Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Érdes bőr karon, combon

Torolt_felhasznalo_890423
Torolt_felhasznalo_890423
Létrehozva: 2004. szeptember 8. 18:58
Sziasztok!
A következő problémával küzdök már hosszú évek óta:
a karom és a combom külső felületén, ahol szőrösebb a bőröm, tele van apró dudorokkal a szőrtüszőknél. Sajnos szoktam kaparászni, nyomkodni mert nagyon zavar (vmi fehér szokott kijönni, de nem genny, mint egy pattiból). Ez látványra és tapintásra is nagyon rossz és tele vagyok apró sebekkel is a nyomkodás miatt. Egyszer régen elmentem bőrgyogyihoz, aki csak egy gyógyszertári fürdőkrémet írt fel, ami persze nem használt. Azt mondta, talán túl "kemény" a bőröm, és ráadásul túltermeli a faggyút, ami nem tud távozni belőle.
Van esetleg valakinek hasonló problémája? Várom a tapasztalataitokat!
Csillag
  1. 2019. Április 2. 08:3716.

    Miért kerülnek elő ezek a nagyon régi topicok?

    idézet:
    Kövesdiági (15)
    2019-04-02 08:29:42

    Azert , mert 14 topikban az aranyosmell nick HIRDET egy-ket doktort.
    Valoszinuleg fizetik erte : netmunka , vagy alkalmzottja a borgyogyasznak.
    Kell jelezni a moderacios topikban , ha zavar . Kulonben tilos a hirdetes , mert a szolgaltatonk ebbol el . Normalisan hiordetesert FIZRETNI kell a noklapjan.

    előzmény:
    Kövesdiági (15)
    2019-04-02  08:29
  2. 2019. Április 2. 08:2915.

    Miért kerülnek elő ezek a nagyon régi topicok?

  3. 2019. Április 1. 22:1714.

    Ha adhatok tanácsot, akkor bőrgyógyász: ha debreceni vagy, akkor dr. Bálint Ágnes. 

  4. 2005. augusztus 18. 21:3413.
    Akneroxid 5 -tõl elmúlik
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_354741
    Torolt_felhasznalo_354741
    2004. szeptember 9. 08:4712.
    Szia Csillag!

    Minden tanácsot végigolvastam. Először belsőleg kell kezelni a problámát, a gyökerénél kell kezdeni.

    Menj el nőgyógyászhoz, másik bőrgyógyászhoz, fogorvoshoz. Bármilyen belső gyulladás produkálhatja a tüneteket. Ezeket megszüntetni kell a feltárással, nem csak kezelgetni.
    Véleményem szerint Rád férne egy nagy tisztítókúra is, illetve az étrendedre is nagyon kell figyelni (csoki, magvak chips, stb kizárva).

    Ha ez mind megy akkor lehet párhuzamosan használni bőrradírt, persze nem smirglit, mondjuk jó lesz rá az avon barnacukros testradírja, melyet zuhanyzás közben használhatsz dörzsi kesztyűvel, majd hidratálni kell, mondjuk a SPA legújabb testápolójával (Avon), mert ez a nagyon száraz bőr megmentője. Ha nyomkodod, akkor begyullad, és mivel nem tudod megállni, ezért fertőtleníteni kell, mondjuk az avon Clearskin tonikjával.

    Ha ezt mind megteszed, javulnia kell az állapotodnak!
    Én már kipróbáltam, és minden ok. A hajhullásod is azt mutatja, hogy belső gyulladás van a szervezetedben, sürgősen keresd fel a fentemlített dokikat, és a legközelebbi avon tanácsadónőt! (Ha megíros priviben, hol laksz, adok elérhetőséget, ha nem ismersz tanácsadónőt)

    Az orvosok által felírt gyógyszereket folyamatosan szedni kell az orvosi utasítás szerint, a termékeket is folyamatosan, naponta használd!

    Kitartást és sok sikert kívánok Neked!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2004. szeptember 8. 21:5411.
    Hát nem akarlak elkeseríteni (sok jót eddig sem tudtam írni), de ezen belsőleg sem lehet javítani. Nekem valamikor az ált . isk. tűnt fel hogy van. Hát azóta eltelt pár év:) volt hogy nagyon egészségesen éltem, de javulás nuku.
    A szolit ne add fel azért (mondjuk nem akarlak rábeszélni). Nálam északibb típus nem lehetsz, világos nagyon a bőrőm, és nekem is kijönnek a szeplők, de nagyon óvatosan, csak késő tavasszal és nyár elején járok szoliba.
    Próbálj ki egy magán bőrgyogyit egy nagyobb városban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890423 (9)
     
  7. Torolt_felhasznalo_890423
    Torolt_felhasznalo_890423
    2004. szeptember 8. 21:3510.
    Szió!
    Sajnos engem eléggé zavar, és olyan nehéz megállni, hogy ne piszkáljam, nyomizzam. Pedig úúúgy szeretnék szép sima bőrt!! Remélem egyszer teljesül ez a kívánságom!! :))
    előzmény:
    cseréparc (8)
     
  8. Torolt_felhasznalo_890423
    Torolt_felhasznalo_890423
    2004. szeptember 8. 21:319.
    Sziasztok!
    Köszönöm az eddigi tanácsokat! Igen, mikor szoliztam, sokkal szebb volt a bőröm, sokkal simább, de sajnos már nem tehetem, mert annak idején túlzásba vittem és telis-tele lettem szeplőkkel, anyajegyekkel. Így a bőrgyogyi megtiltotta.
    Igazából már több dokinak is említettem ezt a problémámat, de azt vettem észre, mintha nem is vennének komolyan. Sajnos sok rossz tapasztalatom van!! Ha az embernek "nem lóg a bele" (bocsánat, hogy így fogalmazok!!) már nem is úgy foglalkoznak vele. Tudom, mert hajhullással is küzdök hónapok óta, és nevetséges, hogy bánnak velem.
    Szóval, visszatérve a témához, egy elég kis városban élek, ahol bizony jó kozmit találni nagyon nehéz. Úgyhogy ez a lehetőség is kilőve.
    Testradírozni szoktam, és tényleg hatásos, de sajnos csak ideig-óráig. Arra gondolok, vmit belsőleg kellene tenni ez ellen a problémám ellen, de hogy mit?!
    Azért köszönök minden jótanácsot, és nem adom fel, hátha van erre is megoldás, csak hosszú az út odáig. . .
    Üdv mindenkinek!!
    Csillag
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2004. szeptember 8. 21:218.
    Szia!
    Nekem is ilyen de csak a felkarom egy része, és nem vészes. Voltam régen többször bőrgyogyinál-más miatt, mindig felírt valami krémet erre is, amit én rendszeresen abbahagytam 2-3 alkalom után, úgyhogy nem tudom hogy használt-e volna.
    Elég általános szerintem, több embert is ismerek akinek van ez a "tüskésedés". A bőrgyogyi meg is mondta a nevét, de már nem emlékszem rá, valamint azt is hogy nem fog soha elmúlni, de javulni fog akrémtől.
    Nyáron a szoli+ a dörszkesztyű+bőrradír elég szokott lenni, de mondjuk engem nem zavar. Ja és ne piszkáld ha lehet.
    Ha téged zavar, akkor válts bőrgyógyászt, nem igaz, hogy ezt az egyszerű problámát nem tudja diagnosztizálni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890423 (1)
     
  10. Torolt_felhasznalo_469106
    Torolt_felhasznalo_469106
    2004. szeptember 8. 21:197.
    ilyen nekem is szokott lenni. kiderült nekem azért, mert zuhanyzáskor hosszan eregetem magamra a forró vizet és kiszárad a bőröm. . . és ez csak foltokban jelentkezik. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890423 (1)
     
  11. 2004. szeptember 8. 21:006.
    Próbálj meg egy jófajta testradírt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890423 (1)
     
  12. Torolt_felhasznalo_705070
    Torolt_felhasznalo_705070
    2004. szeptember 8. 20:545.
    Sztem is egy jó kozmetikussal mész a legtöbbre. Ő tudni fogja, kihez fordulj, ha ehhez orvos kell.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890423 (1)
     
  13. 2004. szeptember 8. 20:224.
    Sziasztok!
    Csillag, menj el egy jó kozmetikushoz, nem olcsó de biztos helyre hozza a bőrödet és jó tanácsokkal lát el.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890423 (1)
     
  14. Torolt_felhasznalo_414458
    Torolt_felhasznalo_414458
    2004. szeptember 8. 19:293.
    róbáld meg a nőgyógyászodat vagy egy másik bőrgyógyászt. . . . szerintem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890423 (1)
     
  15. Torolt_felhasznalo_565384
    Torolt_felhasznalo_565384
    2004. szeptember 8. 19:262.
    Érdekes nekem is szokott lenni ilyesmi , de csak télen. Ha szoliba megyek akkor az is elmúlik .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890423 (1)
     

Címlap

top