Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Bölcső-kérdés

B.Karolina
Létrehozva: 2006. szeptember 22. 10:03

Felvetődött bennem a gondolat, hogy bölcsőt kéne venne majd a babának.

Keresgéltem, és találtam is, két félét.

Az egyik olyan, mint a klasszikus bölcső, ívelt az alja, és úgy ring, mint a hintaszék.

A másik fajta az, amikor tulajdonképpen egy kosár hintázik a vázon, mint a hinta.

Melyik a jobb? Egyáltalán érdemes bölcsőt venni? Szeretik a babák? Meddig tudnak benne aludni?

Várom a tapasztalatokat!

Ja, itt van a két féle bölcső:

http://www.anixbt.hu/bolt/index.php/cPath/21_29

  1. 2014. augusztus 21. 14:0452.

    Nagyon változó, hogy meddig használható. A típuson túl leginkább a gyerektől függ. Egészen hihetetlen időt is hallottam már.


    Az biztos, hogy én a talpán billegő bölcső helyett inkább a kötélre függesztettet ajánlanám.


    Itt egész rendesen le van írva, meddig maradhat benne a baba:


    http://famuves.blog.hu/2010/05/18/meddig_hasznalhato_a_bo lcso

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  2. 2006. szeptember 23. 09:5151.

    Szintén bölcső ellenenes vagyok, de amennyire megfigyeltem, azok a babók, akik szeretnek a babakocsiban sétálva aludni, azok a bölcsőt is szeretik. Nálunk a sétálást kizárólag az ébrenlét idejére kellett időzíteni, egyébként végigsírta az utat a babakocsiban.

    Ebből következik, hogy amíg le nem cseréltem a bölcsőt kiságyra, nem volt igazán nyugodt, hosszú alvása a kicsinek. Biztonságos, stabil bölcsője volt, aminek a mozgását elvileg le is lehetett rögzíteni, de minimális kilengése akkor is volt. A lányom szerintem nem érezte biztonságban a mozgása miatt ott magát. A mai napig utálja pl. a hintázást is

    Egyébkét mi már 3 hónapos korában elkezdtünk új kiságyat nézni (nem gondoltuk volna, hogy ilyen kevés ideig tudjuk majd használni), mert azért jóval kisebb széltében-hosszában a mozgástere a kiságyhoz képest, és előfordult, hogy a kezét oldalra kinyújtotta, ezáltal kilógott a rácsokból, ugyanakkor a lábával rugdalózva felfele tornázta magát, de a keze ott maradt El tudod képzelni magad előtt?

    Hát én is elsírtam magam, amikor berohantam a bömbölésre a szobába.

    Vissza is adtuk a tulajdonosának rögtön (kölcsön darab volt).

    Bea

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2006. szeptember 23. 09:1450.

    Szia!

    Látom már sokan írtak ellene és mellette is! Én a bölcső mellett szólnék!

    Egyetértve Anna-FLP-vel, mi is 6 hónapig használtuk a bölcsőnket! Addig feküdt benne a kisfiam amíg nem tudott fölülni és úgy megfordulni, hogy kiessen belőle. Mi ajándékba kaptuk az egyik rokonunktól gyönyörű kézzel faragott. Kiságyat is csak a fiam 5 hónapos korában vettünk! Mivel házilag készült méretre csináltattunk bele matracot, ezt szerintem bármelyik bababoltban meg lehet rendelni.

    Lényeges dolog: a talpa mindenképpen egyenes legyen, hogy tovább lehessen használni, mert ha elkezd forogni, esetleg kiborul! A miénket lehetett ringatni, ütközökkel oldotta meg aki készítette, a későbbiekben ezt az ütközőt egy vékony zsinórral kifeszítettük és így a baba forgásakor is egyenesen állt! Szóval mi nagyon szerettük és alig várom hogy 3 hónap múlva újra kis lakója legyen! 

    előzmény:
    B.Karolina (1)
    2006-09-22  10:03
  4. 2006. szeptember 22. 22:5849.

    Látom megingattalak bölcső ügyben!
    Tudd, hogy bárhogy is döntesz úgy lesz jó, azt szokod meg, ha pedig nem jönne be még mindig tudsz váltani!
    Ha valamit ráderőszakol valaki, hogy pl:a bölcső nem jó,   lehet hogy a végén elhiszed, megveszed a kiságyat és a szived mélyén utálni fogod. Nem szivesen rakod bele a babádat sem. A pindurka sem fogja szeretni a helyét, kezdődhet az alvásprobléma.
    Na jól elfilózálgatok itt! Bocsi!

    Tényleg tedd azt amit szivedből szeretnél!

    Sok sikert!

    előzmény:
    B.Karolina (1)
    2006-09-22  10:03
  5. 2006. szeptember 22. 22:1248.

    Szia!

    Találtam egy jó kis cikket az ezermester folyóiratban:

    http://www.ezermester2000.hu/2001-12/bolcso ujszulotteknek.htm

    Szerintem egész aranyos, egy ügyeskezű rokon esetleg meg is tudná csinálni. Esetleg egy asztalos.Ha jól látom még összecsukható is, szóval elég praktikusnak néz ki. A rács is magasan van, egy jó darabig biztos nem esik ki a baba. És nem oldalirányba ringatható, hanem előre-hátra. Az egyik hozzászóló azt írta, ez utóbbi lenne a jobb, merthogy az anyaméhben is így ringatózik a baba.

    Az én kisfiam most 20 hónapos. Neki nem volt bölcsője, de a kistesónak majd lesz. (Persze az én apósom asztalos, tud nekünk csinálni, így olcsón megússzuk.) Tudni kell rólunk, hogy a kisfiamnak volt kiságya, egy éves koráig abban aludt (egy pár órát éjszakánként) utálta. Volt saját szobája, de azt is utálta, úgyhogy a franciaágyunk mellé kapott a hálónkba egy matracot, azon alszik. Igazából így mi is sokkal jobban alszunk, és sajnáljuk hogy nem költözettük át előbb a Törpit, olyan jó az együtt alvás. Szóval úgy tervezzük, hogy a kistesó majd kezdettől fogva velünk fog aludni, eleinte egy bölcsőben, közvetlen az ágy mellett, utána meg ő is kap egy matracot.

    Ezzel csak azt akartam írni, hogy olyan eset is előfordulhat, amikor a kiságyat veszi meg tök feleslegesen az ember.

    előzmény:
    B.Karolina (1)
    2006-09-22  10:03
  6. Torolt_felhasznalo_836236
    Torolt_felhasznalo_836236
    2006. szeptember 22. 13:0947.
    Azért semmiképp ne vegyél bölcsöt, mert jól néz ki, aranyos benne a baba stb. èn a helyedben kipróbálnám valahol (pl ismerösnél, hogy tetszik-e a babának), ha igen, akkor vennék egyet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_836236
    Torolt_felhasznalo_836236
    2006. szeptember 22. 13:0246.
    Az èn kicsim sem szereti a bölcsöjét. Azt nagyon szereti, ha a karomban ringatom, de az nem ugyanolyan irányú ringás, mint a bölcsöben. Èn azt olvastam valahol, hogy a babak a hasunkban "elöre-hatra" ringanak, nem oldalra. Azoldalra ringatás egyáltalán nem jön be neki
    előzmény:
    tani07 (20)
    2006-09-22  11:01
  8. 2006. szeptember 22. 12:4245.
  9. 2006. szeptember 22. 12:2944.
    ez is nagyon jó áron van. Meg szerintem a tesz-veszen is lehet bolcso!!
    előzmény:
    bkrisztika (33)
    2006-09-22  11:28
  10. 2006. szeptember 22. 12:2643.
    olyan picike  nagyon aranyos lehet 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394675 (32)
    2006-09-22  11:24
  11. 2006. szeptember 22. 12:2542.
    Hát ez tök jó, akkor neked az egyes típus volt. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_551680 (41)
    2006-09-22  12:00
  12. Torolt_felhasznalo_551680
    Torolt_felhasznalo_551680
    2006. szeptember 22. 12:0041.

    Szia!
    Én egy barátnőmtől kaptam kölcsön a bölcsőjüket, "talpas" típusú, tehát lent volt a hajlítás. Nagyon szerettük!!!

    1. Az én gyerekem 6-7 hónapos koráig tudta használni. Nem tudom, hogy a lányok miért csak 4 hónapig ajánlgatták, a bölcsőnek még megvolt az eredeti használati utasítása, s abban le volt írva, hogy addig hagyható benne a gyerek felügyelet nélkül, amíg fel nem áll. (Viszonylag kevés gyerek áll fel 4 hónapos korában... momentán egyetlen egy ilyet sem ismerek.) Lehet, hogy szerencsések voltunk, és nem minden bölcső ilyen, de nekünk ugyanúgy 3 magassági fokozata volt, mint a kiságyunknak. Amikortól a gyerek át tudott fordulni, letettük középsőre, a mászós-felkapaszkodós korszakában pedig a legalsó állásra.

    2. Egészen pici korától kezdve imádta, büfiztetés, beszélgetés-becézgetés, simogatás után letettem aludni, és pici, finom mozdulatokkal ringattam el. Pillanatok töredéke alatt elaludt, és ha később nyekergett egyet vagy felsírt, nem kellett azonnal felvennem, mivel 10-ből kb. 7x-8x elég volt egy picit ringatni a bölcsőben, s egyből megnyugodott, visszaaludt. Nagyon-nagyon jó volt, nekem soha nem kellett kézben elringatnom, vagy félóráig sétálgatnom vele, ráznom a popsiját. Csak a rövid ideig tartó délutáni hasfájós korszakában kellett AMIATT felvennem, mert sír vagy panasza van. (S mivel viszonylag sokat volt a bölcsőben, így nem is "rontottam el" azzal, hogy folyton felkapkodom, inkább fél percig hintáztattam, de kisbabaként csak egész finom mozdulatokkal. Nagyon nyugodt, sokat alvós, kiegyensúlyozott baba volt.)

    3. Amikor 2-3 hónap múlva rájött, hogy a bölcsőt ő is tudja mozgatni, ha jól behintáztatja magát... hát jópár hétig ez volt a kedvenc játéka! Én 6 méterrel mellette főztem a konyhában, s azon kaptam fel a fejemet, hogy a gyerekem hihetetlenül nagyokat kacarászik, valósággal gurgulázik a nevetéstől (mindjárt fel is vettem videóra, ahogy felnevet, valahányszor eltalálja a ritmust és be tudja hintáztatni magát). Később, az ülős-mászós korszakában két kis kezét kinyújtva megkapaszkodott, kifeszítette magát, és úgy hintapalintázott, imádta. Még később pedig úgy, hogy keresztbefeküdt, és a kinyújtott lábait feltette a rácsokra.

    4. Amikor már állt, akkor is sokszor beletettem játszani, de felügyelettel, mert akkor ugyanezt játszotta, csak már állva. Nagyon mélyre le tudta nyomni a bölcsőt úgy, hogy még nem borult fel, irtó biztonságos kis szerkentyű volt... de akkor már persze nem mertem volna magára hagyni. Hozzáteszem, egyszer még így is felborult előttem, a szemem láttára (jelzem, épp azokban a napokban, amikor azt kezdtem mondogatni a férjemnek, hogy szerintem nem is tud felborulni ez a bölcső, tisztára olyan, mint a keljfeljancsi).
    Kicsit megijedt (én jobban), de semmi baja nem lett, nem verte be a fejét, nem esett ki belőle... akkor már 9-10 hónapos nagy cula volt. Mivel a barátnőm rokona azokban a hetekben készült szülni, így villámgyorsan visszapasszoltuk, hogy ne is legyen szem előtt, ne akarjon tovább játszani benne!

    Ennyi! :-)

    előzmény:
    B.Karolina (1)
    2006-09-22  10:03
  13. Torolt_felhasznalo_394675
    Torolt_felhasznalo_394675
    2006. szeptember 22. 11:5540.
    Szerintem mérlegelj és hallgass magadra! 
    előzmény:
    B.Karolina (39)
    2006-09-22  11:50
  14. 2006. szeptember 22. 11:5039.
    valaki szerint mindenképp, valaki szerint semmiképp! Hogy döntsek így?  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2006. szeptember 22. 11:4438.
    Szia!
    Én sem fektetnék be bölcsőre...
    A lányom lassan két éves, úgyhogy akad egy kevés tapasztalat.
    Az indokaim:
    -hamar kinövi
    -keskeny, ha majd fordul éjszaka kényelmetlen
    -mély (holott éppen az első időszakokban nehezebb a hajlongás)
    -és ami szerintem a legfontosabb és sokan nem fognak szeretni miatta...a gyerek (főleg ez az első időszak a döntő, sokminden most fog rögzülni) nagyon hozzászokik a ringáshoz, ringatáshoz, ha majd kinövi a bölcsőt, akkor is majd ringatva akar elaludni, és ez az amihez szerintem butaság hozzászoktatni a gyereket....

    MI első perctől kezdve 140*70es ágyba fektettük a lányomat, azelején kapott mellé hosszában összetekert plédet, hogy ne legyen tág a helye...de egyre inkább megszerette a tágas ágyat, és elvettük a plédet, ma már áldom az eszem, hogy ilyen nagyot vettünk, nem üti meg magát, nyugodtam forgolódik, stb...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_394675
    Torolt_felhasznalo_394675
    2006. szeptember 22. 11:4237.

    Szia!

    Ezért jó a második verzió /amilyen nekünk is van/, mert fixálható a bölcső része.  Különben valóban érdemes használtat venni, mert horror árak vannak a boltokban. 

    előzmény:
    bkrisztika (35)
    2006-09-22  11:38
  17. 2006. szeptember 22. 11:4136.
    sziasztok.
    Egyetértek fiibii-vel, nekünk is bölcsőnk lesz az első időszakban. Állítólag abból is a függesztett a jobb. Ha a google-ban rákeresel, hogy "függesztett bölcső" sok találatot ki fog dobni. Állítólag nagyon jó hatással van a korai mozgásfejlesztésre. Ezt már nagyanyáink is sejthették, mert gyakran a menyezetgerendára függesztették fel a baba hálóhelyét.

    "...a függesztett bölcső azon túlmenően, hogy enyhe ringó mozgásával az anyaméhen belüli érzést közvetíti, az izmok, az izmokban lévő receptorok, a vesztibuláris apparátus ingerlésével a korai mozgásfejlődést indukálja.''

    Nekünk anyagilag nem lesz nagy megterhelés, mert nekem még megvan a babakori bölcsőm, csak egy kicsit fel kell újítani, és felfüggeszteni. Az első 1-2 hónapban biztosan ez lesz, addig legalább apának lesz ideje elkészíteni a babaágyat
    előzmény:
    B.Karolina (1)
    2006-09-22  10:03
  18. 2006. szeptember 22. 11:3835.
    Nekem csak az elsőnél volt,de hamar tuladtunk rajta,mert egyszer majdnem kiringatta magát a gyerek...No persze,mi már ugy hoztuk haza a kórházból,hogy hasrafektetve-neki igy kellett aludnia-12 naposan már átforditotta a fejét magától a másik oldalra. Viszont a sógornőméknél volt mindkét fiunál, és ott sokáig-mig fel nem tudtak ülni-használták a napközbeni alvásra-ő esküszik rá... Szóval gyreke válogatja,ezért is gondolom,hogy semmiképpen nem érdemes ujat venni...
    előzmény:
    B.Karolina (1)
    2006-09-22  10:03
  19. 2006. szeptember 22. 11:3434.
    Nektek volt bölcsőtök? Bevált?
    előzmény:
    bkrisztika (33)
    2006-09-22  11:28
  20. 2006. szeptember 22. 11:2833.
    A bölcső max. 4 hónapos koráig jó... Semmiképpen nem érdemes ujat venni-max. ha sok gyerekben gondolkodtok. Az előbb láttam ezt :

    http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=12569335
    előzmény:
    B.Karolina (1)
    2006-09-22  10:03
  21. Torolt_felhasznalo_394675
    Torolt_felhasznalo_394675
    2006. szeptember 22. 11:2432.

    Dávid lassan 11 hetes lesz. 

    Remélem már Nektek sem kell sokat várnotok egy pocaklakóra!  

     

    előzmény:
    bklaudia (30)
    2006-09-22  11:19
  22. 2006. szeptember 22. 11:2031.
    mekkora kicsid?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394675 (29)
    2006-09-22  11:19
  23. 2006. szeptember 22. 11:1930.
    nagyon jól néz ki. én is szeretnék majd ha egyszer lesz babám. (már tobb mint 1 éve várunk rá, de most szedem a clostyt úgyhogy reménykedem hamarosan bekoltozik a pocakomba)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394675 (28)
    2006-09-22  11:13
  24. Torolt_felhasznalo_394675
    Torolt_felhasznalo_394675
    2006. szeptember 22. 11:1929.
    Bár nekem ment volna ilyen gyorsan anno. 
    előzmény:
    B.Karolina (27)
    2006-09-22  11:11

Címlap

top