Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Főnöknők és férfi beoszot

Torolt_felhasznalo_369115
Torolt_felhasznalo_369115
Létrehozva: 2005. május 4. 15:32
Sziasztok
Nekem is van kukim, de meg nem ke. . . . . m a főnöknömet. Egy evvel idősebb tőlem. Ha kedves vagy vele az égig felmagasztal, akár kollégák előtt is. Ha nem, ne tudjátok meg. csak azt nézi hogy tud kereszbetenni. Akkor a fekete miért nem fehér, a simmogatás az ütés, szóval a kaki is keserű.
150% -ban biztos vagyok benne hogy ke. . . ném, arany életem lenne a munkahelyen, de így utálok bemenni dolgozni. no persze ezek után már Őt is utálom. Remélem nem minden 45-50 év körüli nő ilyen utálatos
Nektek akiknek szintén nő a főnökük,milyen tapasztalataitok vannak.
Bocsi annyit még elárulok róla hogy egyedül él.
Várom hozzászólásaitokat.Köszi
fiu
  1. 2005. május 4. 16:5625.
    Inkább maradok a sejhajomon :)))) ez a Ti saratok, nektek kell megoldani.
    A durva ötletem is olyan, ami a visszájára is elsülhet. . . . vezesd rá finoman, hog hogy is mondjam, nem vagy már képes bizonyos dolgokra, szervi okok miatt.
    Csak nehogy úgy süljön el, hogy segíteni akarjon rajtad:)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_369115 (24)
     
  2. Torolt_felhasznalo_369115
    Torolt_felhasznalo_369115
    2005. május 4. 16:5324.
    Gyere el hozzánk és segíts. Mi az ötleted ?Nem baj ha durva. Ha alkalmazható alkalmazom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753645 (23)
     
  3. 2005. május 4. 16:4523.
    Mosolyogva. Negédesen. Ahogy a kolleganőmet leszoktattam a kötekedésről, bár köztünk nem szexuális eredetű volt a probléma.
    Vagy váltanék munkahelyet, ha lehetőségem volna rá.
    Van még egy ötletem, de az már nagyon durva.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_369115 (20)
     
  4. Torolt_felhasznalo_369115
    Torolt_felhasznalo_369115
    2005. május 4. 16:4322.
    köszi és értékelem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922602 (21)
     
  5. Torolt_felhasznalo_922602
    Torolt_felhasznalo_922602
    2005. május 4. 16:4021.
    na de belementél. oké, értem én a te gondodat, de sztem egy nőnél ez máshogy működik egy kicsit. . .
    tényleg nem ledorongolni akarlak, csak ez a véleményem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_369115 (19)
     
  6. Torolt_felhasznalo_369115
    Torolt_felhasznalo_369115
    2005. május 4. 16:4020.
    Kedves Jucóka!
    köszi megértésed. Most még azt mondd el nekem Te hogy viselnéd mikor mindenbe belekök
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753645 (18)
     
  7. Torolt_felhasznalo_369115
    Torolt_felhasznalo_369115
    2005. május 4. 16:3719.
    Akkor sem én akartam
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922602 (17)
     
  8. 2005. május 4. 16:3618.
    Bocsánat, sajna neten nem lehet a hüjjjjjjjjjjjjje poénokat kiszűrni, nem bántani akartalak :).
    Akkor meg az lesz a baja, hogy nem folytatjátok. . . . . . . . de ebben viszont te is hibás vagy, egy nő nem tudja kettéválasztani a szexet az érzelmektől. . . . . . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_369115 (16)
     
  9. Torolt_felhasznalo_922602
    Torolt_felhasznalo_922602
    2005. május 4. 16:3617.
    jaaaa. . . így kicsit más hangulatú azért a sztori. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_369115 (16)
     
  10. Torolt_felhasznalo_369115
    Torolt_felhasznalo_369115
    2005. május 4. 16:3316.
    Megállt már 9-10 éve. Minden mertörtént, de akkor is elmontam, hogy családom van, és azt nem adom fel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753645 (13)
     
  11. 2005. május 4. 16:3215.
    :))) értettem:))))
    Akkor legyél vele nagyon kedves, de olyan visszafogottan, tartozkodóan, nehogy félreértse, és vedd elő legszebb kisfiús mosolyodat, amikor vele beszélsz, hátha anyai ösztöneit sikerül felélesztened:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_369115 (14)
     
  12. Torolt_felhasznalo_369115
    Torolt_felhasznalo_369115
    2005. május 4. 16:3014.
    Drága Jucóka!
    Legelőször is nem a munkahelyről internetezem.
    Másodszor pedig 48 évesen van már némi tapasztalatom a nőkkel.
    Harmadszor pedig a munkámat becsületesen elvégzem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753645 (8)
     
  13. 2005. május 4. 16:2813.
    Nem arról van szó, hogy egyszerűen csak nem áll meg neked?:)))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_369115 (12)
     
  14. Torolt_felhasznalo_369115
    Torolt_felhasznalo_369115
    2005. május 4. 16:2412.
    Lehet hogy megkettyintik, de nem eléggé, vagy nem tudom. Valami nagyon hiányzik neki. De ezt jó lenne ha nem a munkahelyen oldaná meg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922602 (7)
     
  15. Torolt_felhasznalo_922602
    Torolt_felhasznalo_922602
    2005. május 4. 16:2211.
    ja, és: azért annyira hihetetlen, hogy ezt az egyetlen magyarázatot tudod elképzelni. . . jó, lehet alapja, de azért egy kicsit sarkított.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922602 (10)
     
  16. Torolt_felhasznalo_922602
    Torolt_felhasznalo_922602
    2005. május 4. 16:2110.
    :DDDDDDDDDDDDDD
    előzmény:
    csippi*** (9)
     
  17. 2005. május 4. 16:209.
    assszem megpályázok egy vezetői állást kizárólag ffikat foglalkoztató helyen:DDDDDDDDDDDDDDDDD
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2005. május 4. 16:208.
    Ha 2-en vagytok férfiak, és te nem csinálsz vele semmit, akkor hogy kivételez 2-3 emberrel?
    Nem lehet, hogy olyanokkal kivételez, akik dolgoznak munkaidőben tisztességesen (nem pedig interneteznek pl. )?
    Szerintem ennek köze nincs a szexhez :)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_369115 (6)
     
  19. Torolt_felhasznalo_922602
    Torolt_felhasznalo_922602
    2005. május 4. 16:157.
    ezek szerint ketten-hárman csak megkettyintik :DDD
    akkor viszont nincs szüksége már így rád. . .
    Megoldódott!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_369115 (5)
     
  20. Torolt_felhasznalo_369115
    Torolt_felhasznalo_369115
    2005. május 4. 16:146.
    Az a baj hogy csak ketten vagyunk férfiak.
    előzmény:
    aditte (2)
     
  21. Torolt_felhasznalo_369115
    Torolt_felhasznalo_369115
    2005. május 4. 16:135.
    köszi Venice a szurkolást.
    A magasabb főnöknek hogy vísszamondja azt megteheti, de nagyvonalakban azok is ismerik. Ott nincs gond, engem is ismernek. Az a gond hogy ő a közvetlen felettesem. Amit pedig még nem írtam le 2-3 emberrel mindig kivételez. azoknak semmiért sem szól.
    előzmény:
    Venice (4)
     
  22. 2005. május 4. 15:574.
    csak váltani tudsz. beszélni nem lehet vele, mert visszamondja a még maagasabb főnöknek, hogy fúrod.
    szurkolok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_615334
    Torolt_felhasznalo_615334
    2005. május 4. 15:573.
    Nagggyon uncsi vagy kedvesem!:-((((
    Ugyanazt a témát kétszer feldobni, mikor a másikon is halódik a topikod - hááááááááááát nem egy nyerő dolog!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_369115 (1)
     
  24. 2005. május 4. 15:552.
    :DDD

    És a többi kolléga kettyinti? Csak te nem?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_369115 (1)
     

Címlap

top