
    Elmentez aztán ortopéd dokihoz, aki combfej elhalás gyanuval küldött el egy MRI-re, de ez nem igazolódott be, reumatológust ajánlott.
    A kisbabám pici volt még és szopott és nem is akartam ezt elhagyni, így akupunktúrás kezeléssel próbálkoztam, izületlazítás és helyrerakás. . . de valahogy nem segített. A helyi reumatológus közölte hogy amíg szoptatok nem tud velem mit csinálni, nem tud gyógyszert adni, tornát és masszázst írt fel. . . . amire el is jártam ez már 2004 nyár vége felé volt, de akkor már olyan fájdalmaim voltak hogy csak homeopátiás gyógyszerrel tudtam elviselni a mindennapokat. Még mindig szoptattam a babámat.
    A problémám egyre erősödött, nagyon bicegve mentem , és fekve nem tudtam kinyujtani a bal lábam.
    2004 nov. Végre találtam egy dokit aki komolyan vett, és próbált segíteni.
    Újabb kontroll MRI következett, majd 2 hét kórház január közepén.
    Sok kezelés a kórházban és manuálterápiával sikerült a csípőlapátomat helyrerakni, és igy már tudok hason feküdni (eddig nem tudtam) és a zoknifelhúzás is megy már a bal lábamra. . .
    és végre már kaptam diagnózist hogy mi is történtetett vele.

    A gyógytornászom már 22 éve van a pályán, de még ilyen esete nem volt mint az enyém.

    Szülés közben, mivel nagyon lazák az izületeim kissé túlfeszítettek, és keringési elégtelenség is lépett fel combtőnél, és a bal csípőlapátom is elmozdult. Sérültek az inak és az izület is.

    Rengeteget szenvedtem, és most érzem csak hogy meg fogok gyógyulni.
    Még nem megy minden úgy mint rég, de reménykedek.
    Egy MANUÁLTERÁPIÁS dokit keresnék, jó lenne a lakóhelyemen v. környékén, hogy ne kelljen mindig Pestre felmenni ezért.
    Mert ez segített.
    Most spéci tornát végzek, és reménykedek, hogy lesz még fiatalos fitt anyukája a babácskámnak.
    előzmény:
    age (1)
     
  5. age
    age
    2003. december 19. 23:595.
    Sokan kerestek már priviben, látom, nem csak nekem van/volt ezzel problémám. Ha tudok segítek. Ezért nyitottam ez a témát is. . .
    előzmény:
    servers (3)
     
  6. age
    age
    2003. december 19. 12:414.
    Ha a végeredményt nézed, hogy újra a régi vagy semmi nem számít, egyébként nem volt vészes, és 25 perc alatt kész is volt a "helyreállítás".
    előzmény:
    servers (3)
     
  7. 2003. december 19. 09:123.
    én még csak el sem tudom képzelni milyen lehet ha egy csontkovács helyre rakja a csontokat nem fáj az?
    előzmény:
    age (1)
     
  8. 2003. december 19. 03:502.
    Hát ez elég szörnyen hangzik. . .
    Mindenestre a fotóitok nagyon kis vidám családról árulkodnak, jó volt megkukkantani!
    Sok sikert, a következő szülés után már rutinosabb leszel csípőügyileg, jó éjt:
    momama
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top