Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Milyen pszichés betegség l

Charis
Létrehozva: 2016. szeptember 28. 16:16

Milyen pszichés betegsége lehet annak az embernek, aki:



Ha valaki megsérül akkor ahelyett hogy megkérdezné segíthet-e, kineveti a másikat



Ha valaki szomorú, akkor ahelyett hogy megvigasztalná az embert, a képébe röhög (ezt azzal magyarázza, hogy azon nevet amilyen szomorú, és komoly képet vág a másik, és azzal szerette volna felvidítani hogy nevet, mert akkor a másik is fog)



Ha tudja jól hogy a másikat mivel tehetné boldoggá, azt szándékosan megtagadja tőle hosszú időn keresztül, ezzel bünteti meg egy jóval korábbi sérelme miatt



Ha valaki valamit jobban tud mint ő, akkor azt mondja az illetőre hogy okoskodik



Ha semmibe veszi mások igényeit, lelki-testi állapotát, és elvárja hogy maximálisan foglalkozva legen vele



Ha semmilen szinten nem viseli ez a kritikát, és azonnal sértegetni kezdi a másikat azzal, hogy neki mennyi minden rosszat okozott a másik



Ha letagadja azokat amiket tett vagy mondott, és azt válaszolja hogy összekeverik valakivel



Ha manipulál



Ha mindig úgy csűri csavarja a dolgokat hogy abból a másik fél kizárólag rosszul jöhet ki



Ha magának megengedi azt, amit másoknak nem



Ha mindenből összefüggéstelen logikával kimagyarázza magát, és a másikat hibáztatja



Ha azt mondja az illetőre hogy gonosz, rosszindulatú, olyan akinél jobban őt senki sem bántotta



Ha az embernek olyan érzése van, hogy a személyiségét támadja be, és ettől képtelen reagálni, mert úgy ledermed, "lefagy"



Milyen pszichés betegségre utalnak ezek? Nárcizmusra, vagy pszichopátiára, esetleg valami másra? 

  1. Torolt_felhasznalo_286997
    Torolt_felhasznalo_286997
    2016. október 15. 14:5525.

    Igazad van, ne is hagyjátok magára !


    Viszont címkéket se aggasson rá senki, ha barát, a háta mögött. Mas ha valakiről mesélnek és más ha ő maga mondja el mit gondol, érez. Ehhez persze bizalom kell és megértő környezet.


    H őrült e, attól h valakit még tudna folytani egy pohar vízben, nos, ez a vicc kategória az agresszió már inkább aggasztó.


    Rá kéne venni h segítséget kérjen... de sztem azt ne egy bulvár női lapon keresd, mert itt demonizalnak elég könnyen aztán h repkednek itt is a kurv@anyazok  tiszta kocsma Feeling az egész.


    Keressetek profibb környezetet, vagy még jobb, ha még mondjátok neki, h ha nem változtat, el fogtok távolodni... hátha akkor magába néz. Tett következmény, erről kommunikáció aztán majd ő dönt.


    Ha valóban ördögtől való ez az ember, magától fog eltűnni a társaságból mert nem lesz taptalaja többet a viselkedésének... és keres magához hasonlókat, azt viszont még nektek kell megertenetek, anélkül, hogy ti nyulnatok utána a későbbiekben...

    előzmény:
    Charis (22)
    2016-10-15  13:33
  2. 2016. október 15. 14:0024.

    -hja, és az egész nem betegség, hanem állapot. Ő ilyen. Nektek van döntésetek, hogy hagyjátok hogy játsszon veletek, meg élősködjön rajtatok, vagy nem. Egy ilyen ember barátsága nem barátság. Valaha amikor valakinek nagyobb problémája volt, segített már bármelyikőtökön? mert a barátok szoktak ... Az hogy valaki mindig egy társasággal van, az nem feltétlen barátságot jelent. Együtt bulizni, lógni, nem barátság. csak társaság.


    De mondom, ez mindenki saját döntése, ha már felismerte, hogy a vérét szívják. Ha tényleg ilyen mint írod, úgyse lesz tőle könnyű arrébbmenni...

    előzmény:
    Charis (22)
    2016-10-15  13:33
  3. 2016. október 15. 13:5523.

    komolyan, miután így kiismertétek, minek hagyjátok, hogy szívja a véretek? Bár ha igaza van a pszichónak, akkor abban is igaza lesz, hogy fokozatosan távolodjatok, mert ha csak próbáljátok kizárni akkor úgyis átmegy zaklatósdiba. A  nárcisztikus pszichopaták nem nagyon bírnak veszteni, nekik minden verseny...

    előzmény:
    Charis (13)
    2016-09-29  11:24
  4. 2016. október 15. 13:3322.

    Lehet hogy nálad az a divat, hogyha valaki barátod, rokonod, stb bajban van vagy beteg, akkor magára hagyod, de ez nem mindenkinél van így. A köpnivalóval pedig nem minket minősítettél.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_716080 (21)
    2016-10-14  09:45
  5. 2016. október 14. 09:4521.

    Meg mindig nem ertem mi a budos francnak szalltatok ra? Ha beteg, akkor plane.
    Hagyjatok beken es kesz.
    Beismerni? Belatni? Mi a faszt? Ha beteg, akkor nem tudja.
    Marhak!
    A baratai/?/ kopnivalo utolso szemet alakok.

    előzmény:
    Charis (20)
    2016-10-14  09:35
  6. 2016. október 14. 09:3520.

    A helyzet az, hogy a baráti társaságunk egyik tagja megkereste az egyik pszichológus ismerősét (gyerekkori barátok) és elmondta neki ezeket a dolgokat amiket a barátunk csinál. Azt válaszolta az elmondottak alapján, hogy nárcisztikus szociopata, és ne is reméljük hogy valaha is be fogja látni hogy gond van vele, és ha valami csoda folytán be is ismerné, akkor sem lehet kezelni ezt a személyiségzavart. A nárcizmust azt úgy ahogy, de a szociopataságot azt sehogy. Mindenkit ki fog készíteni maga körül, és teljesen hiányzik belőle a lelki ismeret, és az empátia, jobb ha békén hagyjuk, és fokozatosan eltávolodunk tőle, semmit nem veszünk magunkra abból amiket mond, és hogy semmi esetre se vegyük komolyan. Egyébként mostanában el is durvult, lehetetlen vele beszélgetni is, és ha hanyagolva van, akkor pedig sértegetni kezdi az embert, és sajnáltatja magát, a másikat hibáztatja. Valóban semmi belátása nincs az állapotát illetően. Egyikünket meg is rángatta, és szerinte ez így teljesen jól van. Amikor valaki megpróbálja rávilágítani arra, hogy nem helyes amiket tesz, (esetleg logikai úton próbálja rávezetni, kérdésekkel) akkor elkezdi mondogatni hogy őt mindenki hülyének nézi, sértegeti. Volt mostanában egy olyan eset, hogy azt mondta van olyan nő, akit egy kanál vízben meg tudna fojtani. Lefagytunk. Egyikünk finoman megkérdezte tőle, hogy miért mondja ezt? Semmit nem válaszolt, majd azt mondta hogy neki jó oka van ezt gondolnia. Teljesen logikátlan, irreális a gondolatmenete, és egyre jobban szétesik. 

    előzmény:
    Sissi52 (19)
    2016-10-01  02:47
  7. 2016. október 1. 02:4719.

    előzmény:
    kekelefant (18)
    2016-09-30  00:19
  8. 2016. szeptember 30. 00:1918.

    Egy az egyben leirta Nikita nevu hozzaszolot...Bingo!

    előzmény:
    Sissi52 (11)
    2016-09-28  23:41
  9. 2016. szeptember 30. 00:1717.

    Kertel mar bocsanatot attol a notol akit osszetevesztettel a nyilt a neten egy masikkal,es lehordtad mindennek?Meg Tamas nevu baratjatol,nyilvan addig ne kritizalj senkit!!!!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (6)
    2016-09-28  19:07
  10. 2016. szeptember 29. 14:3016.

    Beteg? Ti vagytok a betegek, hogy barátkoztok vele. 


    Ez egy rosszindulatú tuskó, aki mindent megengedhet magának, míg ő  közben elszívja a másiktól az életerőt.


    Most is ahelyett, hogy hanyagolnátok, istápoljátok a lelkét és betegségeket kerestek a bajára. Eszem megáll, hogy valaki ilyen embert megtűr egy társaságban.

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-09-28  16:16
  11. 2016. szeptember 29. 13:1615.

    Nem veletek, hanem sajat magaval van baja. Szakemberre lenne szuksege. Ha nem hajlando, az az o baja. Mellesleg veletek is van baj, ami a mental illness kategoriat illeti, mert az sem egeszsges, aki az ilyesmit elturi. Es az egesz csapatotok elturi, azert mer veletek ilyen lenni. Hat hajra!!!

    előzmény:
    Charis (13)
    2016-09-29  11:24
  12. 2016. szeptember 29. 11:3614.

    Biztos, hogy van erre szüksége a baráti társaságnak?


    Felnőtt embert akarata ellenére nem lehet megmenteni...

    előzmény:
    Charis (13)
    2016-09-29  11:24
  13. 2016. szeptember 29. 11:2413.

    Bocsánat, hogy csak most válaszolok, dolgom volt. Akiről szó van, ő a baráti társaság egyik tagja, és nem konkrétan velem ilyen, hanem mindegyikünkkel. Kivel ezt teszi, kivel azt. Azokat amiket felsoroltam. Engem pl megpróbált rávenni valamire, ami számomra erkölcstelen, és nem fér bele az értékrendembe, sőt még a hatósággal is meggyűlt volna a bajom. Erre rám támadt, hogy gyáva vagyok, stb. Régóta ismerjük, a gyerekkorát tudjuk. Fura volt gyereknek is. Ha a szülei szépen rászóltak hogy viselkedjen, akkor ő szándékosan rosszabb dolgokat tett és kiprovokálta a verést. (elfenekelték) Sosem sírt ha verték, tovább provokálta a szüleit. Az iskolában viszont ha a tanár rászólt, akkor elsírta magát még idősebb korában is. Mi egy összeszokott, régi társaság vagyunk, ő is hozzánk tartozott, de lassan mindenkit elmar maga mellől. Egyszer egyikünk finoman célzott rá, hogy valami gondja lehet, de ezen besértődött, mert szerinte ő normális, sőt különleges. Hiába próbálunk vele szépen beszélni, van hogy egy többértelmű szónak nem ismeri a többi jelentését, így megsértődik, hogy mi hogyan beszélünk vele, és folyton a beszélő "stílusát" kifogásolja. Lehet hogy mindig ilyen volt, csak nem vettük észre, vagy pedig hosszú évekig nagyon jól titkolta ezt. Szeretnénk segíteni neki, beszélgetünk vele, de mindig beleköt valamibe. Vagy a mondanivalóba, vagy a "stílusba", vagy akármibe. 

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-09-28  16:16
  14. 2016. szeptember 29. 08:1112.

    Korrekt felsorolás... 


    Azért azon sem csodálkoznék, ha említett ember másokkal normálisan tudna viselkedni. Van olyan, aki annak tartogatja az ilyen jellegű viselkedést, aki tűri.

    előzmény:
    Sissi52 (11)
    2016-09-28  23:41
  15. 2016. szeptember 28. 23:4111.

    Narcisztikus, szociopata, egoista, onzo, rosszundulatu, borderline, szemet ember, nem utolsosorban hulye. Nehogy azt higgye valaki, hogy egy embernek csak egyetlen mental illnees-e lehet. Van, aki csokorba is kotheti oket.

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-09-28  16:16
  16. 2016. szeptember 28. 21:5610.

    Szerintem autista, de miért nem kérdezel meg egy pszichológust?

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-09-28  16:16
  17. 2016. szeptember 28. 21:409.

    Nem tökmindegy, hogyan nevezik a leírt tüneteket produkálót, ha nem Te szenvedsz ezekben?


    A hogyneveziknél az fontosabb inkább, hogy kerüld el nagy ívben a "beteget"!


     


     


     

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-09-28  16:16
  18. 2016. szeptember 28. 19:178.

    Ez a tavalyi pasid,akiről két homokos topikot nyitottál?
    Belédunt és le akar koptatni

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-09-28  16:16
  19. 2016. szeptember 28. 19:107.

    Ez a nyitó hsz. is megérne egy beszélgetést valami dokival.

    Egyébként a leírtak alapján ezt a beteget én vihar gyorsan hagynám ott.

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-09-28  16:16
  20. 2016. szeptember 28. 19:076.

    Nem hiszem, hogy betegrol beszelsz.
    Te viszont..nem lennel kicsit paranoias ? mintha a masik minden mozzanataban keresnel valami olyat , amivel Neked art...

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-09-28  16:16
  21. 2016. szeptember 28. 18:285.

    Ez, amit bulvarszinten pszichopatanak es szociapatanak nevezunk.


    Antiszocialis szemelyisegzavarnak is mondhatjuk.

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-09-28  16:16
  22. 2016. szeptember 28. 17:184.

    Ez az ember csak veled ilyen, vagy másokkal is? 


    Nem lehetne tőle megszabadulni? 

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-09-28  16:16
  23. 2016. szeptember 28. 17:173.

    Nekem az érzéketlen bunkó kifejezés jutott eszembe. Nem betegség, állapot. :-)

    előzmény:
    Sushi (2)
    2016-09-28  16:30
  24. 2016. szeptember 28. 16:302.

    Szerintem az ilyen ember egyszerüen egy gonosz bunko

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-09-28  16:16

Címlap

top