Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Közmunka alatt képzés?

Charis
Létrehozva: 2016. május 17. 09:15

Az unokahúgom sajnos munkanélküli, és jelentkezett a munkaügyi központban egy tanfolyamra, közfoglalkoztatás szervező a képzés neve. A tanfolyam feltétele érettségi volt, tehát megfelelt ennek a kitételnek. Kiderült, hogy a képzés alatt közmunkás lesz, és valami gyakorlatot is emlegettek. Hiába kellett érettségi a tanfolyamhoz, 8 általánosoknak járó közmunka bért fogja kapni, és 2 hónapos tanfolyam lesz. Hogy van ez? Valamint ez az egész képzés semmilyen Okj-t nem ad neki. Volt valaki ilyenen? Ha igen, akkor hány nap "iskola" és hány nap munka volt? Az unokahúgom hiába kérdezte hogy hol lesz a "gyakorlat" azaz a közmunka, semmilyen felvilágosítást nem kapott. Annyit mondtak neki hogy a képzés napján fogja megtudni. Addigra ugye az orvosi papírokat le kell adni a munkaügyinek (üzemorvosi vizsgálat kellett ehhez) és alá fogják vele íratni a a szerződést. Konkrétan nem mondták még meg neki hogy milyen közmunkára küldik nettó 51 ezerért. Volt valaki ilyen helyzetben? Van köztetek olyan aki olyan tanfolyamot végzett a munkaügyiben, ami mellett közmunkán kellett dolgozni? 

  1. Torolt_felhasznalo_139320
    Torolt_felhasznalo_139320
    2016. május 18. 18:0023.

    Ha a főgóré nem "engedélyezné" a dolgot (meglepne, ha nem tenné, eleve bizarr ez az eljárás), nyugodtan fellebbezze meg a döntést, mert ez jogilag a részükről nem lesz védhető.
    Inkább arra tippelnék, hogy a közfogis ügyintéző kapaszkodik az embereibe, és próbálta befenyíteni az unokahúgodat, hogy maradjon nála.

    előzmény:
    Charis (22)
    2016-05-18  13:40
  2. 2016. május 18. 13:4022.

    Elmesélem mi történt. Unokahúgom ma délelőtt bement a munkaügyi központba hogy átkérje magát a másik tanfolyamra. Az ügyintéző azt mondta neki, hogy hiába nem írt alá még semmilyen képzési szerződést, emiatt 2 hónapra kizárhatják a rendszerből. (megjegyzem nulla forint juttatást kapott eddig is) Unokahúgom mondta hogy neki ilyet nem mondott ezelőtt. Válasz az volt, hogy igen, valóban nem de ezt ma reggel beszélték meg! Mondta az ügyintézőnek hogy ő tegnap értesült a többi képzésről, és szeretne azok közül az egyikre menni. Nos ez csakis úgy lehet hogy egy nyilatkozatot iratattak vele a munkaügyi központ nagyfőnökének, hogy ne legyen kizárva a rendszerből, és mehessen a másik tanfolyamra. Mindezt úgy hogy semmilyen képzési szerződést nem írt alá. Lényeg hogy ezek után fel kellett mennie egy másik ügyintézőhöz, aki minden gond nélkül beírta arra a tanfolyamra amire menni szeretne. Most meg kell várni jövő héten a nagyfőnök válaszát, hogy engedélyezi-e mindezt! Amíg várt az első ügyintézőre (akinél a közfoglalkoztatás szervezőiből kell kilépni) beszélgetett egy mellette ülővel, aki szintén erre a kozfogl. szervezői tanfolyamra jelentkezett. Beszélgetés közben kiderült hogy neki 8 általánosa van. Unokahúgom hallgatott, mert hiszen ehhez kötelező volt az érettségi megléte... Tehát nagyon nagy ravaszság megy... Most a jövő héten várja a nagyfőnök visszajelzését... Hát ez történt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864347 (21)
    2016-05-18  12:08
  3. Torolt_felhasznalo_864347
    Torolt_felhasznalo_864347
    2016. május 18. 12:0821.

    Ezt tőlük kérdezze meg. Én csak leírtam a saját tapasztalataimat, segíteni próbáltam...Bocs.

    előzmény:
    Charis (16)
    2016-05-17  15:39
  4. Torolt_felhasznalo_139320
    Torolt_felhasznalo_139320
    2016. május 17. 18:0420.

    Ennek akkor lehet jelentősége, ha az is a munkaügyi által támogatott képzés volt, amin azt szerezte. Vannak ilyen megkötések, hogy x időn belül nem jelentkezhet másikra az ember, de nem tippelnék, majd elmondja neki az ügyintéző részletesen.


    Remélem sikerül olyasmire jelentkeznie, ami tetszeni fog.

    előzmény:
    Charis (18)
    2016-05-17  17:52
  5. 2016. május 17. 17:5919.

    A keresetpótló juttatás az itt is nettóba ugyanannyi lenne, mint a másikban a közmunka bér, de legalább olyat tanulhatna amit szeretne is. Még semmilyen képzési szerződést nem írt alá, holnap bemegy és megpróbál átjelentkezni a másik tanfolyamra.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139320 (17)
    2016-05-17  17:20
  6. 2016. május 17. 17:5218.

    Igen, teljesen igazad van, mert a levél végén az van, hogy keresetpótló juttatás jár érte. Azt meg tudod-e mondani, hogy ezek az OKJ-s tanfolyamok azoknak is járnak, akiknek már több OKJ-s végzettségük van? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139320 (17)
    2016-05-17  17:20
  7. Torolt_felhasznalo_139320
    Torolt_felhasznalo_139320
    2016. május 17. 17:2017.

    Ha még nem írt alá a másik programba, simán jelentkezhet erre.


    Az ilyesmi úgy történhet meg, hogy többféle forrásból és programban szerveznek ilyen támogatott képzéseket, és ezek eltérő célcsoportokkal dolgoznak, valamint eltérő időpontokban kezdődnek, stb.


    Tehát pl. igen, van olyan, amire csak az jelentkezhet, akinek max. 8 általánosa van (alacsony végzettségű célcsoport).
    Van közfoglalkoztatás keretén belüli tanfolyam, amin magasabb végzettségűek is részt vehetnek, és van pl. a GINOP kódok alatt futó, uniós forrásból támogatott képzési lista, aminek szintén megvannak a maga jelentkezési  feltételei. Utóbbiak általában OKJ-s végzettséget adnak és nem közfogis bér jár közben, hanem ún. keresetpótló juttatás, ami egy kicsit magasabb összeg, szóval több szempontból előnyösebb lehet.

    előzmény:
    Charis (16)
    2016-05-17  15:39
  8. 2016. május 17. 15:3916.

    Holnap bemegy, de milyen eljárás ez? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864347 (15)
    2016-05-17  15:36
  9. Torolt_felhasznalo_864347
    Torolt_felhasznalo_864347
    2016. május 17. 15:3615.

    Mielőbb menjen be vagy telefonáljon - az a tuti

    előzmény:
    Charis (14)
    2016-05-17  14:31
  10. 2016. május 17. 14:3114.

    Változás van. Most hívott az unokahúgom, hogy ma kapott egy levelet a munkaügyitől, amiben az induló képzéseket írják le. A levelet 12-én adták fel, a levélben a dátum pedig május 3. Itt talált olyat ami tetszene neki, érettségi kell hozzá, és OKJ-t ad. Szerintetek átjelentkezhet erre a másik tanfolyamra? A "poén" az, hogy előző héten pénteken volt bent a munkaügyiben, és akkor már tudtak ezekről a tanfolyamokról, amikről most kapott levelet, mégsem szóltak neki róla. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139320 (10)
    2016-05-17  12:21
  11. Torolt_felhasznalo_864347
    Torolt_felhasznalo_864347
    2016. május 17. 12:5513.

    Sol is leírta, hogy amikor nincs képzés, akkor van a közmunka. És amíg nem ír alá, semmiért nem felelős. Meghallgatja a tájékoztatót, és eldönti jó vagy nem.

    előzmény:
    Charis (12)
    2016-05-17  12:51
  12. 2016. május 17. 12:5112.

    Azt mondták hogy ez valami adminisztratív terület lesz. Az unokahúgomnak van OKJ-s irodavezetői végzettsége is, de ara meg azt mondták, nem biztos hogy azzal bekerül a tanfolyamra. Most meg hogy bekerült, még az érettségijét sem számítják be. Egyébként az egyik barátnője is jelentkezett ugyanerre, őt is felvették, viszont neki azt mondták nem biztos hogy lesz gyakorlat. A gyakorlat az bizony közmunkát jelent. Papíron 8 általános végzettségű közmunkások lesznek. Nem értem én ezt az egész rendszert. Elvileg jövő héten derül ki hogy konkrétan mi hogyan lesz, de elég inkorrekt hogy tanfolyam címszó alatt közmunkáztatnak, ugyanis ő nem közmunkára, hanem tanfolyamra jelentkezett. Voltak OKJ-s tanfolyamok is, de oda nem mehetett, mert oda csak a 8 általánossal rendelkezők jelentkezhettek. Ehhez a tanfolyamhoz pedig érettségi kellett, amit be sem számítanak, és OKJ-t sem fognak kapni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139320 (10)
    2016-05-17  12:21
  13. Torolt_felhasznalo_864347
    Torolt_felhasznalo_864347
    2016. május 17. 12:3711.

    Így igaz-nagyon klasszul leírtad.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139320 (10)
    2016-05-17  12:21
  14. Torolt_felhasznalo_139320
    Torolt_felhasznalo_139320
    2016. május 17. 12:2110.

    Igen, létezik közfoglalkoztatás keretén belüli képzés, aminek az ideje alatt közfoglalkoztatotti bért kapnak a résztvevők. Az, hogy a képzés ideje alatt dolgozni is kell, két dolgot jelenthet:


    -vagy ez lesz a gyakorlati rész a képzésen belül (pl. parkgondozóknak gereblyézés)


    -vagy szervezési anomáliák miatt a képzés időtartamának egy része alatt csak így tudják "lefoglalni"  a résztvevőket (mert az eredetileg pl. 5 hónaposra tervezett tanfolyam a konkrét képzőintézmény programjával lemegy 3 hónap alatt, most mondtam valamit, de "számlázni" ötöt kell)


    Mivel az általad említett tanfolyamhoz érettségi kell, feltételezem, az utóbbiról van szó. Ez elég gáz, főleg ha nem tudnak neki felvilágosítást adni róla, hol zajlik majd a munka, mert gondolom nem mindegy neki, hogy az önkormányzatnál rakosgat papírokat vagy szemetet gyűjt az árokparton...


    De ami igazán gáz: ha nem kap OKJ-s bizonyítványt a képzés végén, nagy eséllyel kitörölheti majd az egésszel: kivéve, ha már most konkrét helyet tud, ahová a tanfolyam után felveszik ill. ha egyszerűen hobbiból szeretne tanulni, mert akkor mindegy.


    Amíg nem írta alá a képzési szerződést (csak szándéknyilatkozatot, vagy azt sem) addig nyugodtan visszamondhatja a tanfolyamot, ez nem járhat szankcióval.

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-05-17  09:15
  15. Torolt_felhasznalo_864347
    Torolt_felhasznalo_864347
    2016. május 17. 11:269.

    Nekem más a tapasztalatom.
    Én is közmunkában dolgozom, és összeteszem a két kezem, hogy kapok közmunkáért bért. 10 féle végzettséggel segédmunkás bért kapok ami 50 ezer nettó, de a 0 Ft ellátásnál több, így csinálom.
    Akit Anyu-Apu eltart, azt nem érdekli, hogy miből fizet rezsit, és ne adj Isten miből vesz kaját magának.
    Nekem nincs aki segítsen, így elfogadom, ami van: segédmunkás bérért dolgozom napi 8 órát, hogy lakni tudjak, és valamit enni is...

    előzmény:
    rupcsi (8)
    2016-05-17  11:21
  16. 2016. május 17. 11:218.

    Az egész kész átverés. Arra jó, hogy a közmukásnak bért fizethessenek, no meg a vízfejeknek akik bonyolítják az egészet.


    volt télen is ilyen akció. Matektanárnak 1x1-et tanítanak.


    röhely ami ebben az országban kialakult.

  17. Torolt_felhasznalo_864347
    Torolt_felhasznalo_864347
    2016. május 17. 10:507.

    Azzal a papírral ŐK segítenek elhelyezkedni. Nekünk volt erről tájékoztató- onnan tudom.
    Én csak azért nem mehettem, mert egészségügyileg nem szabad emelnem, és akkor a közmunka olyan volt, amihez az szükséges volt...

    Vitázni nincs időm, de egy biztos:
    Amit megtanulsz, annyival TÖBB vagy emberileg...
    Én tuti mennék.

    előzmény:
    Charis (6)
    2016-05-17  10:33
  18. 2016. május 17. 10:336.

    A gyakorlat alatt közmunkát értenek, és semmilyen végzettséget nem ad ez a tanfolyam! Ezt megkérdezte direkt. Max ad egy oklevelet, ami ugye nem OKJ...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864347 (5)
    2016-05-17  10:28
  19. Torolt_felhasznalo_864347
    Torolt_felhasznalo_864347
    2016. május 17. 10:285.

    Minden tanfolyam ad végzettséget- főleg ha gyakorlat is van hozzá.
    Én örülnék neki, ha tanulhatnék, és közben megkapnám azt a bért, amit most napi 8 órás munkával kapok meg, és még okosabb se leszek...

    előzmény:
    Charis (4)
    2016-05-17  10:20
  20. 2016. május 17. 10:204.

    Elfelejtettem írni, hogy ez a "valami" tanfolyam, semmilyen végzettséget nem fog adni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864347 (2)
    2016-05-17  09:55
  21. 2016. május 17. 10:193.

    Semmilyen konkrét felvilágosítást nem kapott, mert állítólag másik városból jönnek az oktatók, és minden részlet a tanfolyam indulásának a napján fog kiderülni. A tanfolyamnak pedig költsége van, és ha nem végzi el akkor kifizettetik vele. Igen, kell hozzá "gyakorlat", de azt sem tudta megmondani a munkaügyis, hogy ez mit is jelent, hogy hova küldik ki közmunkára, és mit kell majd csinálnia. Mindent a szerződés aláírása után fognak közölni vele. Nem tudom hogy ez szabályos eljárás-e.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864347 (2)
    2016-05-17  09:55
  22. Torolt_felhasznalo_864347
    Torolt_felhasznalo_864347
    2016. május 17. 09:552.

    Szia. Igen, van ilyen. Én konkrétan nem jártam ilyen tanfolyamra, de van ismerősöm, aki akart menni, de még nem kapott választ, hogy indul-e a tanfolyam.
    A közmunka a tanfolyam mellett egyértelmű hogy van, mert munkanélkülit nem kap, és így semmilyen ellátása nem lenne.
    A tanfolyam legtöbb esetben ingyenes- emiatt is kell dolgozni.
    A tanfolyam nem minden nap van. A köztes napokon van a gyakorlat (ha olyan a képzés, hogy kell hozzá), és a közmunka.
    Én tuti elvállalnám, mert jelenleg 50000 nettóért vagyok közmunkás napi 8 órában, és még nem is tanulhatok.
    Szóval kedvezményes az, amit ajánlanak!
    Először tájékoztatni fogják, és ha az neki nem felel meg, nem írja alá a szerződést- ennyi.
    Ennek lehet hátránya is, mert úgy veszik, hogy nem működik együtt a munkaügyi hivatallal. Ha elvállalja, a közmunka munkaviszonynak számít- ami jó.

    előzmény:
    Charis (1)
    2016-05-17  09:15

Címlap

top