Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hogyan legyek újra szőke?

Cicalány69
Létrehozva: 2012. január 21. 12:57

Sziasztok:)

a hajam kb 2éve szőke volt. Viszont sajnos levolt szívatva többször is, és nagyon tönkrement a hajam. Ezért átfestettem barnára. Ugye mindig ledobta a szőke a festéket,ezért kb 3x átkellet festeni még barnára. Aztán mostmár kb 5cm-es lenövésem is van(De nem annyira látszik mert az eredeti hajszínem hasonló mint a mostani festék )

Kérdés az, hogyan lehetnék ismét szép szőke? Körülbelül olyan mint Seherezádé (nem az a ultra világos, hanem az ilyen középszőke)

Semmiképpen nemszeretném szivatni  

  1. 2014. március 29. 09:3221.

    Sziasztok!

    Én körülbelül két éve vagyok vörös előtte természetes szőke voltam, és most-mivel elroncsolta nagyon a hajam és kevésbé nő, szeretnék újra szőke lenni.

    A lenövesztésen kívül tudok ajánlani még valamit? 

  2. 2012. január 22. 09:0520.
    Semmikép nem szeretnéd szívatni. Így csak a natúr részt tudod világosítani festékkel (5 cm),+ vágás+hajhosszabítás, ha hosszút szeretnél. Ilyen hajhossznál a keratinos hőillesztés jöhet szóba.
    előzmény:
    Cicalány69 (1)
    2012-01-21  12:57
  3. 2012. január 21. 22:1919.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_425455 (17)
    2012-01-21  20:31
  4. 2012. január 21. 21:1018.

    Jelenleg egy jó szőke paróka segíthet a problémádon!

     

    Vagy levágatod 5 centisre-pont, mint a lenőtt rész és azt már lehet festetni!

    előzmény:
    Cicalány69 (1)
    2012-01-21  12:57
  5. Torolt_felhasznalo_425455
    Torolt_felhasznalo_425455
    2012. január 21. 20:3117.

    Azt mondják, minden agyban dől el...

     

     

    A szőkesége az már születésénél, a topiknyitásból ítélve. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422796 (4)
    2012-01-21  13:20
  6. Torolt_felhasznalo_672736
    Torolt_felhasznalo_672736
    2012. január 21. 20:2716.

    Szerintem te vagy otthon festetted eddig magadnak a hajad, vagy ha nem, akkor meg a fodraszod kisse kontar.

    Ha otthon, magadnak csinaltad eddig a hajadat dobozos festekkel, felejtsd el, mert csak artasz vele magadnak. A dobozos festekek csak max. 2-3 arnyalattal tudjak a hajadat vilagositani, es sokszor nem lesz olyan a hajad szine mint amit a dobozon latsz. A hajaddal sose jatssz. Vannak dolgok amikre nem szabad sajnalni a penzt, ilyen a kulsod. Inkabb fizess havonta vagy parhetente egy nagyobb osszeget a fodrasznak, de akkor az legyen normalisan, profi modon megcsinalva.

    Ha erre azt mondod hogy eddig is fodrasz kezelte a hajadat, akkor erre nem tudok mit mondani. Attol is fugg a dolog hogy milyen az eredeti hajszined. Ha nagyon sotet, es babaszoke akarsz lenni, akkor azt mondom legyel realis. Minel szokebb hajat akarsz, annal drasztikusabb beavatkozasra lesz szukseged, ami nem tesz tul sok jot a hajnak. A sotet hajat amugy leszivatas nelkul is ki lehet szokiteni. Ha a fodraszod ezt tagadja, akkor hazudik. Az en eredetileg kozepbarna hajam kozepszoke arnyalatra van festetve mar kb 8 eve, mindenfele leszivatas nelkul. Hajam jo kondiban van, sose szaraz, epp olyan a minosege mint annakidejen volt festes nelkul. (persze neked is tenned kell erte, ne tedd ki eros napnak a hajad, ne szaritsd tul sokat, hasznalj ra jo sampont meg balzsamot, stb...)

    De amugy keress jobb fodraszt!

    előzmény:
    Cicalány69 (1)
    2012-01-21  12:57
  7. 2012. január 21. 17:3515.
    Én nem ajánlom. Azt írod,hogy nagyon tönkrement a hajad, és még csak 5 centis lenövésed van. Tehát a maradék még mindig a nagyon rossz állapotban lévő haj. 
    előzmény:
    Cicalány69 (1)
    2012-01-21  12:57
  8. 2012. január 21. 17:0714.

    Szia,

    festett barna hajból csakis szőkítőporral lehet világosítani ( szőke krémfesték nem szívja le). Hozzáértő fodrászt keress.

    előzmény:
    Cicalány69 (1)
    2012-01-21  12:57
  9. 2012. január 21. 16:1513.

    Szerintem egy jó fodrász meg fogja tudni Neked oldani.

    Laikusként én melírral próbálkoznék, a leszivatást  feleslegesnek tartom.

     

    előzmény:
    Cicalány69 (1)
    2012-01-21  12:57
  10. Torolt_felhasznalo_185917
    Torolt_felhasznalo_185917
    2012. január 21. 15:3212.
    Nincs is csúnyább egy lenőtt hajnál. Totál ápolatlan hatása van.
    előzmény:
    Sarkofag (10)
    2012-01-21  15:27
  11. 2012. január 21. 15:3011.

    Na nekem sötétbarnából varázsoltak szőkét, de legalább 2 év kellett hozzá, először melír, fokozatos világosítás. Hogy ne szárítsam szét a hajam, mézes balzsamot használok, fodrász boltban lehet kapni, nekem abszolút bevált.

    Már kb 7 éve vagyok szőke, sokszor gondoltam h átfestem, de egyszerűen nem megy. Mondták már hogy aki egyszer szőke lesz....az az is marad

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_185917 (6)
    2012-01-21  13:33
  12. 2012. január 21. 15:2710.

    Szia!

     

    Én nem tudnám kivárni amíg lenő, mivel elég csúnyán tud kinézni, kissé igénytelen benyomást kelthetsz vele másokban.

     

    Inkább kérd egy jó fodrász segítségét, valamit biztosan ki tudtok találni, fokozatosan világosítani, ajánlhat valami nagyon jó balzsamot direkt szőkített hajra stb.  Ha pedig ennyire érzékeny a hajad rá, lehet jobb lenne lemondanod a szőkítésről. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  13. 2012. január 21. 13:539.
    nézd csak,a cicás pólos vagyok.ezt a színt nekem teljesen sötét barnából csinálták..a melíros technikával sikerült ilyenre,rögtön a barnából.az a fodrász csaj nagyon ügyes,és nem tört el a hajam
    előzmény:
    dani zsuzsanna (8)
    2012-01-21  13:49
  14. 2012. január 21. 13:498.

    én ezt már csak fodrásszal merném bevállalni

    vannak már nagyon jó ,,szerek,,amikkel ők leszívják,meg pakolást kérsz utána..

    ha nem akarod ilyen drasztin,akkor olyan fodrászhoz menj el,aki nagyon jól és vékony tincseket tud melírozni de sűrűn,és sokat..az sokat világosít majd.amíg készül a melír,köré pedig tegyen fel egy nagyon világos kávés barnát,vagy sötét szőkét a lenövésedre

    nekem csinálták már így és tök jó lett

    aztán azt mindíg lehet fokozatosan világosítani hogy egyre több a melír

     

    vagy leszivatni,és jól visszavágni a roncsolt véget

    előzmény:
    Cicalány69 (1)
    2012-01-21  12:57
  15. 2012. január 21. 13:387.

    Akkor addig növeszted le-ha jót akarsz magadnak. Ez türelem...és kitartást igényel.

     

    A mostani hajadat többszőr szivattad. A szerkezete alig tartja magát...

     

    Azt egyszer fogod max. és soha többet..

     

     

    előzmény:
    Cicalány69 (3)
    2012-01-21  13:17
  16. Torolt_felhasznalo_185917
    Torolt_felhasznalo_185917
    2012. január 21. 13:336.

    Ha nem szivatod le akkor sehogy.

     

    Én vörösből lettem szőke. Első alkalommal leszivattuk, akkor még ilyen vöröses-szőke volt, kb. 3-4 hét után ismét leszivattuk, ráfestettük újra a hamvasszőkét, akkor még mindig kicsit vöröses volt, harmadikra már nagyon jó lett és elérte a végleges színét. Mondjuk nekem rövid a hajam, szóval többségét le is vágtuk. :)

     

    De szivatás nélkül nem leszel szőke 

    előzmény:
    Cicalány69 (1)
    2012-01-21  12:57
  17. Torolt_felhasznalo_144923
    Torolt_felhasznalo_144923
    2012. január 21. 13:215.

    Pedig szívás nélkül az életben semmi nem megy.

     

    Másképp nem fog menni. Keress egy jó fodrászt. 

     

     

    előzmény:
    Cicalány69 (1)
    2012-01-21  12:57
  18. Torolt_felhasznalo_422796
    Torolt_felhasznalo_422796
    2012. január 21. 13:204.

    Azt mondják, minden agyban dől el...

     

    Én egyre világosabb festékekkel próbálkoznék, és két festés között várnék két hónapot legalább...

     

    Vagy melírosra szívatni, akkor legalább nem az egész hajadat veszi igénybe...

     

    Nekem a világosbarna hajamban régebben volt narancsos színű melír - mivel a festéket folyamatosan dobja ki magából a hajam és elég intenzíven, egy idő után már inkább sötét vörösesszőkék voltak azok a tincsek... szóval, narancssárga haj nem érdekel? (csak mert ez az utolsó ötletem)

    előzmény:
    Cicalány69 (1)
    2012-01-21  12:57
  19. 2012. január 21. 13:173.
    :S De mire lenő teljesen az körülbelül még 2év. :S Az rengeteg idő.. És ha lenő ismét szivatnom kéne ami megint tönkretenné a hajam nem? Casting Creme gloss mézszőke az tök jó lenne ha picit világosabb lenne a hajam..
    előzmény:
    mosolyka (2)
    2012-01-21  13:12
  20. 2012. január 21. 13:122.

    Sehogy.

     

     

    Azt a részt-ha jót akarsz magadnak-ami eddig ledobta a festéket, és tönkre ment-csak lenövesztéssel és sok-sok türelemmel..

     

    előzmény:
    Cicalány69 (1)
    2012-01-21  12:57

Címlap

top