Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem eszi a tápszert

petunia
Létrehozva: 2007. október 9. 11:09
Kislányom a hónap végén lesz 1 éves. Reggel és este még tápszert eszik, napközben már nagyjából mindent.Eddig semmi gond nem volt az étvágyával, de 1-2 hete kezdődtek a problémák. Az esti tápszerét nem nagyon akarja meginni, max. 100 ml-t. Persze aztán hamar éhes lesz, és hajnali 3-4-kor felébred. Akkor megissza a reggeli 240 ml tászerét, és egy kis idő múlva alszik tovább, de nem szeretném, ha ennyi idősen szokna vissza az éjszakai evésre. Most megpróbálom bevezetni a főzelékevést vacsira, remélem, így átalussza majd az éjszakát, bár néha már nagyon fáradt és hisztis a fürdetés környékére, ilyenkor félő, hogy nehezen fogom tudni megetetni.

Igazából azon aggódom, hogy így közel sem lesz meg a napi 400-500 ml tápszermennyiség, amit elvileg ennyi idősen meg kellene innia. Már próbálkoztam többféle tápival is, egyforma sikertelenséggel. Ja, és ma reggel már a reggeliből is otthagyott 80 ml-t.

Az érdekelne, hogy valaki tapasztalt-e már hasonlót, szerintetek mi lehet az oka?
Lehetséges, hogy már unja az ízét? Próbáljak ízesített tápszert adni neki? Vagy ennyi idősen már lehet mondjuk kakaót, karamellizált cukrot keverni a tápszerébe?

Minden tapasztalatot, ötletet szívesen veszek, kinek mi vált be?
  1. 2015. július 3. 11:3276.

    sziasztok az lenne a kérdésem ? 8 hónaposok el multunk és nem eszi a tápszert csak a tea t issza és kanalas dolgokat eszik és most nem sokat hizot  nekünk az orvos a milumi 2 est probálnánk de nem tegnap evet egy 160ml de hiába probálom és nem csak sír 

  2. Torolt_felhasznalo_398008
    Torolt_felhasznalo_398008
    2007. október 9. 15:2875.

    Szia!

    Szerintem ne aggódj emiatt!

    Az én nagyobbik lányom abszolút nem evett tápszert annak ellenére, hogy 8hónaposan fogyott el a tejem. Akkor próbáltam neki tejet adni, de az meg kiütötte, szóval a napi tejterméke a tejpépeken kívül a kefír lett. Aztán egy éves kora után már nem lett baja a tejtől, akkor már kakaózott.

    Kisebbik lányom 10 hónapos lesz, ő sajnos 2-3 hónapos kora óta tápszeres, viszont mióta normál kajákat eszik, nagyon kevés tápszert iszik. Tuti csak napi kb 300ml tápszert fogad el. De szépen fejlődik, úgyhogy engem nem zavar.

    előzmény:
    petunia (1)
    2007-10-09  11:09
  3. Torolt_felhasznalo_107779
    Torolt_felhasznalo_107779
    2007. október 9. 14:3774.
    Én szoktam is hagyni hogy megkóstolja! /Egyébként is balhézik ha nem adunk neki belőle/ Persze ha chillis vagy füstölt valami van benne azt nem adom neki! De tejfölös zöldbablevest már evett, rakott krumplit is tojást persze nem evett belőle. Paprikás kruplit múlt héten kóstolt először....alig bírtam levakarni a tányérról....
    előzmény:
    petunia (65)
    2007-10-09  13:08
  4. 2007. október 9. 13:2373.
    A Milupa gyermekgriz tényleg nagyon jó. A lányom is ette. 1000 Ft körül van, de tápszerve keverve egy hónapig is elég.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_107779 (71)
    2007-10-09  13:15
  5. 2007. október 9. 13:2172.

    Petunia, szerintem, ha nincsen allergiás a családban, akkor nyugodtan adhatsz olyan kaját a gyermekednek, amit ti is esztek. Persze, az a javaslat, hogy 1 éves kor után, folyamatosan vezessük be stb. Az én lányom is azt igényelte, hogy ne a babakajákat kapja, igy 11 hónaposan azt ette, amit mi. Tápszer mellé kapott tejet egy éves kora után.

    Szerintem próbáld meg, hogy rendesen vacsorázik, utána kicsi tápszer (vagy tej), kakaó, maci kávé. Ha igy is felébred, akkor nem ez a gond.

    Egyébként lehet, hogy nem a kaja miatt kel fel. Vannak olyan gyerekek, akik még 5 évesen is felébrednek. Nekem szerncsém van, mindkét gyerkőc nagyon jó alvó.

    előzmény:
    petunia (65)
    2007-10-09  13:08
  6. Torolt_felhasznalo_107779
    Torolt_felhasznalo_107779
    2007. október 9. 13:1571.
    Szia Petúnia!

    Az én fiam is 1 éves, és hasonlóan, mint a Te lányod, szokott ilyet csinálni, hogy nem issza meg a tápszert!
    Amiket én kilőttem és esetleg neked is érdemes kipróbálnod:
    - Sűrűbb tápszert választasz /bár nem írtad melyiket veszed/
    - előttem is ajánlották, de én is hasonlóan tettem: tejpépet kevertem tápszer helyett /fél vagyon rámegy, mivel jóval kisebbek a tejpépek, és jóval drágábbak is/
    - A Humana-nak van egy tejmentes almapép nevű fő és mellékétkezési célra használható pépje: ez finom alma ízű, tápszerbe keverve jó izt ad /főleg a vanilliáshoz/ és tápláló is.
    - Van a Milupa gyermekgríz, ez nagyon gazdaságos, ezt is tápszerbe kell keverni és sűrűn vagy félsűrűn lehet etetni. /Van 7 gabonás pép is, de az ízetlen/
    Ez utóbbi kettőt nagyon szereti a fiam.

    Amikor ilyen fázisban van, hogy nem kéri a tápszert, nem erőltetem én sem, hanem adok helyette mást neki!
    Szerintem semmi baj nincs azzal ha egy 1 év körüli gyerek eszik mondjuk párizsit, sonkát, virslit, persze módjával!
    A Delma Light tejfehérje mentes, mégcsak nem is allergizálhat, az én fiam eszi ezáltal a vajaskenyeret is! Persze ehhez azért kell egy pár fogának is lenni. /Nekünk 9 fogunk van/
    Az esti tápszer előtt is próbálhatsz neki hasonlókat adni, és ha iszik tászert ok. ha nem nem.
    előzmény:
    petunia (1)
    2007-10-09  11:09
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 9. 13:1570.
    szerintem finomakat!!!!    Teljesen átlagos kajákat!Általában sok gyümit,zöldséget,husikat és csak nagyon ritkán felvágottat és félkész cuccokat!Röviden ennyi.... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_525053 (67)
    2007-10-09  13:09
  8. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 9. 13:1269.
    ....hát mi nem eszünk virslit gyakran De persze ma már én sem mondom neki szinte semmire sem ,hogy ne kóstolja meg!Viszont itthon jó kajákat kap és az oviban csak délig van ,a tízórait meg ott készítik együtt és bio 
    előzmény:
    petunia (65)
    2007-10-09  13:08
  9. 2007. október 9. 13:1168.
    Gáz volt leszoktatni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_221900 (66)
    2007-10-09  13:08
  10. Torolt_felhasznalo_525053
    Torolt_felhasznalo_525053
    2007. október 9. 13:0967.

    Akkor ti mit esztek?  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_221900 (59)
    2007-10-09  13:03
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 9. 13:0866.
     gáz nem?Jó sokáig szopott!!! 
    előzmény:
    Loth (61)
    2007-10-09  13:06
  12. 2007. október 9. 13:0865.
    Én egyszer kérdeztem a doktornőt, hogy adjak-e neki sinlacot, de csak rázta a fejét, azt mondta, az "gyógytápszer". Így a bolti tejpépet adom neki. A barátnőmnek hasmütétes volt a lánya, így ők kaptak Sinlacot, de a gyerek nem volt hajnaldó megenni.

    A lányom most már nagyon sok ízt ismer, ezért tartok tőle, hogy felesleges már a sinlaccal próbálkozni.

    Eddig szerencsére semmilyen allergiája nem mutatkozik, a családban sincs senki allergiás, ezért hajlanék arra, hogy inkább a "felnőtt" kajákhoz közelítsem lassan az étrendjét.
    Előbb-utóbb pedig virslit, májkrémet is kívánni fogják a gyerekek, nem? A lányom is mindent meg akar kóstolni, amit mi eszünk
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_635638
    Torolt_felhasznalo_635638
    2007. október 9. 13:0864.

    "Mondjuk az én kislányom még 3 évesen is szívesen cumizta a tápit az ölemben. "

    nahát én erre nem lennék büszke...  

    Az én lányom 1 évesen már májkrémes,szalámis kenyeret,bundáskenyeret stb vacsizott.500 ml tejet  egy héten iszik meg összesen nem egy nap.  

    Sztem egy 1 évesnek már nem szabadna éjjel éhség miatt felkelnie.Vagyis nem amiatt kel fel.

    előzmény:
    noramama (27)
    2007-10-09  12:10
  14. 2007. október 9. 13:0863.
    Szia!

    Nekem 13 hós a kislányom, ő is tápizik reggel este. Milupa Milumil 3-mat kap már. Ebből van gyümölcs ízesítésű, és sima is. Én szoktam mindkettőt venni. A simába van, hogy fahéjat szórok - kicsit épphogy ízesítsen, szokott kakaót kapni (ezt imádja, az egyik első szava a "kakaóóó" ), és nem rég vettem macikávét is. Ezeket szívesen eszi - illetve issza Az egyik barátnőm kisfia viszont abbahagyta a tápszert. Ők úgy oldották meg, hogy 7 körül kap a kisfiú vacsira könnyű szendvicset, túrókrémet gyümivel, vagy hasonlót, aztán lefekvés előtt teáznak, nekik bevállt.
    előzmény:
    petunia (1)
    2007-10-09  11:09
  15. 2007. október 9. 13:0762.
    De látod,amiket írtam,megette a gyerek.Sok mindenben különben nem értettem vele egyet.
    előzmény:
    Loth (61)
    2007-10-09  13:06
  16. 2007. október 9. 13:0661.
    Ő olyan védőnő,aki ellenezte,hogy tovább szoptassam a lányomat 12 hónapnál.Mindenáron le akart erről beszélni.De én csak szoptattam 27 hónapig.Már nem ő hozzá járok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_221900 (59)
    2007-10-09  13:03
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 9. 13:0560.
    Jó, a pöri is nehéz kaja ,de legalább hús és nem műszemét!!!  
    előzmény:
    Loth (58)
    2007-10-09  13:03
  18. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 9. 13:0359.
    Komolyan elgondolkodtató ,hogy milyen alapon ad ilyen tanácsot egy védőnő!!!!!!El kéne venni a papírját!Pont neki kéne elmondani, mennyi szemét van ezekben a kajákban!!!Még mi felnőttként sem veszünk parizert..........
    előzmény:
    Loth (56)
    2007-10-09  12:59
  19. 2007. október 9. 13:0358.
    Jahh,unokaöcsém is kapta 6 hónaposan a pörit.Tolta 2 pofával Most 17 éves és nagyon helyes egészséges gyerök.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_525053 (57)
    2007-10-09  12:59
  20. Torolt_felhasznalo_525053
    Torolt_felhasznalo_525053
    2007. október 9. 12:5957.

    Dúrva? Ugyan. Mindenkinek meg van a maga heppje, pl. nekem 3 éves korig a napi 500 ml tápszer vagy akármi   

    Amúgy tényleg, kb. 6 hónapos lehetett a lányom, amikor a boltosnéni jótanácsként előadta, hogy mindhárom gyereke már 4 hónaposan keménytarhonyát kapott és satöbbi. Változnak az idők   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_221900 (52)
    2007-10-09  12:55
  21. 2007. október 9. 12:5956.
    De imádja.Egyébként a védőnőm mondta,hogy kezdjem szoktatni azokhoz a kajákhoz,amiket mi is eszünk.Meg ugye ült az etetőszékbe és kunyerálta a mi kajánkat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_221900 (52)
    2007-10-09  12:55
  22. Torolt_felhasznalo_664144
    Torolt_felhasznalo_664144
    2007. október 9. 12:5855.
    Rizsnyákkal - (rizset nagyon puhára főzni és az rövidre főtt levével együtt összetörni - így is lehet sűríteni, hogy ne kapjon lisztes, burgonyás dolgot a kisgyerek idő előtt. Ezt akár már 4-5 hónaposan is hozzá lehet keverni az összetört gyümölcshöz, főzelékhez.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_221900 (48)
    2007-10-09  12:49
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 9. 12:5754.
    persze!!!!!Én is adtam volna ,ha nem eszi a Sinlacot!Szükség nagy úr!!!   
    előzmény:
    gipsy (53)
    2007-10-09  12:56
  24. 2007. október 9. 12:5653.
    bocsánat, nekem a nagy megette, a kicsi meg rá sem bír nézni. Ettől függetlenül igazad van! Ezért írtam, hogy minden baba más, egyiknek ez jön be, a másiknak az!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_221900 (51)
    2007-10-09  12:54

Címlap

top