Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Zepter Medical munka

beszi
Létrehozva: 2014. január 16. 09:49

Sziasztok !

 

ma láttam egy hirdetést , hogy a Zepter Medical cég keres kereskedelmi asszisztenst. A férfi akit fölhívtam azt mondta, hogy nem ügynökös munka hanem irodai. ( ügyfelekkel kapcsolat, bank, stb). Dolgozott valaki ennél a cégnél vagy a Zepter valamelyik részénél( nem ügynöki munkában)?

 

 

köszi

 

beszi

  1. 2014. szeptember 3. 16:5124.
    Egyszer én is voltam egy irodai munkás álláshirdetésen, ami Zepter volt. Rengeteget gondolkodtam rajta, kérdezősködtem, utánajártam és végül belevágtam. Sajnos nem ment a legjobban, de mindig etikus voltam és nem erőltettem annak, akin láttam, hogy tényleg nem akarja. Mivel a páromnak volt egy viszonylag jól fizető, stabil munkahelye, így a zepteres munkám kiegészítésnek pont tökéletes volt. Ha valaki viszont ebből szeretne élni, annak biztosan többet és jobban kell dolgoznia, mint nekem, ami egyben azt is jelenti, hogy egy kicsit talán nyomulósabbnak tűnhet bizonyos emberek szemében...
    előzmény:
    Catilina (22)
    2014-08-14  16:36
  2. 2014. szeptember 1. 16:2023.
    Én 2 évig dolgoztam a Zepternél, és egyszer sem kellett idős néniket-bácsikat "csalogatnom", "bepaliznom"... Olyan embereket kerestünk a kollégámmal, akikről tudtuk, hogy megengedhetik maguknak a minőségi termékeket, és így nem "tukmálás" volt a mnuka, hanem kellemes, baráti beszélgetések.
    Régen valóban volt pár olyan ügynök, akik idősöket célzott meg, de egyértelműen nem ők a célközönség. Én egyáltalán nem bántam meg azt a két évet, amíg ott voltam, és az is lehet, hogy ha a gyerkőc iskolás lesz, visszatérek hozzájuk :)
    előzmény:
    Catilina (22)
    2014-08-14  16:36
  3. 2014. augusztus 14. 16:3622.
    Nem mondom, hogy soha, semmilyen élethelyzetben, mert elképzelhető, hogy egyszer adódhat olyan nagy rászorultság, hogy minden elvemet meg kell tagadnom (remélem nem adódik), de nem dolgoznék egy Zepter-féle erőszakos undorító cégnek. Aki teheti, válasszon magának tiszteségeset, amelyik nem ilyen módon sózza rá emberekre a termékeit. Ja, és ne is vásároljunk ilyentől, és ha tudjuk, védjük meg a célközönséget alkotó – többnyire idős, kispénzű  – ismerőseinket is az efféléktől!

    Uff, én beszéltem! :D
    előzmény:
    beszi (1)
    2014-01-16  09:49
  4. 2014. augusztus 14. 16:0221.
    A placebó készítmények azoknál az embereknél használnak, akiknek nincs tényleges problémájuk, vagy egy kisebb bajukat felerősítik.

    Egy felfekvéses betegnek hiába adsz pl. placebó krémet, attól nem lesz neki jobb. De a bioptron lámpával az ilyen tüneteket nagyon jól lehet kezelni. És ez csak egy példa a sok közül. Attól mert te még nem használtad és hülyeségnek tartod, még lehet hasznos ;)
    előzmény:
    csutak51 (19)
    2014-05-28  14:42
  5. 2014. május 28. 14:4520.

    Szerinted az a cég, amelynek az ügynökeikre (akik a CÉGET KÉPVISELIK!) sok-sok éve efféle panaszok vannak, és a cég ezt hagyja, MENNYIRE lehet tisztességes BÁRMI MÁSBAN???

     

    Szerintem SEMENNYIRE!

    előzmény:
    almart (14)
    2014-01-16  12:09
  6. 2014. május 28. 14:4219.

    "mint ahogy rendszeresen hasznaljak ortopediai es rehabilitacios rendelokben is."

     

    Hát hogyne! Hiszen bizonyított, hogy a hatóanyag nélküli placebó is az emberek X%-ánál hat!

    Nomeg a kézrátét/ráolvasás is. Ráadásul drága lámpa nélkül!

    előzmény:
    almart (10)
    2014-01-16  11:55
  7. 2014. május 27. 11:4918.

    Szia,

    A kereskedelmi asszisztens pozíció szerintem itt egy értékesítő melletti segédletet jelent, ami egy későbbi értékesítési munkakört készít elő, úgyhogy ha úgy döntesz elvállalod, mindenképp vedd figyelembe azt, hogy egy idő után várhatóan neked is kell majd terméket értékesítened, de minimum bemutatót tartani.

    előzmény:
    beszi (1)
    2014-01-16  09:49
  8. 2014. január 16. 20:4317.

    Menekülj, amíg nem késő!

     

    Én végigjártam. Értékesítő munka, hidd el. Ronda módszerekkel.

     

    Bioptron, Víztisztítő, levegőtisztító

     

    Leginkább ezeket kell majd rásóznod boldog, boldogtalanra.

    előzmény:
    beszi (1)
    2014-01-16  09:49
  9. 2014. január 16. 17:3316.

    Azert nem vonnek parhuzamot,de:

    ha valaki elhiszi,hogy egy lampa ujrainditja a szivet,vagy eletre kelti az agyhalottat.....hat....

     

    Szovetek,sebek gyogyulasat segiti,izombantalmak eseten is segit,borbetegsegeknel is tapasztaltunk javulast. DE nem csodaszer,ez egy kiegeszito terapia.  

    előzmény:
    antironia (15)
    2014-01-16  13:51
  10. 2014. január 16. 13:5115.

    Azért ezt így elég merész dolog kimondani...

     

    Ezzel az erővel akit meglopnak a villamoson, az meg is érdemli...?

    VAgy akit megerőszakolnak, az meg is érdemli...?

     

     

    Elég durva pszichológiai módszerekkel "dolgozzák meg" az embereket - sokszor a saját rokonaik... Mert ugye ismerősnek/rokonnak jobban hisznek... Meg kevésbé mernek ellentmondani.

     

    Itt a megoldás az ilyen agresszív ügynökös tevékenység betiltása lenne...

    LEgyen szó utazási jogról, termékekről, vagy bármi másról. 

     

     

    előzmény:
    almart (14)
    2014-01-16  12:09
  11. 2014. január 16. 12:0914.
    Aki az ilyen hulyeseget elhiszi....nos az meg is erdemli,hogy behuzzak.
    előzmény:
    antironia (12)
    2014-01-16  11:59
  12. 2014. január 16. 12:0013.

    És itt az ígért hsz:

     

     

    http://www.nlcafe.hu/forumkifejt.php?forumid=11693 6

     

     

    A Bioptron (lánykori nevén Evolite) lámpát magyar orvosok találták fel. A miskolci Gruby Dávid Bőr-és Nemibeteggondozó Intézetben éveken át tesztelte két orvosnak a csapata. (Nevet nem írok, mert nem tudtam velük beszélni, már nyugdíjasok, hogy kiírhatom-e a nevüket.) Az egyik laborvezető, aki a teszteket összefogta és dokumentálta, az édesanyám. Jómagam, "hála" az egész testemet megtámadó ekcémának és más betegségeknek, tesztalany voltam a "gyermek" kategóriában.

     

    A lámpa fénye ill. melege egy polárszűrőn át hat, egyes bőrbetegségeket, pattanásokat, aknékat, fekélyeket, sebeket, hegeket lehet vele gyógyítani, vagy gyógyszeres terápiával kombinálva a gyógyulást gyorsabbá tenni, a visszamaradó elváltozásokat csökkenteni. A színes előtétek csak parasztvakításra jók, nincs jelentőségük. A hegyikristály betét meg marhaság, ugyanis a kristály belső és külső fénytörési rétegei eltérítik a polarizált fényt, innentől a kis tiffany lámpa is hatásosabb.

    Valaki írta, hogy a lámpától be kell pirosodni, az jelzi a hatást. Ez nem igaz.

    A kezelési időnek van minimuma és maximuma, és a távolságot is be kell tartani.

    Nikolett: a tesztelőket komoly szakmai vizsgák után válsztották ki, ugye nem akarsz azzal szédíteni itt mindenkit, hogy eü végzettség nélkül te nagy szakértő vagy. Ha láttad volna, milyen munka folyik a miskolci laborban, nem hencegnél a zepteres fejtágítókkal.

    A Zepter nem tudom, miért állítja a lámpáról, amit állít, gondolom valahogy le kell nyomni a paciens torkán a márkanév árát. (Lánykori nevén extraprofit.)

     

    előzmény:
    antironia (12)
    2014-01-16  11:59
  13. 2014. január 16. 11:5912.

     http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=126791

     

     

    Miskolci vagyok, itt is hódít a Bipotron lámpa. Eddig el voltam mellette, nem foglalkoztam a kereskedőivel, gondoltam ők is békén hagynak engem. Sajnos tévedtem. Összeakadtam G.-né Katalinnal. Egy közeli ismerősömet, akinek bőrfesték hiányos az arcbőre (hegek után) azzal eteti hónapok óta, hogy meggyógyítja. Szegény már nagyon sok helyen megfordult (BP. SOTE, Cegléd, Hatvan., Miskolc stb) de egyetlen orvos sem vállalta, akármennyit igért is nekik, nem tartották volna erkölcsösnek elvenni a pénzét és cserbenhagyni. Ez az asszony sajnos nem ilyen, (pedagógiai diplomája van), az összes egészségügyis szerinte direkt nem gyógyít, csak hogy visszajárjunk hozzájuk.

    Szerinte hiteles gyógyulások:

    - a mentőben a megállt szívet újraindítja, 

    - a féléves agyhalottat újraélesztette, aki ma már szintén Zepteres eladó, 

    - az Alzheimer és a Parkinsont kórt is gyógyítja (szegény Reagen elnök ha tudta volna, de Michael J. Fox még nem késett el, szóljunk neki) 

    - újszülöttek lázgörcsét lehúzza

    - a vérnyomást beállítja - ha magas csökkenti, ha alacsony megemeli

    - az agyvérzés utáni bénultságot megszünteti 

    - a levest megízesíti, a vízet megnyugtatja (ívó és fürdőt is) 

    Néhány példa a hölgy üzletfeleiből:

    - fiatal anyuka (32 éves), fiatalember (19 éves) baleset utáni kómájukat gyógyítatja egy-egy 400 ezer forintos lámpával (mondván az agyat is újraéleszti)

    - Down-kóros fiút (80 éves nyugdíjas anyukájával él) szintén rábeszélte a lámpa megvásárlására. 

    Akkor szakadt el a cérna, amikor a 56 éves Parkinson-kóros édesanyámat is megpróbálta becserkészni. Én rögtön ellenkeztem, erre (a hátam mögött természetesen) megvádolt ez a becsületes kisvállalkozó, hogy azért nem veszem meg a lámpát, mert örökségvadász vagyok.

    Szívesen fogadom mindkét oldal véleményét, mert meg kell állítani az ilyen lelkiismeret nélküli kufárokat.

     

    előzmény:
    antironia (11)
    2014-01-16  11:58
  14. 2014. január 16. 11:5811.

    Fortinbras már évekkel ezelőtt leírta, hogy miben hatásos, és miben kamu.

     

    Ezt kár lenne vitatni, mert ő személyesen részt vett (anno) a tesztelésében. 

     

    Maga a lámpa - ha nem lenne köré az ügynöki rendszer - tán tízezer ft-ból kihozható. De a piramisrendszer eltartása miatt többszázezer ft. 

     

    És akkor jönnek a csodás parasztvakítások... 

     

    Lsd. vonatkozó topik. 

     

     

    előzmény:
    almart (10)
    2014-01-16  11:55
  15. 2014. január 16. 11:5510.

    Ami az ugynoki munkat illeti,azt en se vallalnam be,mert nem vagyok az a tipus akinek olyan jo a beszelokeje stb...

     

    Viszont a Zepter lampa gyogyito hatasa nem kamu. Nekunk mar evek ota van,rendszeresen hasznaljuk,mint ahogy rendszeresen hasznaljak ortopediai es rehabilitacios rendelokben is.

    Tanultam biofizikat,igy a mukodesi elvet is,ugyhogy igenis van alapja es kiegeszito terapiakent jo eredmenyeket lehet elerni.

     

    Csak az a baj,hogy az eroszakos,tolakodo ugynokok miatt az emberek ezt is eloitelettel kezelik. 

  16. Torolt_felhasznalo_478824
    Torolt_felhasznalo_478824
    2014. január 16. 10:189.
    Ilyesmire már nem emlékszem, de biztosan igazad lehet. Elképzelhető, hogy én ezt a fajta végkifejletet már nem vártam meg, mert annyira kiakadtam az előzményektől, hogy angolosan távoztam.
    előzmény:
    antironia (7)
    2014-01-16  10:07
  17. 2014. január 16. 10:138.

    Sziasztok !

     

    Közben én is utána néztem a munkának. Mindenhol csak negatív dolgokat találtam róluk. Holnap kilencre kellett volna mennem hozzájuk, de azt hiszem kihagyom. 

     

    szép napot

     

    beszi

  18. 2014. január 16. 10:077.

    És még amit kihagytál: hogy meg kell vásárolni egy készletet, hogy "hitelesen" tudd ajánlani a vásárlóknak - a saját tapasztalatod alapján.

     

    Ez alaphangon 200.000 ft (vagy több).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_478824 (5)
    2014-01-16  10:01
  19. Torolt_felhasznalo_478824
    Torolt_felhasznalo_478824
    2014. január 16. 10:015.
    Szia! Dolgozni nem dolgoztam még ennél a cégnél, de én is voltam álláskereső. Naivan a Zepterhez is beadtam az önéletrajzomat, és láss csodát behívtak, egy napon belül. Az állásinterjú úgy kezdődött, hogy voltunk vagy 50 -en és egy előadást kellett végig hallgatni, ami hasonló volt a termékbemutatókhoz. Utána volt  elbeszélgetés a jövendőbeli "főnökkel". Kb. arról szólt a sztori, hogy eladni kellene a remek é "olcsó" termékeiket, és jutalákos rendszeren fizetnének. az embereket arra is aggitálni kellett volna, hogyha kell, hitelre vásároljanak.  Vállalkozói igazolvány is kellett volna hozzá. Irodát vonalas telefonnal biztosítottak volna, meg valami képzést is, amiért terméseztesen fizetni kellett volna. Hát nekem ezek a tapasztalatim, igaz nem frissek, több, mint ötévesek. Ja, és a Váci útra kellett mennem valamerre "interjúra". Én kihagynám a helyedben, vagy elmennék élettapasztalatot szerezni.
    előzmény:
    beszi (1)
    2014-01-16  09:49
  20. 2014. január 16. 10:004.

    Ha jót akarsz magadnak messzire kerüld el őket. 

    Ritka mocsok egy cég. 

    előzmény:
    beszi (1)
    2014-01-16  09:49
  21. 2014. január 16. 10:003.

    Menekülj, amíg tudsz!

     

     

    Ez a beetetés, hogy nem ügynöki munka. Aztán mikor aláírod a szerződést, onnantól fogva kint állhatsz a Ferenciek terén szórólapozni....

     

     

    előzmény:
    beszi (1)
    2014-01-16  09:49
  22. 2014. január 16. 09:572.
    Készülj fel, hogy behívnak. Majd ott kiderül, hogy ügynökként kell "kezdened". Én a helyedben most felejteném el úgy, ahogy van! A Zepter medical fedőnév alatt a bioptron lámpáit kell/ene rásózni a még létező balekokra! Amikor munkát kerestem és belefutottam ugyanebbe, azt hittem, ráborítom a csajra az asztalt, mert telefonban nekem is mondtak mindent, hogy nem ügynöki munka, nem eladni kell, stb. Aztán de!
    előzmény:
    beszi (1)
    2014-01-16  09:49

Címlap

top