Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Imádom a tyúkokat!

Torolt_felhasznalo_989697
Torolt_felhasznalo_989697
Létrehozva: 2011. március 17. 11:54

Nem megenni, hanem mint háziállat. Aki élt mondjuk a nagymamájával nyaranta vidéken, és voltak tyúkok, tehenek, kecskék, stb. ilyesfajta háziállatok, nagy százalékban megszereti őket. Édesanyám közöttük nőtt föl, ő sosem szerette a tyúkokat. És sok más ember - köztük a párom - sem érti, hogy mit lehet szeretni a tyúkon. Mi meg húgommal tyúkot szelidítettünk, nevet adtunk nekik nyaranta, füvet szedtünk nekik minden nap, hogy szép sárga legyen a tojássárgájuk.

Tervbe van véve, hogyha egyszer lesz házunk, és lesz kertünk is, akkor lehetnek majd tyúkaim, mindegyiknek lesz neve, és egy-kettő még kiscsibéket is költhet majd. (Párom persze ilyenkor mindig be is dobja, hogy majd levágja őket, meg megeszi, mire én jól fel is háborodom. Nem mellesleg, a tojó korú tyúkot már nem igen érdemes levágni, megenni, azt még csirke korában kell.)

Egyedül vagyok ezzel a tyúkszeretettel, vagy van még más is, aki kedveli ezeket a tollas madarakat?

  1. 2015. június 29. 16:1645.

    én is imádom a pipiket, különösen a kacsákat!!!!!!!!!!!!


    nekünk van!!!!!!!!!!!!


    cukik!!!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_989697 (1)
    2011-03-17  11:54
  2. Torolt_felhasznalo_989697
    Torolt_felhasznalo_989697
    2011. március 22. 10:5144.

    Ha már bagoly, akkor hadd osszak meg veletek két videót: 

     

    a "doromboló" foltoshasú UHU: http://www.youtube.com/watch?v=4r577ytYTZM&feature=feedlik

     

    egy sérült, de rendkívül szimpatikus bagoly: http://www.youtube.com/watch?v=_2nNM2JV0VE&feature=feedlik

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_989697 (1)
    2011-03-17  11:54
  3. Torolt_felhasznalo_989697
    Torolt_felhasznalo_989697
    2011. március 22. 10:4943.
    Baglyok nekem is tetszenek, gyönyörűek. Még az ölyvek, sólymok is. Egyszer Visegrádon voltam, és fenn a várnál volt egy pasas egy gyönyörű egerészölyvvel, amivel le lehetett fotózkodni, adott egy bőrkesztűt a bal kezemre, és arra rakta rá az állatot. Hatalmas élmény volt - nem mertem megkérdezni, hogy megsimogathatom-e, mostmár bánom. Vác és Budapest között az új 2-es mentén szinte mindig látni valamilyen nagyobb ragadozómardarat - gyönyörűek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422796 (42)
    2011-03-20  19:11
  4. Torolt_felhasznalo_422796
    Torolt_felhasznalo_422796
    2011. március 20. 19:1142.

    Mondjuk a keselyűket nem találom olyan vonzónak, főleg a kopasznyakúakat, de baglyok RULEZ :)))

     

    és most a madarak tiszteletére következzen egy sorminta:

     

     

    Remélem mindenkinek tetszik! :)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392508 (39)
    2011-03-19  18:54
  5. Torolt_felhasznalo_422796
    Torolt_felhasznalo_422796
    2011. március 20. 19:0041.

    Mondjuk a keselyűket nem találom olyan vonzónak, főleg a kopasznyakúakat, de baglyok RULEZ :)))

     

    és most a madarak tiszteletére következzen egy sorminta:

     

     

    Remélem mindenkinek tetszik! :)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392508 (39)
    2011-03-19  18:54
  6. Torolt_felhasznalo_422796
    Torolt_felhasznalo_422796
    2011. március 20. 18:5840.

    Mondjuk a keselyűket nem találom olyan vonzónak, főleg a kopasznyakúakat, de baglyok RULEZ :)))

     

    és most a madarak tiszteletére következzen egy sorminta:

     

     

    Remélem mindenkinek tetszik! :)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392508 (39)
    2011-03-19  18:54
  7. Torolt_felhasznalo_392508
    Torolt_felhasznalo_392508
    2011. március 19. 18:5439.
    Hát akkor toredelmesen bevallom, hogy én imádom a keselyuket és a baglyokat is...szerintem gyonyoru madár mindketto!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422796 (35)
    2011-03-18  19:26
  8. Torolt_felhasznalo_422796
    Torolt_felhasznalo_422796
    2011. március 19. 17:2638.

    Hű, bocsi, de nem tudom. Nálunk nincs Animal Planet, csak Discovery, NatGeo, Ozone Network, Spektrum, asszem ennyi. De attól még lehet, hogy arról a sorozatról van szó.

     

    Rémlik ,mintha még azt ecsetelték volna, hogy milyen klassz gyilkológépek a tyúkok, szóval hogy ragadozók, mert békát, egeret összefogdosnak maguknak...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_989697 (37)
    2011-03-19  10:56
  9. Torolt_felhasznalo_989697
    Torolt_felhasznalo_989697
    2011. március 19. 10:5637.
    Uh, nem tudod véletlenül, hogy milyen filmben volt ez? Van valamelyik csatornán, talán az Animal Planeten valami farmos pasas, aki a disznók, tyúkok, egyéb baromfiudvarban élő állatok viselkedését magyarázza meg. Lehet, hogy ilyesmiben láttad?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422796 (36)
    2011-03-18  19:34
  10. Torolt_felhasznalo_422796
    Torolt_felhasznalo_422796
    2011. március 18. 19:3436.

    Mondjuk nekem nem kedvenceim a tyúkok, de a búbosfeű kiscsibék nagyon aranyosak :)

     

    A múltkor láttam egy filmet, amiben tesztelték a tyúkok intelligenciáját, egy kitömött rókát húztak el a kerítés mellett, és a tyúkok nem ijedtek meg tőle, csak furcsállóan bámultak rá - mivel tudják, hogy a róka másképp mozog. Bezzeg én be szoktam dőlni a plázában a próbababáknak!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_989697 (1)
    2011-03-17  11:54
  11. Torolt_felhasznalo_422796
    Torolt_felhasznalo_422796
    2011. március 18. 19:2635.

    én nem nézek rád úgy, én is imádom a varjút, a szürkegémet, kárókatonát stb. szerintem fantasztikusak a madarak - bár újabban más állatok is elkezdtek jobban érdekelni...

    És, hogy növeljem a "bizarr" állatkedvelők számát még eggyel, tudok még egy csajszit, aki bevallotta a múltkor, hogy szereti a varjakat :)))

     

    A lányommal meg újabban gyíkokra "vadászunk", amikor megyünk az uszodába, ott napoznak a kerítésen.

    előzmény:
    Lola* (31)
    2011-03-18  14:18
  12. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2011. március 18. 19:1134.

    Jajj. Szegény göriknek rossz piárt csinálnak az állatkertben.

    A nyest inkább csigákat, meg kisrágcsálókat eszik, a nagyobb tyúkot el se birná szerintem, maximum a kiscsibét meg a tojást bánthatja, de gyáva állat, egy jó kakas simán elüldözi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_989697 (33)
    2011-03-18  18:58
  13. Torolt_felhasznalo_989697
    Torolt_felhasznalo_989697
    2011. március 18. 18:5833.
    Lehet. Azért gondoltam a nyestre, mert az talán közelebbáll a vadászgörényhez - erről mondták az állatkertben egy előadáson, hogy addig öl, amíg mozgást lát maga körül.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (32)
    2011-03-18  18:11
  14. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2011. március 18. 18:1132.
    Azt szerintem nem nyest csinálta, mert a nyest nem szokott ekkora vérngzést tartani, max elvisz egy kisseb csibét, a keményebb kakasok ha elég bátrak, simán kikergetik a nyestet,én a rókára tippelek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_989697 (30)
    2011-03-18  14:11
  15. 2011. március 18. 14:1831.

    Nem vagy ám egyedül, én is nagyon imádom a tyúkokat, főleg a foglyokat (mármint ezt fajtát). Szerintem annyira szép tolluk van, még a kakasok sem agresszívak és jól is tojnak.

    Az én kedvenc madaram a holló, a varjú és a fekete hattyú, e miatt szokott úgy nézni rám az emberiség, mint egy földre szállt ufóra :D

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_989697
    Torolt_felhasznalo_989697
    2011. március 18. 14:1130.
    Persze,persze. Szarka, róka, nyest, menyét, mindenféle állatbiztos lesz a helyük. A kedvencemet sajnos egy ilyen baleset vitte el a többi társával együtt - nagyimmal mindketten elfelejtettük egyik este bezárni az ajtajukat, és valószínüleg nyest megfojtotta szinte mindet, csak az ülő felső fokán ülő 4-5 idős tyúk úszta meg. :S
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (29)
    2011-03-18  05:55
  17. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2011. március 18. 05:5529.

    Nekunk is vannak tyukjaink es van koztuk 8 eves is, mert minalunk ok vegelgyengulesben halnak meg. Tojotyukok, es van egy kakasunk is az Odon. Nagyon kedves szelid joszag.

    Aranyos allatok, en azt szeretem amikor megyek kiengedni oket es mind korem sereglenek.

     

    Egyszer volt egy serult tyukunk a Limpi (mert santitott szegeny), ralepett a barany es eltort a laba. A ferjem sinbe rakta sokszor ult az olunkbe es lehetett simogatni.

     

    Ha lesznek tyukjaid arra vigyazz hogy roka ne tudja elvinni mert az a legnagyobb ellensege a baromfinak. A tyukanyo nagyon kedves amikor a kicsiket gondozza, viszi setalni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_989697 (1)
    2011-03-17  11:54
  18. 2011. március 17. 16:4128.

    Szia!

     

    Én is csatlakozom  , bár a párom bolondosnak tart . Gyerekkoromban 5-6 évesen volt egy tyúkom, Orgona, nagyon szerettem, de sajnos a szomszéd kutyája egy tavaszi hajnalon elfogyasztotta reggelire: napokig sírtam . Aztán nyáron kaptam egy ugyanolyan kiscsirkét, ő lett Orgona 2 

     

    Most nagyszüleimék tartanak tyúkokat, és bár már nem ők a kedvenc állataim, mindig nagyon meg tudnak nevettetni, tényleg mindegyik egy külön kis egyéniség, nagyon szemtelenek, a csibészségben az élen járnak a háziállatok közül . Ja, amúgy  hiába már majdnem 20 éve volt az Orgonám, még mindig nem tudom megállni, hogy nevet adjak a tyúkoknak (vagy bármi más állatnak 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_989697
    Torolt_felhasznalo_989697
    2011. március 17. 16:2427.

    :DDD Jajj, de jó. :)

    Nálunk sajnos elég kevésszer, amire emlékszem, kétszer voltak csak kis naposcsibék. Nagyim egyszer vett, de mindenhol kifértek a rácsokon, úgyhogy a füstölőben lettek elszállásolva, sok volt vele a gond, meleg kellett nekik, nehogy megfázzanak, és hát csak nyáron voltunk ott, hogy segítsünk neki az ellátásukban, úgyhogy mondta, hogy többet nem vesz, csak idősebbeket.

    Aztán, mikor meg lett szelidítve a kedvencünk, a Melus, akkor megszánt minket, meg őt is, mikor megkotult, akkor hagyta, had költse ki őket, és akkor lettek mégegyszer kiscsibék a háznál. Hatalmas élmény volt, hogy kiscsibékkel mászkál a baromfiudvarban. :) 

    előzmény:
    sisolya (25)
    2011-03-17  14:32
  20. Torolt_felhasznalo_989697
    Torolt_felhasznalo_989697
    2011. március 17. 16:2026.

    Lehet azért gondolom így, mert a nagyimnak mindig kétféle "baromfi-válogatottja" volt. Az egyik a már említett hízlalt, fehér színű, vágnivaló tyúkok, amik sosem érték meg a tojókort, a másik pedig, ami azért lett véve, hogy megnőjön, és akkor tojjon tojást - jó, ebből is 3-5 le lett mindig vágva, de amelyik már tojni kezdett, azt már sosem vágta le.

     

    Megnyugodtam egyébként, mert az ismerősi körömben 90%-ban nem értik ezt a fajta imádatot, mondván, "mit lehet szeretni egy tyúkban?". Ezt csak az tudja, aki megpróbált foglalkozni velük.

    Húgommal egyszer sikerült úgy megszelidíteni egyet, hófehér volt, helyes, barátságos kis pofikával, amely leguggolt, ha simogatta az ember, vagy leült egy helyben, sosem rohant el, mikor bementünk a baromfiudvarba, ha kiengedtük legelni a fűre, akkor sem rohant el, úgyhogy biztonságban ki lehetett engedni, volt, hogy magára hagytuk 10 percre, mert volt valami dolgunk, majd visszamentünk, és még mindig ott csipkedte a zöldet. Kis zsarnok volt, mert rájött, hogy imádjuk, és ha szól, kárál, vagy mi a rossebb, akkor kiengedjük. Olyan tökélyre fejlesztette ezt a képességét, hogy a kerítés mellett járkált káricsálva fel-alá, még a ház túlsó végéből is hallottuk - pedig nem fordult arrafelé ablak-, hogy reklamál. És sosem unta meg, amíg ki nem lett engedve, addig csinálta. Nagyon szerettem.

    Mást is szelidítettünk, de sem előtte, sem utána nem sikerült ennyire, a többi valószínüleg nem jött rá, hogyha ilyen kis szelíd, akkor könnyebb kiengedni legelészni. 

    előzmény:
    zoldkaktuszka (17)
    2011-03-17  12:57
  21. 2011. március 17. 14:3225.
    Engem gyerekkoromban elküldött a nagymamám naposcsibét vásárolni egy nénihez, aki keltetéssel foglalkozott, Ott meg olyan édes kiskacsák és kispulykák is voltak, hogy azokból is vettem egypárat a mamám őszinte megrökönyödésére és elképedésére:)( nem akart kacsát.pulykát nevelni, de nem volt más választása:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_989697 (1)
    2011-03-17  11:54
  22. 2011. március 17. 13:5224.
    Nem tudom milyen fajta. Beírtam a keresőbe, hogy gatyás tyúk és ilyeneket dobott . Apukámé kb. 5 évig élt, és tojást is tojt (nem csak görbét), mint a rendes házi tyúkok. A nagy tolla miatt nagyobbnak tűnik hétköznapi vörös tyúkoknál. Ritka kényelmes és nyugodt jószág volt
    előzmény:
    dani zsuzsanna (23)
    2011-03-17  13:20
  23. 2011. március 17. 13:2023.

    ez nagyon szép..

    ez valami különleges fajta?ez tojást is tojik?meddig él kb?

    előzmény:
    Harci Manci (6)
    2011-03-17  12:20
  24. 2011. március 17. 13:1222.

    én enni is szeretem őket.. :-)

    de nem hinném hogy a saját neveltkéimet levágnám,és megenném..

    mondjuk ha éheznék és nem volna más,tutira..!!

    addig viszont,öregedésben múlnának ki ,itt.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     

Címlap

top