Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Dühünkben mondjuk...

Icebaby
Létrehozva: 2014. augusztus 30. 19:33

Nem rég összevesztem valakivel, (ráadásul az egész csak félreértés volt...) és addig veszekedtünk, míg a végén elég dolgokat vágott a fejemhez, amik rosdszul estek kicsit. . (Összességében azt vágta a fejemhez, hogy nem érek semmit, nem vagyok neki fontos)


Hamarosan meg rájöttünk, hogy az egész veszekedés egy hatalmas félreértésen alapszik. Ezen mi nagyot kacarásztunk, és már nem haragszunk egymásra. De az én fejemben akkor is szöget vert az amit akkor mondott... Ő azzal indokolta, hogy abban a pillanatban tényleg nem volt semmi kedve hozzám, hiszen csak egy hisztis picsát látott semmi mást. Azon gondolkozom, hogy mennyire őszinte valaki ha dühös? Gondolkodjak el ezek után a barátságunkon, vagy csak felejtsem el amit mondott dühében? 

  1. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. szeptember 1. 08:1314.

    mindig hisztis picsának tart
    csak valamilyen érdekből az nyugalmi állapotban nem mondja ki

    ahogy te is mindig a főnöködet egy baromnak tartod
    de csak akkor olvasod a fejére, amikor kirúg
    előtte csendnem lapítasz

    előzmény:
    Icebaby (1)
    2014-08-30  19:33
  2. 2014. augusztus 31. 22:3713.

    Ja és ha valami fura véletlen folytán a férjem mégis elkezdené ezt az elmegyek-dumát, akkor megkérném, hogy ezt csak akkor mondja, ha komolyan gondolja. Ha meg nem, akkor koncentráljunk magára a mgoldandó problémára.

    előzmény:
    évi* (12)
    2014-08-31  22:34
  3. 2014. augusztus 31. 22:3412.

    Én akkor mondom, hogy elmegyek, ha azt már nagyon komolyan végiggondoltam, és akkor megyek is. Viszont ezt semmiképp nem valaki fejéhez vágva, ordibálva.


    Nem KELL menni, vagy maradni. Mindenki eldönti, mi fér a saját kapcsolatába, az enyémbe ilyenek nem férnek.


    Férjemmel közel 10 éve vagyunk együtt, de senki szájából nem hangzott el ilyen, és elképzelhetetlen is. Ha valamelyikünknek gondja van, akkor azt normálisan elmondja, ez az elmenős duma akkor jönne, ha a kapcsolatnak vége, és egyikünk tényleg megy. Nincs szükség óbégatásra, mert a másik akkor is meghallgatja, ha halkan mondja az egyik. És nem azért, mert halvérűek vagyunk, hanem azért, mert egyikünk sem süket, hogy akkor hallja meg a másikat, ha az hülyeségeket ordibál.

    előzmény:
    Napsugár42 (11)
    2014-08-31  21:58
  4. 2014. augusztus 31. 21:5811.

    És ha a veszekedés hevében férjnek ill. feleségnek a szájából elhangzik, hogy "akkor menj el, végeztünk...stb", akkor máris menni kell és válni? Véleményed szerint egy több éves kapcsolatban a maradás=megalkuvás ilyenkor? Mit tennél?

    előzmény:
    évi* (10)
    2014-08-31  14:03
  5. 2014. augusztus 31. 14:0310.

    Ezt kettészedném:


    Ha valakit szeretek, akkor lehetek rá dühös, de soha nem akarom bántani, és nem is bántom.


    Csak akkor nem érdekel, hogy bántom, ha amúgy is rühelltem, és most még valamiért dühös is vagyok rá.


    Nekem nem elfogadható, hogy egy vita alkalmával mindenfélét egymás fejéhez vágunk, majd utána jön a "nem is úgy gondoltam", "nem mondtam komolyan"...


    Rólam tudják az ismerőseim, hogy ha mondok valamit, azt úgy is gondolom. Még akkor is, ha az valami nagy szemétség, de ez nagyon ritka...

    előzmény:
    Bagoly (9)
    2014-08-31  13:14
  6. 2014. augusztus 31. 13:149.

    Nem oszinte a merges ember, hanem duhos es bantani akar, tehat szavakkal vagdalkozik. 

    előzmény:
    Icebaby (1)
    2014-08-30  19:33
  7. 2014. augusztus 30. 20:548.

    Hát nem tudom....Te ismered a csajt, hogy ezt mennyire gondolta komolyan...


    Mindenesetre én nagyon rosszul tolerálom a dühében mások fejéhez vagdaló embereket, de ez is ízlés kérdése. Én annak a híve a vagyok, hogy a problémákat normális mondatokban vitassuk meg. Bár ebbe meg a Te un. megsértődésed sem fér bele nálam, mert a játszmákra meg nem vagyok vevő...


    Szóval én egy ilyen sztorit úgy képzelek el, hogy van az a félreérthető video. Én megsértődés helyett elmesélem a delikvensnek, hogy mi az, ami nem tetszik ezzel kapcsolatban. Ő pedig normálisan elmondja, hogy ááá, nem jól érted, ez így és így van. És léphetünk tovább. Sértődés, és egymás fejéhez vagdalás nélkül.


    Ha most azt mondjuk, hogy felejtsd el az idézett mondatot, akkor hipp-hopp már el is felejtetted? VAgy el tudod felejteni tanács nélkü, vagy nem...

    előzmény:
    Icebaby (1)
    2014-08-30  19:33
  8. 2014. augusztus 30. 20:387.

    Ami engem illet indulatvezerelve nem szoktam megszolalni, sem a neten sem az eletben igy csak azt mondhatom aki nem tudja kezelni indulatait az jobb ha elobb utobb megtanulja.


     


    "....Ő azzal indokolta, hogy abban a pillanatban tényleg nem volt semmi kedve hozzám, hiszen csak egy hisztis picsát látott semmi mást. ..."


     


    Mellesleg ha nekem barki barhol igy jelentene be indokot biztos vagyok benne, hogy az lenne az utolso mondata amit megahallanek. Nem kedvelem a tragar szemelyeket .

    előzmény:
    Icebaby (1)
    2014-08-30  19:33
  9. 2014. augusztus 30. 20:376.

    Ami engem illet indulatvezerelve nem szoktam megszolalni, sem a neten sem az eletben igy csak azt mondhatom aki nem tudja kezelni indulatait az jobb ha elobb utobb megtanulja.


    "....Ő azzal indokolta, hogy abban a pillanatban tényleg nem volt semmi kedve hozzám, hiszen csak egy hisztis picsát látott semmi mást. ..."


    Mellesleg ha nekem barki barhol igy jelentene be indokot biztos vagyok benne, hogy az lenne az utolso mondata amit megahallanek. Nem kedvelem a tragar szemelyeket .

    előzmény:
    Icebaby (1)
    2014-08-30  19:33
  10. 2014. augusztus 30. 20:315.

    . Azon gondolkozom, hogy mennyire őszinte valaki ha dühös? 


     


    Talan mint a reszeg ember,kontrollalatlanul  oszinte

    előzmény:
    Icebaby (1)
    2014-08-30  19:33
  11. 2014. augusztus 30. 20:314.

    . Azon gondolkozom, hogy mennyire őszinte valaki ha dühös? 


    Talan mint a reszeg ember,kontrollalatlanul  oszinte

    előzmény:
    Icebaby (1)
    2014-08-30  19:33
  12. 2014. augusztus 30. 20:313.

    Tessék?


    "hülye pic*át"  

  13. 2014. augusztus 30. 19:392.

    Hozzáteszem én értettem (pontosabban olvastam) félre valamit, és emiatt sértődtem meg. Ő pedig nem igazán értette, hogy min vagyok annyira megsértődve, végülis ő meg azt hitte, hogy az a bajom, hogy nem örült eléggé egy videónak... :( Ha nem olvasom félre a betűket, akkor nem is lyukadtunk volna ki itt. :(

Címlap

top