Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Filmkeresés....

Gesztenyefa
Létrehozva: 2016. november 30. 23:12

Keresek egy filmet, sajnos nem sokat tudok róla, 2 jelenet maradt meg bennem:


1. néhány (2 vagy 3) lány szalad egy mezőn, kitör a vihar, majd kettőbe belecsap a villám, és mintha fatörzzsé változnának.


2. a főszereplő nő egy bogaras, nyers stílusú idős asszony, házvezetőnőként dolgozik egy házaspárnál, akiknek kutyájuk is van, soha nem enged be magához senkit, majd a vége felé talán betegség miatt már nem jön ki a házából, ekkor betörnek hozzá, hogy kiderítsék, baj van-e. Iszonyú kosz van nála, ha jól emlékszem, sok macskával is együtt él bent, elégetnek minden bútort, mert félnek a fertőzéstől.


Sajnos nagyon homályos az egész, pár éve láttam, azt hiszem a 2000-es években készült, és a főszereplő idős nő osztrák vagy német, de egyébként a film félig magyar.  


Ha esetleg valakinek ez alapján beugrana, mi ez a film, kérem írja meg! Köszönöm!

  1. 2016. december 1. 17:489.

    Igen, pont ezt a film-linket tettem be en is a 2. hsz-ban, biztos lattad:-)


    Szerintem nemigen van masik.


    Viszont a szinmunel, amit linkeltel, meglepodtem, Hegyi Barbara mint Emerenc?! Hm... nem is tudom, nekem o egyreszt tul fiatal, masreszt tul "divas" ehhez a szerephez.

    előzmény:
    mazsola7 (8)
    2016-12-01  11:56
  2. 2016. december 1. 10:067.

    Már régen láttam én is, de úgy rémlett,volt Tv játék is,meg színdarab,majd utánanézek.

    előzmény:
    Caithleen (5)
    2016-12-01  09:38
  3. 2016. december 1. 09:416.

    Rengeteget leirtal rola!


    Nekem az elso mondat elso fele (a ket gyerekrol) mar rogton ezt sugallta, az egy borzasztoan eros jelenete a konyvnek, a tobbi csak megerositett, hogy errol van szo:-)


    Nagyon szivesen amugy! Nem tudom, milyen minosegu a youtube feltoltes. De nagyon ajanlom konyvben is!

    előzmény:
    Gesztenyefa (4)
    2016-12-01  09:13
  4. 2016. december 1. 09:385.

    Gondolkodtam, hogy megnezzem a filmet, mert szeretem Helen Mirren-t, ill. a tobbi szinesz is nagyon jo benne, Szabo Istvanrol nem is beszelve, de ez az a regenye SZM-nak, ami olvasas alapjan is tul nagy hatassal volt ram, valahogy odzkodtam a masok virtualis megvalositasatol, pont eleg volt a magame:-)


    En nem tudok mas filmvaltozatrol.

    előzmény:
    mazsola7 (3)
    2016-12-01  09:06
  5. 2016. december 1. 09:134.

    Hát ez nem semmi, nem is gondoltam, hogy ennyi alapján ráismer bárki is. Nagyon szépen köszönöm a segítségedet, alig várom, hogy újra láthassam, nagy hatással volt rám. 

    előzmény:
    Caithleen (2)
    2016-12-01  08:47
  6. 2016. december 1. 09:063.

    Igen,en is pont ezt akartam irni.


    Olvastam is,kedvenc irom...


    De a filmet is lattam,jo volt,van par feldolgozasa,talan szindarabban is.

    előzmény:
    Caithleen (2)
    2016-12-01  08:47
  7. 2016. december 1. 08:472.

    Szabo Magda Az ajto cimu regenyebol keszult film.


    A filmet nem lattam ugyan, de a regenyt olvastam.

Címlap

top