Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Svájc

walbi
Létrehozva: 2002. Április 15. 08:50
Szep jo reggelt mindenkinek! Lassan vissza kell szallingozni, ahogy irod Pomat, mert aztan nagyon lemarad az ember az esemenyekkel. Fel a fejjel leany! Akkor ezek szerint szerencseje volt a batyusnak, meg jo, hogy nem rosszabbul vegzödött. Ha a baratnö ott van vele az nagyon fontos. Talan tenyleg igaza volt, hogy nem lett volna sok ertelme, ha ketten vigyazzatok az agya mellett. Persze tudom, milyen az amikor az ember tehetetlennek erzi magat, valahogy segiteni akar. Hivjal, ha nehez a lelked, dumalunk egy maratonit, tudod, mint a multkor is! Stuvi, azert ne ess am letargiaba a kilok miatt! Ami feljön, az valahogy le is megy, nem? Persze, akarni azert kell. Na, en most könnyen beszelek itten, mi? Egyebkent a Judo csalad jol van. Büszke anyuka, büszke apuka, büszke Judoanyuka es büszke Judoapuka. Asszem jot tett Judonak, hogy itt volt anyukaja, egy kicsit megnyugodott. Apukaja meg csütörtökön jött es amikor szombaton ott voltam, csak tartotta a kisleanyt es mondogatta, hogy ö ugyan nem tudja miert panaszkodtak eddig, mert miota ö itt van, bizony nem sirt egyszer sem. :) Kocsival voltam nala, pedig tudom, hogy tölünk nem jo moka. Meg meseltem is neki, hogy azert imadom a vonatot, mert azzal tuti pontosan vagyok ott, ahol akarok. Kocsival meg allandoan stau van a tunel epitkezes miatt, meg koszalsz vagy negyedorat mire parkolohelyet talalsz. Valahogy nem volt kedvem vonatra ülni, mondom igy szombat kora delutan nem hinnem, hogy stau lesz. Aha. Persze, hogy hazafele volt es nana, hogy negyedorat kerestem parkolot es nana, hogy ugy szakadt az esö, hogy minden ködlampat bekapcsolva is alig lattuk egymast a vizfelhöben. Akkor minden anyukanak kitartast mara.
  1. 2014. június 11. 16:5711252.

    Kedves Fórumozók!

     

    Egyetemista hallgató vagyok,  és egy beadandómhoz lenne szükségem minél több kitöltésre két kérdőív esetében, akinek van kedve, töltse ki, sokat segítene, illetve a kérdőíveket ha megosztanátok bárhol, annak is nagyon örülnék! :)

     

    A kettő közül az egyiket elég megcsinálni, mert a két teszt második fele hasonló:)
    Az elsőben divatfotókat kell pontozni:
    https://docs.google.com/forms/d/17PsLNdlgNtsjRao9wIyU2H_5 p1kkiwXU9iHMIYEjfn8/viewform

    A másodikban pedig tájképeket:
    https://docs.google.com/forms/d/1Mk3zUZDzuU-HVgaWp-2nVNKB Mj98ThIAfIaroaoU6kw/viewform

    Jó szórakozást és köszönöm! :)

  2. 2013. Április 11. 16:0111251.

    Sziasztok!

     

    L papirt kéne intéznem Zürichben. Meg tudná vki írni nekem, hogy mi kell hozzá? A munkáltatom 700frankot kér érte, szeretném inkább én magam intézni, hátha olcsobban kijövök. Vagy ha vki segít elintézni ternészetesen tudok valamennyit fizetni. Köszönöm!!!

  3. 2012. február 4. 03:5311250.

    Szia!

    Talältatok mär lakäst?

    Sogorék Bussigny-ben laknak. A helyzet, mint nälatok. Takaros kis "falucska". Régebben a fölsö középosztäly kivältsäga volt a dombtetön-tora nézö lakäs . :-) Amit viszont gondolom mär megtapasztaltäl, az ärak nem egészen olyanok, mint SG-ben... ällitolag a 3. legdrägäbb környék... :-(

    előzmény:
    zsuzsa1026 (11246)
    2011-11-14  09:59
  4. 2011. december 17. 17:2111249.

    Szia Grace,

    jaj de nagyon régen nem hallottem felöled!Igaz, én is csak szököévenként egyszer nézek be - valóban, a régiek mind eltüntek. Vagy máshol vannak, amit én elpasszoltam, vagy sehol nincsenek. Tényleg klassz volt beszélgetni egymással. Čn csak kibickedtem (hiszen Németországban vagyok, itt is mindenki eltünt), de jó volt. Ha nem jönnénk itt addig össze - kellemes Karácsoni Ünnepeket, boldog Ůjévet nektek.

    Hova költöztök újra?

    szia Judit

    előzmény:
    "Grace" (11225)
    2010-11-25  00:52
  5. 2011. december 1. 11:3711248.

    Szia!

     

    Egyszer már eljutottunk a vízesésig, az szép volt. Alkalomadtán lehet, megnézzük a kalandparkot is. Tavaly Bernben voltunk a kollégákkal, jó buli volt, de a végén már örültem, hogy megállok a lábamon :)

     

    Kb. húsvét óta járok táncolni, legalábbis elvileg. Esti kurzust válsztottam, egyrészt mert arra diákként kapok kedvezményt, másrészt meg úgyis sokáig dolgozom, gondoltam jobb, ha elötte haza tudok menni "ebédelni" és nem egyböl meló után, hullafáradtan esek be. De így sem igazán jó, mert sokszor semmi eröm már elindulni. Persze ha ott vagyok, már jó :)

    A tanárnö, akinél kezdtem most szülési szabadságon van, úgyhogy helyettest kaptunk. Kettejük stílusa ég és föld, de mindketten tapasztalt, jó táncosok és tanítani is rendesen tudnak. Szóval maga az óra szuper, csak el kell odáig jutnom :D

    előzmény:
    cicalany976 (11247)
    2011-11-17  20:10
  6. 2011. november 17. 20:1011247.

    Szia! Ez jo hir! Az engedélyek kiadäsät mäjustol enyhitették, mostmär ugyan ugy bännak velünk is, mint a környezö orszägok ällampolgäraival. (ha érted, hogy mire gondolok :-) )

    Én még mindig SH (munkailag), most hosszabbitottam, uh 2016-ig nem lesz gondom. Viszont elfelejtettek, ugy telefonältam räjuk, több, mint 1honap utän hogy mi van mär. Erre "épp most jött meg, ma akartuk küdeni az értesitést" volt a välasz. 90pénzbe került, mert rätették a 25frankos földolgozäsi dijukat... na ezért mär nem voltam olyan boldog, mert eddig még csak itt csinältak ilyet. És nem ez az elsö furcsa huzäsuk. Szerencsére nincs sok dolgunk velük, mert az ottdolgozok tényleg a HP kategoriäba tartoznak.

    Még szeptemberben voltunk a vizesés melletti kalandparkban. Dräga volt, de nagyon jo! Ha szeretitek az ilyesmit, akkor bätran ajänlom kiprobäläsra! Este tuti az alväs olyan jol kifäraszt. :-)

    Täncolni még mindig järok. És te? Räszäntad mär magad?

    előzmény:
    Tiheli (11245)
    2011-11-07  09:18
  7. 2011. november 14. 09:5911246.

    Sziasztok

    Egy kis segitségért fordulok hozzátok.

    3 éve St.Gallenben élünk és most,hogy vannak barátaink,mindent ismerünk és jol berendezkedtünk :) a férjem állást kapott Lausanneba.

    Ahol most élünk az egy dombon van egy kertvárosi rész,rengeteg zölddel,de a város csak 10-15 perc sétával.

    Ha valaki tudna segiteni nekem,hogy Lausanne vagy környékén melyik az a városrész ami hasonlit ehhez,az nagy segitség lenne nekem,hogy egyáltalán merre keressem a "lakásunkat".

    Köszönöm elöre is.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  8. 2011. november 7. 09:1811245.

    szia!

     

    Én még megvagyok, méghozzá változatlanul Zürichben, még mindig az egyetemen. Közben párom is talált többé-kevésbé rendszeres munkát, igaz nem az álommeló, de több, mint a semmi. Most már legalábbnem kell idegeskedni a tartózkodási miatt, mindkettönknek megadták már a ötéves B-t.

     

    Nálad mi újság?

    előzmény:
    cicalany976 (11244)
    2011-11-07  03:20
  9. 2011. november 7. 03:2011244.
    Merre vagytok? Forumoztok még egyätalän?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  10. 2011. május 22. 23:3611243.

    Sziasztok!!

     

    Ha minden jól megy  pár héten belül kikerülök Zürich mellé au-pairként.

    Au-pairként van valakinek tapasztalata??

    Minden tanács érdekel!

    Köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  11. 2011. február 21. 01:5911242.

    Szerintem ez orszägtol függelten, hogy hol érzi az ember unalmasnak az életet. A szürke hétköznapok azok itt is ott is szürke hétköznapok, nem? Föleg ha az ember fia / länya nem képes kiötölni magänak valamit...

    Amugy igen, a sväjciak akkor fölszabadultak, ha külföldön vannak. Egyböl tudnak a megengedett sebességnél többel is menni! :-)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222863 (11231)
    2011-02-15  22:01
  12. 2011. február 21. 01:5011241.

    Pedig nincs is jobb annäl, amikor a trägyaszagot beszivhatod. :-)

    Én mär gyerekkoromban is ilyen perverz modon imädtam ezt a szagot. :-)

    Amugy volt, hogy valaki azt irta nekem, hogy 2 dologra emlékszik a sväjci nyaraläsäbol. Az egyik az a rengeteg tehén, a mäsik pedig az olommentes benzin szaga. (nem mostanäban järt itt).

    Minden orszägban vannak bunkok és normälisak. Be kell venni a leszarom tablettät!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_845529 (11238)
    2011-02-17  19:37
  13. Torolt_felhasznalo_845529
    Torolt_felhasznalo_845529
    2011. február 19. 09:3911240.
    Nem dehogyis. Sajnos az utolso honapokban rendkivuli modon szuklatokoruve, korlatoltta valtam. Psziches betegseg miatt pedig talan rossz emberre is. Nem voltam ilyen, egy helyzet hozta ezt belolem. Megprobalom minden erommel helyrehozni, amit lehet.
    előzmény:
    Tiheli (11239)
    2011-02-17  21:41
  14. 2011. február 17. 21:4111239.
    Egy bunkó ember miatt megorroltál egy egész országra? Nem mondom, minket is értek már kellemetlenségek itt, de attól még összességében szerethető az ország (szerintem).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_845529 (11237)
    2011-02-17  19:23
  15. Torolt_felhasznalo_845529
    Torolt_felhasznalo_845529
    2011. február 17. 19:3711238.
    Elnezest! Szo szerint kell ideznem az orvos rosszindulatu megjegyzeset, amitol voros lett annak idejen a fejem. Idezem: "ja igen, a svajci paraszt a teheneivel...". Ez a megjegyzes azok utan hagyta el a szajat, hogy anyum aradozott errol az alpesi orszagrol. Szoval kerem, ne legyunk alszentek. A svajci fogorvos meg kurvara frusztralt a magyar kollegaival szemben. Nem csodalom.
    előzmény:
    walbi (1)
    2002-04-15  08:50
  16. Torolt_felhasznalo_845529
    Torolt_felhasznalo_845529
    2011. február 17. 19:2311237.
    En, aki mindezidaig teljes erovel es elszantsaggal vedtem a vilag egyik legszebb orszagat es annak lakoit, csalodnom kellett. Magyaroerszagon egyebkent rengeteg sertest Svajccal kapcsolatosan ki kellett vedenem, felhaborodottan kontraznom. Magyar ORVOS olyan megjegyzeset peldaul, hogy ja igen a svajci paraszt... es ezzel az ertelmi szintjukre celzott butan es eloiteletesen. Az anyum szinte levegot sem kapott. Azonban november ota megsertettek engem itt a szemuveg viselese miatt, eros dioptriaval, ugyhogy azota nincs kegyelem oirantuk sem mar. Amilyen a mosdo, olyan a torulkozo.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_222863
    Torolt_felhasznalo_222863
    2011. február 16. 15:2811236.
    Kerlek, ne vegyetek komolyan. Sajat magammal van a legnagyobb problemam. Rendkivul serto es buta megnyilvanulas, csak a szenvedesem hatartalan.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222863 (11235)
    2011-02-15  22:58
  18. Torolt_felhasznalo_222863
    Torolt_felhasznalo_222863
    2011. február 15. 22:5811235.
    Szoval nem csoda, ha egy ATLAG svajci csaladban csak elbutul az ember. De nagyon.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222863 (11234)
    2011-02-15  22:52
  19. Torolt_felhasznalo_222863
    Torolt_felhasznalo_222863
    2011. február 15. 22:5211234.
    Ja nehogy elfelejtsem, a kiscsaj TERMESZETESEN nem szintiszta svajci. Edesanyja 50 eves es OLASZ nemzetisegu. Azert ilyen zseni.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222863 (11233)
    2011-02-15  22:49
  20. Torolt_felhasznalo_222863
    Torolt_felhasznalo_222863
    2011. február 15. 22:4911233.
    Meg valami. Batyjatol  kerdezem, hogy a svajciak elenyeszo szamban ertelmisegiek. Valasz: (halalkomolyan es oszinten) "Hat tudod, nem vagyunk eppenseggel egy schlau (ravasz, ertelmes okos) nemzet" No comment.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222863 (11232)
    2011-02-15  22:44
  21. Torolt_felhasznalo_222863
    Torolt_felhasznalo_222863
    2011. február 15. 22:4411232.
    Meg valami eszembe jutott. Parom batyjanak az elettarsanak a lanya Zurichben japan nyelvet tanul. MINDEN VAGYA, hogy Londonba vagy Becsbe atkerulhessen. Egy valodi nagy metropoliszba. Sajnos olyan nagy a tuljelentkezes, mint Londonban, mint pedig Becsben, hogy nem sok remenyt lat arra, hogy sikeruljon. KURVARA unja Zurichet. A kiscsaj egyebkent egy nyelvzseni, hetvegenkent a tandij miatt felszolgal egy etteremben, sokszor egybe ledolgozva 24 orat!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222863 (11231)
    2011-02-15  22:01
  22. Torolt_felhasznalo_222863
    Torolt_felhasznalo_222863
    2011. február 15. 22:0111231.

    Bizony igazad van, hajdanan pezsgö 'elet' folyt itt, meg a sapin.

     

    Az ujdonsag varazsa lanyok. Aztan szepen mindenki rajon arra, hogy jonnek a szurke hetkoznapok. Ami sajnos Svajcban az atlagnal kiszamithatobb, egyhangubb, monotonabb. Semmi izgalom, semmi pezsges, semmi valodi tortenes. Minden megy a normalis kerekvagasba. Kurva unalmas. Foleg ha az ember egy videki kis telepulesen el. Borzaszto. A svajci csak akkor el egy kicsit igazan, ha kulfoldre szakadhat, felszabadultan. Ugy varja a szabadsagok, utazasok izgalmat, mint a messiast.

    előzmény:
    Margittka (11230)
    2010-12-12  19:22
  23. 2010. december 12. 19:2211230.

    Szia Grace!

     

    Bizony igazad van, hajdanan pezsgö 'elet' folyt itt, meg a sapin. Hat... mar ez sem a regi... En is csak ritkan nezek be egy jo ideje mar, de itt altalaban csak az ujak panaszkodnak 

     

    Remelem lanyod teljesen felepult, teged meg ugysem dönt le semmi a labadrol!  

     

    Szobaügyben nincs ismerösöm, aki jelenleg ilyesmiben utazik.

    Isten utjai kifürkeszhetetlenek, talan egyszer osszefutunk valahol...

     

    Olel teged Margittka, a hölgykoszoru egyetlen ferfitagja.  

    előzmény:
    "Grace" (11225)
    2010-11-25  00:52
  24. 2010. november 27. 17:2311229.
    bocs, word. Pontisabban word file, doc, vagy docx. Remélem akinek szólt értette
    előzmény:
    Margittka (11228)
    2010-11-27  09:21

Címlap

top