Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lakásvásárlás előleg?

adry1992
Létrehozva: 2015. június 10. 18:08

Sziasztok! 


 


A véleményetek, hasonló tapasztalaitok érdekelnének.
Párommal új lakás/ház vásárlását tervezzük. A kinézett lakás 15 millió forintba kerülne a nyugati országhatár mellett, ez egy 45 m2-es, saját kerttel rendelkező lakás lenne. Több ilyen lakást is eladott az ingatlant építő cég, állítólag már az utolsó darabokra lenne csak esélyünk. Azon a részen, ahol a lakás épülne, állítólag pár hét alatt elkapkodják a lakásokat, befektetők hármasával veszik a hasonló lakásokat (Sopron környéke, az osztrák határ miatt rengeteg lakás épül mostanában ott). 
Viszont van az ingatlanos munkatárs által elmondott feltételekben, információkban néhány dolog, ami számomra furcsa és ehhez kérném a véleményeteket. Először is, 5-6 millió forintot még azelőtt le kellene tennünk előlegben, mielőtt a lakást elkezdik építeni (ez esetünkben a teljes önerőnket jelentené). Rákérdeztünk, hogy ilyen esetben, ha a cég csődbe megy vagy valamilyen oknál fogva visszalép az eladástól (el sem kezdik építeni a lakásokat), akkor mi lesz a mi befizetett pénzünkkel. Azt a választ kaptuk, hogy ezesetben megkapjuk a lakásra eső telekrészünket (ez olyan 100 m2 lenne), de véleményem és utánajárásom szerint ennek értéke meg sem közelíti az 5 millió forintot. Az ingatlanos elmondása szerint amikor félkész állapotba kerül a lakás, akkor átíratják a vevő nevére a lakást, onnantól pedig a mi esetünkben házépítésre vehetünk fel hitelt, így folytatják a munkálatokat. 
A kérdésem az lenne, hogy mi védi a vásárlót az ellen, hogy ha befizeti a sokmilliós előleget a cégnek, az nem lép vissza az eladástól, nem szünteti meg a céget és tűnik el a pénzzel? Mi a biztosíték, hogy megkapja a vevő a lakást vagy ha nincs lakás, visszakapja a befizetett pénzét? Mi védi a vevőt az efféle csalóktól? És hogy lehet kikerülni, hogy ilyesfajta csalás áldozatai legyünk? Bevallom, az ismerőseink több hasonló esetet meséltek (közvetítő eltűnt a pénzzel, majd börtönbe került, mégsem tudták behajtani rajta az ellopott pénzt...stb.), és nem merek így belevágni a lakásvásárlásba, félek, hogy elúszik az összes pénzem. Hogy lehet az ilyet kikerülni? Hozzáteszem, utánaérdeklődtem már más cégeknél is, a legtöbb újépítésű lakásnál ugyanezek a feltételek, 25-30%-ot előlegként letenni, még mielőtt nekiállnának az építkezésnek. Mi védi ilyenkor a vevőt?

  1. 2016. március 7. 07:56124.

    Kedves kérdező! 


    Érdekelne bele vágtál e lakásvásárlásba az építtetővel és minden rendben ment e? Ha igen, akkor megérte az ár a minőséget? Köszönöm válaszod. Balogné

  2. 2015. augusztus 31. 13:44123.

    Adry,


    Történt azóta valami, mert én is kapcsolatba kerültem velük. Van egy rossz megérzésem a céggel kapcsolatosan.


     

  3. 2015. július 7. 21:09122.

    Szia!


    Szerintem más vonalon próbáljatok meg biztosabb infókat keresni.


    Elsőként: beszélni a céggel a lakásról és minden infót beszerezni. Hogy alakulnak a tulajdoni hányadok, szövetkezeti, társasház, mi szerepel az alapító okiratban stb? Milyen technológiával épül, mikorra készülne el? Mindent pontosan leírni! Ha van beszerezhető bármi papír - tervrajz, akárcsak egy sima térkép, azt megszerezni.


    Utána bank: Vásárolni szeretnétek lakást - elmondani a paramétereket, cég nevét és mindent, amit megtudtatok a házról. Mennyi lenne az ára, mennyi a tőkétek, milyen feltételekkel kapnátok hitelt - elmondani,megkérdezni. Államilag támogatott hitellehetőséget kaphattok-e és egyebek.


    A bank komoly szűrőként funkcionálna. A cég nevének említése már egy pont: volt-e olyan ügyfelük, akik az általuk épített lakásokból vásároltak hitelre? Ahol én lakom, ott 2-3 cég épít lakásokat, nem keveset. Ha az a cég épít és vásárolnak tőle, akkor a bankok már rutinosak. Tudják, hogy megbízható a cég, ismerik a menetet vásárláskor, hitelfelvételkor.


    Banki hitel esetén a banknak is érdeke, hogy ne ússzon el az ingatlan vagy az ügyfél.


    Viszont a hitelnek is vannak buktatói. Pl kérhetik, hogy a hitelező bank számlájára érkezzen a fizetésetek és ezt kiköthetik a teljes törlesztés idejére. Vagy: a hitel vissza nem fizetéséig állandó lakcímre kell bejelentkezni a lakásba. Államilag támogatott hitelnél ez minimum 5 év - vagyis legutóbb ennyi volt.


    Illetve van még egy lehetőség: némely bank foglalkozik ingatlanközvetítéssel is. OTP igen. Na, ők tuti, hogy olyat árulnak, aminek nem lehet bukta a hátterében.


    https://www.otpip.hu/elado/sopron


    Őket megbízni, hogy keressenek nektek lakást és velük lebonyolítani az egész vásárlást.


     


     


     

    idézet:
    Jégmacska (112)
    2015-06-12 16:38:11

    Köszönöm a tanácsokat. Nyaralni voltam, ezért nem írtam, a napi internetezésem leszűkült az emailjeim néhai ellenőrzésére, ide már nem volt erőm feljönni. 


    A lakásokat pár napja, nyaralás után pont megláttam az OTP Ingatlanpont oldalán hirdetve. Ez jelenthet nekem valamiféle garanciát? Beszéltem az egyik értékesítővel ott, de ő a hiteles-finanszírozós kérdéseimmel továbbirányított egy kollégájához, holnap felhívom. 


    Egyébként az OTP Ingatlanpontnak mi a szerepe a lakásvásárlásoknál? Csak közvetít, esetleg nyújt valami egyéb szolgáltatást is? Miért lehet biztosabb az általuk kínált lakás, mint más?

    előzmény:
    Jégmacska (112)
    2015-06-12  16:38
  4. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. június 26. 06:59121.

    nem biztos, ha az adósságban úszók életkorát megnézzük


     

    előzmény:
    kutyuka (120)
    2015-06-25  21:25
  5. 2015. június 25. 21:25120.

    Ebben egyetértünk... De azért a fiatalok között szignifikánsan több a meggondolatlan, mint a kozepkoruaknal... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (119)
    2015-06-23  06:47
  6. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. június 23. 06:47119.

    114.


    csak azért azt is leszögezem nem a kortól függ ki mennyire hülye


     

    előzmény:
    kutyuka (117)
    2015-06-22  22:41
  7. Torolt_felhasznalo_585929
    Torolt_felhasznalo_585929
    2015. június 22. 23:31118.

    Magyarorszagon  NEM  VED  titeket  senki!!!!


    Talan,  ha  vesztek  egy  ures  telket  valahol,  vagy egy  kis  foldet  valami  lerobbant faluban,  --  talan az  megmarad nektek.


    Ti  nem  szoktatok  olvasni?  Nem  hallottatok,  hogy  a  Putyinka  bacsi  megint  meg   akar  kaparintani maganak  mindent???


    Akinek esze  van,  az  ELAD  manapsag,  nem  pedig  vesz.

    előzmény:
    adry1992 (1)
    2015-06-10  18:08
  8. 2015. június 22. 22:41117.

    Mi vaaan?


     


    Szerintem olvasd el a topicindító hozzászólásait - meg a reakcióit mások (bölcsebbek) tanácsaira... Aztán utána mondj véleményt!


    Az is sokat elárul a dologról, hogy szépen felszívódott..........

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (116)
    2015-06-16  18:36
  9. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. június 16. 18:36116.

    AZ SE JÓ ha valakit úgy állítunk be nincs esze mert fiatal


    nem ettől függ


    az apám azt mondta anno egy ürgének aki a fiára panaszkodott


    ha ma a fiamtól nem tudnék sokat tanulni, akkor nagyon szar munkát végeztem volna a nevelésében az elmúlt 24 évben


    és ezzel asszam a lényeget elmondta


     

    előzmény:
    kutyuka (115)
    2015-06-15  13:09
  10. 2015. június 15. 13:09115.

     Szia! 


    1. Bocs, mostanában nem járok a Wesselényi utcában, mert beteg vagyok. (komolyan, nem poenkodok) 


    2.Par napja belinkeltem több dolgot is a cég tagjairól, tulajdonosairol, azokat miért nem olvastad el? Jó sok nemszép dolgot olvashatnal....


    3.Hidd el, hogy ezeket a házakat tavaly is hirdették... Emlékszem a hirdetésre


    4. Sopron kozbiztonsaga bizony a béka  popsija alatt van. Rendszeresek a lakásbetoresek, utcai rablások, keselesek este. Nem is olyan régen egész nyáron a készenléti rendőrségtől (országos kozpontbol) ' kapott kolcson' egy csomó jarort a város, akkor kicsit javult a helybéliek biztonsagerzete. A nagyfiam egy 180 cm-es szép szál legény, egyik este mégis inkább került egy gyanús kocsi miatt, mert nem mert elmenni mellette..... 


    5. Sajnos ismerem a mai Közgáz diplomások "komoly" gazdasági ismereteit...  a helyedben nem dicsekednek vele.... Inkább hinnék annak a sok joszandeku hozzaszolonak , akik nemcsak a buktatokat mondták el, hanem a parevrevasaroltujlakas témáját is körbejartak.... 


     


    Szerintem :


    -irány a bank, konkrétan kifaggatni őket, hogy tutira kaptok hitelt


    -irány Baranya... Legalább a neten... Kérdezz utána a cégnek, hogy ott miket alkottak... 


     


    És hidd el, 10-15 év múlva meg fogod érteni, mennyire fiatal voltál most.... Mennyire raertel volna.... 

    előzmény:
    adry1992 (1)
    2015-06-10  18:08
  11. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. június 15. 10:24114.

    Szerintem 23 évesen simán ki lehet bírni még 2-3 évet anyuci szoknyája mellett, meglévő pénzt kicsit fialtatni (közgazdász vagy, elvileg tudnod kellene a lehetőségeket), dolgozni tovább, gyűjtögetni és folyamatosan nyitott szemmel járni, milyen az ingatlanhelyzet, milyenek ezek a cégek, tényleg felépülnek normálisan ezek a lakások stb.


    Ha olyan iszonyat nagy a kereslet, ahogy mondtad, akkor lesznek még tovább lakásépítések pár év múlva is hidd el.


    Ha elbuktok 5 millát (előfordulhat simán), akkor is anyuci szoknyája mellett kellene maradni ráadásul egy buznyák nélkül.


    Szóval türelem, türelem!

    idézet:
    cabron (104)
    2015-06-12 11:05:15

    fodrászosan, pincérnősen, NAGYON átlépte a kérdésem ahol pont a fialtatást firtatom


    gógyival nem tudnak keresni


     

    előzmény:
    cabron (104)
    2015-06-12  11:05
  12. 2015. június 12. 21:08113.

    Pár évre abban a kategóriában, amit keresnek? Szerintem semmi értelme. Komoly újításra nincs affinitás, olyan apróságokkal amik esztétikai dolgok, minek foglalkozni miközben még nincs egy kifizetett lakásuk? Nem szép a linóleum, de én diákként annyit kicseréltem, hogy ne hányjak a lakhelymre minden reggel két évig (nem haltam bele). Kifestünk, mert az alap, meg persze a korlátot csak lefestem mielőtt szétkorhad, és kifejelek a negyedikről.


    Az első önálló lakhelyem egy garzon volt, ahol elfértünk a férjemmel. Lehetett volna kényelmesebb, de egy nagyobb lakást többért adtunk ki, mint amiért ezt béreltük. Egyikünk sem szakad meg a mit kezdjek a millióimmal kérdéstől, de azért nem volt rossz, hogyha összetört az autó, másikat tudtunk venni készpénzre azonnnal. De lehet még olyan, hogy elromlik  a kazán, valaki meghal, el kell temetni. Nyilván jó napi szinten szép csempén járni meg nem olyan szekrénybe pakolni, ami 10 éve is second-hand volt, de a "jobban élő" ismerőseink miért szoktak tőlünk kölcsön kérni?


    Nekem sok barátom jóval idősebb, több pasim is volt, akivel nagy(obb) korkülönbség volt, vagyis egyértelműen már sokkal jobban éltek. Nem kaptam tőlük soha olyat, hogy miért csak arra futja. Ők sem ezüstvillával születtek, és kifejezetten becsülték, becsülik, hogy én is előre gondolkodok. Ha csilli-villi 10+ milliós autóból szállunk ki sem szólnak rám rosszat, mert nekem nincs annyim meg olyan lakhelyem, mint nekik.


    Két helyről fél millió Ausztriából nagyon gyenge. A diplomához nincs köze, OK, mert jobban akar keresni, mint itt tudna frissdiplomásan, de azért, de azért... Nekem a férjem gyenge hónapban keresett 350-et, amúgy meg félmilliót egyedül "trógerként". Én kb. 170-et.


    Az élet úgy alakult, hogy a volt férjemnek van egy kifizetett telke, de az új infrastrukrúrás tervek miatt bukott kb. 3 milliót, nekem meg kint a seggem, és haza kellett költöznöm egy baleset után  (az én hibám volt). A volt férjem elég jól áll a megtakarítást illetően, mert volt-asszonyka (alias én) egy büdös fillért nem nyúltam abból amiért dolgozott, most "mama kicsi fia" ismét. Otthon persze ad pénzt, ahogy az előző 10 évben is mindig tette, mikor nem volt pénz kajára sem, mert anyóséknak új építésű kellett, azonnal új konyhabútorral. Az én szüleimnek csak egyszer volt új autója, de 3 gyereket felneveltek úgy, hogy érettségi után tanultunk. Férjem ágán a nővére tanult, a férjem maga fizette a saját képzését.


    Sokat daráltam, de azért, mert szerintem 23 évesen hacsak nem nagyon jól állnak, és az nem csak az aktuális fizetés, nem kell 15 milliós lakás még akkor sem, ha Sopronban akarnak élni.


     

    előzmény:
    cabron (111)
    2015-06-12  15:47
  13. 2015. június 12. 16:38112.

    Szia!


    Szerintem más vonalon próbáljatok meg biztosabb infókat keresni.


    Elsőként: beszélni a céggel a lakásról és minden infót beszerezni. Hogy alakulnak a tulajdoni hányadok, szövetkezeti, társasház, mi szerepel az alapító okiratban stb? Milyen technológiával épül, mikorra készülne el? Mindent pontosan leírni! Ha van beszerezhető bármi papír - tervrajz, akárcsak egy sima térkép, azt megszerezni.


    Utána bank: Vásárolni szeretnétek lakást - elmondani a paramétereket, cég nevét és mindent, amit megtudtatok a házról. Mennyi lenne az ára, mennyi a tőkétek, milyen feltételekkel kapnátok hitelt - elmondani,megkérdezni. Államilag támogatott hitellehetőséget kaphattok-e és egyebek.


    A bank komoly szűrőként funkcionálna. A cég nevének említése már egy pont: volt-e olyan ügyfelük, akik az általuk épített lakásokból vásároltak hitelre? Ahol én lakom, ott 2-3 cég épít lakásokat, nem keveset. Ha az a cég épít és vásárolnak tőle, akkor a bankok már rutinosak. Tudják, hogy megbízható a cég, ismerik a menetet vásárláskor, hitelfelvételkor.


    Banki hitel esetén a banknak is érdeke, hogy ne ússzon el az ingatlan vagy az ügyfél.


    Viszont a hitelnek is vannak buktatói. Pl kérhetik, hogy a hitelező bank számlájára érkezzen a fizetésetek és ezt kiköthetik a teljes törlesztés idejére. Vagy: a hitel vissza nem fizetéséig állandó lakcímre kell bejelentkezni a lakásba. Államilag támogatott hitelnél ez minimum 5 év - vagyis legutóbb ennyi volt.


    Illetve van még egy lehetőség: némely bank foglalkozik ingatlanközvetítéssel is. OTP igen. Na, ők tuti, hogy olyat árulnak, aminek nem lehet bukta a hátterében.


    https://www.otpip.hu/elado/sopron


    Őket megbízni, hogy keressenek nektek lakást és velük lebonyolítani az egész vásárlást.


     


     


     

    előzmény:
    adry1992 (1)
    2015-06-10  18:08
  14. 2015. június 12. 15:47111.

    Akkor meg használt lakás, szép lassan felújítgatva. Úgyis csak pár évre kellene.


    Vagy nem Sopronban bérelni, hanem mellette valami kisebb községben, talán olcsóbb is bérelni, vagy venni.


    Ez a verzió, amit most nagyon akarnak, az tényleg állati meggondolatlan és buktaszagú dolog, és nem csak azért, mert a vállalkozó leléphet a pénzzel.


    Pár évre hitelből lakást venni oltári nagy baromság.

    előzmény:
    Carpaccio (110)
    2015-06-12  15:26
  15. 2015. június 12. 15:26110.

    Írta, hogy a párjának a suli miatt költöznie kell. Azért csak érthető, ha egy kétkeresős fiatal pár együtt akar élni, nem a távkapcsolatot választják.


    Én nagyon megértem azt is, hogy nem bérelnek Sopronban, mert tényleg drága és nehéz is jót találni. Most hogy ürülnek a diák lakások, nem lenne lehetetlen, de mit és mennyiért. Olyan koszfészkeket adnak ki annyi pénzért, hogy eszem megáll, de ez a cserélődő lakók miatt is van. Én diákoknak az életben nem adok ki lakást többé, mert úgy lelakják, összebalhéznak a lakókkal, évente vagy gyakrtabban váltják egymást stb., hogy nem éri meg.


    Mondjuk új lakást így venni, pár évre... Szerintem nem éri meg. Pár év alatt elúszik a garancia, már minden használt,  te ugyan megválaszthattad a csempét is, de a következő lakó nem, leverni sem fogja. Szóval az értékéből bizony veszít, ha eladom, a hitel minél nagyobb, annál drágább. Ha kiadják mikor elköltöznek, lehet hogy könnyű (most) kiadni, de kinek... Ha tudják, hogy a tulaj soha nem dugja oda a képét, akkor el tud szabadulni a pokol, még többet veszít az értékéből. Én még ingatlanközvetítőnél is láttam ráfaragást, konkrétan saját zsebre adta ki miközben elvileg üres volt. Meg ugye amortizáció mindig van, amit bizony tulajként perkálni kell, és a szép újé több, mint egy használté. Ügyvéd, közjegyzői díj, adó... Vagy ott leszel, hogy széttárhatod a karod, ha nem fizet a lakó, és nem maffiózó módszerekkel dolgozol. 


    Lentebb már írta valaki, hogy a lakás mint befektetés. Hát, nem. Ha veszel magadnak egy lakást saját használatra, az nem befeketetés, hanem egy eszköz, ami viszi a pénzt.


    Rendben, hogy költözni akar; rendben, hogy nem egy putrisoson akar élni (amúgy aki azt írta, hogy Sopronban veszélyes kimenni a belvárosba az nagyott túlzott, itt most sincs olyan környék, ahol ne lehetne kimenni az utcára bármikor); rendben, hogy nem akar felújítani, de 23 évesen pár évre zsír új lakást venni úgy, hogy már arról is beszélt, hogy mi van, ha nem kék Zalakerámiát akar, hanem valami designos, piros trendi csempét.... Hmm... Picit luxus és meggondolatlanság.

    előzmény:
    cabron (104)
    2015-06-12  11:05
  16. Torolt_felhasznalo_947313
    Torolt_felhasznalo_947313
    2015. június 12. 14:02109.

    A helyedben nagyon alaposan körbejárnám ezt a dolgot. Kezdve a cégről beszerezhető infókkal, referenciákkal, folytatva a bankkal.


    Ne az lebegjen a szemetek előtt, hogy "saját lábra álltok" hanem az, hogy a meglevő pénzeteket a lehető legjobban fektessétek be.


    A nyitóban te magad is többször említetted az "állítólag" kifejezést - vagyis ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag fogalmatok nincs az egészről, semmi konkrétum nem áll rendelkezésetekre.


    Utóiratban annyit hadd jegyezzek meg: 23 évesen nem feltétlenül a legokosabb az ember, pláne ha egy "nagy szerelem" is noszogatja bizonyos dolgokra. Pont ezért ne sértődj meg, ha itt többen "nem azt a nótát fújják", amit hallani szeretnél. Ők ui. már valószínűleg végigcsináltak hasonló dolgokat, van valódi tapasztalatuk, nem csupán "állítólag" beszélnek a témáról.


    Ja és még annyit - bár ezt mindenki másként látja -: egy saját lakás/ház már röghöz köt. Nem tudhatod, nem jön-e x idő múlva egy visszautasíthatatlan ajánlat akár munkában akár magánéletben és akkor már sokkal nehezebben mozdulsz majd másfelé, hisz ott egy ingatlan ami már megköt bizonyos mértékben.


     

    előzmény:
    adry1992 (1)
    2015-06-10  18:08
  17. 2015. június 12. 12:17108.

    Nyilvánvaló ez az opció nekem is, de én az ő elképzelései szerintiekre reagáltam, miszerint albérlet, használt lakás vásárlás kilőve.


    Szerintem az egész lényege az, hogy olyan lehetőséget keresnek, ami annyiból áll, hogy kifizetik a kérót és beköltöznek kb. 1 éven belül és pont. Semmit ne kelljen tenniük az ügy érdekében, mert nincs rá idő.


    Fel nem tudom miért akkora para két fiatal embernek gyerek nélkül, hogy beköltöznek egy beköltözhető használt lakásba és szép lassan újítgatják.

    előzmény:
    asztanaviszta (105)
    2015-06-12  11:24
  18. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. június 12. 11:46107.

    Így van.

    előzmény:
    csutak51 (103)
    2015-06-11  23:24
  19. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2015. június 12. 11:34106.

    Tőlem sehol nem olvastad, hogy az előleg miatt aggódnék, mert tudom, hogy előleg nélkül nem megy. Nekem az előző hsz-emben említett módszerek adnának aggódásra okot.

    előzmény:
    adry1992 (96)
    2015-06-11  20:29
  20. 2015. június 12. 11:24105.

    Nem kell kibírni, hanem egy kész lakás vásárlására kell fordítani, előtte persze megtudni, hogy kb. mennyi hitelre és milyen feltételekkel számíthatnak. Ha azt fel is kell újítani, jóval rövidebb idő, mint megvárni, hogy felépüljön (vagy nem) az új lakás.

    előzmény:
    cabron (104)
    2015-06-12  11:05
  21. 2015. június 12. 11:05104.

    Szerintem 23 évesen simán ki lehet bírni még 2-3 évet anyuci szoknyája mellett, meglévő pénzt kicsit fialtatni (közgazdász vagy, elvileg tudnod kellene a lehetőségeket), dolgozni tovább, gyűjtögetni és folyamatosan nyitott szemmel járni, milyen az ingatlanhelyzet, milyenek ezek a cégek, tényleg felépülnek normálisan ezek a lakások stb.


    Ha olyan iszonyat nagy a kereslet, ahogy mondtad, akkor lesznek még tovább lakásépítések pár év múlva is hidd el.


    Ha elbuktok 5 millát (előfordulhat simán), akkor is anyuci szoknyája mellett kellene maradni ráadásul egy buznyák nélkül.


    Szóval türelem, türelem!

    előzmény:
    adry1992 (1)
    2015-06-10  18:08
  22. 2015. június 11. 23:24103.

    Ingatlanvásárlás előtt, ha valami gyanús, ügyvédtől, és nem topikban kell kérdezősködni! Különösen, ha Magad is látod, nem tiszta ügy lehet, amibe épp készülsz Nagyon naivan és óvatlanul  belemászni.


    Ne írj alá semmiféle szerződést, amíg nem vagy hozzá elég okos! (S ez sokára következik majd el, ha egyáltalán....ha hiszed, ha nem! Hiába tűntél ki már az "eszeddel" az óvodában is.


    S amíg nem vagy JÓVAL okosabb, és másoktól (topikban) kérsz ingyen-tanácsot, a javaslatom: ALÁZAT! Ne sértsd meg azt, aki válaszra méltat, ráadásul jót akar Neked!)


    Egy ügyvéd kerek-perec megmondja, mikor, mik az esélyeid.


    Remélhetőleg annak jobban fogsz hinni, mint a jóindulatú, -és Nálad bizony okosabb és tapasztaltabb- fórumozóknak.


    Legalább a neten olvasgatnál! Pl. ezt itt.


    (A Street Wiev különben nem a friss, mai/tegnapi, hanem az olykor több évvel ezelőtti állapotot mutatja, azt, amilyen a felvétel időpontjában volt a helyszín, amit nézel. Nem árt tudni.


    Csak belenéztem 1-2 hsz-edbe, ezért csak ennyi hozzáfűznivalóm van.


    Több nem is lesz. )


     


     


     


     


     

    előzmény:
    adry1992 (1)
    2015-06-10  18:08
  23. 2015. június 11. 22:44102.

    Ne fáradj, nem lehet megmenteni valakit saját magától!


    Azt írd csak, ami a kedvére való, más nem tetszik neki, sajna!


    Nézd inkább meg a többi topikját, és megtapasztalod az "okosságot"!


    Kár, hogy egy okos kis buksi ugyanúgy betörik, mint a butus fejecske, ha azzal megy neki valaki a falnak!

    előzmény:
    Utóélet (101)
    2015-06-11  22:17
  24. 2015. június 11. 22:17101.

    Mentsd le a topicod es olvasd ujra 40 evesen!


    Vagy sirni, vagy egtelenül röhögni fogsz magadon!


    De mindenkeppen tudni fogod, hogy milyen hülyen is viselkedtel 23 evesen!

    előzmény:
    adry1992 (100)
    2015-06-11  22:10

Címlap

top