Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Öreg barátnők

natasax2
Létrehozva: 2017. szeptember 28. 19:24

A topic jelenlegi tagjai több mint 10 éve, naponta beszélik meg a nyugdíjas élet mindennapjait, családot, unokákat, egészséget, a napi elfoglaltságainkat, egyszóval szinte mindent. Amíg a "ráncfelvarrás" tart és visszatérhetünk a régi topicunkba, addig sem szeretnénk elveszíteni az eddig kialakult kapcsolatokat, barátságokat, ezért itt szeretnénk megbeszélni az életünket.

  1. 2017. október 13. 15:36114.

    Sziasztok! Ide is bekukkantottam! A zártba írtam is!

  2. 2017. október 12. 20:50113.

    Natasa, engem a bevásárló központok teljesen leszívnak! Ezt már több éve tapasztalom. Levegőtlen. Csak ha muszáj, de rövid ideig maradok bent.

    előzmény:
    natasax2 (110)
    2017-10-12  12:44
  3. 2017. október 12. 20:01112.

    Zsézse, azért nyitottam új topikot,mert a régi akkor nem működött. Az előbb majdnem flottul működött, most megint kéri a jelszót és csak az új hozzászólásba enged belépni. Egyszer így, egyszer úgy. Most egy hónapig kibírtuk, majd csak jó lesz megint a régi, a zárt, aztán elfelejtjük ezt a rémálmot. Most végig kell nézni, hogy ki hova írt és ott válaszolni, nincs mit csinálni, főleg hogy gyönyörű babaképeket nem lehet csak az FB-n feltenni. Jó éjszakát !

    előzmény:
    zsézse (111)
    2017-10-12  18:15
  4. 2017. október 12. 18:15111.

    Nati megnéztem a régi topikunk most is zárt,csak mi tudjuk olvasni.Aranyos vagy,hogy nyitottál újat,de én jobban szeretem a régi helyünket.Ott csak tényleg mi beszélgetünk.Ugye most nem bántottalak meg?Persze én oda megyek ahol ti vagytok.Leírtam a régi topikban hogy lehet belépni hozzászólás nélkül.

  5. 2017. október 12. 12:44110.

    Sziasztok !


    Tegnap olyan sokan voltunk az összes három topikunkon, hogy szinte nem fértem be. Reggel mondtam Gyurikámnak, hogy engem vigyen el valahova, valamelyik bevásárló központban, mert én  július közepe óta csak orvosnál, kórházban és később a piacon voltam. A busz megállóban utolért az egyik szomszédasszony, hogy hallottuk-e, hogy Jutka, a második szomszédasszonyunk vagy 2 hete meghalt, 64 éves volt. Hát nem egy pletykás környék. Annyira ledöbbentünk ezen a híren, hogy már csak azt vettük észre, hogy elfáradtunk állni, a buszra várva, mert az első buszt még láttuk, hogy elment az orrunk előtt, a második meg kimaradt, tehát több mint egy fél órát ácsorogtunk. A bevásárló központban sem csavarogtunk sokat, azt is érdeklődés nélkül, unottan, úgy hogy nem sokára, üres kézzel  haza is jöttünk, Marika ! képzeld nagyon elfáradva!!!!


    Tegnap még benéztünk a zöldségeshez, mert megbeszéltük haza fele, hogy meg kellene a piros paprikát sütni a zakuszkához, de csak 7-800 Ft-ért volt pritamin, kaliforniai és kápia. Ezért ma kimentem a piacra egyedül, sikerült vennem 300 Ft-ért/kg. Oda menet is és visszafelé is találkoztam egy-egy, ilyen korombeli betegünkkel, jól kibeszéltük magunkat, Mert ismét sokat kellett várni a buszra. Lehet, hogy a M3 metro felújítása miatt kivettek a forgalomból buszokat, hogy pótolják a metrójáratokat ?


    Hát most írtam, ide az Öreg lányokhoz, annak ellenére, hogy nyitott topik, nekem ez a leszimpibb, aki az itten beírásomon akar csámcsogni vagy szórakozni, hát rajta. A régi topic is jó lenne, csak soha nem tudom, hogy írt is valaki vagy csak olvasni akart, hiába jegyzem meg a sorszámot,  az a sok ide-oda lépegetés csak nagy hű hó semmiért.  Ami meg a FB illeti, hát én azt soha nem jegyzem meg, hiába írt Marika használati utasítást, egy hsz többször is elolvasok, ami nem is lenne baj, a baj az, hogy viszont vannak hsz-ok, amik rejtve maradnak előttem, aztán egy idő után vagy megtalálom, vagy nem.


    Nálunk nagyon szép napos, kellemes idő van.

  6. Torolt_felhasznalo_282805
    Torolt_felhasznalo_282805
    2017. október 12. 10:10109.

    Szép napot mindenkinek!


    Süt a nap, kellemes az idő használjátok ki, már nem sokáig tart azt mondják. 


    Holnap péntek 13 ne felejtsetek el lottózni! Sosem lehet tudni, mikor mosolyog ránk a szerencse. 

  7. 2017. október 11. 11:54108.

    Sziasztok lányok!A reggeli felhős idő után most süt a nap.Olyan béna vagyok,a bal fülem eldugult.A fülészeten 30-ára adtak volna időpontot,a háziorvos ma továbbképzésen van. Holnap délután rendel,de csak aktív dolgozóknak. Azért megkérdezem,kimosná-e.Olyan idegesítő! Minden évben egyszer ki kell mosatnom,de csak a balt.Zsézse! Vigyázz a mozdulatokkal! Marika! Én már nem is adok tanácsot,a lányokkal értek egyet!!!!Remélem megpróbálod!!!Natasa! Nagy megnyugvás a jó lelet!Zsuzsa! Nem írod,javult az állapotod ,nincs már annyi betegséged?Ági! Most nem kell olyan gyakran Pestre menned?További kellemes napot mindenkinek!

  8. Torolt_felhasznalo_282805
    Torolt_felhasznalo_282805
    2017. október 11. 09:12107.

    Működik a zárt topikunk!!

  9. Torolt_felhasznalo_282805
    Torolt_felhasznalo_282805
    2017. október 11. 08:19106.

    Szép napot mindenkinek!


    Sütöget a napocska, lehetne egy kis jó idő mára. 


    Csak nem akarják visszaadni a zárt topikot, ez most már így marad? 


    Mai program még nem alakult ki, majd ha jobban leszek kitalálom. Akartam temetőbe menni, de nem merek utazgatni messzire. 


    Zsézse nem is tudtam, hogy ilyen problémád van és a torna szokott segíteni? Azt nagyon jól tetted, hogy leszoktál a cigiről. Marikának is már régen ezt kellett volna, látná a különbséget Nem egy könnyü dolog az biztos, de megéri. 


    Legyen jó a mai napotok elvégre azt mondták indián nyár lesz, reméljük mindenütt. 

  10. 2017. október 10. 18:57105.

    Sziasztok, szép estét!


    Hál Isten ma kicsit lazább napom volt, Árpi meccsezik,így most enyém a gép! Nati nagyon örülök a jó leleteidnek,vigyázz magadra,lazíts és örülj!


    Zsézse olyan jókat írtál Márkocskáról,annyira jó olvasni, és együtt örülni veletek, fárasztó a fejlesztőre hordani, de csak meg van az eredmény,a siker! Eteti már Kriszti főzelékkel? öröm hogy Lilla szívesen megy iskolába, úgy látszik jól érzi magát,szereti a feladatokat!


    Ági hogy tetszik Eriknek a jéghoki?szívesen csinálja?


    Marika jobbulást a betegeidnek! 


    Kati, nagyon szerencsés Rebeka,hogy külön feladattal leköti a tanítónő, biztos könnyen tanul,nagyon értelmes okos kislány!

  11. 2017. október 10. 18:02104.

    Az jó ha a vérképed jó.Akkor egyszerűen csak elszoktál a mozgástól Marika.Kicsi az állóképességed.Hidd el fokozatosan terhelve mindig jobban fogod bírni a sétálást.

    előzmény:
    marika48 (102)
    2017-10-10  17:52
  12. 2017. október 10. 17:59103.

    Marika jobbulást kívánok az összes nagynak és kicsinek aki beteg lett nálatok.Nem mondott semmit az orvos a fáradságodra?Igaza van Natinak,hogy ez nem jó.A laborod jó lett?Nem lehet,hogy vashiányod van és azért ez a fáradtság?Aggódunk ám miattad is.Tényleg meg kellene próbálnod ezt a napi sétát a jó levegőn.Fokozatosan persze.


    Nekem tegnap becsípődött a derekam egy rossz mozdulat után.Szokott ilyen lenni mert van egy gerincsérvem.Pár nap alatt el szokott múlni,de most tegnap óta nem javul sőt rosszabb lett mára.Nem szoktam erre gyógyszert szedni,de most ráfanyalodtam.


    A cigizésről:Írtam,hogy május közepén letettem a cigit.Egyáltalán nem szenvedtem,nem voltak semmi megvonási tüneteim.Azóta rá sem gyújtottam.Igaz híztam két kilót,de szerintem ez a májusi hajóúton jött fel rám.Azóta tartom a súlyom,le nem ment ez a két kiló.Ez legyen a legnagyobb baj.Nem azért írtam,hogy rábeszéljelek Marika hogy próbáld meg,de talán elhiszed nekem,hogy nagy kamu amiket írnak a leszokásról.Hogy ilyen meg olyan nehéz.Amit én élvezek,hogy szebbek a körmeim,fehérebbek a fogaim,nincs bagó szagom és  több az időm.Az,hogy pénzt spórolok az csak bónusz.Most már azt mondom húsz évvel ezelőtt kellett volna.

  13. 2017. október 10. 17:52102.

    Natasa állandóan szedek sok vitamint. A vérképem is rendben. Ez van. Anyukám, nagymamám szintén ilyen lábfájós volt. Nagymama élete utolsó 15 évében nem ment sehova. Ez van.

    előzmény:
    natasax2 (100)
    2017-10-10  16:26
  14. 2017. október 10. 17:44101.

    HURRÁ,HURRÁ ÉS MÉG EGYSZER HURRÁ!!!!!!!!Nati annyira örülök ennek a hírnek!Megsúgom,hogy én el sem tudtam képzelni,hogy más legyen az eredmény.Nem csodálom,hogy a föld fölött jársz.Az volt a jó,hogy azonnal mentél,megoldották a bajt.Most szépen eresszél le és élvezd az életet!!!

    előzmény:
    natasax2 (100)
    2017-10-10  16:26
  15. 2017. október 10. 16:26100.

    Sziasztok !


    Megígértem, hogy ma még jövök. Azt szeretném elmesélni nektek, hogy milyen furcsa szerzet az ember. Mikor kijöttem a kórházból, azt mondták, hogy a szövettan eredménye 2, de inkább 3 hét. Ahelyett, hogy már másnap elkezdtem volna fúrni a dolgokat, sürgetni az eredményt, mert megtehettem volna, hogy minél hamarabb túl legyek az izgalmakon, mert hiába voltam én biztos abban, hogy nem lehet semmi bajom, azért a kis ördög csak nem hagyott békén, minden nap végig gondoltam, hogy a februári vérvételemnél a rákkeresés (CEA) eredménye 1 volt, amikor a megengedett 4,9, jól vagyok, nem fogytam, van étvágyam, és a nőgyógyászati bakim miatt sem voltak fájdalmaim, én minden nap csak vártam, hogy majd közlik, hogy minden rendben, negatív az eredmény. Lehet, hogy más a helyemben úgy tett volna, ahogy én nem, én ilyen vagyok, szeretem később megtudni a rossz hírt, mintha ezzel tudnék javítani rajta. Végül is hála Istennek, minden rendben lett, akkor lett volna nagy pofára esésem, ha nem így lett volna.


    Ezt muszáj volt elmondanom, hogy nem vagyok én egy olyan bátor ember, mint amilyenek mutatom magam és azért ez több mint 3 hét, számomra elég izgalmas volt.

  16. 2017. október 10. 16:1099.

    Marika, azért nem kellene neked valamilyen vitamin kúrát tartanod ? mert az egy dolog, hogy a csontritkulás miatt fájdalmaid vannak, de ennek az általános gyengeségnek, amit te érzel,  más oka kell legyen. A csizés helyett, nem volna jobb egy szabad levegőn tett séta, minden nap meghosszabbítva 1-2 perccel. Én úgy szoktam, hogy az órát figyelve, elmegyek 15 percet és azon az útvonalon visszafelé a másik 15 perc, tehát meg van a fél óra.  Persze én is 3 perccel kezdtem, akkor nekem is sok volt ez. A bélösszenövéstől miért kell fáradtság érzésednek lenni? És azon nem lehet segíteni ? Na és a legfőbb okot ugye tudod, ismered? Én nem fogom leírni. Pedig, ha tudnád, hogy milyen más a világ cigaretta nélkül, kipróbálnád, akármilyen nehézségek árán is.  Hogy van a kis családod ? Valami vírusos hasmenés kapta el őket?


     

    előzmény:
    marika48 (90)
    2017-10-09  18:57
  17. 2017. október 10. 13:3298.

    Sziasztok lányok! Natasa! Én is örülök a jó eredményednek!!!Gondolom megnyugodtál !!!Marika! Gyógyulást a betegeknek! Vigyázz,te is el ne kapj valami vírust,mert az még jobban legyengítene!Ami a biztosítókat illeti,ők tudják,hogy szedjék a pénzt,de amikor nekik kellene fizetni,akkor találnak kifogásokat!Zsuzsa! Jól vannak az unokáid?Te hogy vagy?Mostanában nem írsz olyan rosszat,remélem már gyógyulgatsz!Szomorkás lett az idő,de nem esik az a lényeg!Kellemes délutánt kívánok mindenkinek!

  18. 2017. október 10. 13:2097.

    De JÓ, HOGY BENÉZEM......mondtam én , Natasa látatlanban, hogy nincs baj....REPKEDJ CSAK A FÖLD FELETT!!!  Ennyi kijár ennyi izgalom után!  Most már suvickolhatsz kedvedre!!!


    Na - én pedig jól kipucoltam magam- a sok  petrezselyemmel. De muszáj volt, mert nagyon sajnálnám, ha tönkremenne. Nem tudunk tárolni semmit  - csak a hűtőládában! 

    előzmény:
    natasax2 (94)
    2017-10-10  10:45
  19. Torolt_felhasznalo_282805
    Torolt_felhasznalo_282805
    2017. október 10. 13:1796.

    Szép napot!


    Natasa nagyon örülök a jó hírnek, remélem már nem lesz semmi baj. 


    Marika jobbulást a családnak!


    Katka itt a dió fele jó lett. Ügyes kislány Rebeka!


    Ági ezzel a biztosítóval kapcsolatban egy kicsit bőbeszédű vagy nem? 


    Zsézse igazi öröm, hogy  az unokádnak jól megy a suli. 


    Szomorkás az idő, folyton változik, menni kéne vásárolni, de nem merek elindulni, hátha a nyakamba szakad at eső. 


    Ma mosás, kertezés, főzés volt a napirenden. 


     


     

  20. 2017. október 10. 11:4895.

    Natasa ez aztán a jó hír!!! Aki műtött, jól látta, hogy nincs gond!!! Nekem is így volt!!!!

    előzmény:
    natasax2 (94)
    2017-10-10  10:45
  21. 2017. október 10. 10:4594.

    Sziasztok !


    HURRÁ ! HURRÁ! HURRÁ! és még sokszor HURRÁ !!!!! Harminc centivel a föld felett járok, takarítottam ezerrel, most megyek el vásárolni.


    Nem elég, hogy reggel tele volt a topic a hsz.-aitokkal, igaz nem a legjobb hírekkel, de akkor is, gondolunk egymásra, bajban, örömben, ráadásul telefonált a lányom, hogy negatív a szövettanom, azt üzente a főo. hogy találkozunk egy év múlva kontrollon. Az első a dokim volt, akit értesítettem, nagyon köszönte a jó hírt, a második ti vagytok, drága barátnőim. Sok puszi Mindenkinek, délután, majd még jövök, ne örüljetek, hogy mára megszabadultatok tőlem.

  22. 2017. október 10. 10:3293.

    Hát igen - már csak a rosszabb, ha az embernek nincs biztosítása   - ha baj történik....Mi is mindig fizetjük a lakásbiztosítást....mert mi lesz HA!!!????   Milyen jó volt, mikor kifizették a terasztetőt, mikor leszakadt a hótól....Igaz , csak a felét....a másik felét nézzed...és örülj....,hogy az nem szakadt le....


    Ma megint befeketítettem a körmeimet!   Gezemüze levest főzök...saját zöldségből....aztán rájöttem, hogy jobb, ha megpucolom az összes petrezselymet, mielőtt tönkremegy....vagy 2-3kgnyi lehet....Lefagyasztva nem romlik.Meg túróstészta lesz a menü.    Délután TÁNC!!!

    előzmény:
    marika48 (92)
    2017-10-10  08:31
  23. 2017. október 10. 08:3192.

    Jó reggelt, kellemes napot kívánok!


    Mondtam a dokinak, a labor eredményeim jók, a csontritkulás, bélösszenövés az okozói. Már így kell élnem.


    Nincsenek sokkal jobban a betegek. Most elment gyalog Fruzsi Jankóékhoz, nem mer buszra szállni. Remélem bírja gyaloglást, 3 buszmegálló, de elég hosszú addig is.


    Dóri délután beszél a gyerekorvossal. Janika hangulata jobb, de nem sokat aludtak az éjjel, megy a hasa.


    Tomi dolgozott a biztosítónál amikor megszűnt a bánya. Nem volt hajlandó még lakásbiztosítást sem kötni, annyira belelátott a dolgokba. Nem ügynök volt!

  24. 2017. október 10. 07:5491.

    Hali Kislányok!    Marika - mondtad  orvosnak ezt a "gyengeséget"...nem tudom szükségszerű e , vagy tehetne tenni ellene.Mármint orvosi felügyelet alatt. Pl. a szaniban "sokféle torna "van....ki, mit bír...vérnyomást-pulzust mérnek...terhelnek...Jó lepukkant a család....benyeltek valami virust....igy van ez, ahol sok gyerek van...Megnőnek hamar!!!


    Nem tudom , mi lesz a fiam autós ügyének a vége....még nagyon új a helyzet, első ajánlat- első visszautasítás....tegnap...még nincs rá válasz, csak arra jó, hogy LÁSSÁK, HOGY ANNYIRA NEM BALEK....de tudjuk, hogy mindig a biztosító nyer....különben nem csinálnák..., de nem mindegy, hogy mennyit...

    előzmény:
    marika48 (90)
    2017-10-09  18:57

Címlap

top