Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Miért jó a túlszaporodás?

badacsony
Létrehozva: 2015. március 20. 02:59

      Egy olyan témáról szeretnék beszélni, ami TILOSNAK SZÁMÍT,bár én nem értem h. miért.   Ezt a témát mindig teljesen helytelenül összekeverik a rasszizmussal, pedig semmi köze hozzá. ÉN SEM VAGYOK RASSZISTA!  Semmilyen népcsoportot nem bántok, minden emberfajtát egyenlőnek tartok.De úgy gondolom mégiscsak létezik egy probléma, amely jelenleg mégis bizonyos népfajtákhoz kötődik a világban.Ez pedig: A TÚLSZAPORODÁS.              


     Miért olyan szalonképtelen téma ez?  Miért nem lehet róla sokkal többet hallani?Miért nem lehet megkérdezni azt az egyszerű dolgot,hogy:HA A FÖLD TERÜLETE VÉGES, HA AZ IVÓVÍZBÁZIS VÉGES, AKKOR MIÉRT HAGYNAK BIZONYOS NÉPEKET A VÉGTELENSÉGIG SZAPORODNI? Hiszen ez senkinek sem jó, az érintett népeknek maguknak sem.


Járványok, éhínség, háború jár együtt azzal,amikor túl sok ember él együtt egy helyen! Ezek ellen aztán fellépnek a nemzetközi szervezetek mély együttérzéssel! A TÚLSZAPORODÁSRÓL VISZONT MÉG CSAK BESZÉLNI SEM LEHET!Hol van pl. az ENSZ ebben az ügyben? Legalább a megszólalás szintjén?


Ha Kína tudta  vállalni azt,h. állami szintről  visszafogja a szaporaságát, akkor más országokkal kapcsolatban miért nem lehet még csak óvatosan megemlíteni sem ezt a lehetőséget?


     Pedig a Napnál is világosabb:EZ EGY KÁROS FOLYAMAT, és a mai globalizált világban egyáltalán nem belügye egy-egy egzotikus országnak! AZ EGÉSZ FÖLDET ÉRINTI!    Jó lenne pl. beszélni a túlszaporodásról a környezetvédelemmel összefüggésben! Kimondani, h. nemcsak az a baj hogy a fehér ember TÚL SOKAT FOGYASZT, hanem az is, hogy  az egzotikus országok lakói SZINTÉN rohamosan élik fel a Föld erőforrásait, pl. a termőföldeket, erdőterületeket. --INDIA pl. már nem is olyan szegény, egyre magasabb életszínvonalon élnek növekvő környezetszennyezéssel, viszont a szaporaságot mégsem adták fel.MEDDIG LEHET EZT FOLYTATNI?


  Ha már nincsenek azon a szellemi szinten,hogy a születésszabályozást megvalósítsák,akkor legalább NEM KÉNE ŐKET ANYAGIAKKAL,ORVOSOKKAL TÁMOGATNI,nem?


  Mert ha ők nem tesznek semmit állami szinten a túlszaporodás visszafogására, akkor BIZONY EZ AZ EGYETLEN MÓDJA AZ EGYENSÚLY MEGTEREMTÉSÉNEK,a mi részünkről. A természet(sors) részéről pedig EBOLA, CUNAMI,HÁBORÚK,stb!!!


 Várom a hozzászólásokat lehetőleg a gyakorlati problémára koncentrálva! Nem emberbaráti szólamokra, hanem racionális gondolkodásra lenne szükség. Hiszen már a tigris is veszélyeztetett faj!

  1. 2019. október 11. 08:14281.

    Egyszer megkerdeztem errol egy indiai netes tarsamat mit szol az ilyen 1 ferj 39 feleseg 94 gyerek szituaciohoz.


    Hat gondolkozz : mi a jobb az extremjobb vilagnezetednek  ?


    39 feleseg es 94 gyerek = 2-3 gyerek anyankent , ha tobbnejuseg


    39 feleseg 39 ferjjel hany gyereket csinalna ? En mar tudom a valaszt...

    előzmény:
    sabangela (267)
    2018-01-24  10:20
  2. 2018. január 31. 07:00280.

    Lehetetlen nem huzni parhuzamot azzal, amiben ma vagyunk bunosok : itt a reges-regi fenykepen tragyava alakitjak a masszivan leolt bizonok koponyajat/szarvat .
    Lehetetlen nem gondolni az afrikai palmatelepitesekre : kihuzva a termotalajt a nagyon nagyon kis okolabnyomu afrikaiak laba alol , bio-energiat gyart maganak Amerika.
    A kep regi : ezek az allatok kihaltak s halalukat kovette az indianok eltunese...

  3. 2018. január 24. 14:31279.

    ozonjukra=ozonlyuk

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (276)
    2018-01-24  13:42
  4. 2018. január 24. 14:22278.

    Mármint melyik?


    Hehe, dolgozz csak nyugodtan, nekem is szükségem lesz majd a linkjeidre egyszer, jó, hogy végre összegyűjtöd őket  a kedvemért!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (273)
    2018-01-24  13:22
  5. 2018. január 24. 13:47277.

     


    Legyszives, amikor idezel , beirni a forrast... es ha idezel , akkor idezzel pontosan ..Itt meghamisitottad a harmadikvilag.hu-n leforditott 2012-es konferencia anyagat...........

    Igen, azt irtam importacio : Afrika kenytelen behozni elemiszert=buza, kukorica, rizs stb / wiki Afrika/ ..ugyanakkor pl Marokko mediterran zoldseg-gyumolccsel arasztja el pl Franciaorszagot egesz evben...Del Afrika almat-kortet-narancsot- asztali szolot-bort-mandarint-szilvat-citromot-avokadot-pamplemouss e-ot , citromot exportal : 2008-ban a vilagon az elso ot elelmiszercuccot exportalo orszag kozott volt.... Talan masodik /?/ a zoldseg gyumolcs konzerv gyartasban es exportban
    Ezenkivul viragot is exportal : vagottat is , cserepeset is , viraghagymat is stb.. Borat is exportalja...


    Es itt erek el odaig , hogy ki hal ehen Afrikaban? Hat az a millio es millio ember hal ehen , akit a fejlett vilagban "csolakonak" neveznek. Az , akinek nincs semmije.

    Mert amit a bekopirozott konferenciaanyagbol szandekosan lecsipegetve a lenyeget rosszul magyaraztal/ertettel meg , az az, hogy abban a konferenciaanyagban az afrikai  "kisparasztrol" beszelnek... Az a konferencia a harmadik vilag ERDEKEBEN lett tartva es a konkluzioja nem az, hogy nem akarnak dolgozni=megerdemlik....
    Arrol az afrikai parasztrol van szo az iromanyodban, akinek van egy kis parcellaja, amit megmuvel...de nem PIACRA termel , hanem sajat maga megelhetosegeert munkalkodik..
    Es amit meg lecsiptel a konferencia anyagabol , az pl az, hogy "foldkisajatitas" es "bioüzemanyag"...

    -tisztázatlan foldtulajdoni és -használati jogosultsagok (értsd: foldkisajátítás)
    -bioüzemanyag alapú
    földhasználati konfliktusok


    1---"foldkisajatitas"= itt van egy ertheto Nlcafe cikk... beszel rola"...Dél-Amerika számos más országából is érkeztek olyan panaszok az Emberi Jogok Inter-amerikai Bizottságához, amelyekben óriáscégeket jelentettek fel az emberi jogok megsértése és földkisajátítások miatt. Hasonló a helyzet Afrikában, és Európa kivételével valamennyi földrészen...."


     


    2---es egy csunya cikk , mibe kerul es hol lopjuk a terepjarohoz a bioüzemanyagot
    "....
    A pálmaolajból előállított biodízel számít az európai piacon szereplő legkárosabb bioüzemanyagnak. Összefüggésbe hozzák a Dél-kelet Ázsia erdeinek gyors kipusztításával, amely az éghajlatváltozást fokozó üvegházhatású gázok kibocsátását, erdőtüzeket és szmog létrejöttét okozza a térség minden részén. Az olajpálma ültetvényeket szintén összefüggésbe hozzák munkajogi jogsértésekkel, gyermekmunka alkalmazásával és több száz esetben a helyi közösségek és a pálmaolaj cégek közötti föld konfliktusok kialakulásával...."


     


     


     

    idézet:
    Mozdonj (231)
    2015-04-18 19:01:27

    ... lopas

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (231)
    2015-04-18  19:01
  6. 2018. január 24. 13:42276.

    Egy cikk a temahoz.... itt ebben az nlcafes cikkben latni, hogy mi az ökolabnyom...


    ....es latszik az is, hogy nem a harmadik vilag fogyasztasa szennyezi a Foldet....

    idézet:
    Mozdonj (209)
    2015-04-15 18:23:40

    .. na ennek sok koze van ahhoz , ami miatt szuksegem van a linkekre : itt Ghanaban kot ki az europai  eldobott informatika...200 ezer tonna
    200 ezer tonna ? Egy rohej. Ma arrol olvastam, hogy az USA 17 millio tonna!!! hazi-szennyet szallitott 2017-ben  Kinaba.. s Kina ugy fog valaszolni az Usa elnok ugatasara , hogy nem fogadja el a nagylabon es nagypofan élo amcsik szennyet.... Foglalkozzanak vele otthon , szortirozzak es tuntessek el sajat maguk ..ugyis szar az elnokuk az ozonjukra: egessek el
    Tohonya rohejes az indiai szent teheneivel ...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (209)
    2015-04-15  18:23
  7. 2018. január 24. 13:31275.

    Masik , a Fold tartalekait felzabalo , cucc az oregedes.
    Lehet oregedni egy bananfa arnyekaban  , valaki a csaladbol  hozza a kecsketejet..
    Es lehet korhazban ulni 30 evet pisiben reggeltol estig , mert a fana tudomany miatt csak 90 eves kor utanra jon a Megvalto , hospiciaban, nyugdijas otthonban vagy otthon, maganapoloval berendezni az oregseget , a kronikus betegsegekkel , demenciaval ....
    Ma ket aktiv dolgozo, 2030-ra 4 aktiv kell ahhoz, hogy egy amerikai nyugdijas  giga-okolabnyomnyi fogyasztasat finanszirozza... de mivel tobben vannak a nyugdijasok, mint az aktivak Amerikaban, es szavazo joguk van es szavaznak ... a giga-kiadas koveti a kovetelozesuket... Normalis, hogy egy giga 300 milliosnal tobb  nepnek , giga öko-labnyommal giga 18 trillios adossaga legyen? Kiszamolgatom, mennyit kolt egy-egy orszag az oregeire .... mekkora egy idos ember okolabnyoma egy fejlodo orszagban es egy...? hol ???  ..a mosonok koran halnak..

    idézet:
    Mozdonj (200)
    2015-04-15 12:19:46

    ...eloregedes

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (200)
    2015-04-15  12:19
  8. 2018. január 24. 13:27274.

    Talan olvassad el a topikot. Itt arrol van szo, hogy ket evtized mulva - meg elni fogsz!- nem lesz viz , nem lesz koolaj , nem lesz ennivalo.
    Az egesz Vilag meghuzta a veszfeket.
    Nem az afrikai szegeny lepte at a piros vonalat : a rendelkezesere allo teruletbol meg boven maradt .
    Megis ugy all a szenaja a negyedik vilagnak , hogy Itt , ebben a topikban , arra van felhivas , hogy kozremukodjunk abban, hogy haljon meg ez a nepreteg.
    A racionalista szamok nem azt mutatjak, amit a rasszista program ajanl ... nem a kiirtando nepreteg a ludas a rank varo VILAGVEGEBEN , es a szamok azt mutatjak, hogy ha kiirtanak oket, akkor az csak egy csepp abban a tengernyi eszetlen  pazarlasban , ami gazdageknal folyik...


     


    ha minden ember a Földön úgy szeretne élni, mint egy katari, akkor 4,8 bolygóra lenne szükségünk ehhez, de ha csak az amerikai színvonalat és felhasználást vesszük alapul, akkor is 3,9 Földre lenne szükségünk.



    Amiket irok , az mind fel van irva vorossel minden orszag legsurgosebben megoldando napirendjebe.


    Ennyi.


     

    idézet:
    Mozdonj (173)
    2015-04-06 10:10:27

    .................................

    idézet:
    Mozdonj (266)
    2018-01-24 09:08:08

    . a kepek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (266)
    2018-01-24  09:08
  9. 2018. január 24. 13:22273.

    Hess , Muge ! es csittt !
    Egy jo tamadashoz linkekre van szuksegem....
    // off   Nem e miatt a koty-koty-belekotty  hajlam miatt futott inkabb mas pipi utan a kokasod....??? //

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (272)
    2018-01-24  13:10
  10. 2018. január 24. 13:10272.

    ??? Miért nem szeded össze őket egy doksiba? én annó simán leszedtem innen az nlc-ről anyagot többezer hsz-ből kiválogatva...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (271)
    2018-01-24  12:58
  11. 2018. január 24. 12:58271.

    Most nincs idom folytatni , de az osszes kornyezettel es ökolabnyommal kapcsolatos hsz-emet elore fogom hozni meg ma , mert szuksegem van  rajuk es nincs idom allandoan ujra es ujra rajukkeresni ...
    Elnezest , de nem fogok senkivel sem vitatkozni .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (266)
    2018-01-24  09:08
  12. 2018. január 24. 12:07270.

    Ezt a műsort nézzétek meg! Itt elmondják, hogy hol kell keresni a metán- és egyéb kibocsátást, pl. Németországban:


    https://www.echotv.hu/adasok/2018/01/19/zold-vilag/3834

    előzmény:
    sabangela (268)
    2018-01-24  10:26
  13. 2018. január 24. 12:04269.

    Azért olyan sok szent tehén nincs ott négyzetkilométerre vetítve! Gondold el, mennyi dzsungel, meg pusztaság stb. van ott, egy bazi nagy terület! A tehenek meg: kószál néhány az autók között, az utak mellett, vagy eke elé fogva néhány ökör... Akkor már inkább az USA metánkibocsátását nézzük, mert ott valóban zabálják a marhát! És egy adag náluk kétszer akkora legalább...

    előzmény:
    sabangela (268)
    2018-01-24  10:26
  14. 2018. január 24. 10:26268.

    Minden orszag legsurgetobb napirendje. OMG!!!!!! Nagyivben szarnak ra. India fakat ultet es egeti az avart. Legszennyzettebb varosaik katasztrofalisak.  Alszent modon vegetarianusak, / igaz a legtobb szarvasmarhat exportalo allamok egyike / mintha a noveny termesztessel kivalthatnak a szent teheneik vegbelgaz okozta levegoszennyezeset.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (265)
    2018-01-24  09:07
  15. 2018. január 24. 10:20267.

    "....INDIA pl. már nem is olyan szegény, egyre magasabb életszínvonalon élnek növekvő környezetszennyezéssel, viszont a szaporaságot mégsem adták fel.MEDDIG LEHET EZT FOLYTATNI?Ha már nincsenek azon a szellemi szinten,hogy a születésszabályozást megvalósítsák,akkor legalább NEM KÉNE ŐKET ANYAGIAKKAL,ORVOSOKKAL TÁMOGATNI,nem? ..."


    Ne ez szamomra is rejtely de itt sok minden mas egyebb is van. Vallas gyerekbe vetet hit ...


    http://www.dailymail.co.uk/news/article-2051433/Ziona-Cha n-39-wives-94-children-33-grandchildren.html


    http://www.dailymail.co.uk/news/article-2051433/Ziona-Cha n-39-wives-94-children-33-grandchildren.html


    Egyszer megkerdeztem errol egy indiai netes tarsamat mit szol az ilyen 1 ferj 39 feleseg 94 gyerek szituaciohoz.


    Azt mondta Vannak, akik tarsadalmilag eláruljak az alapveto osztonuket, masok ugyanolyan mentalitassal koltenek penzt a prostitualtakra......

  16. 2018. január 24. 09:08266.

    Talan olvassad el a topikot. Itt arrol van szo, hogy ket evtized mulva - meg elni fogsz!- nem lesz viz , nem lesz koolaj , nem lesz ennivalo.
    Az egesz Vilag meghuzta a veszfeket.
    Nem az afrikai szegeny lepte at a piros vonalat : a rendelkezesere allo teruletbol meg boven maradt .
    Megis ugy all a szenaja a negyedik vilagnak , hogy Itt , ebben a topikban , arra van felhivas , hogy kozremukodjunk abban, hogy haljon meg ez a nepreteg.
    A racionalista szamok nem azt mutatjak, amit a rasszista program ajanl ... nem a kiirtando nepreteg a ludas a rank varo VILAGVEGEBEN , es a szamok azt mutatjak, hogy ha kiirtanak oket, akkor az csak egy csepp abban a tengernyi eszetlen  pazarlasban , ami gazdageknal folyik...


     


    ha minden ember a Földön úgy szeretne élni, mint egy katari, akkor 4,8 bolygóra lenne szükségünk ehhez, de ha csak az amerikai színvonalat és felhasználást vesszük alapul, akkor is 3,9 Földre lenne szükségünk.



    Amiket irok , az mind fel van irva vorossel minden orszag legsurgosebben megoldando napirendjebe.


    Ennyi.


     

    idézet:
    Mozdonj (173)
    2015-04-06 10:10:27

    .................................

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (173)
    2015-04-06  10:10
  17. 2018. január 24. 09:07265.

    Egy átlagos macska ökológiai lábnyoma  0,15 hektár... jo nehanyszaz millio zabalja fel es szarja/pisili/fertosi betegseggel  a Foldet az ember butasaga miatt . Angliaban 8 millio macska ol meg 55 millio madarat evente... Az angol macskak okologiai labnyoma 8 millioszor 0,15 hektar  = 1 200 000 kozosbol lenyult hektar az angolok reszerol.... mivel joval folotte vannak a rajuk juto haktarresznek , ki elol eszi el az eletet az angol cicc ?
    Erdekesseg : egy kis Golf volkswagen okologiai labnyoma ennyi


    lemaradt nehany illusztracio es link


     


    kutya es terepjaro


     


     utanaolvasashoz


     

    idézet:
    Mozdonj (172)
    2015-04-06 09:51:48

    ...........

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (172)
    2015-04-06  09:51
  18. 2018. január 24. 09:00264.

     


    Jó lenne pl. beszélni a túlszaporodásról a környezetvédelemmel összefüggésben!


    A kutya-macskatartasrol nehany adat ...


    .


    Egy kozepes meretu kutya 165 kg hust es 85 kg gabonafelet eszik evente. Egy kg csirkehus eloallitasahoz kb 43,3 m2 szukseges...Beszorozva Bodrival , 0,84 hektar lesz lefoglalva  Bodri eves etetesehez... nagyobb kutya, pl nemet juhasz 1,1 hektart kovetel a foldi kozosbol...


    Hogy jobban lehessen erzekelni, mi tortenik : az  500 000 000 millio kutyat/2010-es adat, link az alabbi hozzaszolasaimban/ azota sokkal tobb van: ketszer ennyi/  szorozzuk be 0.50 hektarral-nel... mert van kicsi kutya is...


    Nekem az jon ki, hogy 250 000 000: ketszaz otven millio hektar uszik el az ember szaja elol kutya etetesere.



     Összehasonlításképpen: egy fejlődő világban élő ember ökológiai lábnyoma 1,6 hektár...


    Erdekes a hasonlat a 0.84 hektart a kozos Fold-bol lefoglalo Bodrival: egy toyota Land Cruisernek FELE akkora az okologiai labnyoma 0.41 hektar : gyartasa-vezetese 10 000 km-n


    Megkovezik a magukat termeszetbaratnak nevezo emberek a "gazdag" Land- cruisert vezetot , porazon vezetve sajat luxuscikkjuket : a Bodrit . A kutya luxuscikk , ketszer annyiert kellene arulni Bodrit , mint a luxuskocsit , hogy  vegtelen szaporodasa lealljon...

    idézet:
    Mozdonj (171)
    2015-04-06 09:29:37

    ..kornyezetvedelem

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (171)
    2015-04-06  09:29
  19. 2018. január 24. 08:58263.

     


    A topikinditobol : Jó lenne pl. beszélni a túlszaporodásról a környezetvédelemmel összefüggésben!


     


    ...belesüpped a földbe, nagy tömegben elsavasítva maga alatt a talajt, gyérítve a gyepet (a húsevő állatok ürüléke nem alkalmas trágyázásra), ha pedig aszfaltra került, széttapossák a járókelők, az autók, porlik és szennyez az anyag, amíg a csapadékvíz bele nem mossa a csatornába és meg nem kezdi utazását a tenger felé.


    kutyakakit szamolgatok : elkepeszto, mennyire elszaporodtak a kutyak....
    Magyarorszagon  tobb mint 2 millio kutya kakil naponta...600 tonna kutyaszart szednek ossze
    Pesten 400 000 ezer klebi 40 tonnat termel naponta
    Az angol kutyak is kakilnak : 1000 tonnat naponta
    Europaban 41 millio varosi kutya van
    Parizsban 200 000 kutyika kakil 16 tonnat naponta
    Az osztalyelso hazieb/gazdi proporcio Ujzelandban : 1,4 millio hazicica es 700 000 oleb negy es felmillio gazdinak orvend


    Ausztralia : 4,2 millio kutyika es  6,3 millio tonna kutyaszart produkal kutyeletuk folyaman: egy hatalmas szarhegyet kepzelj el , amit a tengerbe ontenek..


    Amerika: 83 millio kutya kakil 10 millio tonnat es ehhez hozzateve  90 millio hazicica szaros/pisis alommal teli vödrikéjét , akkora halom varosi haziallatszart  kepzelj el , ami 5000 , 3 meter mély ,  focipalyaba fér bele...


    Es okosok kiszamoltak azt is , mennyibe kerul pl az etetesuk : 800 euro evente kutyusnak es 600 macsikaknak.
    Ha szaraz tapon el a kis kedvenc , mert ha nem , akkor a duplaja..
    Es az eltakaritasnak is van ara : pl Angliaban a szamla: 37 millio dollar evente
    1000 tonna naponta =365000 tonna evente ...
    37 millio dollar kutyaszartisztitas osztva az evi tonnaszammal = 101 dollar a tonna kutyaszar eltakaritasa a varosok jardairol...Angliaban

    Nem is olyan sok... csak akkor, ha a Fold szennyezodik, mert az osszes beszivarog a Foldbe , a véges  ivovizkeszletbe, bekerul a patakokba , a vizcsapba , a tengerbe ... es rasszista egyedek a negyedik vilag kiirtasara uszitanak azt hazudva, hogy a negyedik es harmadik vilag a kotnyezetszennyezes okozoja... Ugyanaz a helyzet, mint a viznel, az eledelnel : aki nem fogyasztja , az nem meriti ki

    idézet:
    Mozdonj (162)
    2015-04-04 14:09:41

    .kornyezetvedelem

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (162)
    2015-04-04  14:09
  20. 2018. január 24. 08:55262.

    Ha én egy pohárral kevesebbet iszom naponta, attól jobb lesz a mozambiqu-i vízellátása? na ugye?


     


    Ebben a mondatodban benne van a topik egesz problematikaja: ha az a tulszaporodott iszik egy poharral naponta , akkor attol neked kevesebb lesz? Na ugye hogy nem..


    De akkor miert akarjak véges a vizivobazis! felkialtassal  sterilizalni es megolni ?

    idézet:
    Mozdonj (133)
    2015-04-02 18:45:20

    boarkkk

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (133)
    2015-04-02  18:45
  21. 2018. január 24. 08:53261.

    Nem , en nem rombolok topikot .


    En a topiknyitoban szereplo kerdesre valaszolok : ".....HA AZ IVÓVÍZBÁZIS VÉGES, AKKOR MIÉRT HAGYNAK BIZONYOS NÉPEKET A VÉGTELENSÉGIG SZAPORODNI?....."


    Es a valaszom az : a "bizonyos nepek" nem artanak a véges ivovizbazisnak = nem a tulszaporodas miatt van ivovizvalsag.


    Megismetlem:
    Kis kukucs a napi vizszuksegletre a vilagban---->
    Hany szomjanhalo ember ihatna a lista elso orszaganak a napi fogyasztasabol ?


    oupsssssss ....es meg is lehet forditani a gondolkodast :
    57 kinyirt mozambikai egy amerikainak enged meg egy napi vizhasznalatot...


    Most azt kellene osszeszorozni, hogy hany ember van Mozambikban es hany ember van az Egyesult allamokban...


    böcsületes es civilizalt USA :  318 697 314 fő
    es a Mozambik saskak :  23 700 715 fő


    Beszorozva :         Usa   573 * 318 697 314 liter NAPONTA
                       Mozambik    10*    23 700 715 liter NAPONTA


    Eredmenyhirdetes :
    USA naponta         182 613 560 922 litert fogyaszt az ivovizbazisbol
    Mozambik naponta       230 700 715 litert fogyaszt az ivovizbazisbol
    Az a ciki , hogy ha ezeket a tulszaporakat kiirtja a humanus harmad-vilag utáló  , akkor meg mindig meg kell valahol talalnia a napi 182 400 000 000 liter napi mosdo/mosogato/kocsimoso/utcamoso/uszoda/szokokut  stb vizet az amerikai tisztaknak...


     

    idézet:
    Mozdonj (132)
    2015-04-02 18:37:06

    docu viz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (132)
    2015-04-02  18:37
  22. 2018. január 24. 08:52260.

    Kulonben semmi baj : szerencsere az ilyen rasszista alakok ritkak es ilyen nezetek nem lakoznak minden emberben : itt pl pécsi magyarok adomanyoztak 8 wc-t es nyolc zuhanyozot  30 000 szomjazo/ehezo embernek... szivetmelegito, hogy a segitseg letezik ...


    Ezek most elisszak a vizet , vagy mi ?
    Kis kukucs a napi vizszuksegletre a vilagban---->


    Hany szomjanhalo ember ihatna a lista elso orszaganak a napi fogyasztasabol ?

    idézet:
    Mozdonj (122)
    2015-04-02 14:42:40

    oupsssssss ....es meg is lehet forditani a gondolkodast :


    57 kinyirt mozambikai egy amerikainak enged meg egy napi vizhasznalatot...


    Most azt kellene osszeszorozni, hogy hany ember van Mozambikban es hany ember van az Egyesult allamokban...


    böcsületes es civilizalt USA :  318 697 314 fő


     es a Mozambik saskak :  23 700 715 fő


    Beszorozva :         Usa   573 * 318 697 314 liter NAPONTA
                       Mozambik    10*    23 700 715 liter NAPONTA


     


    Eredmenyhirdetes :
    USA naponta         182 613 560 922 litert fogyaszt az ivovizbazisbol
    Mozambik naponta       230 700 715 litert fogyaszt az ivovizbazisbol


    Az a ciki , hogy ha ezeket kiirtja a humanus harmad-vilag utalo  , akkor meg mindig meg kell valahol talalnia a napi 182 400 000 000 liter napi mosdo/mosogato/kocsimoso/utcamoso/uszoda/szokokut  stb vizet az amerikai tisztaknak...


     

    idézet:
    Mozdonj (130)
    2015-04-02 16:09:51

    viz viz viz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (130)
    2015-04-02  16:09
  23. 2018. január 24. 08:50259.

    Es itt is lehet gondolkozni azon , hogy ki issza el ki elol a topikindito altal siratott "véges ivovizbazist "


    10 kobmeteres tartaly  30 000 embernek es fel kobmeter napi viz aegy amerikainak....

    idézet:
    Mozdonj (124)
    2015-04-02 14:51:28

    ......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (124)
    2015-04-02  14:51
  24. 2018. január 24. 08:49258.
    idézet:
    Mozdonj (123)
    2015-04-02 14:44:13

    .....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (123)
    2015-04-02  14:44

Címlap

top