Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2 évesen fitymaszűkület.

edusss
Létrehozva: 2007. július 31. 22:25
Sziasztok. Kisfiam most 2 éves (még nem szobatiszta) és a kukacán a bőrt szinte egyáltalán nem lehet visszahúzni.Ma voltunk tanácsadáson és azt mondta a doki hogy ha szobatiszta lesz akkor valamilyen kampós akármivel fel"tépik" neki.Szegény gyerek már így is fél a dokitól,már ha belépünk a rendellőbe órdít.Namost ha feltépik neki a bőrt legalább öten kell hogy lefogjuk,mert amúgy sem engedi a dokinak hogy hozzáérjen.Már ha csak rágondolok majd megszakad a szívem bár tudom ,hogy ez az ő érdeke.A kérésem az lenne,hogy ha valaki járt már ilyen cipőben akkor írja meg,hogy hogyan élte meg a pici ezt az egész tortúrát,és hogy utánna meddig fáj a kukaca,stb. Előre is köszi a válaszokat.
  1. 2018. február 14. 18:1788.

    Szia! Mi lett a kisfiaddal? Megműtötték? Nekem most 2 éves a fiam és ma derült ki, hogy műteni kell a fitymaszűkületét. Azt mondta a doki, hogy 2 lehetőség van: a körülmetélés vagy valami plasztikai műtét, ahol felvágják, de sajnos ennél a verziónál később visszanőhet.....:-( Nem tudom mit csináljak, ha valakinek van tapasztalata bármelyik műtéttel kapcsolatban, írjon légyszi!!!Köszönöm!

  2. 2016. december 8. 22:4187.

    Igen, ez igaz. De talán aki érdeklődik, annak hasznos lehet a válasz :)

    előzmény:
    Kenderice Ákos (86)
    2016-09-13  09:52
  3. 2016. szeptember 13. 09:5286.

    Igazad van, bár az ő fia azóta már megnőtt. :)

    előzmény:
    Aranyász Anikó (85)
    2016-09-11  22:38
  4. 2016. szeptember 11. 22:3885.

    Kedves lakati77!


     


    Azért azzal vitatkoznék hogy a fitymaszűkület a korai húzogatás eredménye! 


    Évekig dolgoztam gyermekkórházban, ott a gyermekuruológus pont hogy helyeselt, amikor mondtam hogy én újszülött kora óta szépen, lassan húzogatom és a mosom a kisfiam kukiját. Mondta, hogy nem is érti ezt az őskövület szemléletet, mi az hogy nem szavad hozzányúlni 1éves korig meg hasonló...


    Persze ha valaki erősen huzigatja berepedhet, azért nem mindegy hogyan tesszük mindezt, abból tényleg lehet gond.


    Én első körben fitymaszűkület esetén gyermekurulógust javaslok.         A (sebész ott vág ahol csak tud!) 


    Az én kisfiam másfél éves, és semmi ilyen gondunk nincs hála Istennek. 


     

    előzmény:
    lakati77 (74)
    2007-08-03  14:23
  5. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 23. 16:4984.
    Sziasztok!Kisfiam 3 éves, és egy véletlen folytán derült ki hogy sejtes letapadása van. A doktornéni sosem nézte meg. Én eddig is húzogattam neki fürdéskor 1 éves kora óta, de nem tudtam hogyan kell kinéznie, és működnie, mert senki nem mondta, én meg nem kezdtem ez után kutatni, mert különösebb gondot nem vettem észre, nem fájt neki. . . stb. Mikor már kevésbé engedte akkor azt gondoltam csak szemérmesebb lett a gyerek. . . . talán igen, talán nem!?
    A lényeg hogy most azt az utasítást kaptam a sebésztől, hogy kamillás fürdő 15percig, majd óvatos de határozott hátra majd visszahúzás. De a vizsgálaton 2napja a doki úgy felhúzta hogy felrepedt. Be betadinozta, és mást nem mondott. Most a gyerek nem engedi hogy hozzányúljak mert kellemetlen neki és a naciján is volt tegnap egy vérpötty. Azt mondta még a doki hogy ha nem fog menni pár hét múlva a teljes felhúzás, akkor ők FELSZABADÍTJÁK!Sok félét hallottam már erről, több módja is van állítólag, de én végülis mindtől rettegek, nem akarom hogy a gyerekem azt a fájdalmat átélje, de attól is félek hogy ennek muszáj lesz bekövetkeznie, mert "önerőből" nem fog sikerülni a "felszabadítás", mert makacs egy fiam van!Ha valakinek van valami ötlete, tapasztalata, vagy ismer egy jó sebészt aki humánus e témában, szívesen fogadnám az ötleteket!Nagyon köszönöm!Sziasztok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_513478
    Torolt_felhasznalo_513478
    2008. május 15. 14:4083.

    Sziasztok!

     

    Segítségeteket szeretném kérni! Kisfiam 3 éves, és elmentünk sebészetre egész más ügyben (here), és akkor közölték, hogy fitymaszűkülettel műteni kell! Totál ledöbbenve álltunk ott párommal, mert eddig mindig az évek alatt azt mondták (körzeti orvos, védőnők), hogy gyönyörű a fütyije. Semmi letapadása nincs, az egész árokig fel lehet húzni, tudjuk tisztítani! Szerintetek ez fitymaszűkület???

     

    Természetesen még másik szakemberhez is elvisszük, csak érdekel a véleményetek, így én nem merem műtőasztalra vinni Őt, hogy nem vagyok meggyőződve!

     

    Köszi a segítséget! Erika

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2008. február 25. 15:3682.

    Sziasztok!

    Az Elocom is szteroidos krém. Ugyanolyan mellékhatásokkal, mint a Ftorocort

     

    előzmény:
    edusss (32)
    2007-08-01  07:53
  8. 2008. február 19. 10:3881.
    De Én azon az elven vagyok,hogy most már meg kéne csináltatni,mert talán kevésbé fog rá emléklezni,minta mondjuk 5-6 évesen csinálnánk meg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2008. február 19. 10:3680.
    Azt mondta a doki,hogy naponta 1x kenjem be neki fűrdés után.Bár a papíra az van írva,hogy 1 hétnél továb ne alkalmazzuk,a doki azt mondta 1 hónapig kenjük. Most nemtudom mi tévő legyek.Igaz a papirra az van írva,hogy naponta 2-3x a doki nekünk napi 1 alkalmat javasolt.Hát kenegetem neki péntek óta...nyilván ennyi idő alatt nem fog csoda történni.A legjobban attól tartok,hogy majd annyira fog neki fájni,hogy viszatartja a pisilést.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2008. február 19. 10:3279.
    Eljött az idő,hogy a most 2,5 éves kisfiamnak "megcsináltassuk" a kukiját!
    Elmentünk múlthéten a sebészetre,és a doki kérdezte megcsinálja e.Mondtam,hogy most még ne,mivel a kisfiamnak nem magyaráztam el mi fog történni,csak azt mondtam,hogy megnézi a doktrbácsi.nem akartam ,hogy azt higyje hazudtam neki.Mondta a doki,hogy akkor ad egy kenőcsöt aminek a neve hydrocortison,de ez is szteroid,mint ahogy az eddig elhangzot krémekről is írtátok....folyt.köv.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_998045
    Torolt_felhasznalo_998045
    2007. szeptember 13. 15:4278.

    Sziasztok,

    2 éves kisfiam diagnózisa: fityma szűkület.

     2,5 évesen sikerült eljutnunk sebészhez. (közben volt egy kistestvér születése) Azt mondta, hogy próbáljuk meg finoman huzogatni a bőrt minden este fürdés után, mert lehet hogy tágul + a letapadás (az is van sajnos) megszűnhet. Krémet nem írt, kontroll 3 évesen.

    Az eredmény: a fitymaszűkület eltűnt fájdalom nélkül a kitartó féléves huza-vona után. A letapadás még megvan sajnos, bár az is kicsit javult. Remélem műtét nélkül megússzuk. 

    A finom mindig kicsit tovább huzogatás nálunk bevált. Mindig csak addig húztuk vissza a bőrt amíg úgy éreztük lazán engedi... sose volt olyan hogy fájt a gyereknek. Először nem engedte, mert szokatlan volt. Mára már megszokta, mint a tisztálkodás egy részét. Csak azt sajnálom, hogy nem kezdtük el nála korábban. Megjegyzem szinte csak néhány mm látszott a fiam kukijából. Tehát nem reménytelen a dolog.

    előzmény:
    edusss (1)
    2007-07-31  22:25
  12. 2007. szeptember 13. 12:2577.
    Hát sajna az itt a baj,hogy minden orvos mást és mást mond.Ha visszaolvasod a topikot láthatod,hogy ahányan írtak annyi fajtát. Én azthiszem megvárom a szobatisztaságot,és utána elviszem a gyereksebészetre ahol anyumnak egy barátnője dolgozik.Remélem a protekció segíteni,fog.Nem szeretném,ha a fiam sokat szenvedne.Ja és a szomszédkisfiúnak- akit már említettem feljebb-1 éves és visszahúzták neki előtte lefújták lidokainnal ammi semmit nem ért,és egy hétig kínozták otthon a gyereket.Persze mikor visszavitték az orvos annyit mondott,hogy hát sajnos ez tényleg szűk,fel kell vágni.Így 28.-án viszik megint. Ennyit az orvosokról.
    előzmény:
    Bbohar (76)
    2007-09-13  00:23
  13. 2007. szeptember 13. 00:2376.
    nekunk pedig felirtak egy kremet a sebeszeten, mondvan valoszinu muteni kell, ez a krem vagy megoldja, vagy elokesziti a mutetet, szerencsere megoldotta, szerintem vidd el mashoz (ja a haziorvosunk nekunk is durva, fajdalmas beavatkozast vetitett elo, ugyanigy a szobatisztasag utan, en meg ehelyett, kikerultem ot, es elvittem sebeszetre, szerencsere)
    előzmény:
    edusss (1)
    2007-07-31  22:25
  14. Torolt_felhasznalo_525934
    Torolt_felhasznalo_525934
    2007. szeptember 13. 00:1775.
    Szia!
    Már ne haragudj, de miről beszélt a te orvosod??????Milyen kampós izé???????Először is 1 éves korban szűrik a kisfiúkat, a sebészeten ez ügyben!Majd 3 éves korban ismét.Sejtes letapadás szinte minden kisfiúnál előfordul!Még 10 éves korban is normális, ezt nekem a sebész orvos mondta, a saját fiáról beszélt!Szó sincs kampóról,egy érzéstelenítő krémet kennek a makkra,majd 20-30 percet várakozni kell.Utána szépen KÉZZEL hátrahúzza rajta a bőrt!Majd egy hétig kamillás lemosás esténként, jól hátrahúzni a bőrt, még ha nagyon érzékeny is!Nagyon óvatosan persze!!Aztán ha megtörtént a lemosás Tetran kenőccsel vékonyan be kell kenni! Üdv. Andi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2007. augusztus 3. 14:2374.

    Sziasztok!

    Az én fiam 2 és fél éves elmúlt. Mi 1 évesen voltunk először a Madarászban, a főorvos mondta, hogy a fiamnak nemcsak szűk, le is van tapadva, de akkor csak körülmetélni tudták volna, azt meg nem akartuk. 2 évesen vittük vissza, a helyzet nem javult, de a doki azt mondta, hogy mindenképp akkor vigyük vissza amikor már szobatiszta! Sajnos akkor már azt mondta, hogy 90% a műtét.

    Mi soha nem húzogattuk neki, mert minden orvos mást mondd, de mindenki azt mondta, hogy 1 éves korig ne! Hozzáteszem sajna egy helyettesítő orvos felhúzta a fiam kukiját, mikor még nem volt 1 éves és repedt, aztán vérzett, így kerültünk a sebészetre.

    Most tartunk ott, hogy a fiam nappalra már szobatiszta, alváshoz még nem, filozók mikor vigyük, mert novembertől ovis lesz, addig szeretnénk túl lenni rajta.

    Érdemes elolvasni a témában kiadott topicokat is.

    Ezt az egyikben találtam, egy gyereksebészeten dolgozó hölgy írta.

    A fityma letapadása tényleg fiziológiás dolog. Általában pelenkás kor előtt nem kell hozzá nyúlni, de 6 éves korig is ráért általában, hiszen ha vizelési akadály nincs és nincsenek gyulladásos panaszok (merthogy a fityma alatt normálisan váladék termelődik, aminek kiürülését a letapadt fityma akadályozhatja és begyulladhat), akkor nem kell még az a "szerszám" másra, csak vizelésre...

    A fitymaszűkület 80 %-a az idő előtti erőszakos húzogatás eredménye! Nem kell a csecsemő péniszén rángatni a bőrt!!!!! Ha az egyébként szűk fitymabőrt erőszakosan hátrahúzzuk, berepedés lesz a vége, a sebek pedig mint tudjuk, heggel gyógyulnak. A heges fityma már soha a büdös életben nem lesz olyan rugalmas, mint az egészséges bőr, úgyhogy azt már tényleg meg kell operálni!

    Tehát: a fitymaszűkület esetén GYEREKSEBÉSZETRE kell menni, ahol is az egészséges, de szűk fitymára javasolhatnak kenőcsöt (szteroidos tartalmút, nálunk a Locoid Lipocream a bevált), aminek hatására az esetek nagy többségében szükségtelenné válik a sebészi beavatkozás, a fityma hátrahúzhatóvá válik.

    A fitymaletapadáshoz visszatérvén: ha azt halljuk, hogy a fitymát feltépik, felrántják, akkor annak a rendelőnek az ajtajából forduljunk alapból vissza!!!
    A letapadt fityma oldására is létezik roppant emberséges megoldás. A titok nyitja egy krém, aminek Emla a neve. Érzéstelenítő hatással bír, 30-45 perc után fájdalommentesen leválasztható a fityma a makkról, és nincs sírás-rívás, meg életre szóló trauma...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2007. augusztus 1. 23:1373.

    Sziasztok!

    Most este bekentem a fütyijét elocommal,de nem akarom sokáig kenegetni!!
    Ma jobban feljött,mint 2 napja! De szűk!
    A makkja kilátszik,de nem tudom hátra húzni!!
    Nem baj nem adom fel!!
    Minden nap húzogatjuk és kenegetem egy darabig!!

    Köszi a sok tanácsot 

    jó éjt mindenkinek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2007. augusztus 1. 21:3472.
    Szép estét mindenkinek.Végre elaludtak a kis manócskák,és volt időm végigolvasni a hozzászólásokat.Köszi mindenkinek.Most este jobban megnéztem a kukacát és hát csak a hugycsőnyílása van szabadon.Körülötte vékony hártya. És most látom csak igazán, mennyire le van tapadva,hogy itt a kistesó aki 11 hetes és már most majdnem kintvan a makkja.Legalább ez megnyugtató,hogy neki nem lesz letapadva. Egyébként elég nehéz neki huzogatni úgy a kukacát,hogy nem nagyon engedi meg hogy hozzányúljak.De nem azért mert fáj neki.Ő mindíg ilyen volt.Nem szereti ha macerálják neki. De az biztos hogy valamit tenni kell még ha nem is akarom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2007. augusztus 1. 14:3171.

    Jó!

    Megfogadom és igazad van  

    előzmény:
    csontkollekció (69)
    2007-08-01  14:08
  19. Torolt_felhasznalo_441674
    Torolt_felhasznalo_441674
    2007. augusztus 1. 14:2470.
    Mi is hasonló cipőben jártunk a kisfiammal, 3 éves koráig fitymaszűkülete volt. Nem magától jött rendbe, hanem megműtötték. Nekünk is azt tanácsolta a doki, hogy várjuk meg, amíg szobatiszta lesz, 2,5 évesen lett az - és csak azért vártunk 3 éves koráig, mert féltem tőle. De nem bántam meg. Nem altatták, csak elkábították - mondanom sem kell, hogy sokan voltunk, sajnos gyakori eset  - és pár óra múlva haza is mehettünk. Utána ugyanúgy huzogatni kell a fürdésnél, mert visszatapadhat. Pár napig fájlalta a pisinél, de már nem is emlékszik rá.
    előzmény:
    edusss (1)
    2007-07-31  22:25
  20. 2007. augusztus 1. 14:0869.

    Akkor csak szépen sorban. Először egy számodra megbízható és szavahihető orvos. Aztán, ha megnézi és elmagyarázza mi a következő lépés akkor kell tovább foglalkozni vele. Tudod van egy olyan mondás, hogy minden napnak elég a maga problémája. Azt kell megoldani. Előre fölösleges agyalni. Én most értettem meg ennek a mondásnak a jelentőségét. Alig egy hete. A saját bőrömön. Nem mondom, h most egyszerre megvilágosodsz, mert ezt írtam. Így csak annyi: a következő lépésen akkor gondolkozz, amikor már arról kell dönteni. Addig pedig találj valami mást magadnak. Két fiamnak 4 műtéte volt eddig. 1; 3; 7; 11 éves korban. Nem lettek lelki sérültek. Ha az a megoldás megfogjátok oldani. Ha nem kár előre reszketni miatta. Még ha nehéz is.

    előzmény:
    zsuzsimuzs (66)
    2007-08-01  11:12
  21. 2007. augusztus 1. 13:2468.

    Lányok, érdekes volt számomra ez a topik. Megint csak azt vettem észre, hogy az elmúlt 25 év alatt homlokegyenest változott az orvosok véleménye.

    Úgy látom, hogy most az a "trendi", hogy nem szabad korán a figymaszűkülettel foglalkozni. Én csak azt nem értem, hogy mi a fenére várnak az orvosok? Csodára? Mert, az a szűkület, ami 1,5-2 éves korig nem múlik el, az mitől múlna el 4-5 éves korára? És miért jó egy gyereknek, ha 5-6 éves koráig szűkülete van, és utána műtsék meg, amikor már mindenre jól emlékszik, meg akkor már igazán értelmes kis kölyök sokkal jobban fél, és pocsék helyzetbe hozzák a szülőt is.

    Lányok nem kell félni ettől a beavatkozástól. Akkor perpillanat rossz mindenkinek, és egy-két napig macerás lesz a pisilés, de egy műtét, vagy egy 5-6 éves gyereknek ugyanez a beavatkozás sokkal rosszabb.

    Ha egyszer meg kell oldani ezt a problémát, akkor meg kell oldani, nincs mit tenni. De én azt mondom, hogy minél korábban legyen túl a gyerek, annál kevésbé fog emlékezni rá.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2007. augusztus 1. 12:5067.
    Sziasztok!Újra itt.Nem sok időm van bekukkantani,mert ezek a kis"terroristák" nem hagyják.Csak ha alszanak,vagy ha neagy isten eljátszanak egyedűl.Persze ez nem gyakran fordul elő. Hát Én sem tudom mitévő legyek.Műteni már biztos nem engedem,ha nem muszáj.Valószínű,várok max. egy évet és addig próbálom neki tornáztatni a kukacát.A dokitól meg megkérdezem hogx mi a véleménye ezekről a krémekről.Körömvirág kenőcsöt meg veszek mindenképpen.Aztán majd meglátjuk,hogy alakulnak a dolgok.Remélem nem kell beavatkozni,bár kétlem.Majd keresek egy jó dokit aki remélhetőleg nagyin óvatos és aranyos lesz. Na mennem kell,mert már mindjárt elalszik az ölemben ez a drága akiről éppen szó van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2007. augusztus 1. 11:1266.

    Hát nem is tudom mit találok jobban!!
    Igazából nagyon tanácstalan vagyok inkább!!

    A műtét azért nem tetszik,mert ha lenne már megoldás ne altassák a fiamat és ne kellejen 2 napot kórházban tölteni.
    Meg mondom láttam a barátnőm fiát akit igaz műtöttek szóval nem érte trauma őt,de aztán felkelni az altatásból sem jó egy 3 éves gyereknek és azután otthon 3-4 napig kész gyötrelem volt a gyereknek és mondom varrva volt,tehát még a kamillás víz sem jöhetett szóba!!
    Ezért gondolom azt, hogy ha felhúzzák nekik szépen ,óvatosan igaz kicsit fájdalmasan (nagyon) akkor egy pér dologtól megkímélem!!
    Elképzelem hogy reggel 8 ra bemegyek vele a kórházba és ott várjuk a fél 9 es vizitet és ezer doki ott fehér köppenyben...... szerintem ez is kész trauma egy gyereknek!!
    Nem tudom,mert tapasztalatom nincsen benne!!Ezek csak a gondoltaim.

    előzmény:
    csontkollekció (62)
    2007-08-01  09:39
  24. Torolt_felhasznalo_740162
    Torolt_felhasznalo_740162
    2007. augusztus 1. 10:3365.

    Fiamnak 3x tépték fel, semmilyen kenőcsöt nem irtak fel, nem is javasoltak semmit, mindanyoszor visszatapadt...Utoljára nem engedtem.. Altatásban megműtötték, 1 napot volt kórházban, azóta semmi gond a gyerek most 17 éves lesz..

    A kicsinek most ugyanúgy fitymaszűkülete van és én tépelődök mit tegyek mert tudom hogy iszonyúan fáj és borzasztó látni is a gyereket lefogva....Most 3 éves lesz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_929102 (61)
    2007-08-01  09:27

Címlap

top