Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Magányos vagyok..

zebra.lany
Létrehozva: 2015. május 6. 15:59

Sziasztok!


 


Budapesten élek, 30 éves normális életvitelű nő vagyok. Van párom, de mégis sokat vagyok egyedül. Régi barátságok felbomlottak, sajnos sokat vagyok egyedül, magányosan.


Sok minden érdekel, de nem csak a felszínes dolgok. Adok magamra amennyire tudok, divatos vagyok. Aki hasonlóan van korban és ugyan olyan sokat van egyedül és magányos, szeretne beszélgetni, néha kicsit kimozdulni, valakinek elmondani a dolgait vagy csak csevegni egy jót, az írjon nyugodtan, én szívesen találkozom, beszélgetek vele, akár egy nyilvános parkban, kávézóban. De aki csak levelezni szeretne az is írjon. Nagyon rossz ez az állapot így, sose hittem volna, hogy neten kell majd beszélgetőtársat találnom. Anyukámat pár éve elvesztettem, hozzá sem tudok menni, szóval nagyon szeretnék itt egy barátnőt vagy kedves ismerőst találni.

  1. 2015. május 11. 22:0829.

    Ha gondolod és van kedved beszélgetni, szívesen látunk a Ki nem alszik topikban. Igaz mostanában csak ketten beszélgetünk, néha néha egy kis zenét belinkelünk, de ha van kedved bekapcsolódhatsz a beszélgetésünkbe.


    http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=&topicid=102890

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_353182 (28)
    2015-05-10  17:32
  2. Torolt_felhasznalo_353182
    Torolt_felhasznalo_353182
    2015. május 10. 17:3228.

    Szia


    En is a 30-s eveimben jarok es neha kicsit maganyosnak erzem magam. Van ferjem es egy kisfiam de azert jo lenne par uj emberrel is megismerkedni. Kulfoldon elunk, a regi baratok otthon maradtak az itteniek vagy hazamentek vagy egyszeruen csak megszakadt a kapcsolat. Szerintem azert mert parja van az embernek meg szuksege van masok tarsasagara is. Nem ertem miert szoljatok le. Ugy latom sokan talaltak maguknak itt baratot ugy hogy nem irtak ki ,hogy azt keresnek. En szivesen fogadok minden kedves uzenetet. Aki nem ert velem egyet az tartsa meg maganak mert nem azert  van itt senki, hogy belekossenek.


    Koszonom a megertest az utalkozok reszerol. Es meg mielott beszol valaki bocs ,hogy nincs ekezet az irasomon. Nem magyar lapi.

  3. 2015. május 9. 16:5327.

    Egyszeruen megjegyeztem, hogy nekem furcsa, ha valakinek parja van es masokkal akar foglalkozni.


     


    Ez minden embernél másként van. Tudod, ha valakinek a társa fáradtan hazajön, nem biztos, hogy értékeli a párja napi elfoglaltsága. Vannak férfiak, akiket hidegen hagynak a női dolgok. Persze meghallgatják, de kezdeni érdemlegeset nem tudnak vele.


    Vannak férfiak, akiknek szükségük van a haveri társaságra időnként, mert felfrissülnek tőle. Ha a feleségnek nincsenek barátai, vagy nincs mivel eltölteni az unalmas órákat, akkor próbál valamilyen megoldást keresni. A topikindító úgy gondolta az NLC erre jó lehetőség.



    Az én volt párom ugyan azt a munkát végezte amit én ezért nem igazán volt sokszor miről beszélgetni. A napi teendőket, vagy a heti bevásárlást, esetleg a heti étrendet megbeszéltük, de ő nem volt egy társasági ember. Szeretett otthon olvasni, pihenni és akkor én elmentem a barátnőmhöz. Persze azért voltak közös programjaink, kirándulás, strand, uszoda (télen) vagy csak úgy sétáltunk a környéken ha jó idő volt egy vasárnapi ebéd után. A gyerekekkel a Margit-szigetre a játszótérre, vagy leutaztunk a Velencei tóhoz reggel és este haza jöttünk. Én sosem unatkoztam. Egyedül viszont én sem mentem kirándulni, uszodába, strandra, moziba, színházba....stb helyekre.

    előzmény:
    Bagoly (25)
    2015-05-09  12:53
  4. 2015. május 9. 16:3626.

    Nekem nincs párom. A topik indítónak van, de valószínű sokat van egyedül. A régi barátaival megszakadt a kapcsolata.


     


    Nekem hála meg vannak a barátaim. A gyerek kori barátnőm közel lakik, így ha nem is naponta, de 1-2 hetente át szoktam menni hozzá ( ő nem szeret menni, azért megyek mindig én) egy kis dumcsizásra.
    A nagynéném is egyedül él, így hozzá is átmegyek hetente vagy 2 hetente. Vele kártyázni szoktunk. (magyar kártya és alaposan elver. )


    Aztán egy volt kolléganőmmel is összejárunk römizni. Egyik héten én megyek, a másik héten ő jön hozzám. Nálam zajlik az élet, nem unatkozom. Ha pedig itthon vagyok játszani szoktam a számítógépen.

    előzmény:
    Bagoly (20)
    2015-05-08  18:50
  5. 2015. május 9. 12:5325.

    Latom, jot nevetsz a sajat szellemeskedeseden. Neked is igazad van es en miattam mindenki azt csinal, amit akar es olyan tortat eszik, amit szeret. Ha figyelmesen olvastal volna, eszrevehetted, hogy en nem ajanlottam semmit, se konditermet, se  setakat a ligetben, konyvtarban, plazakon, stb. Egyszeruen megjegyeztem, hogy nekem furcsa, ha valakinek parja van es masokkal akar foglalkozni. Persze, ez csak az en nagyon szereny es nem okoskodo, megcsak nem is joszandeku velemenyem, amit megjegyeztem masok sertegetese nelkul.


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Lédienn (23)
    2015-05-09  10:19
  6. 2015. május 9. 12:0924.

    Én edzőtermet javasolnék, de akik ismernek itt azok tudják, hogy ez nekem a mániám.


    De tényleg jó helyek ezek. Kitartó, a sporttól jókedvű emberek gyülekezetei. Bónuszként csinosodsz és az egészségedért is teszel. 


    Közös téma, közös cél. Ez úgy összehozza, szinte barátokká teszi az embereket... ááá tényleg csak ajánlani tudom.


    Maga a sport pedig, lelkileg is olyan feltöltődést ad, ami a magányos perceidet is könnyedebbé teszi.


     

    előzmény:
    zebra.lany (1)
    2015-05-06  15:59
  7. 2015. május 9. 10:1923.


    Szóval,ha valaki pl. kimondottan csak csokitortára vágyik,de te és a többi 'jószándékú' okoskodó inkább a citromtortát vagy mást szoktatok enni,akkor szerinted aki csak csokitortát enne,akkor okos és logikus ötlet a te kedvencedet bármi áron ajánlani neki?


    Ráadásul saját bevallásod szerint sem érted,hogy a másik embernek miért nem felel meg az,ami számodra jó,a te elképzelésed szerint való és elfogadott. És még cinikusan le is szólod emiatt. 


    Tudod,az okos ember hülyéskedik,a hülye bagolyember meg csak okoskodik.


     

    előzmény:
    Bagoly (22)
    2015-05-08  19:29
  8. 2015. május 8. 19:2922.

    Igazad van, tenyleg nem ertem, de azert ne harapd le a fejemet. Oszinten szolva, en alig vartam, hogy a parom munka utan haza jojjon es velem legyen. 24 orai egymason logasrol nem volt szo, mindketten orultunk a napi nehany oranak! Az igazsag az, szivesebben osztottam meg bajaimat, gondjaimat VELE, mint akrmilyen bartnovel es a parom is szivesebben bontakozott ki mellettem, mint esetleg ivo-cimboraval. 


    Oszinten kivanom, hogy eszed ujra meginduljon.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116774 (21)
    2015-05-08  19:20
  9. Torolt_felhasznalo_116774
    Torolt_felhasznalo_116774
    2015. május 8. 19:2021.

    Te Bagoly, még mindig nem érted?


    Nem akar állandóan a párján lógni. A pasi vagy más időbeosztásban dolgozik, mint ő, vagy többet van távol, ezért a csaj egyedül van.


    Ezen kívül én nem tartom egészségesnek, hogy két ember a nap 24 órájában egymáson lógjon, ne legyen külön élete.


    Azaz, korrigálok - én nem viselném el (lehet, h másnak meg ez a normális?), és gyanítom, a férjemnek is herótja lenne tőlem, ha mindig a nyakán lennék. Kell a család, kellenek a barátok, barátnők is az ember életébe. Na, neki meg most pont nincs, és gondolta, tán jár valaki hasonló cipőben.


    Erre küldenéd, h lógjon a pasiján. Eszem megáll.


     


     

    előzmény:
    Bagoly (20)
    2015-05-08  18:50
  10. 2015. május 8. 18:5020.

    Nem arra valo az ember parja???


     

    előzmény:
    drvia (19)
    2015-05-08  17:14
  11. 2015. május 8. 17:1419.

    A könyvtárba általában az emberek olvasni mennek és nem beszélgetni.
    Ő beszélgetőpartnert keres, akivel beülhet egy kávézóba, vagy kirándulhat, sétálgathat pl. a Margit-szigeten.
    Nem egy topik nyílt ilyen szándékkal, de mindig kudarcba fulladt.
    Én sem szeretek egyedül menni sétálni a szigetre, nem járok múzeumba, mert untat, uszodába sem szeretek együl menni. Lehet nem kedveli a színházat, de ott sem lehet ismerkedni, mert oda is általában párban mennek az emberek.
    A klubok általában nyugdíjasoknak vannak vagy nagyon fiatal társaság jár összejövetelekre.


    Nehéz a neten barátokat találni. Az emberek bizalmatlanok, vagy nincs idejük ismerkedni.


    Én szerencsés vagyok mert találtam itt az nlc-n barátokat és évente 2-szer összejövünk egy kis dumcsira. Nekem az bőven elég.

    előzmény:
    antironia (11)
    2015-05-07  21:30
  12. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. május 8. 16:5818.

    Gondold át hogy miylen érdeklődésű vagy.


    És, ahhoz képest nézz körül  megfelelően annak  házatáján.


    Például: sakk-klub, könyvtár, tánciskola, túrista-klubb, esetleg úszás, régi kedves kolléganő, akivel jól érezted magad.


    Aztán szép lassan kialakul egy szorosabb barátság is.......


     


     

    előzmény:
    zebra.lany (1)
    2015-05-06  15:59
  13. 2015. május 8. 15:4417.

    Itt most megint sokaknak szövegértelmezési gondjuk van,valamint a szokásos nickekből megint előjött a kioktatós,lehülyézős 'jóindulatú' segítőkészség. 


    A T.I. ugyanis társaságot keres,emberekkel szeretne ismerkedni,beszélgetni,barátkozni! Miért kell őt ezért földbe döngölni? 


    Ő emberi szóra,társaságra vágyik és ezért ő nem rosszabb,butább azoknál,akiket viszont "idegesít mások társasága és magányra vágynak"!!


    Tehát a T.I. nem könyvtári magányra,csöndre,magányos elmélkedésre,nyelvtanulásra vágyik,mint ahogy itt a szokás szerint okoskodó,kioktató,önmaguk tökéletességét hangsúlyozó,de másokat letiporni szerető nickek ajánlják neki. 


     


     

  14. 2015. május 8. 14:2016.

    Én is ismerkedni szeretnék! De úgy látom a ffiak innen alapból ki vannak zárva :D Basszus...


     


    Viszont egyetértek. A legnagyobb élmény mégiscsak egyedül sétálni, no persze nem mindenhol...


    Mondjuk itt:


    http://www.randonnee-passion.com/PizBoe_19.jpg

  15. Torolt_felhasznalo_327954
    Torolt_felhasznalo_327954
    2015. május 7. 22:0115.

    Miert nem  olvasol  egy  jo  konyvet????????????????


     


    a kovetkezot  olvastam  a nagymama  regi  magyar  "emlek-konyv"jeben:


     


    "Ha  van  egy  jo  konyved,  sohasem  vagy  magad,


    elhagyottsagodban  is  jo  baratod  marad  "


     

    előzmény:
    zebra.lany (1)
    2015-05-06  15:59
  16. 2015. május 7. 21:5014.

    Vagy okosodsz.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_140624 (13)
    2015-05-07  21:37
  17. Torolt_felhasznalo_140624
    Torolt_felhasznalo_140624
    2015. május 7. 21:3713.

    Ez újabban nálam is probléma sokszor. Vágyom egy kis társaságra, de valahogy nem elég érdekesek a beszélgetések/fárasztanak az emberek. Talán öregszem...

    előzmény:
    Bagoly (8)
    2015-05-06  22:18
  18. Torolt_felhasznalo_140624
    Torolt_felhasznalo_140624
    2015. május 7. 21:3412.

    Embere válogatja. Nekem csak akkor unalmas/zavaró egyedül lenni, amikor idegen emberek vannak körülöttem. Ha végképp nincs egy ember sem a láthatáron, akkor bárhol szívesen sétálok egyedül. Sőt, úgy az igazi!

    előzmény:
    drvia (10)
    2015-05-07  21:07
  19. 2015. május 7. 21:3011.

    No de a felsorolt helyeken (könyvtár, klub, stb.) szerezhet magának ismerőst, akivel aztán beszélgethet, vagy mehet nem-egyedül sétálni a Duna-partra... :)


     


     

    előzmény:
    drvia (10)
    2015-05-07  21:07
  20. 2015. május 7. 21:0710.

    Budapesten van konyvtar , muzeum, tarlat, epiteszeti remekmuvek...koncerttermek, szinhazak ...? Leteznek kulonbozo erdeklodei koru klubbol , rendezvenyek ?


     


    Én pl. utálok egyedül menni a felsorolt helyekre. Nem mindenki szereti a klubokat, 30 éves és nem nyugdíjas. Rendezvényekre sem járkálnak az emberek egyedül.


    Nem programokat hiányol, hanem társaságot, akivel beszélgethet. Egyedül, még a Duna-parton is unalmas sétálni.

    előzmény:
    terdszelikatica (7)
    2015-05-06  21:37
  21. Torolt_felhasznalo_344787
    Torolt_felhasznalo_344787
    2015. május 7. 14:409.

    ebben van valami


     

    előzmény:
    terdszelikatica (7)
    2015-05-06  21:37
  22. 2015. május 6. 22:188.

    Neha szukseg van egy kis tarsalgasra, habar engem legtobbszor az emberek untatnak.

    előzmény:
    terdszelikatica (7)
    2015-05-06  21:37
  23. 2015. május 6. 21:377.

    Budapesten élek, 30 éves normális életvitelű nő vagyok


    Bagoly hallod az eszem megall es toporog . Budapesten van konyvtar , muzeum, tarlat, epiteszeti remekmuvek...koncerttermek, szinhazak ...? Leteznek kulonbozo erdeklodei koru klubbol , rendezvenyek ? 


    Hogy lehet ilyen helyen nem talani megfelelo programot , ?

    előzmény:
    Bagoly (4)
    2015-05-06  19:30
  24. 2015. május 6. 21:346.

    O is akar talalkozni valakivel 


     


    budapestiekkel szeretnék ismerkedni, találkozni,


    http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=828&topicid=323347

    előzmény:
    zebra.lany (1)
    2015-05-06  15:59

Címlap

top