Keressem-e az apát?

Torolt_felhasznalo_661353
Torolt_felhasznalo_661353
Létrehozva: 2012. május 31. 13:18

sziasztok!

 

lenne egy történetem:

 

mikor terhes lettem és elmondtam az apának, hogy övé, letagadta, közölte vetessem el. mondtam, hogy megtartom. kitörölt a közösségi oldalról én meg kitöröltem a számát. onnantól kezdve nem volt semmilyen kapcsolat, ha akartam volna se tudtam volna megtalálni.

ez volt két éve összel.

néha rá rá kerestem a neten, de semmi. a nevét tudom és az apja nevét,meg a kerületet, ahol lakik, de az nem volt elég a gyámügyön se, hogy megtalálják. 4x találkoztunk összesen kb.

namármost.

múltkor megint keresgettem, csak úgy, már feladtam, hogy megtalálom.

de megtaláltam. miután már elintéztem, hogy jogilag rendben van a gyerek, az én nevemen, hamis apával.

most találtam róla fényképet és megvan, hova jár el, mert annak a helynek az oldalán van kitéve róla kép. tehát ha nagyon akarnám, meg tudnám találni.

a kérdés az, mi legyen. mert képet már tudok mutatni a fiamnak, hogy ö a te apukád. és igen, 23lesz idén, tehát fiatal.

a fiam egy hónap múlva lesz egy éves és új barátom van, akivel a kapcsolat komoly, vállal engem gyerekkel együtt.

 

ennyi. mi a véleményetek, keressem a valódi apát?

319 hozzászólás
  1. Torolt_felhasznalo_190648
    Torolt_felhasznalo_190648
    Offline
    2012. november 29. 16:28319.

    lehet hogy már nem vagy itt.vagy a témában.és feleslegesen irom,hiszen ez már lerágott csont.  a téma.  de ha valamit elolvasok és van véleményem leirom,mielőtt kiikszelem!

     

    DEEEHOOOGYIIIS!!!   felesleges megbojgatni a jo légkört,a békét! de még mekkora NAGY  baromság lenne!!! az az igazi aki felneveli.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (1)
    2012-05-31  13:18
  2. icuska47
    Offline
    2012. november 29. 16:08318.
    Egy gyerek megszületését 2 embernek kellene eltervezni.Apának és anyának.Nem egyedül vállalni,és majd az apukának ha tetszik,ha nem fizetni fog 20 évig.Ha egyedül vállaltad ilyen felelőtlenül neveld fel.!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (1)
    2012-05-31  13:18
  3. TJ1117
    Offline
    2012. november 29. 16:05317.

    olyan egyébként nincs h "a jóindulatában bízom , h belemegy a tesztbe"

     

    ha a nő vállalja, hogy bíróságig viszi az ügyet, és az apát megtalálják, akkor kötelezik a dns teszt elvégzésére. Ha ezt ennek ellenére nem vállalja , akkor pedig hosszú pereskedés után vélelmezik hogy ő az apa : bíróság mondja ki, dns teszt nélkül. Hogy ezután mennyi gyerektartást ítélnek meg, és hogyan tudják azt behajtani, az már egy következő történet. De olyan nincs, hogy valaki, aki apának van megnevezve, nem jelenik meg egy bíróság által történő beidézésen és nem vállalja a tesztet következmény nélkül.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (313)
    2012-10-09  16:28
  4. Torolt_felhasznalo_894360
    Torolt_felhasznalo_894360
    Offline
    2012. november 29. 15:55316.

    neked meg mi KÖZÖD az egészhez? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (313)
    2012-10-09  16:28
  5. floraa88
    Offline
    2012. október 9. 19:05315.

    Hát, nehéz helyzet.. Nem is tudom mi lenne a helyes.. Nálunk a családban volt egy hasonló eset, unokahugom és az apja... Ott az apa kereste fel a gyereket 17 év után, rajtam keresztül, mivel az Anyánál nem mert próbálkozni, régen is Ő "kergette el".... először a gyerek nem akart találkozni vele, aztán hamar meggondolta magát. Ott voltam az első találkozón, hát nem kell mondanom, hogy mennyire megható volt...

     mondju, ha kb. két éve ezt mondta, akkor nem biztos, h erőltetni kellene.. már bocs, hogy ezt mondom, de te vállatad egyedül.. de persze neked kell eldöltened.. csak gondold végig, hogy nem biztos, h úgy fog reagálni ahogyan te arra számítasz... egyáltalán mire számítasz? 

  6. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    Offline
    2012. október 9. 16:28313.

    ha valaki kíváncsi a folytatásra: itt tart az "ügy"

     

    Kapcsolat Címkék: Címkék 2012.10.09. 15:40

    Elöre lépés történt.

    Felhivtam gyermekem feltételezett másik nagypapáját... Nem értem el, de visszahivott, beszéltünk, megvan a száma.

    A többi majd kiderül.

    Lehet izgulni, vajon tényleg ö az-e? De egy apasági tesztet megér a dolog, nekem legalábbis.

    Ha most adnám le a gyámügynek az adatokat, ha nem kapkodom el, akkor birósági úton kötelezhetö lenne az apasági vizsgálatra. Igy a jóindulatában és az együttmüködésében bizom, hogy belemegy a tesztbe. Csak ismételni tudom magam, ha nem megy bele, az is egy döntés...

     

  7. Torolt_felhasznalo_661353
    Torolt_felhasznalo_661353
    Offline
    2012. július 20. 12:21312.

    szia Gyogyós,

     

    p"nabarbie? kösz a bókot.

     

    jó a képed...

     

    ez a topic már lepörgött, a kérdés túl van tárgyalva. nem figyeltél... a kérdésre meg nem válaszltál, csak ide akartál böfögni valami bántót.

     

    tudod, hogy 5éve találkozunk, lehet te is beszálltál volna, de most rosszul vagyok az ilyen inges multikülsejü, magukat jólszituáltként jellemzett hétvégi apukáktól.

     

    szép napot

     

    előzmény:
    Gyogyós. (308)
    2012-07-15  23:05
  8. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    Offline
    2012. július 16. 09:36311.
    :)))))
    előzmény:
    mosolyka (310)
    2012-07-16  09:09
  9. Gyogyós.
    Offline
    2012. július 15. 23:05308.

    De jó kis topik....

    Én azt mondom dugni kell fűvel fával eszetlenül,aztán nincs ilyen gond hogy ki az apa. Még jó hogy 4 tali után legalább a nevét tudod anyukám. Vagy esetleg én gondolom rosszul és sajnálni együttérezni kell ilyenkor? Nem is tudom. Én az összes p*nabarbynak csak gratulálni tudok ilyenkor....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (1)
    2012-05-31  13:18
  10. Torolt_felhasznalo_661353
    Torolt_felhasznalo_661353
    Offline
    2012. július 14. 14:57306.

    nem, nem kerestem.

     

     

    rákerestem a neten, találtam róla 3 képet.

     

    ahol találtam, a hely megszünt.

     

    azóta nemhogy nem kerestem sehogyse, de még a neten se néztem meg. ahogy a múltkor megtaláltam.

     

    ismétlem: NEM KERESEM.

     

    és elintéztem, hogy joga sincs semmihez. ha meggondolná magát hirtelen, akkor sem.

     

    igy már átment az üzenet? :)

    előzmény:
    dani zsuzsanna (300)
    2012-07-14  13:52
  11. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    Offline
    2012. július 14. 14:45305.

    Szia!

     

    Megismertél engem is? Úgy emlékszem mi elég sokat beszélgettünk egymással.

    előzmény:
    Amarynda (304)
    2012-07-14  14:21
  12. Amarynda
    Offline
    2012. július 14. 14:21304.

    Ennek a mosolykanak ne ulj mar fel. Latszik nem ismered meg.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (267)
    2012-07-14  11:05
  13. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    Offline
    2012. július 14. 14:16303.
    Ott voltam :)
    előzmény:
    mosolyka (297)
    2012-07-14  13:40
  14. mosolyka
    Offline
    2012. július 14. 13:56302.

    Én inkább azt mondom: gondolkodj el az eddigieken:DD

     

    Meg a barátnődban radirozd már ki a valentinnapot:DD mert már uncsi, amikor eme "jeles" nap van-meghülyül:D 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (298)
    2012-07-14  13:50
  15. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    Offline
    2012. július 14. 13:51299.
    Igen, ott voltam :))))))
    előzmény:
    mosolyka (297)
    2012-07-14  13:40
  16. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    Offline
    2012. július 14. 13:50298.

    A nevét se mondom el senkinek, mert hátha valaki "úgymond  életlenül" továbbadja a tervünket a volt férjének, s az megneszelvén megakadályozza, nehogy három és fél  év után újra felébredjen benne a szülői felelősségérzet, s már csak azért is keresztbe rakjon nekünk ezáltal. Ugyanis egy gyerek külföldre hozatalához szükség van a másik szülő beleegyezésére is, ennek hiányában gyerekrablásnak minősül az eset. Mert mondjuk, ha már több mint három éve nem kereste a gyerekét, akkor a következő években se nagyon fogja vele keresni a kontaktust. A barátnőm szerint erre azonban szerencsére nagyon kicsi az esély......

    előzmény:
    mosolyka (296)
    2012-07-14  13:39
  17. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    Offline
    2012. július 14. 13:38295.
    HOgy ott voltam-e az titok :))))))
    előzmény:
    mosolyka (293)
    2012-07-14  13:37
  18. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    Offline
    2012. július 14. 13:37294.
    Senkinek semmi köze, hogy kié a gyerek....
    előzmény:
    mosolyka (291)
    2012-07-14  13:36
  19. mosolyka
    Offline
    2012. július 14. 13:37293.
    A kórházba meglátogattad az anyját? akár milyen apropoból, akár egy pillanatra is?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (290)
    2012-07-14  13:35
  20. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    Offline
    2012. július 14. 13:36292.

    Így van. Annak van köze hozzá, aki becsülettel felneveli.

    előzmény:
    mosolyka (289)
    2012-07-14  13:33
  21. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    Offline
    2012. július 14. 13:35290.
    Honnan tudja-e bárki is, hogy ott voltam-e, vagy sem a megszületésésekor az anyja mellett :)?
    előzmény:
    mosolyka (287)
    2012-07-14  13:30
  22. mosolyka
    Offline
    2012. július 14. 13:33289.
    Egynek ill. kettőnek van hozzá köze: aki becsülettel és szeretettel felneveli.A többiek meg azt gondolnak amit akarnak-az igazat ez a két ember bőségesen elég ha tudja.Szerintem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (286)
    2012-07-14  13:27
  23. mosolyka
    Offline
    2012. július 14. 13:31288.
    Csak egy kérdés: kinek mi köze hozzá, hogy kié egy gyerek?:D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (286)
    2012-07-14  13:27
  24. mosolyka
    Offline
    2012. július 14. 13:30287.

    Gól mindig van, csak az a kérdés kinek a kapujába:DD 

     

    az öngól nem szerencsés.Főleg egy ekkora gyereknél. Mert az is más lenne ha megszületésekor már ott voltál az anya mellett, és közösen mghoztatok egy ilyen döntést-akár milyen okból. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (286)
    2012-07-14  13:27
  25. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    Offline
    2012. július 14. 13:27286.

    Beadom a rokonságban, hogy a gyerek ténylegesen is az enyém.

     

    Végülis 1x együttlétből is lehet gólt lőni :), még védekezés mellett is :)

    előzmény:
    mosolyka (285)
    2012-07-14  13:08
  26. mosolyka
    Offline
    2012. július 14. 13:08285.

    És?:D

     

    ui: értem én, csak azt nem értem, ez hogy jön ide?:D

     

    Azt nagyon bírom, hogy ezeknél a néniknél a valentinapi behülyülés alap:DDD 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (284)
    2012-07-14  13:02
  27. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    Offline
    2012. július 14. 13:02284.

    Még egy: Elöször 2004 május legvégén jöttem ide ki németbe. Az új barátnőm gyereke pedig 2005 február 14-én született. A két időpont között nincs 9 hónap. Beleférne, kiszámoltam. Ugye érte mire gondoltam? A nagynénéméket már sokkoltam ezzel :). El is kezdték firtatni, hogy hívják a csajt, hol lakik, hány éves stb....Ezekre csak annyit válaszoltam: nem vagyok én totó-lottó kirendeltség :).

     

    előzmény:
    mosolyka (280)
    2012-07-14  12:10
  28. mosolyka
    Offline
    2012. július 14. 12:22283.

    Köszönöm, majd ha lesz egy kis időm megnézem:)

     

    Te pedig nézd meg azt a filmet amit én javasoltam-érdemes:) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (282)
    2012-07-14  12:17
  29. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    Offline
    2012. július 14. 12:17282.

    A filmben Tom Hanks a halálsort irányító Edgecomb börtönparancsnokot alakítja, ő meséli a történetet is...

    http://www.youtube.com/watch?v=1_cTTAsNZRY

     

    előzmény:
    mosolyka (280)
    2012-07-14  12:10
  30. mosolyka
    Offline
    2012. július 14. 12:12281.
    Amúgy az az ember aki más gyermekét a sajátjaként neveli fel, amennyiben egyenes és mélyszivű egyedről van szó-mindig tiszteltem. Akár a nagyapámat is, aki az édesanyámat a sajátjaként nevelte fel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (279)
    2012-07-14  12:03
  31. mosolyka
    Offline
    2012. július 14. 12:10280.

    Mint említettem: csak segíteni akartam/ok neked. Az, hogy te mit hallasz meg, ill. mit fogadsz meg-a te dolgod, mert a te életed.

     

    Az ilyen örökléses emberékről is meg van a véleményem...A kisstílű és pénzéhes emberkékről mndig is meg volt a véleményem, és szoktam mosolyogni, mikor az addig jól felépitett műsorukba elindul a visszafizetés(szellemi értelemben).

     

     

    A filmet nem láttam még, bár T.Hanks a kedvencem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (279)
    2012-07-14  12:03
  32. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    Offline
    2012. július 14. 12:03279.

    Köszi.

     

    A felét sem  tudod rólam. Augusztus 24 és 25-ét soha nem fogom szeretni. A legrossazbb rémálmaimban se jöjjön újra elő, ami akkor történt. Azért kérdeztem a unokatesós dolgot, mert az első feleségemet gyakorlatilag az ő hallgatólagos asszisztlásukkal sikerült elüldözniök, tönkretenniük. Ma már csak vegetál szegény........:(. Ezért is engedett el. A nagynénémék igencsak szeretnek örökölgetni, télrő-túlról össze vissza örökölgettek, amiben él a lányaival azt is úgy örökölték valahonnét. Se nekem, se a húgomnak nincsen még gyereke. Ő meg még ráadásul még hajadon is. Nem megy sehová, nem iszik, nem dohányzik, ahogy én se ez utóbbi kettőt. Abszolút káros sznvedélyektől mentesek vagyunk. Úgy gondolkodtak, hogy a húgom vénlány marad, engem meg majd csak baleset ér. Ha engem nem ér újabb baleset, nos abban az esetben megérem  a 100 évet is, ahogy megérte A halálsoron című film Tom Hanks alakította főszereolő is. Ez egyébként a kedvenc filmjeim egyike...

    előzmény:
    mosolyka (275)
    2012-07-14  11:49
  33. Torolt_felhasznalo_661353
    Torolt_felhasznalo_661353
    Offline
    2012. július 14. 12:01278.

    szia Zsuzsa,

     

    nem olvastad szerintem el a topicot, nem kerestem azóta se- egyedül (és a szüleimmel lakva) vállalom.

     

    köszi a hszt!

     

    üdv

    Morbid

    előzmény:
    dani zsuzsanna (276)
    2012-07-14  11:50
  34. mosolyka
    Offline
    2012. július 14. 11:52277.

    Nem:D Nem vagyok.... de simán átlátok már az ilyen ócska és régi kisstílű előadáson.

     

    Egyrészt gusztustalannak tartom, mert más emberek nyomorult dolgát, amikbe összetörnek másolja, csak azért, hogy találjon valakit aki eltartja. Számomra ez alantas.

     

    Tudod, igazán mindig az leplezi le a hamisságot, aki maga is tapasztalt. Az emberek nagyrésze hiszékeny. Viszont van egy életre szoló szabály:

     

    Vizsgáld meg az illető cselekedeteit. Egyből kiderül ki kicsoda az előadás mögött. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (274)
    2012-07-14  11:48
  35. dani zsuzsanna
    Offline
    2012. július 14. 11:50276.

    nézd..

    én ezek után nem keresném.egyértelmű volt hogy ő nem vállalja,nem kell neki.te is írtad hogy fiatal fiú-ról van szó(23 éves)

    ha te vállaltad,ráadásul,úgy néz ki van is melletted valaki..én nem keresném,nem zaklatnám azt,aki tényleg háta közepére sem kívánta a kisfiút.hanem nevelném szépen,egyedül,vagy ha a mostani pasi tényleg teljesen ki áll melletted,vele együtt

     

    én most 38 évesen szültem,és nem azért mert nem akartam eddig,csak nem jött össze.most összejött,első gyereknek,és semmi pénzért nem vetetném el,hisz egész életemben gyerekre vágytam.egyedül is vállaltam volna.ha apának nem kell,mondjon le róla,jogilag is,hogy később se zavarhassa meg a nyugalmat,ha pl 10-15 éves lesz a gyerek ő meg jelentkezne érte,hogy magával vinné,megismerné...stbbi

    ez nem olyan mint egy kisállat,hol kell,hol nem

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (1)
    2012-05-31  13:18
  36. mosolyka
    Offline
    2012. július 14. 11:49275.

    Nézd a te életed, a te dolgod. Én elmondtam a saját írásod alapján a véleményemet, és átadtam azokat a dolgokat, amikről jogod van tudni.

     

    A többi a te dolgod, hogy mit kezdez vele. A te életed. 

     

    ui:Csendes megjegyzés: sajnálom az ilyen jóindulatú srácokat mint te vagy, mert látom mit művelnek velük, és milyen keserves dolgokon kell keresztül menniük, mire végre rájönnek, hogy mi a valóság.

     

     

    Én minden esetre minden jót kívánok Neked. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (273)
    2012-07-14  11:45
  37. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    Offline
    2012. július 14. 11:48274.

    ...............hogy színjátékot játszana. Meg egyébként is beleillik abba, amit a rokonságomnak és a családomnak be szándékozok adni.

     

    Csak nem vagy valamelyik unokatesóm valamelyike?Vagy valaki más a családomból?

     

    (A legutolsó írásomat valamiért levágta)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (273)
    2012-07-14  11:45
  38. Torolt_felhasznalo_720723
    Torolt_felhasznalo_720723
    Offline
    2012. július 14. 11:45273.

    Nemhiszem, hogy sz

    előzmény:
    mosolyka (271)
    2012-07-14  11:26
  39. mosolyka
    Offline
    2012. július 14. 11:30272.

    * Aki a biztonságra törekszik, és valóban átélt ilyen dolgokat, az nem viszi a bőrét a vásárra havi 20 rugóért. Hanem örül ha eltud tünni és új életet tud kezdeni-szabadon-a gyermekével. Ráadásul évek mire egyáltalán kapcsolatba tud kezdeni, és mélyen hallgat az átélt dolgokról, mert a pasiját is féltené.Nem "nagydobra" verné a sztorit.

     

    Nézd meg az Egyágyban az ellenséggel c. filmet. Na az közelit a vaklósághoz, hogy egy ilyen személy, hogy viselkedik, mikor kiszabadul egy ilyen lelki és fizikai terrorból. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (270)
    2012-07-14  11:21
  40. mosolyka
    Offline
    2012. július 14. 11:26271.

    Tudod vannak nők, akik a pasik előtt beállítják magukat ugymond az áldozati szerepkörbe, mert evvel az előadással a pasikban feléled a védelmező ösztön.

    A gusztustalan az, hogy ez az egész szinjáték amit erlőad-hamis és előre kitervelt.

     

    Aki a biztonságra törekszik, és valóban átélt ilyen dolgokat, az nem viszi a bőrét a vásárra havi 20 rugóért. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720723 (270)
    2012-07-14  11:21
1 2 3 4 5