Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lehúzós kisbolt romlott él

cell
Létrehozva: 2012. augusztus 5. 09:11

Sziasztok,

Kérdezném, hog mit lehet tenni. A faluban lévő két kisbolt ahova járok: rendszeresen beleszaladok olyan termékbe ami nem csak hogy lejárt szavatosságú, hanem tényleg romlott is. Már a sokadik alkalom. Nem adnak blokkot, egyik helyen sem, soha. Elagem van hogy ha már huzza az állam bácsit legalább engem ne húzna le, azzal, hogy eladja a romlott dolgokat. Sokszor megnézem amit veszek hogy nem jart-e le de pl most vettem franciadrazsét...eszembe nem jutott hogy az is lehet lejárt és rossz. Ehetetlen volt. Nem vagyok az a följelentgetős de ez már megérdemelné. Ráadásul iszonyat drágán ad mint a kettő mindent. Ezt ugy kell érteni, hogy a metrós árhoz képest duplán de més a Sparos árhoz képest is masfélszeresen. Mit lehet tenni. Nem jarok oda ha nem muszaj de van hogy kénytelen vagyok bemenni.

  1. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 14:0183.
    Jól van mosolyka, mosd fel magad.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (82)
    2012-08-09  13:52
  2. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2012. augusztus 9. 13:5282.
    (meghajlós ) Neked megint igazad volt ... neki ez magas röpt minket meg nem érint ... más dimenzió .
    előzmény:
    -1- (78)
    2012-08-08  22:48
  3. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 9. 13:4081.

    a szónok nem ellenfel gondolataival, állításával vitázik, hanem személyét minősíti, bírálja

     

    Megjegyezted? Mert ilyet én nem csináltam -1--gyel. Úgyhogy a hiba a te készülékedben van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (80)
    2012-08-09  13:27
  4. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2012. augusztus 9. 13:2780.
    Személyeskedés. Érvelési hiba; a szónok nem ellenfel gondolataival, állításával vitázik, hanem személyét minősíti, bírálja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (79)
    2012-08-08  22:49
  5. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 8. 22:4979.

    fingom sincs róla

     

    Végre egy jó mondat. Tényleg fingod sincs róla. Amiket bekopiztál kérdések. Ajánlom nézz utána mit jelent a személyeskedés. Mert ha szerinted ezt, amiket bemásolgattál, akkor Egyeske végigszemélyeskedte a fóruméletét.

     

    Veled nem is fogok eljutni tovább a bájcsevejbe, rettentően unalmas vagy.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (77)
    2012-08-08  22:45
  6. -1-
    -1-
    2012. augusztus 8. 22:4878.

    Nem érdemes ezen az úton továbbmenni.

    Az egész olyan érdektelen. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (77)
    2012-08-08  22:45
  7. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2012. augusztus 8. 22:4577.

    "Mert ha magad akarnád megoldani, akkor pofán vernéd a boltost, mert nem ad blokkot vagy romlott árut ad hatodszorra is? Erre gondoltál?

     

    Vagy a törvényes eszközökhöz folyamodsz, amik szintén érted vannak?"

    "Nem elemezgettelek, hogy milyen is vagy te vagy mit is mutatsz itt magadról a fórumon. Lehetsz bármilyen. Nem függ a témától."


     

    "Mondok egy egyszerűbbet, életszerűbbet:

     

    Ha neked valamelyik hsz. nem szimpatikus, akkor először (vagy elsőre többször) reagálsz rá, a saját meglátásoddal, véleményeddel.

     

    Aztán ha nagyon nem juttok dűlőre, beballagsz a modisba és "feljelented" az illetőt. 

     

    Tehát: a törvényes úton megoldod az ügyet, egy illetékes harmadik fél bevonásával. 

    Vagy:

     

    Magam képtelen vagyok kiállni az érdekeim mellett.

    Hárítok. Mindent és mindenkire.

     

    ?"

    Velem még eddig se jutnál el bájcsevegésbe mert kiszálnék .
    "Szippancs, átmentél mosolyka utánzatba. Te is egyre lejjebb csúszol, de nem az én problémám.
    Ha ismered a személyeskedés szó jelentését, kopizd már ide, hol személyeskedtem vele. " - fingom sincs róla

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (76)
    2012-08-08  22:34
  8. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 8. 22:3476.

    Szippancs, átmentél mosolyka utánzatba. Te is egyre lejjebb csúszol, de nem az én problémám.

     

    Ha ismered a személyeskedés szó jelentését, kopizd már ide, hol személyeskedtem vele.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (75)
    2012-08-08  22:29
  9. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2012. augusztus 8. 22:2975.
    Csakhogy nem a saját védelmébe kérte... meg mindenki azt csinál ...
    Az itt olvasotakból csak ennyit látok ,hogy te vagy elégedetlen.
    Miért lenne neki bármiféle baja ? Kiszált egy személyeskedésből ... s téged itt hagyott a saját válaszaiddal .... ez tragédia
    Pár nap és kihevered
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (74)
    2012-08-08  22:23
  10. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 8. 22:2374.

    Felőlem azt csinál amit akar. Felőlem te is azt csinálsz amit akarsz.

    Felőled meg akárhányszor leírom a véleményem. Pont.

     

    És kért már moderációt, direkt utána néztem. 

     

    A saját módszere nem tetszik neki, ennyi a baja. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_872096 (73)
    2012-08-08  20:54
  11. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2012. augusztus 8. 20:5473.
    Mint egy zoknit -1- akarod a mondanivalód ráhúzni . S egyszer nem elég hanem ha nem veszi a lapot akkor megint megpróbálod .

    ''A törvény ebben a formában nem értem van. A törvény az államért van. Milyen nevetséges még a feltételezés is, hogy a vársárló jogaiért kell az adóhatósághoz betelefonálni."

      Ebből emelted ki az egyik felét a leírtaknak és saját képalkotásod szerit elmélkedtél .
    Pedig leírta ő a bolt tulajdonosának szólna és nem az adóhatóságnak csak ennyi .
    A moderációval kapcsolatba meg -1- nem szokott moderációt kérni . De általánosságokban írt köntöst se vessz magára csak azért mert te akarod.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (70)
    2012-08-08  14:10
  12. 2012. augusztus 8. 15:0572.

    Kisgyermekes anyukaként intézem a bevásárlásokat. A környékükön van egy szuper pékség, finom dolgokkal. Én is csak minden második alkalommal kapok ott nyugtát, egyszerűen csak a zsebszámológépen adogatja össze. Az eladó nagyon kedves mindenkivel, nyilván amikor meglátja, hogy a babakocsival megyek be nem izgul, hogy Apeh ellenőr vagyok, és már ismernek, de azért az apehosok is bevetnek mostanság mindenféle álcát.

    Könyvelőként dolgoztam, mindkét oladal (Apeh és vállalkozó) érdekeivel tisztában vagyok és átlátom, és tudom, mennyi marad az egyéni vállalkozó zsebében... szinte semmi. Ez a helyzet ma itthon.

     

  13. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 8. 14:1271.

    Nem zavar, ha hasztalan, attól még leírom, amit gondolok. Hogy mit kezd vele, vagy bárki más mit kezd vele, magánügy.

     

    A legtöbb embernek elviselhetetlen, ha a saját fagyija visszanyal.

     

    *

     

    Vicces ügyfél :) Ő legalább értette.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (67)
    2012-08-08  13:37
  14. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 8. 14:1070.

    Nem tudom mi lelt, hogy két napja nem lehet veled beszélgetni, biztos megvan rá az okod. Próbáltam rávilágítani arra, hogy a hivatalos szervek értünk vannak és ha hozzájuk fordulunk, nem azt jelenti, hogy másra hárítom a saját megoldandó feladatomat, hanem igénybe veszek hozzá olyan eszközt, ami törvényes és jogos minden értelemben.

     

    Azt sem tudom, milyen hsz-re gondolsz, amire azt írtad, az "ilyeneket" átléped. Az enyémet? Vagy azt, amire példát hoztam, hogy te is igénybe veszel "hivatalos szervet" a problémáid megoldására, lsd. moderáció.

     

    Na mindegy. Részemről sincs több ebben a témában. Szia.

    előzmény:
    -1- (66)
    2012-08-08  13:21
  15. 2012. augusztus 8. 13:5069.

    A SPAR nagyon odafigyel ilyenekre.

    Ha minőségi húst akarok venni,mindig odamegyek. 

     

    Nagyvárosban lakom, ahol nagybolt,kisbolt, piac egyaránt megtalálható.

    Tescó, Auchan,mindkettőben vettem romlott húst.

    Sőt, a piacon is.

    Sajnos.

    Van egy garázsbolt nem messze tőlünk, úgy tűnik, ott sem lehet csalódni, már rákaptam, mert itt mindig friss a hús.

    Pedig kisbolt. 

    előzmény:
    Haag (56)
    2012-08-07  13:03
  16. 2012. augusztus 8. 13:4768.

    Nem is veszekedtem, csak szóltam, hogy a somlói ehetetlen.

    Szó nélkül visszakaptam a pénzt, ő sem méltatlankodott.

    Nem volt közöttünk harag.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (49)
    2012-08-07  10:25
  17. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 8. 13:3767.

    Mé ne?

     

    Erről a hasztalan  próbálkozásról jutott eszembe a következő történet.

     

    A cég ahol dolgoztam ( régesrégen) kifogyott az aprópénzből.Így szóltam egy kis tanulógyereknek, hogy menjen át az OTP - be a kitöltött cetlivel, pénzváltás miatt.

    leszámoltam neki az ezreseket és  megmutatva  a lapot kérdeztem tőle, hogy érti- e mit kell tenni.

    Nem mondott semmit.

    Erre még egyszer  elmondtam neki.

    Nézett rám a ( kevésbé ) okos kis szemeivel, és egy árva kukott sem szólt.

     

    Egyik ügyfelünk ott állt mellettünk és figyelt.

     

    Nos, szépen nyugodtan megint  elmondtam a gyereknek mi a teendő,  hogy világos legyen neki minden.

     

    Megint nem szólt semmit.

     

    Kis idő múlva megszólalt aaz ügyfelünk: hát nem látja hogy nem érti.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (64)
    2012-08-08  13:01
  18. -1-
    -1-
    2012. augusztus 8. 13:2166.

    Ha már egyszerű, akkor válaszolok egyszerűen, hátha érthető leszek.

    Az ilyen hsz-okat, vagy tán másokat is eddig átléptem, és ezután is ezt teszem.

    Nincs dolgom vele. Sem senkivel, aki ilyen területre tereli a beszélgetést, aminek csak a szóváltás a lényege.

    Szép napot neked.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (62)
    2012-08-08  11:34
  19. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 8. 13:1865.
    Én igen. Én is visszaviszem. Egyszer, maximum kétszer megbocsátom. De amikor rendszeresen előfordul, az azt jelenti, hogy az üzlet arra játszik, hogy nem tűnik fel a vásárlónak, ami törvénytelen és egészségtelen. Nem bosszúból kell befújni a fogyivédelemnél, hanem azért, hogy ne nyerészkedhessen más kárára.
    előzmény:
    Holdvilág (42)
    2012-08-07  08:35
  20. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 8. 13:0164.
    Neszójjámábe!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (63)
    2012-08-08  11:38
  21. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 8. 11:3863.
    Ne fáraggyá má!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (62)
    2012-08-08  11:34
  22. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 8. 11:3462.

    Mondok egy egyszerűbbet, életszerűbbet:

     

    Ha neked valamelyik hsz. nem szimpatikus, akkor először (vagy elsőre többször) reagálsz rá, a saját meglátásoddal, véleményeddel.

     

    Aztán ha nagyon nem juttok dűlőre, beballagsz a modisba és "feljelented" az illetőt. 

     

    Tehát: a törvényes úton megoldod az ügyet, egy illetékes harmadik fél bevonásával. 

    Vagy:

     

    Magam képtelen vagyok kiállni az érdekeim mellett.

    Hárítok. Mindent és mindenkire.

     

    ?

    előzmény:
    -1- (61)
    2012-08-07  15:18
  23. -1-
    -1-
    2012. augusztus 7. 15:1861.

    Egy kicsit messzemenő következtetésekkel állok szemben. Ez nekem már nem arról szól, ami a topik témája.

     

    Lehet, hogy ésszerűtlenül tudok gondolkodni, így nem is akarok ésszerűnek tűnni, tehát nem haladok tovább ezen a szálon.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (60)
    2012-08-07  14:51
  24. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 7. 14:5160.

    Nem elemezgettelek, hogy milyen is vagy te vagy mit is mutatsz itt magadról a fórumon. Lehetsz bármilyen. Nem függ a témától.

     

     Milyen nevetséges még a feltételezés is, hogy a vársárló jogaiért kell az adóhatósághoz betelefonálni.

     

    Ilyen alapon az ügyvédnek/jogásznak sincs értelme, mert az is hárítás? Oldja meg ő? 

    Fura egy gondolkodás ez, de semmiképp nem ésszerű.

     

    A fogyasztóvédelem miért az államért volna? A fogyasztókat védi. Benne van a nevében. Ez a törvényes módja annak, hogy kiállj magadért. Kiállhatsz úgy is, hogy szóban kardozol a boltossal vagy elhagyod a boltját, átmész másikba, majdcsak észreveszi magát vagy ha nem, akkor tönkremegy. De addig még sokmindenkit meg fog károsítani és jogtalan előnyökhöz jut és egyébként sem teheti meg mindenki, hogy másik boltba sétáljon át, mert 1 van a faluban.

     

    Ha a gyilkos mellett is elsétálnánk, majdcsak rájön, hogy bűnös, vagy nem, de előbb-utóbb a lelkiismerete miatt megrogyik.. De addig még sokmindenkit megölhet. Minek ide ügyvéd.. 

    előzmény:
    -1- (59)
    2012-08-07  14:27

Címlap

top