Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Alkalmi ruha, olcsón hol?

Torolt_felhasznalo_773465
Torolt_felhasznalo_773465
Létrehozva: 2015. szeptember 30. 20:00

Eddig is sokat segítettetek nekem az esküvői előkészületekben (virágbolt, sminkes, fodrász, meghívó gyártás), ezeket a segítségeket ismételten szeretném itt megköszönni a kedves jelentkezőknek, segítőkész embereknek. 


Most ismételten segítségért, tanácsért fordulok hozzátok. Budapesten belül tudnátok-e javasolni olyan üzletet, boltot, ahol aránylag olcsón lehet fehér vagy vajszínű alkalmi ruhát kapni (amit menyasszonyi ruhának is lehet használni). Semmiképpen nem abroncsos, sokszoknyás, igazi klasszikus, bő ruhára gondolok. Szerényebb árfekvésű, egyszerűbb szabású, alkalmi ruhát keresek, amit a családi körben megtartott szertartáson viselni tudok. Kb. 2-3 órára kellene. Műszőrme bundás pelerint, vagy bundás téli bolerót is keresek szintén fehér színben.  Ázsia center jutott első körben eszembe, oda holnap megyünk ki, ha ezen kívül tudtok még hasonló üzletet, ahol esetleg megtalálnám a számításomat, annak nagyon nagyon örülnék. Esküvői kölcsönzőket légyszi ne írjatok, annyit most nem szánok erre, amit ott kérnek a ruhákért. Köszönöm azoknak, akik segítenek ötleteikkel, javaslataikkal. 


K.

  1. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. október 1. 18:389.

    Nekem nagy kedcencem még a Promod. Elérhető áron vannak nagyon szép es jo minoségű rucik. Igaz, még csak nyáron voltam ott -ruhanézőben- de sztem egy-kéz téli darab is lesz, amit fel lehet venni erre a szép alkalomra.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2015-09-30  20:00
  2. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. október 1. 11:538.

    tessék


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2015-09-30  20:00
  3. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. október 1. 11:517.

    kérdezd meg ginette honnan öltözik (Marie-Anne Chazel)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2015-09-30  20:00
  4. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. október 1. 11:036.

    Újpesten volt. Nem tudom merre van most a varrodája, mert pár éve nem láttam azon a helyen, ahol nekem varrt.


    De télleg szupi lett. Amúgy nem is mondtam, hogy esküvőre lesz, elég vidám, rövid ruci volt, mindeneféle kiegészítők nélkül.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (5)
    2015-10-01  08:45
  5. Torolt_felhasznalo_773465
    Torolt_felhasznalo_773465
    2015. október 1. 08:455.

     


    Komolyan? Hihetetlen. Meg szabad kérdeznem, hogy hol található ez az ügyes és jó áron dolgozó varrónő?  Köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (4)
    2015-09-30  22:40
  6. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. szeptember 30. 22:404.

    Az én esküvői ruhámat egy varrónő varrta, kemény 10e ft-ért.És 3e volt hozzá az anyag, amit vittem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (3)
    2015-09-30  22:22
  7. Torolt_felhasznalo_773465
    Torolt_felhasznalo_773465
    2015. szeptember 30. 22:223.

     


    Nem, hádásat most nem szeretnék, de azért köszönöm. Mindenképpen újat veszek. Nincs semmi bajom a hádás cuccokkal, de nem esküvőre. Köszi azért. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (2)
    2015-09-30  22:07
  8. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. szeptember 30. 22:072.

    En a helyedben -akár csakúgy heccből is- szétnéznék 1-2 Háda üzletben.Sokszir, gyönyörű, márkás dolgokat lehet talalni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2015-09-30  20:00

Címlap

top