Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Depresszióssal kapcsolat
Torolt_felhasznalo_707264
Létrehozva: 2013. október 21. 20:05
Van egy ismerősöm, akit nem láttam ezer éve. A jelek szerint súlyos depresszióban szenved: csak elvan, mint egy szobanövény, telefont nem veszi fel még a barátoknak sem, sokszor napokig ki is van kapcsolva, szinte annyiból áll az élete, hogy eljár dolgozni és ennyi. Na jó, néha a kollégákkal rendezett kerti bulikon részt vesz, de ott is csak ül állítólag és bámul ki a fejéből. Barátnője nem volt, most sincs. A szüleinél él a mai napig, pedig már lassan 40 éves.
Nem volt róla tudomásom, hogy ennyire rossz a helyzet, de most elhatároztam, hogy szeretném valahogyan kirángatni ebből az állapotból. A baj csak annyi, hogy nem tudom elérni. Telefonon kerestem, nem vette fel. Sms-eket írok neki időnként, de semmi válasz (egyelőre, de azért bizakodom). A személyes találkozó kérdéses, mert másik városban lakik, és 3 műszakban dolgozik. Sajnos közös barátokat nem tudok bevonni, mert egyrészt nem tűnik működőképesnek ez a verzió, másrészt pedig mindenki félreérti a szándékaimat a sráccal kapcsolatban. (Van férjem és két gyerekem, tehát egy mezei halandó számára az, hogy egy majd 20 éve nem látott ismerősömmel fel akarom venni a kapcsolatot, annyit jelent, hogy fel akarom rúgni a házasságomat.)
Én csak segíteni szeretnék rajta, mert nem normális az, hogy mindenki elfogadja a jelenlegi helyzetet, és senki nem segít neki, pedig nagyon úgy tűnik, hogy orvosra és komoly kezelésre lenne szüksége.
A kérdésem azokhoz szól, akik közvetlen közelről tapasztalták meg, hogy egy évek óta depressziós egyén hogyan reagál arra, ha valaki "közeledni" próbál felé. Mit tudok tenni, mivel jutok eredményre? Mindenképpen beszélnem kell vele.
Igen, tobbfele depresszio van sajnos, es a major depresszio az, ami nagyon sulyos betegseg. Na meg gaz a manias depresszios depresszios allapota is. Az is hasonlo a major depressziora. Igen, sokszor sajnos nem lehet tudni, mi a rosszabb, maga a betegseg vagy a gyogyszerek mellekhatasa. Hogy meyik art tobbet. Van ugy, hogy a gyogyszer. En viszont azt is tanultam, hogy igenis nagy segitseg, ha a depresszios mellett all valaki, pl a hazastarsa, aki eltokelt, hogy kiall a beteg mellett. Mint itt a topikindito. Es nem esz nelkul csinalja, nagyon is korultekintoen, es okosan. Nagyon jo lenne, ha minden emberi leny mellett igy kiallna valaki. Sokszor meg hazastars hagyja ott a beteg tarsat, terhes feleseget.
Es az sem lehetetlen, hogy valaki kigyogyul a depressziobol, plane, ha allnak mellette.
Pl a pajzsmirigy rendellenesseg is okoz eleg sulyos depressziot.
Egy evfolyamtarsam meselte el, milyen szornyu volt. O kigyogyult, a ferje mellette allt es ott voltak a gyerekei is.
A "sikerem" talán annak is köszönhető, hogy régen elég sokat jelentettem az Ő életében. Sajnos közben én is megjártam a poklok poklát, hatalmasat fordult az életem az elmúlt egy év alatt, és -szégyenszemre- majdnem feladtam a próbálkozást, hogy találkozzak vele újra. Az élet viszont úgy hozta, hogy amikor épp feladni készültem, mindig elém tett valamit, ami arra ösztönzött, hogy ne adjam fel, mert van értelme.
Nyilván ahhoz, hogy ebből valódi siker legyen, ne csak pillanatnyi, az Ő elhatározása is kell. Ez lesz kemény dió. De nem óhajtok beleugrani ész nélkül ebbe a folyamatba, nem hiszem magamról, hogy én lennék Superman lánya... Nem hiányzik az, hogy rosszabbodjon az állapota, ha valami balul sülne el. Ezért úgy döntöttem, hogy felkeresem a saját pszichológusomat és tőle kérek tanácsot, hogy mit lehet tenni ebben az esetben, amivel a gyógyulni akarás felé indulna el a barátom, illetve hogy mi az, amit végképp nem szabad, mert a visszájára sülhet el.
Igen, fontos nekem ez az ember. Sosem hagynám magára. Azt vallom, minden pusztán elhatározás kérdése. Nem én akarom őt megmenteni, de az utat attól még megmutathatom neki
Orulnek, ha nnem tudnam, hogy egy valodi depresszios eletebe nem szakembernek belevatkozni nagyon veszelyes.
Rosszul is vagyok amikor olyanokat olvasok, hogy szabaduljon meg depressziojatol homeopatival vagy 5+ X foglakozason
Szomorusag, enervaltsag ,frusztralt allapot nem depresszio !!!!
A depresszio kialakulasanak pszichoszocialis es biologiai okai vannak. Kognitiv viselkedes terapias es gyogyszeres kezelessel kezeéheto .
A depresszióról ezeken az oldalakon már sok szó esett, de úgy látszik, hogy nem lehet elégszer visszatérni rá.
Sok éve, még a jóemlékezetü OPNI-ban találkoztam a kórral, és az osztályvezető szakorvos magyarázta a nyavalya lényegét. /Megjegyzem, ez eléggé ritka eset, én ezen kívül nem emlékszem, hogy mikor "alacsonyodott" le ennyire az orvos, hogy a betegének magyarázzon.../
Szóval, a túlterhelt idegsejtek az ingerületátvivő anyagok kémhatását úgy módosítják, hogy az ingerület - ami minden esetben egy villamos kisülésre hasonlít, persze mikroamperek, és mikrovoltok szaladgálnak - a sok neuronon csak nagy ellenállással tudjon keresztülhatolni. Ezáltal - az izomlázhoz hasonlóan - csak nagyon keveset tud az ember elvégezni, viszont ez benne óriási feszültséget generál. Ez a magyarázat arra, hogy nem tud a beteg másra figyelni, csak keveset tud mozogni,stb, mert mindez a megnövekedett ellenállás miatt neki óriási lelki terhet jelent.
Igy azután minden rábeszélés, stb. igen rossz hatásfokú./Ezért "nem tud akarni"/
Egy idő után persze elmúlik az "izomláz" ill. az ellenállás, persze ezt nem lehet tudni, hogy pontosan mikor. Az antidepresszánsok ugyan tünetileg hatnak, de eléggé lassan, és az idegsejtek így nem pihennek. Bizony olykor súlyos következményei vannak a - nem kellően átgondolt - gyógyszer szedésnek.
En nem voltam itt, matrica. Tudom, milyenek az enelcesek. Te meg szrencses is vagy, en artatlanul mondtam nem kulonosebb dolgot, ket kulonbozo topikban, erre az enelce farkasai jottek, es semmi egebet nem mondtak, csak hogy te hulye meg marha meg szamar vagy. Sosem lattam oket. Enelce, nem lep meg. Hat engem meglepett,meg mindig, mert ekkora durvasagra es ostobasagra azert megsem szamitottam. Semmi egyeb, csak te hulye vagy beszolas.
En nagyon meg vagyok lepodve, hogy sikerult az ismerosodnel egybol ekkora"sikert" elerned. Sajnos a major depresszio az nagyon sulyos betegseg. Meg ha kezelik is, de hat minden eset es minden ember mas. Hatha o akar es lehet rajta segiteni. En szemely szerint nagyon orulok, hogy ilyen ember is van, min te. Ha lennenek ott emberek, ahol baj van. Ha segitenenek. Egy jo szo nem kerul semmibe. Igaz, nekik a rossz is ingyen van.
Meg egyszer, csodallak.
Sziasztok!
Én indítottam jó egy éve ezt a topikot, csak sajnos elment a kedvem a sok nagyokos miatt, akik finoman szólva sem a feltett kérdéssel foglalkoztak, ellenben engem igyekeztek kikezdeni...
Nos, az említett ismerősömmel sikerült találkozni véletlenül (már ha vannak véletlenek...), és azt kell mondanom, hogy IGEN, MÉLYEN DEPRESSZIÓS :( Ezen felül szenvedélybeteg is. Ezt tudja ő is, hiszen maga mondta el.
A beszélgetés elég sokáig tartott, és nem bánom, hogy nem adtam fel, hiszen a saját szememmel láttam, hogy mennyire örült nekem, és hogy milyen jó hatással voltam rá személyesen...
Mindamellett, hogy láttam, külsőre is nagyon megváltozott (nyilván nem előnyére), a viselkedésén is látszott, hogy súlyos a probléma. De azt is láttam, hogy egy idő után kezdett megnyílni nekem. Ő maga mondta el számtalanszor, hogy mennyire örült annak, hogy kerestem. És hogy akart ő válaszolni, csak épp nem tudott. Itt megjegyezném, hogy aki volt depressziós, vagy a közvetlen környezetében látott már ilyen beteget, az tudja, hogy a lényeg éppen az, hogy a beteg nem tud "akarni".
Ezek után pedig úgy gondolom, igenis van remény arra, hogy eljusson arra a pontra, hogy maga kérjen segítséget. Én bízom Benne
Csak azért jöttem ide vissza ezt elmondani, hogy mások is láthassák: igenis próbálkozni kell, nem szabad magára hagyni egy depresszióst, hiszen ők nem tudnak egyedül kimászni a gödörből. Én nem óhajtom onnan kirángatni, pusztán igyekszem megmutatni neki azt, hogy lehetne másképp is élni... A barátai, családtagjai valószínű csak legyintenek és ráhagyják, mert ez a könnyebb út. Én viszont folytatom azt, amit elkezdtem, mert ha már csak annyit érek el vele, hogy örömöt okozok az amúgy örömnélküli életében, akkor már megérte
Garantáltan NEM kamu téma. És igen, laikus vagyok, viszont nagyon is érintett jelen helyzetben.
Miért kell ennyire megmondani mindig a "tutit"? Jó, hogy el nem vagyok küldve melegebb éghajlatra
, csak mert érdekel egy ember, aki az életem része volt (sőt, ha úgy tetszik, mindig is az lesz), és mert nem hagyom annyiban, nem hagyom tespedni a posványban.
Ő maga mondta, hogy utálja az életét, csak épp képtelen változtatni rajta.
Tehát ez az én olvasatomban annyi, hogy felismerte a helyzetét, tisztában van azzal is, hogy rossz, ami van, de önerejéből képtelen rajta változtatni.
Valahonnan pedig ismerős nekem a helyzet, mert egy igazoltan depressziós barátnőm pont ugyanezt mondta el (többek között), azaz hogy "tudom, hogy szarban vagyok, hogy pocsék a kedvem és senkihez sem szólnék, de egyedül nem vagyok képes kirántani magam ebből a helyzetből".
En annyi problemas esettel talakozom hivatalbol, hogy az hihetetlen. Neha azon gondolkodom hogy hogy keletkezhet ennyi agyament . De masik oldalrol meg a kenyerunket adjak .
Ami engem illet asszocialok, es nem erdekel ki van mogotte. Mindenesetre tudom, hogy a valos problemaknak milyen az artikulacioja.
Kulonben tenyleg vannak olyanok akik meg akarnak menteni masokat tobbnyire olyanokat akik sem nem kerik sem nem igenylik a masok ugymond megmenteset .
egy tipikus NL- te'ma amit a szerkeszto"k kezdemenyeztek?
Ilyen is van vagy nem ritka ha leul egy egy Forum.
Ellenben vannak un velemenyformalok akik be beugranak egy egy topicba es atalakitjak a hangulatot . Ilyenkor egy egy masik csoport megvizsgalja hogy azt milyen modszerrel milyen eredmennyel sikerult nekik .
pl egyes blogkat is figyelmmel kisernek ahol megprobaljak athangolni a minden anyanak felnie kell a szuélestol es a minden anya depresszios a szules utan, vagy a frivol ezt varom a kapcsolatomtol bulvaros stereotipiakat teszik normalis emberi mederbe. /amikor az emberek ugy probaljak elerni a boldogsagot hogy ki akarjak kuszobolni a boldogtalansagot /
Szia "Terdszeli" :-)
Komolyan nem gondolod, hogy ez megint csak egy tipikus NL- te'ma amit a szerkeszto"k kezdemenyeztek?
Vagy lerántja őt is a mélybe mert bizony ilyen is van.
Már én kezdtem rosszul érezni magam , egy ismerőssel való beszélgetés után hogy én még jól vagyok.
Nem tudom, idetéved-e még valaki azok közül, aki lehurrogott, mondván, biztosan csak énrám nem kíváncsi az említett régi barát.
Nos, azóta sem sikerült találkoznom, sőt beszélnem sem az illetővel, viszont az már kiderült -közös ismerős által, aki beszélt vele-, hogy örült annak, hogy kerestem, hogy írtam az sms-eket, sőt! Mindig várta is.
Ebből én azt szűröm le, hogy még nem reménytelen, hiszen képes voltam valamicske érzelmet előhozni belőle a kezdeményezésemmel. Úgyhogy folytatom tovább, előbb-utóbb csak sikerül valamit elérnem nála.
Köszönöm!
Igen, azza ltisztában vagyok, hogy nem lehet ajtóstól a házba rontani. Ha már ilyen sokat vártam, és sosem mondtam le arról, hogy egyszer úgyis megtalálom őt, nem szeretném elrontani. Elősorban a közös emlékekről beszélnék vele, hogy mi történt vele/velem azóta, stb. Aztán ha akarja, mondja a többit is.
Régen nagyon jól el tudtunk beszélgetni, olyan dolgokról is, amiről nem sok emberrel beszéltem eddig :)
Szerintem mindenképp kísérd figyelemmel az illetőt, és próbáld keresni vele a kapcsolatot.
Sajnos igen sok depressziós egészségesnek gondolja magát, nincs tudatában, mekkora bajban van. Ezért is kerülheti a segítőkész embereket is.
Én megjártam már a poklok poklát depressziósként, nemegyszer. Tudatában voltam, hogy beteg vagyok, de még így is nehezemre esett orvoshoz menni a problémával. Nagyon mélyen kellett már lennem ahhoz, hogy megtegyem.
És én is eljártam dolgozni! Sőt, baráti társaságba is! De mellette minden vágyam volt meghalni!
Szóval, finoman, nem tolakodva közeledj hozzá, beszélgess vele, ha engedi. Mindenképp figyelj rá!
Ha csak visszahúzódó típus-amiben kételkednék-akkor kiderül hamar, és nincs baj.
De ha tényleg beteg, talán megmentheted a teljes elsüllyedéstől, netán a legrosszabtól is.
De ne azzal közeledj, hogy ő betegnek tűnik, és segíteni szeretnél rajta! Ezzel elriaszthatod, ellenkezést válthatsz ki.
Csak finoman, hagyva, hogy ő közölje, aminek ki kell jönnie.
Beszélhetsz vele arról, hogy látod, mennyit változott, menniyre zárkózott lett, hátha kibukik valami.
Egy "véletlen" találkozást én is jó ötletnek tartanék. Netán azzal az indokkal, hogy feleleveníteni a régi időket.
Sajnos időnként hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy az nlc a "megmondóemberek" kedvenc helye. :)
Kedves hozzászóló!
Ha érdemben nem tudsz a kérdésemre válaszolni, kérlek ne kötekedj velem. Ha unatkoznék, akkor máshogy próbálnám meg elütni az időmet. Tedd azt Te is, és nézz körül a saját házad táján. ;)
Aki pedig azt vetette fel, hogy talán csak énrám nem kíváncsi az illető, azt arra kérem, olvassa el újra a kezdő hsz-t. Abban benne van, hogy a BARÁTAINAK sem veszi fel a telefont. Ezt nem kell tovább magyaráznom, azt hiszem.
És talán azt sem, hogy a depresszió tünetei között sehol nem találtam olyat, hogy: nem jár el dolgozni az illető...
A kérdésem azokhoz szól, akik közvetlen közelről tapasztalták meg, hogy egy évek óta depressziós egyén hogyan reagál arra, ha valaki "közeledni" próbál felé. Mit tudok tenni, mivel jutok eredményre? Mindenképpen beszélnem kell vele.
Megy egy ilyen minden lében kanál, mint te és varázsütésszerűen felépül a beteg.
Na mindegy
Én csak egy ötletet adtam, a többi már nem rám tartozik!
Jó éjt mindenkinek!
Sziasztok!
Nem, a jelek szerint nem csak nekem lenne fontos. Legyen elég ennyi. A többi már magánügy.
A mániás depresszióval tisztában vagyok, átéltem azt az időszakot, amikor a barátnőmön először kijött 20-21 éves kora körül. Mellette voltam, amikor bekerült a pszichiátriára és mellette voltam, amíg ott kezelés alatt állt. És azóta is nagyon jó barátok vagyunk. Tudok a mindennapjairól, a szenvedéseiről és mindenről, amit átélt és a mai napig is átél ilyenkor.
Nem kell mindenkit bugyutának nézni, aki feltesz egy kérdést. Direkt nem mondok az illetőről többet, mert nem akarok. Ennyi. Megvan rá az okom.
Nem!
Csak Te alfákban és omágákban gondolkodsz, egy h.sz.-nél autizmust feltételezel, aztán meg, hogy tegye a kezére a szívét, és mondja meg, hogy nem csak Neki fontos-e ez a találkozás.
És, ha van is a háttérben valami....miért írna ide? Miért kérne segítséget? Mi közünk van hozzá?
Az autizmust általában már gyermekkorban felfedezik, gondolom tudna már mindenki arról, hogy autista!
Sziven utott a mondat ?
Akarsz rola beszelni ?
En csak az alternativak sookasagat soroltam fel.
Igen vannak emberek akik visszahuzodobb tipusuak es remekul lehet veluk dolgozni egy csapatban : Ok befele fordulok es elmelyultek .
Pl egyes kutatatsok szerint a nokben nagyobb az autista hajlam mint a ferfiakban. Na de ez csak hajlam es nem betegseg.
Ezek az emberek barmikor kepesek kilepni es kozossegben lenni, de igenylik a magasz szferajat is. Isten ovja az ilyet egy olyan tarstol aki ezt nem erti meg, es ra akarna csimpaszkodni .
En csupan ezt akartam hangsulyozni.
Köszönöm.
De a segítség nyújtást sem szabad "csesztetésnek" venni, csak gondold el, hogy vannak olyan betegségek, amelyeknek nincsenek jelei, amelyek nem okoznak panaszokat és mégis lehetnek halálosak is...és a leírtakban jelei vannak a bipoláris depressziónak, ergo akár lehet az is!
Adott esetben a topiknyitó csak meg szeretne győződni arról, hogy baj van-e vagy sem...szerintem nem pszihológust akar játszani.
Most tedd a szivedre a kezedet :
Nem csak neked fontos ez a talakozas ?
Meselj mi van emogott , hogy evek ota keresed a ...
baratod akit depressziosnak velsz valahol mas foldreszen el?
Szép tőled, hogy segíteni szeretnél. Nem könnyű dologra vállakoztál és kitartónak kell lenned. Ha sikerül kapcsolatba lépned vele és megnyílik neked, akkor nem állhatsz le, mert azzal nagyon sokat árthatsz. Tehát csak akkor vágj bele, ha tényleg komolyan gondolod.
Egy személyes találkozást össze kellene hozni vele valahogy. Akkor meg tudsz győződni arról, hogy milyen állapotban van és szükséges-e a segítséged.
Sajnos van a baráti körömben depressziós. Sőt, mániás depressziós is. Tőlük is kértem infót,
semiramis nincs mar ezert csak elmondom, hogy a manias depresszio es a depresszioval csinjan banjunk mar. Az elso bipolaris zavar nepnyelven elmezavarkent ismert , a depresszio amit szakember allapit meg az is pszichiatriai zavar es annak is vannak fokozatai kulonbozo tunetei /melankolia, ongyilkossagi kesztetes katatonia..../, illetve ismert reaktiv depresszio amit valami megrazkodas valt ki .
Nem kell minden visszahuzodo tipusnal depressziora gyanakodni.
Lacus 73 nagyon szepen leirta azt amire en is gondoltam.
Lehet ez addig lesz így, amíg nem érzi, hogy behatolsz a magán szférájába...ezzel csak óvatosan.
Ne robbanj be újra az életébe, csak szépen lassacskán, ha tényleg segíteni szeretnél Neki.
Úgyis ki fog derülni, hogy miről is van szó, de remélem, hogy semmi komoly, de ha mégis, akkor sikerül majd segítened Neki.
Minden esetre örülök, hogy vannak még ilyen emberek, mint Te.
Sok sikert:)
Hosszú évek óta keresem, kutatom a kapcsolódási pontot, a lehetőséget.
Mostanában volt egy "véletlen" találkozás egy közös ismerőssel, tőle szereztem meg a telefonszámát és némi infót. Azóta próbálkozom. Eddig sajnos sikertelenül. De nem adom fel ilyen könnyen.
Tudom, hogy nem lesz egyszerű. Bár ha eddig nem hajtott el a francba, akkor van remény. Szerintem.
Jól látod: sejtem, mi lehetett a kiváltó ok. De az nem kívánkozk ide, nem is ezért nyitottam a topikot. Tényleg szeretném megőrizni a részleteket, csak anélkül nehéz úgy átadni a lényeget, hogy teljesen érthető legyen.
Bár aki akarja, az érti. :)
Tudod én örülnék a legjobban, ha ilyen barátom lenne, mint Te...de engem senki nem hív, hogy beszélgetne velem, senkit nem érdekel a sorsom és bizony ennek is megvan az oka.
Ebben a korban már mindenkinek megvan a maga mindennapi problémája, nem tetézi a másével...Te különleges ember vagy, ha ennyire figyeled a sorsát a barátodnak és még segítenél is neki.
Bár...én is ezt tenném!
Sajnos van a baráti körömben depressziós. Sőt, mániás depressziós is. Tőlük is kértem infót, az egyikük tünetei maximálisan megegyeznek az általam leírt emberével.
Az anyja szerint "ideje lenne már", hogy elköltözzön otthonról, és a pénze is megvan egy saját lakásra, de mégsem mozdul onnan. És anyunak ez nem tetszik, ennek hangot is adott már.
Igazán nem ez a lényeg!!!!!!
Gondolom a topik nyitó régi barátja, ismerte elötte is és most is....ilyen dolgokat meg kategórikusan nem lehet kijelenteni, hogy autista és hasonlók.
Ha a régi ismerőse úgy érzi lelki segítségre van szüksége, akkor bizonyára látja az okát is...komolyan mondom ettől hullik darabokra ez az amúgy is szar és ellenséges társadalmunk, hogy egy empatikus ember segítségét is b@szt@atásnak veszitek!!!
Baromira nem érted a dolog lényegét!!!
Ja igen, én nem vagyok panaszkodós típús....lehet Ő sem, csak belülről őrlődik.
Ha hasonló személyiség, mint én, akkor eléggé nehéz lesz kihúzni belőle, ha tényleg lelki segítségre szorul.
Most tényleg ne érts félre...nálam a gyengésdég húzná ki a lelki bánatom, egy női barátomtól/ismerősömtől.
Egy ölelés, megértő buksi simogatás el sem hiszed mennyit ér!!!
Amirol Te irtal a nyito hszben az nem depresszio. Az egy vagy aganak valo elmelyult ember kepe, vagy egy tarsasagi eleteert nem tulsagosan lelkesedoe vagy egy nagyobb autista hajlamokkal rendelkezoe .
!0 eve. Onalloan ellatja magat , lehet hogy anyagi helyzete sem engedi meg az onallo eletvitelt, de az is lehet, hogy a lehetosegei a szuloknel olyanok, hogy kulon reszben nyugodtan elhet.
Akkor most miert kellene mas eletstilust javasolni Neki.
Szia!
Szerintem próbáld meg azt, hogy összefutsz Vele, de úgy alakítod, mintha spontán lenne.
"-Jaj, szia! Erre jártam, hogy vagy? Lenne kedbed beszélgetni egy kávé mellett?"
A reakcióból szűrd le, hogy mi is a helyzet, lehetséges, hogy tényleg nem kíváncsi senkire...én is szoktam úgy lenni, hogy senkit nem kívánok még a közelembe se, facebook-on nem válaszolok, telefont nem veszem fel, lakásból nem lépek ki (én is 40 éves vagyok, egyedül élek évek óta), néha elmegyek a kollégáimhoz egy traccspartira, de ennyi...amikor bezárkózóm, akkor lehet éppen olyan dologgal foglalkozom, ami feldob, filmnézés, netes fejlesztegetés, zene hallgatás...és olyankor a hátam közepére sem kívánok senkit sem.
Bár néha én is baromi nyúzottnak nézek ki és meg is jegyzik, nem vagyok életúnt, mély depressziós, vagy hasonló.
Szóval nem tudom érted-e, de egy próbát mindenképp megér.
Ennél azért bonyolultabb a történet, de részletekbe jobban nem megyek bele, mert nem szeretném felismerhetővé tenni. De az ún. barátai szerint sincs jól az, ahogyan viselkedik.
És ha Te eldöntöd, kivel akarsz beszélni, és azért mindent meg is teszel, én miért ne tehetném ugyanezt? Most épp ezért kértem segítséget olyanoktól, akik láttak már hasonlót. Amiről Te bszélsz, az nem depresszió.
Hallod eszembe jut .Te nekem kulsore igencsak savanyu kinezetu kollegaim olyan eletvidamak a munkajuk teruleten hogy az csak na.
Gondolom ha rajtuk is "segiteni " akarna barki is elkuldenek a csudaba.
Nem kell atvinni a tuloldalra azt aki nem akar.Kulonosen nem egy ffit .
Fogd mar fel kozel 40 eves ember altalaban donteskepes szokott lenni:
Nekem sem irkaljanak sms-t hogy csevegni akarnak velem, mert altalaban en valasztom ki kivel akarok szobaallni./ilyenkor mindent bedobok a cel erdekeben /
Na most ha ilyen O is akkkor csak olaj a tuzre a Te akciod.
Na jó, néha a kollégákkal rendezett kerti bulikon részt vesz, de ott is csak ül állítólag és bámul ki a fejéből
ilyen velem is elofordul foleg olyan fogadasokon ahol zomebe buta celebek meg konjunktura lovagok vannak.
Na meg akkor is ha faradt vagyok es gondolataim egeszen mashol jarnak.
Ott vagyok de csak a testem
Ez miert lenne baj .
Ne rangasd ki , hagyd nyugodtan bekeben. Honnan veszed hogy masra vagyna mint amiben ell?
Az aki dolgozni eljar es neha baratokkal is talakozik az nem depresszios a szo hagyomanyos ertelmeben.
En is kikapcsolom a telefonomat es nem vagyok kivancsi mindenkire. A legnagyobb rosszindulattal sem neveznenek depressziosnak.
Ha engem barki is ugymond "ki akarna " lebditeni "elzavarnam.