Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Anyuci büszke?

belváros
Létrehozva: 2014. augusztus 17. 02:06

 Bókolnak, feleségül kérik a lányokat, és itatják őket, hogy gyorsabban elérjék a céljukat. Meglepő módon az erősebbik nem magyar képviselői visszafogottabbak, és inkább csak „nézelődnek".


– Magyarok nem szólítottak még le, viszont a legdurvább beszólás, amit kaptam, az volt, hogy ma már három megvolt, nem leszel a negyedik? – árulta el a Vasárnapi Blikknek egy lány, aki nem keveredett még szigetes kapcsolatba, nem úgy, mint Virág (21), aki nem vállalta az arcát, viszont elmondta, már kétszer is szexelt a fesztivál területén, ráadásul óvszer nélkül.


Egyszer élünk! Mindkét srácot itt ismertem meg, nem volt túl hosszú az ismerkedés és az előjáték, talán fél vagy egy órája ismertük egymást, amikor kinéztünk egy sátrat magunknak.


Nem volt romantikázás, körülbelül öt perc alatt meg is történt, és már ott sem voltunk! A másik eset pedig a Dunában történt, pár napja, amikor még jó volt az idő, bár akkor is hideg volt a víz, de hát kit érdekel?!


Szerintem sokan látták, vagy inkább gondolták, hogy mit csinálunk, de nem zavart! Tudom, hogy veszélyes óvszer nélkül szexelni, főleg ismeretlenekkel, de nem hiszem, hogy pont azt a két embert fogom ki, akiknek valami baja van! – mondta határozottan a fiatal lány, aki persze egyik alkalommal sem volt józan, talán emiatt is volt annyira meggondolatlan.


 


http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/szexelni-jottek-a-kulf oldiek-a-szigetre-2278001

  1. 2014. augusztus 18. 13:1327.

    Kicsit off.


     


    Meghökkenve olvastam a gólyatáborról szóló hsz-okat. Tudom, 1-2 éve a médiában is téma volt, de akkor sem tudtam eldönteni, hogy abból mennyi az igazság és mennyi a szenzációhajhász újságírók által fölnagyított, félremagyarázott hülyéskedés.


     


    Én 1991-ben voltam gólyatáborban. Esténként volt ivászat, de nem emlékszem részegen fetrengő, magukat összehányó emberekre. Sem megalázó vagy ocsmány játékokra. A maximum az volt, hogy egy lánynak azt a feladatot adták, hogy fújjon föl egy óvszert. Megtette, fénykép készült az esetről, amit később ő is, mi is nevetve néztünk vissza.


    A diákok 90-95%-a fiú volt. Úgyhogy a lányokat tenyerükön hordozták a srácok, pl. kirándulás közben egy felsőbb éves fél napig nyakában vitte az egyik helyes gólya csajt.

    előzmény:
    Lillaréka (26)
    2014-08-17  20:07
  2. 2014. augusztus 17. 20:0726.
    Két egyetemista gyerekem van. BME,, ELTE, 
    Egyik sem ment el gólyatáborba. Sőt. a szerelmek sem.. barátok sem. 
    A gólyatáborban  nem lehet  kikerülni az olyan dolgokat amiket a Szigeten  kikerülhet..... ha kimegy. 

    Ennek ellenére  tudják , hogy mi folyik a  gólyatáborokban.....-  a szigetes sztory kutyafüle ahhoz képest, már csak azért is, mert a sok ocsmányságra ott kényszeritik a felsöbb évesek a 18 éves csitriket, akik azt hiszik attól menők, hogy ha  megcsinálják. 
    és arról  nincs  újságcikk!!  nem háborog senki... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (24)
    2014-08-17  17:56
  3. 2014. augusztus 17. 20:0525.
    Ugyanmár.
    Én 25 éve kezdtem az egyetemet.
    Akkor is voltak földön fetrengők és akkor is voltak normálisok,kb,mint most is.
    +Lett nekem durván bulis évf.társnőmből 3 gyerekes mintaanya.
    Alapvetően én nem voltam züllött fiatal,de azért rólam is lehetett volna egy-két érdekes képet észíteni pár bulin.BTK
    Szerencsére akkor még nem volt szelfi és drog sem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (24)
    2014-08-17  17:56
  4. 2014. augusztus 17. 17:5624.
    Egyetertek csendike. Amikor a lanyomat felvettekaz egyetemre, volt a nyari szunetben egy kirandulas, hogy ismerkedjenek meg egymassala leendo egyetemistak. A lanyom nem akart elmenni, en beszeltem ra. Elment. Aztan o is beszamolt a sarban fetrengo tokreszeg leendo egyetemistakrol. En kocsonyava dermedtem. Egyetemistak????????????Es a lanyom megkerdezte : "Anya, te hol elsz?" Ekkor szalltam le e foldre.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (18)
    2014-08-17  14:40
  5. 2014. augusztus 17. 17:4923.
    A felfogással semmi gond.
    Amíg tudtam segítettem, most  mehet más segíteni.

    Nem  mesélek többé az élményről, mindnyájan- az egész csapt - túl van rajta, feldolgoztuk.
    De, mégis mint nő és anya szörnyű ilyen dolgokkal szembesülni. Hála az égnek, gyerekeim nem szeretik ezt a feelinget ami ott van.
    Ilyen élmények az orvosainkat is megviselték.....
    Annyit azonban  mondhatok hogy ez nem a női nemtől való undorodás ( amúgy meg igen , mert férfipárti vagyok), részükről sem.
    A körülményekről van szó, ahová tízezrével mennek.........

    Ennyi.
    Mindenki azt gondol amit akar.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (19)
    2014-08-17  17:13
  6. 2014. augusztus 17. 17:4822.
    Off: en kerek perec megkerdeztem egyszer az egyik nogyogyaszomtol, hogy nem utalja meg ezek utan a noket? O azt felelte, hogy:"Annal jobban kivanom."
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (19)
    2014-08-17  17:13
  7. 2014. augusztus 17. 17:4421.
    Az intíban pont olyan eseteket vázoltak, amiket élőben láttam.Erre reagáltam, részletesebb leírást nem szándékozom közkinccsé tenni.
    Jelzés volt részemről, hogy ezek nem ritka dologok arrafelé.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (20)
    2014-08-17  17:20
  8. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. augusztus 17. 17:2020.
    De akkor miért nem a saját élményeidből indítottál egy topikot, miért kellett egy amúgy is komolytalan kacsaújság cikkjét belinkelni? A saját történeteid sokkal hitelesebbek lettek volna. Senki nem tudhatta, hogy rendelkezel ilyenekkel, erre a cikkre reagáltunk. Ez most nekem kb. olyan, mintha valaki Balin nyaralt volna két hetet, aztán berakja egy prospektus ismertetőjét a helyszínről ahelyett, hogy saját emlékeket mesélne.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (18)
    2014-08-17  14:40
  9. 2014. augusztus 17. 17:1319.
    Érthető az " undorod",mert segítőként neked a problémás dolgokkal kellett foglalkoznod. Töményen kaptad a " jót", megfeküdte a gyomrodat.


    De ezt kb úgy lehet és kell felfogni,mint pl. az orvosok,akik tönnnyire nem szép,szexi fiatalokat gyógyítanak naponta. Pl. Egy nőgyógyász naponta tucatnyi beteg nőt vizsgál,de ettől még munka után férfiként is kíválóan működnek a magánéletükben. : DD
    Nem utálják,nem undorodnak meg "úgy általában" a női nemtől sem. 


    A cikkíró a normálistól eltérő,kirívó sztorit írt,mert ez ugye érdekesebb,mint ha jó bulikról,zenéről,kultúráltan szórakozó fiatalokról írt volna.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (18)
    2014-08-17  14:40
  10. 2014. augusztus 17. 14:4018.
    Túlságosan rögtön vonsz le konzekvenciát bárki hozzászólásából.

    Én tavaly is kinn voltam önkéntesként a Szigeten.
    Te voltál ott egy napot is, hogy segíts?
    Mert én azért mentem.
    Meg is undorodtam attól amit láttam az évek során és udén nem mentem.
    Sárban fetrengő tökrészeg fiatalok mellett láttam belőtt és agyonb agyonszexualizát lányokat.
    Gusztusos szép látvány volt.

    Hogy mit szeretek és mit nem,nem rád tartozik.
    Semmi közöd hozzá.
    Hogy valaki ettől a valóságtól megundorodik és ír egy véleményt, ahhoz sincs.



    előzmény:
    Lillaréka (16)
    2014-08-17  10:59
  11. 2014. augusztus 17. 11:4817.
    Nem értem a topik címét, nem tudom, mi köze van egy huszonéves lány viselkedéséhez az anyukának.
    előzmény:
    belváros (1)
    2014-08-17  02:06
  12. 2014. augusztus 17. 10:5916.
    Mi nem fér bele mibe??


    Egy könnnyűzenei koncert? 
    Vagy csak a Tankcsapdát nem szereted?? 
    és mit szólsz a Quimby-hez??
    Neoton?? 


    Tömeg ide vagy oda.... mi is általában  hátul állunk meg, mert  nem  szeretjük annyira ha túl sokan taposnak az auránkon... D bármilye együttest- zenekart élőben látni egészen más,  mint   eleketronikus - dobozból hallgatni. 
    Persze megértem, ha nem mész koncertre  mert nem szereted a zenét. Anyukámat sem lehetne elvinni, nem is akarjuk rábeszélni. 
    DE ne szóld le azokat  akik szeretik ,  azért mert olvastál egy cikket egy idióta  firkásztól. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (12)
    2014-08-17  10:35
  13. 2014. augusztus 17. 10:4815.
    Igy Van!!!
    Amikor mi voltunk  kb 10-70 éves  korig volt mindenféle  korosztály..... 


    Egyszer apukámat elvittem Omegára....  hihi.....  Győri Zenei nyár.. - jött velünk a 70 éves barátnőm is... anyum nem jött, mert nem szereti a tömeget. 
    Na.... apum  meg is jegyezte, hogy   ezek után  nem is érzi magát  öregnek, mert a zenészek és a közönség   egy része  is legalább  annyi idős mint ő. 
    Képzelheted, mikor többezer  torok  öreg- középkorú -fiatal- gyerek egyszerre üvölti, hogy   Petróleuuuumláááááámpaaaaaaaaaaaaa..... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (11)
    2014-08-17  10:17
  14. 2014. augusztus 17. 10:4314.






    ott a pont Nálad!!   


    a 21 éves leányzó  biztosan nem közli anyucival  kivel- mikor mit csinál... 


    bár még az is lehet, hogy elmeséli, mert anyuci is ribi..  Ki tudja ezt  ma már.... De  idegennek  semmi köze  hozzá,  és aki  ilyenen háborog az meg is érdemli.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (10)
    2014-08-17  10:06
  15. 2014. augusztus 17. 10:4213.



    ott a pont Nálad!!   
    a 21 éves leányzó  biztosan nem közli anyucival  kivel- mikor mit csinál... 
    bár még az is lehet, hogy elmeséli, mert anyuci is ribi..  Ki tudja ezt  ma már.... De  idegennek  semmi köze  hozzá,  és aki  ilyenen háborog az meg is érdemli.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (10)
    2014-08-17  10:06
  16. 2014. augusztus 17. 10:3512.
    Akkor egsézségetekre.
    Ízlés kérdése.Nekem nem fér bele.
    előzmény:
    Lillaréka (3)
    2014-08-17  07:51
  17. 2014. augusztus 17. 10:1711.
    Normális fiatalok is  járnak a Szigetre és normálisan viselkednek.




    Sőt, még normális nemfiatalok is.

    Tavaly fenomenális volt a Quimby koncert. :-) Kár, hogy idén nem lépnek fel.
    előzmény:
    Lillaréka (3)
    2014-08-17  07:51
  18. 2014. augusztus 17. 10:0610.
    O tempore, o mores!Mondja ezt 2 pici harmincas anyukája.....

    Kinek az "anyuci"-jára gondolsz? A 21 éves lányéra, a "külföldi" fiúkéra? A magyar fiúkéra?

    Gondolod, a Te gyerekeid, akárhogyan is neveled őket, majd engedélyt kérnek Tőled, huszonévesen majd, hol, mikor, kivel szexeljenek?
    Az ítélkezéssel várj picit, kb. úgy 16-20 évet!

    De addig se olvass süle Blikk-cikkeket, megárthat!

    előzmény:
    belváros (1)
    2014-08-17  02:06
  19. 2014. augusztus 17. 10:039.
    Ebben igazad van!
    DE a Szigetre nem kötelező kimenni... és ha valaki azért megy ki  mert kiváncsi erre a különleges  Kultúrális Fesztiválra az is el tudja kerülni az idiótákat. 
    Amugy... a többi Fesztiválról  miért  nem ir a Blikk cikket? Ott  nincs  idióta?? 


    Eszembe   jut amit anyuék szomszédja  mesélt... Már nyugdijas évek óta. - buszsofőr volt. 
    DE  jó pár éve át némi   + pénzért  disco járatokat   vállalt vasárnap hajnalban.  
    A disco végére kellett kiérnie a városhatáron kivül lévő  discoba  begyüjteni  az ifjakat és behozni a  városközpontba....  
    azt mondta képesek  voltak sgrészegen  is szexelni akárkivel akik mellé  keveredtek a buszon...  mindegy volt ki az és hogy vannak még rajtuk kivül mások is a buszon

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (7)
    2014-08-17  09:47
  20. 2014. augusztus 17. 09:548.
    Nagyon ostoba és hülye ez a cikk. A kommentelők IQja sem több  mint  mint két marék molylepkének. 
    előzmény:
    belváros (1)
    2014-08-17  02:06
  21. 2014. augusztus 17. 09:477.
    "akik  idióták azok a Sziget nélkül is Idióták"


    De a Szigeten kívül nem olyan nagy a népsűrűségük, ezért könnyebb őket elviselni.
    előzmény:
    Lillaréka (3)
    2014-08-17  07:51
  22. 2014. augusztus 17. 09:436.
    Sőt.. a népdalok is tele  vannak szexxel, de még  a  gyerekdalok is. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (5)
    2014-08-17  09:24
  23. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. augusztus 17. 09:245.
    A bezzegamaifiatalozóknak javasolnám, hogy olvassanak középkori szövegeket a diákos-népies költészetből! Egy szemernyit nem voltak különbek többszáz, sőt megkockáztatom, többezer éve sem a fiatalok, ill. akkor is voltak ilyenek meg amolyanok közöttük. Mindig voltak mértéktelenek, iszákosok, kicsapongók, szabados erkölcsűek. Akikből később esetleg tisztes családapák, anyák lettek. "bezzegazénidőmben" is volt olyan lány, akinek abból állt egy buli, hogy az alsó lépcsőn ülve lógatta a fejét, és néha a hányását... de biztos jó buli lehetett számára, mert legközelebb újra ott láttam csordogáltatni, amikor újra odamentem. A többség azonban szépen táncolt, énekelt, jól érezte magát. Talán manapság már több a mértéktelen fiatal, mert azt látják,  hogy a szüleik kiégettek, szétdolgozzák magukat a semmiért, és menekülési útvonalnak tekintik a bódító szereket. Az arányok tehát eltolódtak, az biztos. De a végtelenségig ez sem húzódhat, jön majd újabb irányzat, ami visszafogottságot hirdet. Remélem legalábbis.

    Szigeten én még nem voltam, nem is vágytam, nem az erkölcsök miatt, de mindig is utáltam a tömegrendezvényeket. Az életem nagy részét sok ember között töltöm, ha pihenésre, szórakozásra vágyom, akkor inkább a nyugodt környezetet keresem. Viszont megértem azokat a fiatalokat, akik kipróbálják ezt is. Nyilván nem az ismeretlenekkel való szexelésre célzok! Egyébként régebben is volt már olyan lány ismerősöm, aki azt vallotta: ahány új fiú, annyi új szüzesség. ennek szellemében elég sokszor vált újra szűzlánnyá... :D Mára azonban ő is megkomolyodott, boldog kapcsolatban él. :)
    előzmény:
    belváros (1)
    2014-08-17  02:06
  24. 2014. augusztus 17. 07:564.
    Normális fiatalok is  járnak a Szigetre és normálisan viselkednek. 


    A Normáltlanoknak  pedig tökmindegy hol vannak, akik  idióták azok a Sziget nélkül is Idióták. A legidiótábbak mégis a Blikk és az NLC firkászai, akik a SZigetet valamiféle erkölcsi fertőnek akarják beállitani, mert azt hiszik az a trendi.. 



    Egyébként Fesztiválnak,  ott van még a VOLT. A Balaton Sound, vagy a Tokaj az EFOTT é s  szokott lenni még pár ami most hirtelen nem jut eszembe . 
    DE mégis mindig csak a SZIGETet gyalázzák. 








    ja egyébként mi is voltunk már a párommal kint Tankcsapda koncerten. És semmiféle erkölcsi fertőt nem láttunk... 




    A ribanc az mindenhol ribanc, egy sima hétvégi discoban is az.  Óvszer nélkül  megy el ott is a  ribancra vadászó,  himmel,  mert  mindig akad olyan laza erkölcsű fiatalember aki  kihasználja, hogy vannak ribancok. És ilyesmi  20-30-50- 80 - akárhány éve  is igy müködött.  A Világ nem változott csak most  széles  körü a média, hogy megirja  mások hülyeségét, és felháborodást keltsen
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (2)
    2014-08-17  06:49

Címlap

top