Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Antikvárium.

Hnora
Létrehozva: 2015. augusztus 2. 07:33

Sziasztok,


budapesti antikváriumokról szeretnék tanácsot kérni.


Iszonyat meglepődés ért ugyanis.


Szerettem volna eladni 50-60 db jó állapotú , 1900-as évek elejei könyveket. Szépirodalom, szakkönyv, gyerek könyvek.


Jó pár válaszra se méltatott, aki igen az azt mondta, hogy vigyem fel Budapestre ad érte darabjáért 100-200 forintot. :O


Közben megnéztem a weboldalukat, ott megtaláltam két olyan könyvet ami nekem is megvan.Ők a felületükön 3200- 3800 forintért árulják. Egy csomó könyvem az ő oldalukon előjegyzés státusz alatt van, tehát van rá kereslet. Nekem meg azt írják, hogy nem megy manapság a könyv.


Neten utána olvasgattam a témának és egy csomó panaszos véleményt olvastam, ahol pl 400-500 darabos könyv hagyatékot 10- 100 forint!!!! között akartak átvenni.


Ezért azt tanácsolta egy Hölgy, hogy mindenki inkább magától hírdessen ott talán megkapja érte az árat. Őt csúnyán átverték. Megegyezett egy díjban, elfogadta. Felpakolta az antikvárium alkalmazottja egy kocsira, aztán a tört részét  akarta kifizetni amit ígértek. Szegény nő meg lepakolt a könyveket, aztán vissza a polcára.


Van valakinek valami  jó tapasztalata antikváriummal kapcsolatban?


A másik dolog az egyik könyv, ami nekem is megvan azt az axioart oldalon 4 éve árverésre bocsátották. Nekem meg azt mondták, hogy 100 forintot ér.


Köszönöm a válaszokat. Délután leszek újra.


 


 

  1. 2015. november 21. 12:2719.

    A Kazinczy utcaiba.

    előzmény:
    Lillaréka (15)
    2015-08-02  20:47
  2. 2015. november 21. 12:0518.

    Ahogy végigolvastam a hozzászólásokat, nagyon szerettem volna reagálni valamit, de a hozzászólásodban tökéletesen benne van, amit el akartam mondani.


    Nagy divat lett az antikváriusok hibáztatása a felvásárlási árakért, viszont a legritkább esetben tud úgy működni egy ilyen kereskedés, hogy folyamatosan profitot termeljen. Én hobbiból kezdtem el könyvekkel kereskedni, minden napom délutántól estig munkával telt és így kerestem vele heti 5000 Ft-ot. Ez pedig 10-20 Ft-os felvásárlási áraknál... Ráadásul ritka, értékes könyveim is voltak, viszont minden könyv akkor lesz értéktelen, ha nem keresik.

    előzmény:
    Carpaccio (16)
    2015-08-04  11:55
  3. 2015. augusztus 10. 22:0217.

    én nagyon régen adtam el pesten antikváriumnak pár könyvet. de csak ponyvákat, na azokat vették ilyen áron, 10 könyvért kaptam 1500 forintot. de vagy 15 éve volt. És egyik könyv se volt se ritka se értékes semmi. Csak tucatkrimi, amit egy időben faltam utikönyvként vonatozáskor. de már ott is aztmondták, a többi eladó, okosan csináltam, hogy semmi értékest nem hozam, mert azért is csak ennyit kapnék. semmit nem adnak.


    Én is azt tudom mondani, hogy hirdesd egyénileg. jobban jársz. Antikvárium kb mindenre fog hivatkozni miért nem ad... esetleg ha találsz olyat, hol bizománnyal foglalkoznak, ott érdemes. De nem tudom van e még ilyen. régen volt.

    előzmény:
    Hnora (1)
    2015-08-02  07:33
  4. 2015. augusztus 4. 11:5516.

    Nem hiszem, hogy azt látod, nekik van-e előjegyzésük, max. azt, hogy előjegyezhető. Az meg szép dolog, hogy 3200-3800 Ft-ért hirdeti, de ha eladni nem tudja... Most akkor legyen neki belőle két eladhatatlan?


    A szépirodalmi könyv csak akkor ér valamit, ha bő száz éves, ha ritka, valamitől különleges kiadás. Az ismert klasszikusokkal tele van a könyvtár, a bolhapiac, a "no name"-re meg szűk réteg vevő. A gyerekkönyveknél meg az a helyzet, hogyha jó állapotú (ugye a használóik elég cidrin szoktak bánni velük), akkor is valami nagyon szépen illusztrált darabnak kell lennie, vagy ritka, de neves írásnak, hogy értéke legyen egy gyűjtőnél. Amúgy miért venne a szülő egy hasadósra sárgult kiadást komolyabb összegért, ha vehet jobban kezelhető, szépen illusztrált, új(abb) darabot? A szakkönyveknél vannak olyanok, amire én is csorgatom a nyálam. Régi, ritka kiadás, komoly tudással, de igen sok van, amiben már elavult a tartalom, és nem ér sokat.


    Én kívánom, hogy minél jobb üzleteket köss, de szerintem mire sikerül túladni rajtuk, meglátod, mennyi belefeccölés lesz neked is, és át fogod értékelni, mennyit érne meg neked, hogy eladásra átvegyél egy könyvet.


     


    Meg még egy tipp: nem ismerem az oldalt, épp csak tegnap hallottam róla, de talán hasznos lehet - http://www.rukkola.hu.

    előzmény:
    Hnora (1)
    2015-08-02  07:33
  5. 2015. augusztus 2. 20:4715.

    ne máááár?


    melyikbe  vitted?
    A Kazinczy utcaiba  vagy a Szt István úton lévőbe?


    szerintem mindegyikben nagyon drágák lettek a könyvek. én már évek óta nem járok be.


    De az Eto- parki zsibvásáron és a csarnoknál is lehet kincseket találni

    előzmény:
    Dnanga (14)
    2015-08-02  18:25
  6. 2015. augusztus 2. 18:2514.

    Én jobban jártam. Nagymamám padlásán találtunk egy 1920 évi kiadású szakácskönyvet. Mit mondjak, meglátszott rajta, hogy sokáig ott hevert. Évekig őrizgettem én is, majd bevittem egy antikváriumba. Viccit vaccát hányták, azt mondta az eladó, mert szétesik, nézze meg, meghúzom és szétjön. Ki is húzott belőle három oldalt. Akart érte adni kétszáz forintot. Nem adtam. Meghirdettem, hatezerért elment úgy, hogy a vevő el is jött érte.

    előzmény:
    KN18 (6)
    2015-08-02  09:55
  7. 2015. augusztus 2. 11:4613.

    Menj ki vele egy zsibvásárra...   
    és add el ott.
    szerintem darabját akár 1-2ezer Ftért is el tudnád ott adni.
    bár.. attól függ mi az a könyv.. de a zsibvásáron kb ennyiért mennek el a könyvek.

    előzmény:
    Hnora (1)
    2015-08-02  07:33
  8. Torolt_felhasznalo_947313
    Torolt_felhasznalo_947313
    2015. augusztus 2. 11:3412.

    Legjobb, ha a face-n megkeresed a "kereskedői" csoportokat és ott meghirdeted. Előzőleg érdemes rákeresned mondjuk az antikvarium.hu oldalon, hogy az adott könyv kapható-e, van-e rá kereslet és mennyiért adják a raktáron levő példányokat. Így viszonylag korrekt áron tudod hirdetni. Aztán a piac majd eldönti, kell-e vagy engedned kell esetleg az árból.

    előzmény:
    Hnora (1)
    2015-08-02  07:33
  9. 2015. augusztus 2. 11:2111.

    http://moly.hu/magankonyvtar Ez egy könyvmoly-oldal piactere


    https://www.google.hu/search?q=k%C3%B6nyvaukci%C3%B3k&ie=utf-8&oe=utf-8&gws_rd=cr&ei=auC9VdWoN4vxUNbghYAF


    Ezek meg linkek, ötletek, hogy hol próbálkozhatsz könyveladással, ("könyvaukciók" rákeresésre). Valamelyik hátha beválik!

    előzmény:
    Hnora (1)
    2015-08-02  07:33
  10. 2015. augusztus 2. 11:1010.

    A Vaterán az általad írta alap hirdetésék hatékonysága = nulla,


    Ott max. a szerencsére számíthat, hogy akad valaki aki épp azt keresi.

    előzmény:
    Basszkulcs (9)
    2015-08-02  10:47
  11. 2015. augusztus 2. 10:479.

    Naaa...


    Ha nem kér hozzá mindenféle csilivili kiemelést, akkor van 3 lehetőség: felteszi 1 forintos licitre minimálár nélkül, ez ingyenes, de lehet, hogy 2 forintért viszi el vki, ezt hagyjuk. Felteszi ugyanígy, de minimálárral, ez már 120 forintba + 6%-ba "fáj", de adott összeg alatt nem kell odaadni. Avagy fix áron rakja fel, ez 9!!! forint + 6%, tehát mondjuk egy 5000 forintos bevételnél 309 forint. Ennyit megér a dolog, HA VAN VÁSÁRLÓ! De pár igazi ritkaságon kívül /amiről találd ki magad, hogy mennyit is ér/, max. a legújabb + legsikeresebb regényeket lehet reális áron továbbadni. Nincs becsülete a könyveknek:-(((

    előzmény:
    KN18 (6)
    2015-08-02  09:55
  12. Torolt_felhasznalo_974317
    Torolt_felhasznalo_974317
    2015. augusztus 2. 10:358.

    Facebook csoportokban is érdemes hirdetni ilyesmit szerintem - van egy csomó hirdetős csoport is a face-n direkt ilyen magánszemélyek számára, általában egy kerület, vagy település köré szerveződnek pl. ikszedik kerület adok-veszek vagy hasonló címeken!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_140624 (7)
    2015-08-02  10:32
  13. Torolt_felhasznalo_974317
    Torolt_felhasznalo_974317
    2015. augusztus 2. 10:327.

    Mindent olyan helyen próbálj saját szakálladra elsózni, ahol kereslet lehet rá! Szakkönyveket az egyetemistáknak hirdesd meg, gyerekkönyveket kismamáknak, ha van ponyvairodalomból sok, akkor azt "kötegelni" is lehet, és csomagban eladni olcsóbban, hogy fogyjon! Szépirodalom a legnehezebb eset, asszem, ha nagyon nem megy, inkább ajándékozd oda könyvtárnak/idősek otthonának stb. Vagy karácsonykor menj ki vele valami vásárba...

    előzmény:
    Hnora (1)
    2015-08-02  07:33
  14. 2015. augusztus 2. 09:556.

    Föl lehet adni ingyenes hirdetési oldalakon, de sikeres eladás kétséges és igen sok időt vesz igénybe.


    Ha hatékonyan akarod, pl a vaterán akkor az darabonként kb. 600.-ft-ba kerül/ 3 hét és ha nem adod el akkor ez sokszorozódhat. A vevő pedig az is bele fogja kalkulálni az árba, hogy még ugye rájön a posta költség és az ajánlva kb. 1 ezer ft.

    előzmény:
    Hnora (1)
    2015-08-02  07:33
  15. 2015. augusztus 2. 08:225.

    Szerintem a TI  azt sérelmezi, hogy ennyire pofátlanul alacsony összeget mondanak az antikváriumok. Úgy állnak hozzá, mintha ők tennének szívességet azzal, hogy elviszik a könyveket vagy más tárgyakat.


    Én inkább magán emberektől szoktam vásárolni. Ők 2000-3000 forintért odaadnak olyan könyvet, amit pl múzeum körúti antikváriumban 5000 forint körül láttam. Vicc meg az volt, hogy a könyv hátuljára ceruzával bele volt firkantva, hogy 1700,- forint.


    Amikor megkérdeztem az eladót, hogy akkor ez most mi is?  Mennyi is az ára?


    Össze-vissza hadovált. Majd amikor visszaadtam neki a könyvet, hogy köszönöm nem kérem, utána maga mellé tette. Gondolom kiradírozta a számot miután kimentem az üzletből, nehogy más is észre vegye.


    Értem én, hogy üzlet díja, alkalmazott bére, járulék stb stb...de ne legyenek már ennyire kapzsik hogy 200 %-os haszon kulcs mellett dolgozzanak.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_604077 (2)
    2015-08-02  08:00
  16. 2015. augusztus 2. 08:144.

    http://kotvefuzve.reblog.hu/budapesti-antikvarium-korkep


     


    Igaz, hogy régi cikk. De érdekes és találó.

    előzmény:
    Hnora (1)
    2015-08-02  07:33
  17. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. augusztus 2. 08:003.

    Add el ebay-on vagy ingyenes apron.

    előzmény:
    Hnora (1)
    2015-08-02  07:33
  18. Torolt_felhasznalo_604077
    Torolt_felhasznalo_604077
    2015. augusztus 2. 08:002.

    ahhhhemmmm........     vilagos,  hogy nem erted  a  valodi  uzletembereket.


    Egy  jo  uzletember  mindent  leszol  ha  venni  akar valamit,  azert  hogy  olcson  megkaphassa  az  arut.


    azutan  pedig  MAGAS  aron  eldja  mindazt  megint.


     


    Minden  JO uzletember  mottoja: 


    "olcson veszek, dragan  adom  el"


     


    Rengeteg  sok  multszazad beli  es 19szazadbali  konyv  van a  vilagon!


    Ahhoz,  hogy  igazan  ertekes  legyen egy  konyv, muszaly  hogy:


    eloszor is KITUNO  allapotban  KELL,  hogy  legyenek, 


    masodszor pedig:    1900  ELOTT  lettek  kiadva.


     


    Mint PRIVAT-elado,  a  legjobb  utad  az lenne,  ha egy szep hosszu  listaban listat csinalnal.  Abban  legyen  pontos  leiras  mindenegyik  konyvrol, szepen  sorban   (Iro, cim,   a Kiadas  datuma,--  milyen  allapotban van a konyv,  mennyire  hasznalt...stb.  stb.)

    előzmény:
    Hnora (1)
    2015-08-02  07:33

Címlap

top