Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ajándékfrász
Létrehozva: 2014. július 24. 22:52
Sziasztok!
Azt vettem észre, hogy a férfiak nem (nagyon) tudnak ajándékot adni,
sem azt kapni. Személy szerint legalábbis csak olyan pasikkal
találkoztam, akik nem tudtak mit kezdeni ezzel a kérdéssel.
Legszívesebben eltörölték volna az összes ünnepet, beleértve a
családiakat is, mint a név-és születésnap, leszámítva a gyerekekét.
Valójában azt is megfigyeltem, hogy nem a tisztelet hiányával van a baj,
sőt, még a figyelmességgel sem, mert más téren az tökéletesen
működőképes (lehet). Például az én párom a kéréseimet nagyon is
figyelembe veszi, a vágyaimat, amilyen hamar lehet, teljesíti, vagy
minimum agyalni kezd rajta..Én már néha rég elfelejtem egy-egy
felvetésemet, mire a kedvesem napok múlva “kijön” egy lehetséges
megoldással a problémára…Tehát nem, nem figyelmetlenek ezek a pasik. (Ha
szerencsés leányok vagyunk, és kifogtuk az egyik ilyen megbecsülendő
“halat”..)
Talán a szeretetnyelvek különbözőségében keresendő az ok? Ha valaki nem hallott volna ezekről:
-minőségi idő
-elismerő szavak
-ajándékozás
-szívességek
-testi érintés
Állítólag mindenkinek megvan a sajátja, amin kommunikál, az a forma,
ahogy a legszívesebben fogadja, veszi a másik szeretetét. Létezne, hogy
az ajándékozás “nyelvén” egy pasi sem beszél? Bár látva néhány
kipukkanóban levő kapcsolatot, sokaknál a más típusú nyelvezeteknek sem
látom még az alap betűkészletét sem:-( Évtizedes házasságok többségénél
pedig pláne..
Na, szóval nekem annyira nem az ám a bajom, hogy úgy istenigazából
nem vagyok megajándékozva:-). Bár egy jól kitalált, betrafáló ajándéktól
oda, meg vissza tudok lenni, de már felnőtt eszemmel tudom, hogy nem az
a lényeg. Szóval az az odavágó, az lehet(ne) egy “csakúgyrózsa” is, az
meg nem drága. Szóval nem egy ajándékvadász (értsd:
pénzéhes ribi, vagy más hasonlóval jelzett nőszemély) némber vagyok:-)
Nem mondom, láttam én már a buszon egy szál vörös rózsát szorongató
pasit, aki aztán az egyik megállóban egy csókocskával együtt
odacuppantotta azt az őt váró csajnak. De az ilyen izzig-vérig macsókról
meg a rózsájukról a “testi érintés” nyelve jut eszembe…Mi van, ha ez
esetben a vitt virág nem a pasi szeretet megnyilvánulása, hanem a testi
érintésre való törekvés “előzenekara”…?
Szóval izgat ez a jelenség. A pasiknak pl. a Karácsonyt megelőző
hetek tenyérizzadós szenvedései. Mert jaj, mit vegyek, semmi ötletem,
meg úgysem fog tetszeni, meg mittudoménhányast hordasz, meg meg meg….Meg
nekem sem kell ám semmi, mert minek, és akkor Te sem kapsz semmit, és
akkor nincs gond, hogy nem tetszik, hogy kicsi, hogy nagy, hogy hogy
hogy….
Ismerős ez? Hogy is van ez?!
Akinek van kedve erről hosszabban diskurálni, várom az ugyanilyen című blogomon a cefeblogon:-)
kameleonlany
aminek semmi valóságtartalma
fordulj hozzájuk, ha valami rizsa érdekel
ha a valóság, akkor meg kérdezz meg arról olyan embert akit ismersz személyesen és megfelel a felsorolásodnak
AKkor lehet, hogy én még mindig a gyerekkoromat élem, mert én szeretem az ajándékozás örömét, oda-vissza...De nem az érték a lényeg, hanem a meglepetés volta. A párom, amikor meglepett egy merci csokival, ahelyett, hogy előre azon izélt volna, mit vegyen, az nagyon kellemes meglepi volt, pedig az nem nagy értékű dolog.
Emlékszem anuykám mindig mesélte, hogy éjjelente gyerekkorában nem tudta miért megy a varrógép. Hát az anyukája varrt babatestet a boltban megvett babafejhez, neki Karácsonyra. Azt hiszem az volt az igazán szép ajándék, nem az, amikor minél nagyobb dolgokat adnak egymásnak az emberek.
Szóval én igyekszem év közben odafigyelni, hogy ki mit szeretne. Anyósomat, pl. szinte mindig sikerül olyan dologgal meglepni, ami hiányzott neki, vagy, amire vágyott. Anyukámmal is szokott sikerülni. De a párommal nemigen, mert ő nem vágyik semmire. Persze aztán kiderül, hogy az egyszer "kínomban" vett gumicsizmát később, hogy áldotta, hogy van, pedig akkor annak sem tudott nagyon ujjongani, mert minek az..Apámat sem nagyon lehet meglepni. Apósomat meg jó ideje kajacsomaggal köszöntjük. Neki "úgysem kell semmi", meg "minek", annak meg mégis örül:-)
Szóval lehet, hogy túlságosan be vagyunk szorítva a muszájba, hogy na Karácsony, akkor ajándékozni "kell", de nekem mondjuk ez belső igény is, hogy örömet, meglepit okozzak, nem csak az, hogy"kell".
Amúgy apárom engem is arra szeretne rábeszélni, persze, hogy az ő szenvedéseitől megszabadítsuk, hogy ne ajándékozzuk egymást. (mert nekem az izgalmas, hogy kitalálhatok valamit). Az tény, ahol sok a gyerkőc, az egy vagyon, bár sokszor már a nagyszülők részéről is azt gondolom sokkkkk, amit a gyereknek vesznek, hiába mondom, hogy nem kell...Aztán azért nem tudják értékelni, amijük van...
Őszintén szólva én vágott virágot sem szeretek kapni, mert pénzkidobásnak érzem az egészet, pár nap múlva úgyis elhervad. Cserepes virág persze jöhet, és az udvarunk is tele van virágokkal egyébként. Az idén ballagott középiskolából a nagyfiam, elég sok vendéget hívtunk, de mindenkinek megmondtuk: "virágot ne !". Mit ne mondjak, nem ő volt az osztályukból az egyetlen, aki egy szál flamingóval ballagott és azzal is jött haza.
Az Ez van-ból igen hamar eltűnik:-(
Arra vagyok kíváncsi, hogy a pasiknak miért nem jó dolog ajándékot adni vagy kapni? Miért nyűg ez nekik? Szerintem erről csak van mindenkinek valami gondolata. Ismet-e ilyen pasit, tudja-e ő miért volt így az ajándékozással? Vagy ha pasi és így érez, akkor miért? Mi az oka? Neveltetés? Belső érzés? Mi?
Nekem attól még semmi bajom ,meg komplexusom, mert érdekel ez a dolog:-)
Nem akkor görcsölök, amikor születésnapja, névnapja van. Az úgy hülyeség.
vagy fogadd el a helyzeted