Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Győrieknek - Társalgó

Kótai-Peti
Létrehozva: 2003. szeptember 20. 16:01
Sziasztok Győriek!
Gondoltam, ha már a sok vidéki városnak van saját topicjam ahol az egy közöségben élők beszélgethetnek, ismerkedhetnek össze, gondoltam milrt maradnánk ki mi Győriek.
a topicot mind csevegési, mind isemrkedési céllal hozom létre, hogy esetleg a csevegők között párkapcsolat is szövödhessen, és a távolság okozta problémák ne okozzanak gondot.
én is jártam itt úgy, hogy megismerkedtem emberekkel, és jóba lettünk, vannak is barátaim , akiket itt ismertem meg, de ha neadjisten sziompatikus lett valaki valakinek, akkor derült ki, hogy az ország két külüömböző végén laknak, vagy legaláébbis nagy távolságra.
Remélem, hasznos lesz a topic, és sok kedves ismeretség, barátság, és bármi egyéb fog it szövödni.

elöre is Üdvözlök minden Győrit, esetleg nem Győrit, hisz nem vagyunk mi egoisták annyira, hogy aki nem győri azzal már szóba se állnánk. Bárki akinek kedve van, az írhat, csak egy kérésem lenne, ha lehet, íyrja ide, ha esetleg nem győrben lakik.

Üdvözlettel: egy Győri, Peti
  1. 2013. május 30. 18:106591.

    Sziasztok!

    Tudnátok segíteni abban hogy Győrben hol csinálnak füllyukasztást? Ahol profin és higénikusan végzik? Esetleg ott helyben is lehet vásároni fülbevalót? Köszi a segítséget.

  2. 2013. Április 15. 16:226590.
    Kívánom, hogy érezzétek nagyon jól magatokat ebben a szép  városban.
    előzmény:
    backtomitrill (6588)
    2013-04-15  15:06
  3. 2013. Április 15. 15:186589.
    Melyik osztályba?? az én lányom is odajár.
    előzmény:
    backtomitrill (6588)
    2013-04-15  15:06
  4. 2013. Április 15. 15:066588.

    Sziasztok,

     

    de megörültem ennek a topicknak.

     

    Mi nem olyan rég vagyunk Győriek :) és nagyon szeretünk ott lakni. Eddig Sáráson laktunk,de most a Szigeten lakunk (vagyis fogunk szombattól)

     

    A lányom a Krúdyba fog járni.

     

     

     

  5. 2013. Április 15. 09:016587.

    Hátha benéz még valaki.

     

    Meg tudnátok mondani, hogy ha az Eto Parknál lévő piacon szeretnék saját készítésű terméket árulni kis tételben mi kell hozzá? Vagy hol tudok érdeklődni.

    Előre is köszi. 

  6. 2013. Április 12. 22:016586.

    Ha benéz még valaki ide...

     

    Győri kórházban nőgyógyászati műtétre mennyi a várakodási idő?

    Valszeg myomáról van szó, de annyira sokkban voltam, hogy a dokitól elfelejtettem kérdezni, nem akarok egész hétvégén ezen agyalni....

  7. 2013. február 12. 23:066585.

    Szia!

     

    Fogtechnikust nem tudok, de fogorvost igen. Dr. Machó Eszter a Natural Panzióban/Egészségcentrumban Ménfőcsanakon. Nagyon pontosan és nem drágán dolgozik, holnap megyek pont hozzá.

     

     

    előzmény:
    gotinagyi (6584)
    2013-02-02  10:25
  8. 2013. február 2. 10:256584.
    Hű de leült ez a topik...
    Mégis próbálkozom...
    Esetleg tudnátok ajánlani fogtechnikust, aki jól, és elfogadható áron  dolgozik? Alsó fogsor készítéséről lenne szó...
    Köszönöm..
  9. 2012. augusztus 6. 18:526583.

    Sziasztok !

     

    Tudtok Győrben vagy Győr közelében olyan helyet ahol cicát lehetne elhelyezni nyaralás idejére ?

     

    Nagyon köszi ha segítetek !

    Pocok 

  10. 2012. július 31. 21:116582.

    sziasztok

     

    tudja valaki Kentaur elérhetőségét??

     

    köszi

  11. 2012. július 24. 13:486581.

    Sziasztok,

     

    tudtok esetleg jó, alapos  pedikűröst ajánlani Győrben ? 

    köszönöm

    P.

  12. 2012. június 18. 10:166580.

    Sziasztok!

    Itt Győrben nincs Lush üzlet? Keresgéltem itt a neten, de ha jól látom, csak Pesten van?..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  13. 2012. június 17. 11:456579.

    Koveva!

    Neked is köszönöm hogy válaszoltál. Valószínű most már hogy a háziorvosnál kezdünk és meglátjuk a továbbiakat. 

    előzmény:
    koveva (6578)
    2012-06-16  16:49
  14. 2012. június 16. 16:496578.

    Kedves Ancsi nagymama !

     Mint azt Kalliopé is ajánlotta, ne keressél Te egyelőre privát belgyógyászt/persze tudnék ajánlani, de felesleges/ a h.orvos adjon beutalót a nepfrológiára , lelkiismeretes orvosokat találsz, szinte mindegy kihez kerül unokád, mert nem tablettával kell kezdeni addig, amíg az okot nem tárják fel. valóban lehet az előzőekben leirtaktól, de pl.pajzsmirigy, mellékvese  is és tzöbb minden. Ha pszichés  eredetű lenne, azt jobban észrevennétek talán, bár a diasztolés /alsó/magas érték gyakran idegi eredetű.  Tehát: háziorvosi beutaló és irány a kórházi ambulancia. 

    előzmény:
    ancsi54 (6570)
    2012-06-15  18:07
  15. 2012. június 16. 16:016577.

    Háziorvos elküldte a laborba vér-vizelet vizsgálatra de az értékek jók, legalábbis nincs semmi kirivó a leleteiben. Ő írta fel a pretanix nevű gyógyszert, reggelente 1 szemet vesz be.

    Az alsó érték is eléggé változó: 68, 90, 88, 103, 89, 76.

    A pulzus is nagyon magas szerintem: 94, 68, 90, 89, 95, 94, 64

    Hát elég változatos, ami úgy néz ki kb: 174/80-95, 162/80-89, 178/87-90.

    Kapott egy kis füzetet és abba kell beleirni naponta kétszer mérjük. 1 hónapig tart a gyógyszer előtte kell visszamenni a dokihoz.  Szeretnék áttérni valami más táplálkozásra hátha az segít.

    Alapvetöen egészséges, talán 5-6 kg súlyfeleslege van, erős 180 cm magas srác 85-88 kg súllyal. Hát nem tudom.....

     Melyik érték mit takar és melyik a súlyosabb jó lenne tudni.

    Azért nem adom fel, mert nem lenne jó ha egész életében gyógyszerre lenne utalva. Az én nyomásom is magas, szedek is gyógyszert már kb 15 éve. Lehet hogy egy kis öröklött dolog is van benne. Csak hát még egy gyerek tulajdonképpen. Sajnálom, mert aranyos, becsületes, lelkiismeretes srác.

    előzmény:
    Kalliopé (6575)
    2012-06-16  13:18
  16. 2012. június 16. 13:356576.
    Amúgy az alsó érték is magas? Vagy az nem?
    előzmény:
    ancsi54 (6574)
    2012-06-15  21:34
  17. 2012. június 16. 13:186575.

    Tényleg nagyon fiatal.

    Alapvetően egészséges? Nincs semmi alapbetegsége? Egészséges alkat? Nics jelentős túlsúlya?

    Az én fiam is ennyi idős, és ha neki lenne magas, a nyomása, azt hiszem, először arra gondolnék, hogy lelkileg rendben van-e vele minden? Nem túl stesszes-e, nincsenek-e komolyabb lelki problémái? Perzse emellett mindenképpen kell egy nagyon kömöly kivizsgálás.

     

    Kardiológus írta neki a gyógyszert? Vagy a háziorvos?

    előzmény:
    ancsi54 (6572)
    2012-06-15  21:10
  18. 2012. június 15. 21:346574.

    Lillaréka!

    Neked is köszönöm a választ, azt hiszem tényleg ez lesz a jó megoldás. 

    A héten voltunk laborban, vér- vizelet vizsgálaton de nem mondott semmit a doki hogy valami gond lenne. Hát nem tudom.....

    Írt fel gyógyszert és naponta mérni kell a vérnyomását. És megcsinálta a 24 órás mérést is, de a napi értékek nagyon magasak voltak. 174 volt a legmagasabb a legalacsonyabb 158. A korához képest nagyon magas ezt ő is mondta. Egyenlőre marad a tabletta, 1 hónap múlva kell visszamenni, addig majd meglátjuk.

    előzmény:
    Lillaréka (6573)
    2012-06-15  21:16
  19. 2012. június 15. 21:166573.

    Egyetértek Kalliopéval! 

     

    Ancsi! első körben a háziorvoshoz vidd el az unokád és kérj beutalót mindenhova amit Kalliopé írt.

    A házirorvos pedig tud csináltatni teljes vérképet.

     

    amugy ha magánba is viszed az unokád a laborokat ugyanúgy a kórházi rendszerben fogják megcsinálni.  Ahogy az esetleges hasi UH-t is.

     

     

    Ha már diagnózis van, akkor érdemes magándokit keresni az adott szakterületre... de sztem csak akkor ha úgy érzed nem törödnek a gyermekkel eléggé. 

    előzmény:
    ancsi54 (6570)
    2012-06-15  18:07
  20. 2012. június 15. 21:106572.

    Szia!

    18 éves. Tudom hogy nagyon sokrétű a belgyógyászat de gondoltam hátha itt valaki tudna segíteni. Ahhoz még túl fiatal hogy gyógyszereken éljen élete végéig ezért gondoltam egy alapos kivizsgálásra és hátha megtalálnák a probléma okát. Esetleg más is járt már hasonló cipőben aki túl van ezeken és tudna tanácsot adni.

    De azért köszi hogy válaszoltál, talán más is jár erre és képben van.

    Nézegettem a keresőt is de a nevek nem mondanak semmit, jobb lenne a személyes referencia.

    előzmény:
    Kalliopé (6571)
    2012-06-15  19:41
  21. 2012. június 15. 19:416571.

    Mennyi idős az unokád?

    Nem is tudom , elgondolkoztam, hogy ilyen esetben privátan kihez fordulnék?

    Nem sok belgyógyászt ismerek,...de talán kardiológus? De nem biztos, hogy a vérnyomásprobléma szíveredetű..lehet akár veseprobléma is a háttérben..sőt, lehet lelki, pszichés oka is.

    A belgyógyászat annyira szét van szedve szakterületekre.. Van külön kardiológus, endokrinológus, ....STB..minden sezrvrendszerrel külön osztályon foglalkoznak, direkt arra szakodosott orvosok.

    Én azt hiszem, első körben a háziorvostól kérnék beutalót kivizsgálásra, és mikor már kiderül a probléma oka, talán akkor keresnék privátan valakit, aki foglalkozna vele. De addigra arra is lesz rálátásod, hogy ki az, akiben megbízol.

    előzmény:
    ancsi54 (6570)
    2012-06-15  18:07
  22. 2012. június 15. 18:076570.

    Sziasztok!

    Nem tud valaki ajánlani jó belgyógyász szakorvost Győrben? Aki rendel privát. Unokámat szeretném hozzá elvinni nagyon magas a vérnyomása szeretném kivizsgáltatni. Esetleg olyan orvost vagy lehetőséget keresek aki segíteni tudna a problémán. Sajnos ( vagy hála isten ) nincs tapasztalatom orvosi téren és egy tényleg jó és lelkiismeretes orvosra lenne szükségünk.  Esetleg bármilyen gyógymód érdekelne, ha valaki tud ilyen lehetőségről azt megköszönném.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  23. 2012. június 15. 17:596569.

    Szia Tündi!

    Aktuális még a gázszerelő?

    előzmény:
    Tündi_01 (6568)
    2012-05-30  20:42
  24. 2012. május 30. 20:426568.

    Kedves Győriek!

     

    Tudnátok nekem Győrben egy ügyes, megbízható gázszerelőt ajánlani?

     

    Előre is köszönöm,

     

    Tündi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     

Címlap

top