Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tomori Pál Főiskola

Torolt_felhasznalo_303224
Torolt_felhasznalo_303224
Létrehozva: 2007. augusztus 3. 15:08
Tud valaki valamit a Tomori Pál Főiskoláról? A honlapot én is meg tudom nézni, tulajdonképp "élő embert" keresek aki ott tanul, vagy esetleg végzett is. Engem főként nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző szakuk érdekelne. Érdemes elvégezni?
  1. 2017. január 9. 11:0015.

    Én levezőn jártam oda és szerettem. Lazának nem volt laza és könnyűnek sem mondanám. Annak éreztük, mert elég barátilag, emberien által hozzánk a tanárok, meg a diákok is közvetlenek voltak. Így, hogy mindenki segített mindenkinek, akár a tananyagban, jegyzetekben, stb. volt az élet egyszerű és jó hangulatú. Mi tettük azzá. Én ajánlom. Sokat tanultam és jó éveket töltöttem. 

  2. 2016. október 30. 17:2514.

    Szia tudnal mondani a tomori pal fosikolarol velemenyt ?:)

    előzmény:
    Pempő (12)
    2010-08-24  08:39
  3. 2011. július 3. 16:0013.

    Engem az érdekelne, hogy aki levelezőn jár a Tomorira annak szombaton van suli vagy esetleg valahogy máshogy tömbösítve?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. 2010. augusztus 24. 08:3912.

    Sziasztok!

     

    Esetleg valaki aki ide jár/járt, esetleg most kezdi?

    Idén kezdem gazdálkodási és menedzsment szakon, minden infó érdekel.

     

    Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  5. 2007. augusztus 4. 20:1211.
    Nem pozitívum szerintem sem
    előzmény:
    pipacs78 (10)
    2007-08-03  17:43
  6. 2007. augusztus 3. 17:4310.
    Szerintem az azért annyira nem pozitív, ha "nem túl nehéz" egy suli...több az értéke annak a diplomának, amelyért meg kell szenvedni.
    előzmény:
    ildegonda- (4)
    2007-08-03  15:43
  7. 2007. augusztus 3. 15:549.
    Látogattam órát is a Tomorin, és sokkal jobb volt a hangulata, mint nálunk, a tanár türelmes volt, és rendkívül jól magyarázott!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_303224 (1)
    2007-08-03  15:08
  8. 2007. augusztus 3. 15:508.
    BGF-Külker
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_531564 (7)
    2007-08-03  15:48
  9. Torolt_felhasznalo_531564
    Torolt_felhasznalo_531564
    2007. augusztus 3. 15:487.
    Miért, te hol tanulsz?
    előzmény:
    ildegonda- (4)
    2007-08-03  15:43
  10. Torolt_felhasznalo_303224
    Torolt_felhasznalo_303224
    2007. augusztus 3. 15:486.
    A hirdetésükben azt olvastam van pótfelvételi, próbáld meg! Hátha...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_582132 (5)
    2007-08-03  15:45
  11. Torolt_felhasznalo_582132
    Torolt_felhasznalo_582132
    2007. augusztus 3. 15:455.
    Ne is lássam ezt a nevet többet
    Oda jelentkeztem, de a nemzetközin 30ponttal, a gazdálkodáson 20 ponttal volt magasabb a határ, mint tavaly Ja és ezzel együtt magasabb volt, mint a BGF-en...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_303224 (1)
    2007-08-03  15:08
  12. 2007. augusztus 3. 15:434.
    Szia! Nővérem ott tanul, levelezőn, most kezdi a harmadik évét. Ő szereti. Nem túl nehéz suli, könnyen elvégezhető, nagyobb megerőltetés nélkül meg lehet csinálni. Az én sulimhoz képest maga a paradicsom
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_303224 (1)
    2007-08-03  15:08
  13. 2007. augusztus 3. 15:353.
    Állítólag ezzel a végzettséggel nagyon könnyű elhelyezkedni.  A főiskola színvonaláról sajnos nem tudok semmit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_303224 (1)
    2007-08-03  15:08
  14. Torolt_felhasznalo_941538
    Torolt_felhasznalo_941538
    2007. augusztus 3. 15:302.
    Ez engem is érdekelne!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_303224 (1)
    2007-08-03  15:08

Címlap

top