Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Esküvő-vendég szemmel

pinkpearl
Létrehozva: 2012. február 17. 11:06

Ez egy olyan esküvői topic, ahol elsősorban vendég oldalról közelítenénk meg a témát.

Kíváncsi lennék jó és rossz tapasztalatokra.

Miért maradt meg emlékezetesnek egy egy esküvő, akár kellemes, akár kellemetlen élmények miatt?

Mi volt az amit szívesen átvennétek ha lesz vagy lenne még saját esküvőtök, és mi volt az amit akkor sem csinálnátok ha fizetnének érte?

  1. 2013. február 16. 04:52923.

    Sziasztok!

    Én most hétvégén voltam egyik bnőm esküvőjén.
    Eredetileg nyáron szerették volna tartani a lagzit, de a férj munkája miatt (egész nyáron franciaországban lesz) előrébb kellett hozniuk a nagy napot.
    Budapesten egy 4 csillagos szállodában tartották a templomi ceremóniát követő ünnepséget. Az ételek finomak voltak, a zenekar mellett volt esküvői dj is, aki különösen jó hangulatot csinált.
    A pár mindenképpen szeretett volna koktélokat a lagzira, hiszen eredeti tervük szerint nyáron a szabadban akartak esküdni.
    De szerencsére a téli hidegben is találtak egy remek megoldást.
    A koktél mánia nevezetű party szervizt hívták a rendezvényre, akik a szokásos koktélok mellett, forró téli italokkal is készültek.
    Volt almaborból készült forraltbor, ízesített alkoholos forrócsokik és ami nálam a pálmát vitte az a grog :)
    Nem ittam túl sokat, de remek hangulatba hozott és nagyon finom volt!
    Eddig nem nagyon találkoztam ilyesmivel, de szerintem sokat hozzá adott az esküvőhöz. 

  2. 2012. december 6. 18:04922.

    Sziasztok!

     

    Szeptember végén voltam a volt főiskolai szobatársam esküvőjén. Férfiként engem az esküvők nem nagyon szoktak elvarázsolni, de ez most valami különleges volt. Kezdem az elején:

    Tihanyban, az apátságban volt az egyházi esküvő. Aki járt már ott, tudja, milyen fantasztikus onnan a kilátás a Balatonra, és maga az apátsági templom belül is páratlan hangulatot áraszt.

    Az apátságból kisvonat vitte a násznépet a tihanyi kikötőbe, ahol mindenki hajóra szállt, és egy közeli hotel kikötőjébe hajókáztunk. Szerencsénkre idén szeptemberben remek idő volt, a vízen sem volt hideg.

    A hotelnek a kikötőjében van egy sziget (a hotel neve egyébként Panoráma; lenn van a Balaton partján közvetlenül). Itt ezen a szigeten zajlott a polgári szertartás, és ez valami nagyon különleges volt: kinn a szabadban ültünk mindnyájan, a háttérben a Balaton, a kikötőben a vízen ringatózó vitorlások árbócai.. Na ez már egészen más hangulat volt, mint egy polgármesteri hivatal akármilyen díszterme lett volna.... Mi a fák árnyékában ültünk, nem kellett a napon izzadni.  :)

    Szóval ez fantasztikus volt. A gratulációk után az ifjú pár motorcsónakra szállt, hogy készítsenek róluk egypár fényképet. A násznépet addig kisvonattal egy tihanyi városnézésre vitték. Két kisvonat jött értünk, és kb. egy óra alatt tettük meg a kört. Miután visszajöttünk, a vőfély szerepét játszó hölgy (női vőfélyt sem láttam még) mindenkit beterelt vacsorázni.

    A vacsora a már említett hotel udvarán felállított nagy rendezvénysátorban volt. Szerintem voltunk legalább 100-an, de még így is bőven volt hely a táncolásra a sátorban, ami egyébként nagyon szépen, ízlésesen volt feldíszítve (kívülről nem is gondoltam volna).

    A násznép szállása is itt volt a szállodában, ahol egyébként más vendéget nem is fogadtak (nehogy zavarjuk őket vagy ők bennünket), szóval miénk volt az egész hotel.  :)

    Másnap hál’ Istennek nem kellett korán elhagyni a szobákat; nyugodtan kialhatta magát mindenki, volt idő bőven reggelizni. Ami szintén tetszett, hogy bár a reggelit fogyaszthattuk volna az étteremben is, mindenki inkább kivitte a magáét a bejárat előtti teraszra, és a Balaton látványában gyönyörködve fogyasztottuk el a reggelinket, közben meg tudtuk beszélni az előző esti eseményeket. Összességében fantasztikus votl; sokkal jobb, mint bármilyen más asküvő, amin korábban voltam.

    Ha valaha lesz esküvőm, én itt szeretném tartani (korábban az volt a tervem, hogy a chilei tengerparton, rövidnadrágban, násznép nélkül fogok esküdni, de azóta kicsit megkomolyodtam).

    Egy szó mint száz, ha esküvői helyszínről van szó, meleg szívvel ajánlom mindenkinek Tihanyt.

     

    Üdv: Stratonicus (28/F)

  3. 2012. június 13. 15:23921.

    Szia

     

    Egyszerű, letisztult menyasszonyi ruhát szerettem volna.

    A smink is hasonló volt, illett a ruhához, természetes hatású volt, nem szerettem volna, ha maszkszerű, feltűnő lett volna, vagy olyan, ami teljesen megváltoztat. Végülis a férjem nem azért szeret, merta szemöldököm kétszer olyan vastag mint egyébként, vagy a bőröm ki sem látszik az alapozó alól.

    Az esküvői ruha egyébként ilyesmi volt, az Igen szalonból béreltem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (919)
    2012-06-12  17:00
  4. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2012. június 12. 17:01920.

    Oké, oké, elismerem, vannak, akik megkattannak az esküvőjük előtt. 

    Én imádtam szervezkedni.De túlzásokba nem estem. Szülők fizették, én meg más pénzét nem szüórom feleslegesen. Úgyhogy minimál dekor volt napraforgóból, viszont szép lett. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_903955 (915)
    2012-06-12  16:32
  5. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2012. június 12. 17:00919.

    Biztos szép volt a te rucid is!

    Nálam ugye túl sok próba nem volt, asszem 2. alkalomra rámigazították véglegesen. Viszont nem volt velem senki, mindenkinek meglepi volt.

    Ahogy a hajam is, mert azt meg az esküvő napján délelőtt levágattam (legalább 20 centit).

    Szóval én túl sokat nem cicóztam, se hajat, se sminket nem próbáltam. A sminkemet amúgy a sógornőm csinálta, szép lett. 

    előzmény:
    sims (916)
    2012-06-12  16:35
  6. 2012. június 12. 16:51918.

    dehogy tűnik prolinak! Imádom a bordót, és tök jó ötlet, hogy összeöltöztetek 

    Biztosan neki is kényelmesebb volt így az esküvő, mintha 200 vendék körül kellett volna ugrálni...

    A ruhát azóta hordod? Mikor volt az esküvőtök?  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_903955 (917)
    2012-06-12  16:45
  7. Torolt_felhasznalo_903955
    Torolt_felhasznalo_903955
    2012. június 12. 16:45917.

    Itt a kulcs szerintem, hogy az esküvő a pár napja, és első sorban nekik kell jól érezni magukat, nem pedig azon parázni, hogy mindenkinek megfeleljenek. Oké, a nagyiknak nem nyomunk punkrockot hajnalig, de azért ne feszengés legyen már az egész, és műsor. Az olyan gáz, amikor a fiatalok zavarban vannak a násznép előtt, akiket elvileg azért hívtak meg, hogy együtt ünnepeljenek...

    A ruhám bordó volt, térdig ért, mert nekem az tetszett, apának meg bordó inget vettem fekete zakóval, hogy azért passzoljunk, és csuklóra szerelhető csokrom volt. Nem akartam nagy habos-babos ruhát, mert őszintén: kinek parádézzak? Persze, felpróbáltam olyat is, és nagyon jó volt földig érő királylányosban, de az esküvőn nem akartam, mert nem olyan jellegű volt az egész. Kis terem, rövid szertartás, hazakocsikázás, fél óra alatt megvolt az egész, otthon meg nem lejtek a nagy ruhában. Lehet, hogy prolinak tűnik, de én a házasság fogalmáért mentem férjhez, és egyébként is így tudtuk kivitelezni kicsiben, röviden.

    előzmény:
    sims (914)
    2012-06-12  16:30
  8. 2012. június 12. 16:35916.

    Harangocka, ez valami gyönyörű!!! Megértem, hogy rögtön beleszerettél!! És örökre a tied 

    Én szalonból béreltem, és csodálatosan éreztem magam benne, de azért megvenni nem akartam.

    A képeken is gyönyörű, és imádtam a felhajtást is, hogy rámigazítják, pont passzolt az alakomra, (az esküvőn sem mozdult el), és volt mellettem olyan is, aki a ruhaválasztásnál egészséges kritikával látott el. Nagyon jó érzés visszagondolni rá 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (912)
    2012-06-12  16:26
  9. Torolt_felhasznalo_903955
    Torolt_felhasznalo_903955
    2012. június 12. 16:32915.

    Nem azt mondom, hogy igénytelenek, félre ne értsd! Csak szerintem:

    1. macerás nekik ez a sok plusz (dekoráció, ültetőkártya, stb, stb)

    2. sokmindent tényleg csak a menyasszonyhoz lehet kötni, ami mégiscsak rendes szervezést igényel (csokor, haj, köröm, smink)

    3. szerintem egy kicsit úgy vannak vele, hogy inkább a háttérbe húzódnak, és sodródnak, mert tartanak attól, hogy esetleg "menyasszörny" lesz a kedvesből

    4. egy csomó dolog eszükbe sem jutna, ha a csajok nem járnának utána minden részletnek

    5. idejüket és energiájukat sokszor túlértékelik (majd elintézzük ott és akkor, az még bele fog férni, elszaladunk érte és hasonlók)

     

    A csajok meg az idegbajt elkerülendő inkább kétszer is átgondolnak, lejátszanak, kipróbálnak mindent. Mert:

    ha valami esetleg hiányzik, vagy nem úgy sikerül, a vőlegény szerint: hát istenem, a házasság megköttetett, pia van elég, mi baj érhet. A menyasszony meg minden részletbe belehal, mert ő aznap hercegkirálykisasszony akart lenni. Szerintem.

     

    Tisztelet a kivételnek! És remélem nem bántottam meg senkit!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (909)
    2012-06-12  16:05
  10. 2012. június 12. 16:30914.

    Nannci, ez nagyon meghitt esküvőnek tűnik  Végülis így nem kellett minden, magát fontosnak érző vendég elvárásainak, kényének-kedvének megfelelni, hanem azt tehetettek, amit igazán szerettetek volna. 

    Én lagzizós fajta vagyok, a sajátunkat is nagyon élveztem (igaz, addigra már elég fáradt voltam, koránkelés, smink, haj, és aztán az esküvő majd a lagzi...) és a barátnőim és a tesóm lagziján is nagyon jól tudtam érezi magam. Szeretem, ha együtt a nagy család, eszünk, iszunk, szórakozunk 

    Na és a ruha? Imádtam viselni az enyémet!!! Sosem fogom elfelejteni  Sokat nézelődtél mielőtt választottál? Vetted, bérelted? Milyen fazonú volt? Annyira szeretem az esküvői ruhákat, annyira szép tud lenni a menyasszony egy jó ruhában  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_903955 (911)
    2012-06-12  16:21
  11. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2012. június 12. 16:28913.

    Húúúpedig egy igazi esküvős mulatozást kár kihagyni az életben. Nekünk annyira jól sikerült, hogy reggel 7ig táncoltunk. Már úgy zavart el a DJ (egyik barátunk) hogy menjünk most már aludni, mert ő is felmenne a szobájába.

    Nálunk nem volt túl sok ember (35) ráadásul mi nem is akartunk se nagyikat, se kiskorúakat, így lett egy fasza kis buli, barátokkal és szüleinkkel együtt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_903955 (911)
    2012-06-12  16:21
  12. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2012. június 12. 16:26912.

    Nem keresgéltem sokáig, mert itt az egyik esküvő topikban belinkelt vki egy ruhát. Na én onnantól nem is kerestem, elvittem egy varrónőhöz és 10ezer ft-ért megvarta.Térdig érő volt amúgy.

     

    Ja, ez volt ------------------------------------------------> (csak sárga szalag) 

    előzmény:
    sims (910)
    2012-06-12  16:12
  13. Torolt_felhasznalo_903955
    Torolt_felhasznalo_903955
    2012. június 12. 16:21911.
    Igen, férjnél vagyok, és igazából olyan kicsi volt az esküvőnk, hogy szinte szervezni sem kellett. (8fő) A ruhámat nyilván én kutattam föl, és vettem meg, és én nyomtattam ki azt a 3 meghívót is , ja és én rendeltem meg a virágot, mert babasétáltatás közben útba ejtettük a virágboltot, meg a sütik miatt egy cukrászdát. A kaját pedig otthon csináltuk, főztünk egész nap, a férjem nagyon szeret sütni-főzni. Én szívem szerint rendeltem volna, de ő maga akarta, és nagyon finom lett minden, és otthon is ettünk. Lehet, hogy túl minimálra is sikerült (ráadásul hétköznap volt), de ez volt az egyetlen nap, ami jó volt a külföldön élő barátnőmnek, és igazából nem is akartam felhajtást, még kicsit sem. Szívem szerint odamentem volna a két tanúval, nagyon nem vagyok az a lagzizós fajta, de hát a szülőket csak nem lehet kihagyni. Kicsi volt, szép volt, a másfél éves gyerkőcünk meg élvezte a felhajtást, meg a "sok" embert, meg hogy még fél tízkor is fent rohangálhatott
    előzmény:
    sims (908)
    2012-06-12  16:04
  14. 2012. június 12. 16:12910.

    Harangocka,

    Ez nagyon jól hangzik.  Hogy hogy a rövid mellett döntöttél? Szerintem manapság még ritkaság, de nekem is nagyon nagyon tetszik. Sajnos nekem nincsenek elég jó lábaim hozzá, de egy csinos menyasszonyon nagyon jól néz ki. Csak esküvői szalonok fotóin láttam, én fel sem mertem volna próbálni. Igaz, hogy amikor mi házasodtunk (nem volt azért olyan nagyon régen), szerintem még nem is nagyon voltak.

    A harisnyában teljesen igazad van, pláne egy hosszú ruha alá kínzás!!

    A ruhádat sokáig keresgélted egyébként? Volt elképzelésed korábban, hogy milyet szeretnél?  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (907)
    2012-06-12  16:04
  15. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2012. június 12. 16:05909.
    Ezzel azért vitatkoznék.Nálunk a férjemnek van szépérzéke, oké, hogy én kitalalátam valamit mondjuk a dekorban, de előtte mindig lecsokkoltattam vele, hogy biztos jó-e, nem nagyon gáz a színösszeállítás. Meg ő tervezte meg a meghívót, mert mi itthon csináltunk, néhány darabot kellett csak nyomtatni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_903955 (902)
    2012-06-12  15:34
  16. 2012. június 12. 16:04908.

    Nannci, ebben is igazad van! A célozgatás nem vezet sehova, de szép szóval kérni, jó esetben, eredményt hoz!

    Nem tudom, hogy férjnél vagy-e, vagy milyen tapasztalatod van az esküvő szervezéssel kapcsolatban, de érdekelne, hogy neked sikerült-e rávenni a vőlegényed, hogy a szervezésbe besegítsen.

    Egyébként szerintem az is a férfiak sajátossága, hogy nem szeretnek szervezni, bonyolult dolgokat meg pláne nem. Ahogy korábban is írtad, náluk a szervezés = csörgök a haveroknak hogy ráérnek-e egy sörre (és pizzára), aki jön, jön, aki nem, nem.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_903955 (906)
    2012-06-12  15:57
  17. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2012. június 12. 16:04907.

    Rövid ruhám volt, pántnélküli, sárga szalaggal mell alatt és hozzá sárga nemtúl magassarkú szandál. (harisnya nem volt rajtam)

    Végülis sztem egyeztünk, harmonikus volt. 

    előzmény:
    sims (905)
    2012-06-12  15:53
  18. Torolt_felhasznalo_903955
    Torolt_felhasznalo_903955
    2012. június 12. 15:57906.

    Szia!

     

    Persze, mert biztos te is tapasztaltad már, hogy a pasiknak nem elég célozgatni, és elvárni, hogy megcsináljanak valamit, mert annak csak bosszankodás lesz az eredménye, meg hogy helyettük mégiscsak te csinálod meg. Nem kell őket ezért elítélni, ők így működnek: konkrét utasítást kell adni nekik, és akkor megcsinálják, és mindenki boldog. Ha azt mondod: ki kellene vinni a szemetet, semmi nem fog történni, te felhúzod magad, hogy még ennyire sem képes, ő meg nem érti, mi bajod. A helyes mondat: légy szíves, vidd ki a szemetet! Nem boszorkányság, genetika. És nem mellesleg működik!

     

    előzmény:
    sims (904)
    2012-06-12  15:49
  19. 2012. június 12. 15:53905.

    Nagyon szép esküvőtök lehetett 

    Még nem voltam olyan esküvő, ahol a vőlegénynek "nem hagyományos" öltönye volt, de nagyon szimatikus az ötlet. Valószínűleg így nem is volt nagyon melegetek. A nyári esküvők átka a pokoli meleg!!!

    És ha nem habos babos, akkor milyen volt a ruhád? Összeegyeztetéttek azért a megjelenéseteket?

    És a cipő kérdést hogyan oldottad meg így, hogy erdőben tartottátok? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (903)
    2012-06-12  15:47
  20. 2012. június 12. 15:49904.

    Szia nannci!

    Jót mosolyogtam a hozzászólásodon  

    Lehet, hogy igazad van, és tényleg a lányok "feladata" az esküvő megszervezése...

    De azért szerintem üdvözítő lenne, ha a férfiak több szerepet vállalnának. Én is bíztam néhány teendőt az akkor még csak vőlegényemre, és minden simán ment.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_903955 (902)
    2012-06-12  15:34
  21. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2012. június 12. 15:47903.
    Nálunk a férjem találta ki, hogy miben lesz. Mivel nem volt olyan puccos és kinn voltunk az erdőben, így nem láttuk fontosnak, hogy túl csicsás ruhánk legyen. Én elég viccesen festettem volna az erdő közepén valamilyen habos-babos királynős ruhában..Így neki lenvászon öltönye volt, törtfehér, fekete gallérnélküli inggel. Így kiküszöblte, hogy ne legyen rajta nyakkendő. Valószínű abban ki is röhögtem volna, nem egy nyakkendős típus.
    előzmény:
    sims (901)
    2012-06-12  15:08
  22. Torolt_felhasznalo_903955
    Torolt_felhasznalo_903955
    2012. június 12. 15:34902.
    De most őszintén: ha a vőlegény szervezné meg az esküvőt, mi történne szerintetek? A pasik beállítanának farmerben, "á, nem kell több százezres ruha, vegyél ki valamit a szekrényből!" - mondanák a menyasszonynak, a sörösdobozt is csak annyi időre tenné le, amíg aláírja az anyakönyvet, estére rendelne pizzát, azt' jól van. Az esküvők azért olyanok, amilyenek, mert a csajoknak sokkal fontosabbak az apró részletek (na jó, van, aki túlzásba esik, de ezen a napon szerintem lehet), ha a pasikon múlna, akkor nem különbözne az egész egy hétvégi bulitól (maximum abban, hogy oda nem hívjuk meg a nagymamát, meg arról nem készül hivatalos papír).
    előzmény:
    sims (901)
    2012-06-12  15:08
  23. 2012. június 12. 15:08901.

    Kisparna, az elmaszkírozás tényleg gyakran előfordul!

    Szerintem is a legtöbb esküvő csak és kizárólag a menyasszonyról szól. A "pár nagy napja" helyett az "ara nagy napja" a valóság. 

    Viszont szerintem ez változóban van. Van olyan szalon, ahol a vőlegény ruhájára is nagy gondot fordítanak. 

     

     

    Többiek, nálatok hogyan történt a vőlegény ruhájának kiválasztása? Milyen színű volt? Nekem annyira tetszik, amikor a vőlegény és a menyasszony ruhája harmonizál 

     

    előzmény:
    Kisparna (900)
    2012-06-12  14:53

Címlap

top