Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kancsal kisbaba?

vizipok
Létrehozva: 2007. január 29. 11:33

Sziasztok Anyukák! A kisfiam 6 hetes, és észrevettük, hogy a szemecskéje (hol az egyik, hol a másik, hol mindkettő) néha befelé kancsalít. Legalábbis nekünk így tűnik. Ez nem állandó állapot, csak néha fordul elő.

Azt szeretném kérdezni, hogy ez csecsemőknél előfordulhat-e, vagy valóban kancsalságra kell gondolni? Ha igen, mikor kell szemorvoshoz vinni a gyereket?

Ha valaki tud tanácsot adni, nagyon megköszönném!

 

  1. 2014. augusztus 18. 09:0524.
    Tudom, hogy nem Kecskemét, de nekünk volt egy csodálatos doktornőnk Debrecenben.
    Dr Facskó Andrea, de nagy bánatunkra már 2 éve a szegedi Klínikán dolgozik, mint intézet igazgató.
    A fiam szemét ő műtötte, anyukámnak ő ületett be műlencsét, és valószínű, hogy az újabb műtétre Szegedre is elmegyünk hozzá.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (23)
    2014-08-18  08:26
  2. 2014. augusztus 18. 08:2623.
    Szia! Régi a topic, de azért próbálkozok...
    A kisfiam 4.5 hónapos és úgy tünik, hogy kicsit kancsít. Érdekelne engem is a kecskeméti doki elérhetősége. Megköszönöm ha átküldöd.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (14)
    2007-01-29  12:09
  3. Torolt_felhasznalo_242701
    Torolt_felhasznalo_242701
    2007. május 4. 13:291.

    Kedves Anyukák!

    A segítségeteket szeretném kérni. 13 hónapos ikreinkkel a szombathelyi SZTK-ban voltunk kancsalságrendelésen. Egyiküknél távollátást, másikuknál erős rövidlátás állapított meg a szemész. Rövidlátó kislányunknál tapaszt és szemüveget is kellene egyidejűleg használnunk, de teljesen bizonytalanok vagyunk ennek helyességét illetően. Szeretnénk hasonló cipőben járó anyukák véleményét, tapasztalatát megismerni.  Szívesen vennénk, ha tudna valaki egy megbízható gyermekszemészt ajánlani Szombathelyén vagy vonzáskörzetében, mert még egy orvos véleményét mindenképpen ki akarjuk kérni. Lehet magánrendelés is. A lényeg, hogy szakmailag elismert és gyerekbarát legyen.

    Előre is köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_397802
    Torolt_felhasznalo_397802
    2007. február 1. 18:0421.

    Szia!

     

    Megkaptam az adatokat, köszi szépen. Tegnap nem volt időm a géphez ülni, ezért írok csak most. Okvetlenül írok, ha elvisszük az orvosodhoz.

    előzmény:
    gini2 (20)
    2007-02-01  15:14
  5. 2007. február 1. 15:1420.
    szia!

    Megírtam priviben megkaptad??????(mert lehet hgoy véletlen másnak küldtem el.
    És ha elmentek hozzá mindenképp irj pár szót hgoy mit mondott és milyen benyomást tett rátok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397802 (19)
    2007-01-31  00:24
  6. Torolt_felhasznalo_397802
    Torolt_felhasznalo_397802
    2007. január 31. 00:2419.

    Megadnád a kecskeméti doki nevét és elérhetőségét? 11 hónapos kisfiam kancsalít és érdekelne ez a pupillatágítás. Megmutatnám ennek a dokinak.

    Köszike!

    előzmény:
    gini2 (14)
    2007-01-29  12:09
  7. 2007. január 29. 13:2218.

    Sziasztok!

    Szerintetek a kancsalság örökölhető? Még nincs babám, de szeretnék: őt gyerekkorában műtötték ezzel a problémával.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2007. január 29. 12:5517.
    Köszönöm szépen a válaszokat!
    előzmény:
    rebusbaba (16)
    2007-01-29  12:31
  9. 2007. január 29. 12:3116.
    Hat hetesen normális jelenség. Ilyenkor még nem rendezett a szemmozgása. 6-8 hósan már érdemes lenne ugyanezzel szemészhez vinni. Az én lányom 8 hós kora óta szemüveges, nem tragédia, akkor már tudja viselni is, ha kell. De nálatok felesleges még ilyesmire gondolni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_223533 (1)
    2007-01-29  11:33
  10. Torolt_felhasznalo_443492
    Torolt_felhasznalo_443492
    2007. január 29. 12:1815.
    Gyerekek még kancsalítanak, én 8 hónaposan láttam ilyen problémát a gyemekemen, elvittem orvoshoz, de azt mondta semmi baj,  nem nyugodtam bele és vittem másik orvoshoz, ott azt  modták igen, van gond, majd szemüveg kell neki, de csak 1 évesen adhatják. A gyerekem egy percig sem türte meg a szemén. Már szinte felnőtt és semmi gond a szemével, bár azóta is vizsgálták. Azóta is örülök, hogy nem fogadta el a szemüveget.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_223533 (1)
    2007-01-29  11:33
  11. 2007. január 29. 12:0914.
    Az én lányom is kicsit kancsal volt ,és néha ilyesztően beugrottak a szemei, én 6 hónaposan elvittem a körzeti orvoshoz , ő továbbküldött a szemészetre ott rögtön azt mondták hogy szemüveg kell neki aztán majd látjuk és lehet hgy tapaszolni kell felváltva,
    Igen ám de 6 hónapos gyereknek szemüveg?-és ráadásul olyan pici volt a feje hogy nem volt ekkor a méretű szemüvegkeret,két napig járkáltam utána telefon ide telefon oda.Pesten van valaki aki leméri a fejet és egyedit készít-de én vidéki vagyok 2003 januárban a hatalmas hóban nem indultam neki pestneke 1 6hós gyerekkel.
    Aztán találtam kméten egy szemészt aki azt mondta ez hülyeség,és ő rendbe hozza a szemét.
    Egy pupillatágító szemcseppet kellett használnunk minden héten szombaton egycsepp az egyik szemébe hogy a másikat erőltesse, ezt alkalmaztuk 4 hétig csepp egy hét pihenő.
    félév alatt teljesen helyrejött és ma gyönyörű mosolygós szemekkel rendelkezik és semmi baja a szemének.és már 4,5 éves csajszi.

    De én azért is vittem el mert nálunk a családba apukámnak már kétszer volt műtve a szeme és ezáltal én nagyon "félek" a szembetegségektől.
    Ha betegség készült a kislánynál előszőr mindig a szeme gyulladt be.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_223533 (1)
    2007-01-29  11:33
  12. 2007. január 29. 12:0913.
    semmi gond, nem kell aggódni. A szemizmai még nagyon gyengék. Bizony még egyéves korban is néha-néha összakadnak időnként.   Attól is függ mennyire fáradt. De 6 hetesen ez még egyáltalán nem probléma. Még most kezd messzebre látni, élesebben, stb,stb. Aggodalomra semmi ok.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_223533 (1)
    2007-01-29  11:33
  13. 2007. január 29. 12:0112.

    Szerintem sem kell aggódni 6 hetes babával a kancsalság miatt, de ha egy orvost megkérdezel, nem vesztes semmit.

    Olvastam az egyik patika újságban, h. egy éves kor előtt érdemes a gyereket egy kontrollra elvinni szemészhez. És mivel én nagyon aggódtam a gyerek szeme miatt (tök feleslegesen, de mivel nekem van egy kis szül. rendellenességem a szememmel, ami bár nem öröklődik, de mégis nagyon féltem, nehogy neki is legyen) elvittük, igaz 1,5 évesen szemészhez. Mondták, h. helyesen tettem, minden ok a gyerek szemével.

    SZóval aggódni ne aggódj, de majd egy éves kora előtt érdemes egy szemész vizsgáltatot beiktatni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_223533 (1)
    2007-01-29  11:33
  14. 2007. január 29. 11:5311.
    Oké, akkor a legtöbb újszülött kancsalit Vagy legalábbis az avatatlan ember kancsalnak látja, a széles orrnyerge miatt 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872520 (8)
    2007-01-29  11:49
  15. Torolt_felhasznalo_321283
    Torolt_felhasznalo_321283
    2007. január 29. 11:5210.
    A testvérem kisfia is nagyon kancsi volt...úgy hívtuk,h bandzsita...most 3 éves és semmi gond a szemével... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_223533 (1)
    2007-01-29  11:33
  16. 2007. január 29. 11:509.

    szia, két erősen kancsal gyerkőc anyukájaként tudok reagálni. 

    újszülötként még nem számít, ha összevissza áll a szemük időnként. a baj akkor van ha láthatóan nem mozog az egyik szem vagy akár mindkettő. azt is lehet figyelni, hogy a szemek szépen mozognak-e egyik saroktól a másikig, tehát a teljes széleségben.

    a két szem együttes mozgásának 6 hónapos korra kell rendeződnie, addig nem tudnak a szemészek sem mit csinálni. onnantól lehet szemtapasszal javítani a dolgon.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_223533 (1)
    2007-01-29  11:33
  17. 2007. január 29. 11:498.
    Nem minden újszülött kancsalít!
    előzmény:
    dod29 (5)
    2007-01-29  11:47
  18. 2007. január 29. 11:487.

    Nagyon-nagyon köszönöm a megnyugtató válaszokat!  

    Mariann! Gratulálok a kisfiadhoz! Micsoda boldogságot jelentenek ezek a kis mütyürkék!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_504631 (2)
    2007-01-29  11:44
  19. 2007. január 29. 11:486.
    Azért lehet, mert a baba szemizmai még nem működnek megfelelően. Én kb. fél éves korában mennék ezzel szemészhez, addig nem nagyon foglalkoznék vele, főleg akkor nem, ha csak időnként kancsalít .... azért a védőnőnek szólj, majd elmondja részletesen mi lehet a teendő ...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_223533 (1)
    2007-01-29  11:33
  20. 2007. január 29. 11:475.
    Ez teljesen normális dolog! Minden újszülött-csecsemő kancsalit Nem akarok hülyeséget mondani, de úgy emlékszem, hogy akkor kell szemészhez vinni a gyereket, ha 1 éves korára még mindig megmarad a kancsalsága.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_223533 (1)
    2007-01-29  11:33
  21. 2007. január 29. 11:474.
    ... teljesen normális.... kisfiamnál 3 éves korára állt be... addig kancsalított, most 11 éves, remek a látása és gyönyörű a szeme.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_223533 (1)
    2007-01-29  11:33
  22. Torolt_felhasznalo_800809
    Torolt_felhasznalo_800809
    2007. január 29. 11:443.

    Meg nem kell szemeszetre vinni,ez termeszetes az ilyen pici babaknal.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_223533 (1)
    2007-01-29  11:33
  23. Torolt_felhasznalo_504631
    Torolt_felhasznalo_504631
    2007. január 29. 11:442.
    Ez természetes az újszülötteknél. Arra nem emlékszem most, hogy ezt anatómiailag mi indokolja. Nekem mindkét gyerekemnél előfordult ez, sőt most tapasztalom, mert van egy 2,5 hetes kisfiam. Úgy emlékszem, hogy néhány hét alatt elmúlik a kancsalkodás. Nem probléma. Azért a védőnő megmondja, hogy kb. meddig tart ez a dolog, de ez nem vészes.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top