Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Macskaleukózis

bukfenc
Létrehozva: 2010. november 23. 14:12

Kedves Fórumozók!

 

Azoknak a véleményét és tapasztalatát szeretném kikérni, akiknek már volt dolga testközelből megélni mit is jelent ez a betegség. Elsősorban a különböző gyógyszerek és a gyógyhatású készítmények hatásossága érdekelne, amivel ezt a vírust próbálják/próbálták kordában tartani a gazdik kedvencük szervezetében.  

 

A helyzet röviden: találtam egy 3 éves nőstény macskát, akinek a vérvizsgálat eredményei leukózisra pozitív lett. Az állat remek kondiban van, szemmel látható jele csak a vérszegénységének volt.

 

Bukfenc

  1. 2018. március 22. 21:5429.

    Sziasztok! 


    A cicám után megmaradt 5 db LTCI injekció, amit az USA-ból hozattunk, leukózisos, illetve macska aids-es cicáknál bevált gyógyszer. Akinek szüksége lenne a gyógyszerre, a következő email címen fel tudja venni a kapcsolatot velem: cs.adrienn92@gmail.com


    Ára: 20 000 Ft/db


    Üdv.


    Adri

    idézet:
    lostris01 (28)
    2016-11-03 15:46:40

    Sziasztok!
    A korábban kiírt injekciók már régesrég elfogytak. Sajnos úgy tudom, többet nem is lehet Magyarországról beszerezni. Mivel rendszeres üzeneteket kapok, van-e még nálam, így gondoltam jobb, ha ezt tisztázom, mivel a korábbi hozzászólásom nem tudtam törölni. Jobbulást a cicáknak!

    előzmény:
    lostris01 (28)
    2016-11-03  15:46
  2. 2016. november 3. 15:4628.

    Sziasztok! 


    A cicám után megmaradt 5 db LTCI injekció, amit az USA-ból hozattunk, leukózisos, illetve macska aids-es cicáknál bevált gyógyszer. Akinek szüksége lenne a gyógyszerre, a következő email címen fel tudja venni a kapcsolatot velem: cs.adrienn92@gmail.com


    Ára: 20 000 Ft/db


    Üdv.


    Adri

  3. 2016. szeptember 21. 16:1227.

    hat inkabb ilyenre koltse a penzet mint az afriakai ehezok kolykeire.


    vagy a cigany0kra.

    előzmény:
    demise (25)
    2016-09-20  22:20
  4. 2016. szeptember 21. 15:4126.

    Kedves Nefrediel!


    Nagyon orulok hogy vannak meg ilyen jo emberek mint te, a cica neveben is megkoszonom neked hogy igy viseled gondjat.


    En messze elek Mo tol vannak cicaim, ha modom lenne en biztosan befogadnam.


    Nagyon szurkolok nektek hogy a cicus szereto gazdira talaljon!

    előzmény:
    Nefrediel (24)
    2016-09-20  15:04
  5. 2016. szeptember 20. 22:2025.

    Vitesd el azt a macskát a sintérrel, nem tudom, miért kell minden kóbor fertőző dögöt befogadni!


    Nem vagy te normális, hogy még költségekbe is vered magad egy ilyen selejt állat miatt.


     

    előzmény:
    Nefrediel (24)
    2016-09-20  15:04
  6. 2016. szeptember 20. 15:0424.

    Kedves fórumlakók! Leukós cicának keresek otthont, lehetőleg egy másik felv+ cicához társnak (vagy egyedüli cicának, szigorúan lakásban tartással). Nekem sajnos nem áll módomban megtartani, utcáról befogtam, megműttettem, álltam minden számlát, gondozom, etetem, de nem maradhat. Nézzétek meg a nyilvános videóját, FB-n, szeressetek bele! https://www.facebook.com/Nefrediel/videos/vb.1135490014/10209220700171317/?type=2&theater

  7. Torolt_felhasznalo_420302
    Torolt_felhasznalo_420302
    2010. november 23. 20:3423.

    nem, nem kapott semmi pluszt, ezért nem tudom, hogy valójában beteg volt e...

    hullott a szőre, csomokban, a könyökénél, meg még fülénél

    ekkor vettek vért, és ezt mondták

    amugy megbizható orvosok,csepelen, de a köröndön is van azóta rendelőjük

    a 2 kutyám is oda hordom

    előzmény:
    bukfenc (7)
    2010-11-23  15:15
  8. 2010. november 23. 19:0422.
    Igazából mi az embereknek való béres cseppet adtuk, néhány cseppet egy kis kanál vízzel, és 50 mg-os C-vitamint nyelt hozzá. De ezt nem egész életében, hanem az elején (mikor megtaláltam egy kukában (!!!!) ment a hasa, le volt fogyva, férges és bolhás volt szegény.... De pár hét alatt rendbe jött ezekből. Később, ha levertebbnek, fáradtabbnak láttuk, akkor megint jött egy pár hetes Béres-kúra. 
    előzmény:
    bukfenc (21)
    2010-11-23  17:46
  9. 2010. november 23. 17:4621.

    Virginia és Firka jó volt olvasni. Köszönöm.

     

    Firka: Macska béresre gondoltál?

    előzmény:
    Firka (19)
    2010-11-23  17:18
  10. 2010. november 23. 17:1920.

    Kedves Bukfenc!

     

    Én 3 éve találtam egy vörös-fehér kistestű kandúrt, akit Dömének hívtunk. Döme akkor már 4 éves volt. Sajnos leukózisban szenvedett, de sokáig sikerült sok mindent leküzdenie. Nekünk az állatorvos az Immunovet port javasolta, minden nap megszórtam vele az ételét. Biztos vannak ennél sokkal jobb és drágábbb szerek, de a mi dokink ezt javasolta. 3 nagyon boldog évet sikerült hozzátennünk az életéhez.

     

    Virginia

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  11. 2010. november 23. 17:1819.

     

    Nekünk volt egy macska leukózisos kandúrunk, utcán talált cica volt. 12 évet élt, nem volt tünete, baja. (Rákban pusztult el végül szegény). Mi Béres cseppet és C-vitamint adtunk neki, speciális gyógyszert nem kapott. Lakásban tartottuk, így más macskáktól nem kapott el fertőzéseket. Igaz, néha gombás lett, valószínűleg a csökkent immunműködés miatt.

    Azt hiszem, a megfelelő táplálás, szeretet rengeteget számít. 

    előzmény:
    bukfenc (1)
    2010-11-23  14:12
  12. 2010. november 23. 17:1518.
    De, köszönöm szépen.
    előzmény:
    Rowan22 (16)
    2010-11-23  17:07
  13. 2010. november 23. 17:1417.

    Szerintem kicsinyítsd le és akkor már menni fog.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377082 (14)
    2010-11-23  16:48
  14. 2010. november 23. 17:0716.
    előzmény:
    bukfenc (1)
    2010-11-23  14:12
  15. 2010. november 23. 16:4915.
    Minden eddigi hozzászólást köszönök, És jó lenne még továbbiakat olvasni.
    előzmény:
    Mókincs (12)
    2010-11-23  16:12
  16. Torolt_felhasznalo_377082
    Torolt_felhasznalo_377082
    2010. november 23. 16:4814.

    sziasztok!

    Bukfenc, a Vetri-ről én is sok jót hallottam! Nekem hat cicámvan, van köztük beteg is:

     

    Az egyik cicám - kb. 8 éves - két éve aids-es.  Ez azzal jár, hogy az ínye szünet nélkül be van gyulladva, és még a pépeset sem tudja megenni, éhes, enne, de ahogy hozzáér a kajához, üvölt fájdalmában.  Már leszedték a fogkövét, műtötték az ínyét, mert volt egy kinövése is. De semmi nem segít rajta.  Azt mondta az orvos, hogy sajnos, nem tud rajta segíteni. Altatás.

    Aztán az interneten érdeklődtem az egyik honlapon egy orvostól, hogy tényleg az altatás a megoldás?

    Válaszában leírta,hogy sajnos gyógyíthatatlan betegség az aids. De ő javasolna azért valamit:  adjak neki Prednisolon tablettát, tapasztaljam ki, hogy naponta mennyi kell ahhoz, hogy enni tudjon. És míg él adjam neki. Fél tablettával kezdtük, most már egészet kap. És így tud enni - ill. eszegetni óvatosan! A legkönnyebben a csirkemellet darálva tudja megenni, de ezt is úgy,hogy kis kupacokba pakolgatom, és szép lassan megeszi!

    Két éve már, hogy így él. És nagyon jó kedvű, kiegyensúlyozott cica. Jó hogy nem altattattam el! Igaz, ezt a gyógyszert sokáig nem lehet szedni, mert megtámadhatja a vesét. stb.

     Rajta kívül még van 5 befogadott cicám, hát, biztos ők is elkapták. Egy tálból isznak, stb.  Sajnos, aids ellen nincs védőoltás.

    Remélem, még sokáig velünk lesz Cilike)

    A másik cicámat viszont tavaly decemberben el kellett altattatni, vírusos hashártyagyulladása lett, óriásira nőtt a hasa szegénykének..erre már nem volt semmilyen gyógymód(

    Meg tudnátok nekem mondani, hogy ha be akarok szúrni egy képet, miért csak egy "x" jelenik meg?

    előzmény:
    bukfenc (1)
    2010-11-23  14:12
  17. 2010. november 23. 16:2413.

    Egyszerűbb rövidítésekkel.

    Mióta megvan az eredmény, ilyen és ehhez hasonló oldalakkal próbálom még jobban beleásni magam minden létező infóba.

    És valóban, nem titkolt szándékom volt, hogy  erőt meríthessek a hsz-eket böngészve. Így olvasva a steril szakirodalom mellett azokat a sztorikat amiket az élet kreált. 

    előzmény:
    Mókincs (12)
    2010-11-23  16:12
  18. 2010. november 23. 16:1212.

    http://www.allatbetegseg.hu/index.php?go=show&id=46&cat=1

     

    Kis értelmezés: a leukózis = felv,fip = hashártyagyulladás, fiv=macska aids

     

    Siska aids- szűrése negativ

    előzmény:
    Mókincs (9)
    2010-11-23  15:35
  19. 2010. november 23. 16:0711.

    Igen, tudom.

     

    Az én véleményem, hogy ezeknél a betegségeknél bármi lehet... az is, hogy egy hét múlva összeomlik, az is, hogy 10 év múlva végelgyengülésben mennek el... én próbálok úgy élni, hogy mindent megadok neki, amit lehet, de nem a betegség tudatában. Élvezem a társaságát, de azért nem felejtem, hogy nem lesz mindig velem

     

    Remélem, hogy olvasunk még "sikertörténeteket"!

    előzmény:
    bukfenc (10)
    2010-11-23  15:46
  20. 2010. november 23. 15:4610.

    Úgy tudom, hogy a  FIP- vagy FIV-fertőzött macskák gyakran FeLV pozitívak is.

     

    Nem az orvostól várom, hogy mondjon egy tippelt élettartamot. Ha így értettél, akkor félreértés törént. Ezért kérem ki minél több ember tanácsát, hogy reálisan láthassam mivel állunk szembe. 

    előzmény:
    Mókincs (9)
    2010-11-23  15:35
  21. 2010. november 23. 15:359.

    Azt egy orvos sem fogja tudni megmondani, a macska szervezetétől is függ... pl az is számíthat akár, hogy mennyire lelkizős, hogy viseli a stresszt, változásokat...

     

    Az enyém cukros, és mellette vagy FIP vagy Felv, az aids szűréssel kizárt. A leukózisra azt mondta a dokim, hogy azt csak lázas állapotban érdemes mérni, akkor van használható eredmény. Felv-re pedig nincsenek tünetek szerencsére. Cserébe alacsony a fehérvérsejtszám, ami utal a betegségre...

    Az anyacica eredményei tökéletesek, remélem azok is maradnak!

    előzmény:
    bukfenc (7)
    2010-11-23  15:15
  22. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. november 23. 15:228.

    http://www.petnet.hu/vetricare/vetridmg_liquid_30ml/terme k/7150/

     

    ez egy nagyonjó, de nagyondrága cucc.

    de immunovetet is lehet neki adni, az kicsit olcsóbb, de nagyon jó.

    Állatorvost is meg kell  kérdezni hogy mit ajánl.

    előzmény:
    bukfenc (3)
    2010-11-23  14:44
  23. 2010. november 23. 15:157.

    Katuss: nekem is van saját, de nem merem összeereszteni őket :( Sosem bocsátanám meg magamnak, ha egy ilyen kísérletezés során megfertőződne. 

    Szilvi 34: nagyon örülök ennek a hsz-nek. Ez igazán bíztató, ezalatt a 7 év alatt kapott valamit pluszban?


    Mókincs: mindegyikről olvastam, hallottam már az orvostól.De ő sem tudta megmondani ezek beadása mellett is mire számíthatok. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_420302 (5)
    2010-11-23  15:00
  24. 2010. november 23. 15:046.

    Olvass utána Vetri-dmg- nek, nem két fillér, de hatásos! Esetleg macska Béres.

    Vagy Immunovet, viszont ezt nehéz a cicákba belediktálni, míg a kutyám magától megeszi...

    előzmény:
    bukfenc (1)
    2010-11-23  14:12

Címlap

top