Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tényleg bunkóság???

Glia
Létrehozva: 2012. augusztus 10. 13:33

Meg vagyunk hívva a férjemmel anyukám barátnőjének a lányának az esküvőjére. Vidéki, ottalvós buli. A kutyáinkra az anyósom vállalta a felügyeletet.

 

Tegnap este azonban az egyik kutyánk epilepsziás rohamot kapott, és orvoshoz kellett vinni. Infúziót kap, mert nem tudjuk, hogy mitől lehetett, és most ennek utána kell járni. Ma is vissza kell vinni.

 

Még tegnap este mondtam anyunak, hogy csak én megyek az esküvőre, a férjem nem, mert így nem merjük senkire itthagyni a kutyát, ráadásul nagyon aggódunk. Én is csak azért mennék, mert nem szeretném, ha megbántódnának.

 

Na erre anyu kiborult, hogy ez milyen bunkóság, és mért kell ezt ennyire túldramatizálni, nem lesz a kutyának semmi baja, és különben is szégyelje magát a férjem, ha nem jön el. Viszont én egyedül ne menjek, mert az milyen már! (vidék, más felfogás)

 

Állítólag egész éjszaka sírt, aztán reggel is a telefonban.

Szerintetek most én mit csináljak??? 

  1. 2013. július 31. 18:51555.

    Szerintem hihetetlen nagy bunkóság lemondani egy esküvőt, ahová ilyen szeretettel várnának benneteket. Nem a menyasszonyra-vőlegényre gondolok most, hanem az anyukád barátnőjére, akivel állítólag nagyon jóban vagytok és állítóag akit te is szeretsz.... Azért tartom bunkóságnak, mert kiemelt vendégek lennétek (szállást nem biztosítanak mindenkinek, és telefonon is kifejezte a ragaszkodását anyukád barátnője). 

    Hangsúlyozom: nem az ifjú párra való tekintettel, hanem a menyasszony anyukájára ÉS anyukádra való tekintettel, aki ezért sír neked éjjelente.

     

    A kutya-dolgot azért nem értem, mert a kutya elhelyezhető másnál, aki ki tudja hívni egy roham esetén az állatorvost - ti is csak ennyit tudnátok tenni, nem?

    Én is szeretem az állatokat, de azért ez már túlzás.

     

    Ja, és amit meg VÉGKÉPP nem értek: engem a férjem el se engedne egyedül egy esküvőre. Elképzelhetetlen, hogy ne akarjon velem jönni, hogy együtt legyünk.  Rendben van a kapcsolatotok?

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-08-10  13:33
  2. 2012. augusztus 13. 14:37554.
    Köszönöm! Lártom ugyanabban cipőben jársz, mint a párom. És igenm, igazad van, az ő anyja is eléggé gázos volt, biztos azt vetíti most rá...
    előzmény:
    judy546 (531)
    2012-08-12  10:29
  3. 2012. augusztus 13. 13:37553.
    Már voltam, ezért tartok itt!  Semiramis az edzőm. 
    előzmény:
    Glia (552)
    2012-08-13  11:40
  4. 2012. augusztus 13. 11:40552.
    Jössz te is pszichológushoz?????
    előzmény:
    guzziné (551)
    2012-08-13  06:46
  5. 2012. augusztus 13. 06:46551.

    Ásd el a kutyád, Anyádat küldd el a pics@ba, férjedet verd pofán.

    Különben is a válóper után kell nagy bulit csapni, nem a béna esküvőből, esküvője a hülyének is lehet! De arra menj el feltétlenül , mert ott a helyed!  

  6. Torolt_felhasznalo_237607
    Torolt_felhasznalo_237607
    2012. augusztus 13. 05:57550.
    előzmény:
    Glia (546)
    2012-08-12  18:21
  7. 2012. augusztus 12. 19:52549.
    Akarsz róla beszélni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_237607 (545)
    2012-08-12  18:03
  8. 2012. augusztus 12. 19:16548.

    Látszik is. :)

     

    Viccen kívül, szerintem a lehető legjobb döntést hoztad, olvastam az egész sztorit.

     

    Ha engedsz anyudnak, az nem jó (valóban csak hisztizett, hiszen utólag megbékélt simán). Ha meg te sem mész el, az egyrészt nem szép a pár miatt, ígéreted miatt, és főképp, az is behódolás lett volna anyukádnak, a "vagy mindketten, vagy senki" előadásához.

     

    Így kecske és káposzta. Mindenki jól érezte magát, nincs sértődés és a kutyus is jól van. :)

    előzmény:
    Glia (546)
    2012-08-12  18:21
  9. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 12. 19:00547.
    Majd Semiramis tart nekünk csoportterápiát :D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_237607 (545)
    2012-08-12  18:03
  10. 2012. augusztus 12. 18:21546.
    Jah, én járok!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_237607 (545)
    2012-08-12  18:03
  11. Torolt_felhasznalo_237607
    Torolt_felhasznalo_237607
    2012. augusztus 12. 18:03545.

    Visszaolvastam kicsit és arra jutottam, hogy mindenkit külön-külön el kellene küldeni pszichológushoz, ugyanis minden hozzászólásban megmutatkozik kinek-kinek a saját élettörténete, a saját sérelme. 

     

    Persze a topicindító lenne az első a sorban.  

  12. 2012. augusztus 12. 16:34544.

    ohhh, hat' ertettelek am rogton!:-)) sajnos tul jol ismerem a korlatolt gondolkodast, itt az nlc.-n pedig ezer fele arnyalatanak lehetek tanuja, mint pl. most!:-)

    akkor szoktak ilyen edesen cuki primitiv beszolasokat kiizzadni, amikor amikor valaki megfogalmaz valami olyasmit, ami nem fer bele abba kis falatka keretbe, amin belul gondolkoznak, es ha meg vidaman is teszik, akkor aztan nemulass!:-))))

    butacska modon megprobalkoznak a sarbatiprassal, ami szamomra nagyon szorakoztato!:-)  a hihetetlenul alacsony letforma forma modjan probalkoznak:: reszeg, beteg, nemnormalis, stb, csak mert szamukra ismeretlen terulet, vagy mert nem merik felvallani a gondolataikat, (de a legtobb esetben nincsenek sajat gondolataik) es hozzaidomulnak a vezerbirka iranyitott csorda szellemehez, az egyetlen szempontjuk az elottuk halado birka se..lyuka!:-))

     

    tehat ha nekem azt irod zagyva, az nekem olyan mint egy bok, mert TOLED jott, a korlatozott vilagbol!:-)

     

    legyen szep napod, nekem is az van!:))

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978174 (543)
    2012-08-12  14:05
  13. Torolt_felhasznalo_978174
    Torolt_felhasznalo_978174
    2012. augusztus 12. 14:05543.

    Azt hittem, csak az alkohol miatt írtál az előbb ilyen zagyván, reméltem, ha kijózanodsz, majd elmúlik ez nálad.

     

     

    előzmény:
    saschamora (542)
    2012-08-12  13:06
  14. 2012. augusztus 12. 13:06542.

    kirohogtelek csupan!:-))

     

    (milyen edesen primitiv kerdes volt ez!:-))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978174 (525)
    2012-08-12  06:00
  15. Torolt_felhasznalo_383878
    Torolt_felhasznalo_383878
    2012. augusztus 12. 12:12541.
    Nem, sőt! Talán még jól is sült el! :)
    idézet:
    Glia (540)
    2012-08-12 11:57:18

    Nana!

     

    Megkaptak a penzt paripat 2 szemely utan, es csak 1 fogyasztott!!

     

    persze,hgoy egy szavuk sem volt! 

    előzmény:
    Glia (540)
    2012-08-12  11:57
  16. 2012. augusztus 12. 11:57540.
    Nem, sőt! Talán még jól is sült el! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (537)
    2012-08-12  11:35
  17. 2012. augusztus 12. 11:56539.

    Tényleg nem számítottam ekkora csatározásra, szerintem is egy nagyon egyszerű kérdést tettem fel, és egyáltalán nem provokatív a topik!

     

    Kutyus szerencsére jól van, kivették a kanült a lábából, a vérképe teljesen oké. Remélem nagyon, hogy csak egyszeri történet volt, és továbbra is jól működik majd a "kismajom". 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (538)
    2012-08-12  11:50
  18. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 12. 11:50538.

    Ebben a történetben pont ennyi volt. Semmi extra.

     

    Azért egy esettanulmányt megérne a topik.

     

    Kutya hogy van?

    előzmény:
    Glia (534)
    2012-08-12  11:05
  19. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 12. 11:35537.
    Na, akkor ezek szerint nem lett tragédia...
    előzmény:
    Glia (534)
    2012-08-12  11:05
  20. 2012. augusztus 12. 11:33536.

    csak csendben olvasgattam a "tyúkpert", az elején szóltam csak hozzá (hogy egyesek mekkora csatákat tudnak vívni őket nem is érintő ügyekben!!!), az egészből a kutya érdekelt:-))

     

    örülök, hogy jól van a kutyus, maradjon is így! 

    előzmény:
    Glia (534)
    2012-08-12  11:05
  21. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 12. 11:06535.
    Ill. az KÉRDÉS SEM VOLT, hogy ő elmegy-e. A férje volt a kérdéses.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (533)
    2012-08-12  11:05
  22. 2012. augusztus 12. 11:05534.

    Sziasztok!

     

    Tegnap mégis úgy lett a dolog, ahogy előre elterveztem. Elmentem egyedül, vagyis a szüleimmel.

    Ott voltam a polgárin, a templomin, a vacsorán, kicsit buliztunk is, majd valamikor éjszaka hazajöttem.

     

    Nem volt semmi probléma, senki nem kérdezett semmit, a vendéglátóink megértőek voltak, és nagyon örültek nekem. Elvittem az ajándékunkat, átadtam, és anyuéknak is jó volt így végül, hogy hosszú idő után végre "hármasban" voltunk megint egy kicsit. 

     

    A kutya miatt pedig nyugodt voltam. :)

     

    Hát, azt hiszem erről többet már nem kell beszélni!

     

    További szép napot Neketek! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978174 (532)
    2012-08-12  10:51
  23. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 12. 11:05533.
    Nem azért, de itt mindenki csekély értelmű medvebocs, hogy kihagyja az agya azt az infót, hogy a t.i. elment az esküvőre???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978174 (532)
    2012-08-12  10:51
  24. Torolt_felhasznalo_978174
    Torolt_felhasznalo_978174
    2012. augusztus 12. 10:51532.

    Jaj, lányok, ne legyetek már ennyire rosszindulatúak.

     

    Vissza kellene kicsit olvasni.

     

    A topikindító elfogadta a meghívást, tegnapelőttig úgy is volt, hogy elmennek. Ő döntte el, nem az anyja, csak ő most meggondolta magát.

     

     

    Ő maga írta le, hogy maga is úgy érezte, hogy e kell mennie a lány elsküvőjére.

    Anno az ő esküvőjén is, a barátnő és a mostani menyasszony sokat segítettek nekik.

    Akkor bezzeg nem voltak huszadrangú ismerősök.

     

    Hát vazze, most a másik pár sem a pénzért hívta meg őket, rosszindulatú felfogás erre gondolni.

     

    Egyébként az ő esküvőjén nemcsak segítettek neki, hanem ajándékot is biztosan vittek. Gondolom, el is fogadták, s a - te szavaiddal élve- kaptak érte kondérban lefőzött kaját.

    Akkor bezzeg nem voltak huszadrangú vendégek, ugyebár?

     

    Ja, hogy ha adnak, akkor jó, de ha nekünk kéne viszonozni, leugatjuk a csillagokat az égről, hogy biztos a pénz miatt hívták meg őket.

     

    Gondolkozz már egy kicsit, mielőtt ilyen rosszindulatú dolgokat leírsz, vagy legalább olvass vissza, miről van szó.

     

    .

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383878 (530)
    2012-08-12  09:42

Címlap

top