Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Modellügynökségről

fules0224
Létrehozva: 2010. május 18. 14:18

Sziasztok!

Ismeri-e valaki a Future Model Agency modellügynökséget? Békéscsabán van a székhelyük.

Korretek-e?

Mit hallottatok róla?

Érdemes-e velük együttműködni?

  1. 2015. május 15. 08:5213.
     
    Vigyázni a Diamond Art Modellügynökséggel! 

    Történt, hogy lányomat egy középkorú nő leszólította a Nyugatiban, hogy milyen szép, és volna-e kedve  

    modellkedni.  15 éves lány, persze igent mondott, és megadta az adatait, illetve az anyja telefonszámát.  Kis idő múlva, otthon csörgött a telefon, amit nem a gyerek anyja, hanem én ( az apa) vettem fel. A nő elmondta, hogy a gyerek jelentkezett egy modell válogatásra . Közbevágtam, hogy erről én nem tudok.  Semmi baj, holnap akkor újra hív. A lány persze, mint kiderült mondta az anyjának, ők tudtak is róla, és másnap a nő tényleg jelentkezett. Meghívta a lányomat egy péntek délután történő castingra, ahova a kora miatt az anyjával kell, hogy menjen. 

    A castingon történtek az tiszta pszichólógia, egy jól kitalált forgatókönyv. 

    A történet úgy zajlik, hogy van egy előforduló, majd egy második rész.   Persze a lányom átment mind a kettőn. Szép kislány, de sem a magabiztossága, sem a magassága ezt nem indokolja, illletve sosem voltak ilyen irányú ambíciói. A castingon ott helyben kell eldönteni, szinte gondolkodási idő nélkül, hogy elvégez-e egy ilyen modelltanfolyamot, vagy nem. A tanfolyam ára internetes jelentkezés esetén 419.000Ft, de  most csak a lányomnak 230.000Ft. Annyi idő jutott csak a büszke anyának, hogy gyorsan felhívjon és elmondja  nekem, hogy a átment a gyerek a válogatáson, és lehetőség van egy tanfolyamra, kedvezményesen, meg munkalehetőséget adnak... Jó, mondtam, hazajöttök, és megbeszéljük. - De most kell eldönteni, vagy legalább valami pénzt kell adni nekik foglalónak, mondja a telefonba susogva, mert úgy kellett kilógnia ezt is elmondani a telefonba.  Meg is állapodtunk, hogy ad 10.000Ft-ot, és a többit itthon megbeszéljük. 

    Itthon derült ki, hogy a 10.000Ft az nem tíz, hanem 40.000Ft. 

    Aznap este nagyon büszkék voltunk, hogy a lányunk ilyen szép, okos, és igen,  kicsit elhittük a csodát. Olyan nevekkel dobálóztak, hogy Xantus Barbara, Szabó Győző, illetve a casting második részét maga Horváth Éva celeb vezette.... 

    Egész este azon beszélgettünk, miből, hogy fogjuk a nem kevés pénzt előteremteni, amit pár napon belül be kell fizetni. 

    Aztán hétfő reggel megkérdeztem egy rokonom, akinek a lánya modellkedik, aki felvilágosított, hogy egy normális ügynökség nem így működik. Portfóliót ingyen, vagy pár ezer forintért készítenek, és a munkából kérnek részesedést, amit kiközvetítenek. 

    Szóval elhatároztunk, hogy nem fizetjük be a 230.000Ft-ot elállunk a szerződéstől.

    A lényeg most jön.  A szerződésben ott van, hogy a 40.000Ft nem jár vissza, az foglaló! Ez már a cégé.

    Amikor személyesen ezt jeleztük, semmit nem tudtak tenni, a szerződés elállást NEM VETTE ÁT a recepciós nő. Szerencsére tértivevénnyel fel adva rögtön postán a címükre az elállás. 

    Megígérte, hogy másnap visszahív a kolleganője. Természetesen hazugság volt, nem telefonált. 

    Érthető a lapulás, a várakozás az ilyen tipusó cégeknél. A szerződésben, amit 5 perc alatt aláiratnak az is benne van, hogy ha időben nem mondod le, akkor a teljes árat követelheti a cég. 

    A könnyű pénzkereset titka tehát. 

    -  Kerestess ügynökökkel az utcán az utcán fiatal lányokat, akivel be lehet etetni a modellkedés dumát.

    -  Profi telemarketingessel vedd rá balekokat , hogy menjenek el a válogatásra, de nagyon ügyelve arra, hogy a pénzes tanfolyamról, egyáltalán pénzről  egy szó se essék.  (Azzal csak akkor szabad szembesíteni az "áldozatot", amikor egy híres celeb átengedi a második fordulón.) Kiskorúakat kell keresni, hogy a szülővel jöjjön, aki tud fizetni. 

    - Engedd át a gyereket a castingon bármennyit  bénázik,  így tedd büszkévé az amúgy is elfogult szülőket! 

    - Lebegtess meg híres embereket, akik a tanfolyamot tartják, mesélj náluk végzett modellfiúkról, akik most jöttek haza 1 hét görög ingyenvakáció-fotózásról, és még 300.000Ft-ot kaptak...

    - Azonnal, és gondoldási idő nélkül írass alá egy szerződést, és ne hívd fel a figyelmet, hogy a 40.000Ft, ha most befizeti valaki az sosem jár vissza! Nincs meggondolom, visszajövök, holnap befizetem. A helyet most le kell foglalni.    

    - A helyfoglaló - foglaló ne legyen kis pénz, de ne is akkora, hogy ügyvédhez menjen az ember. 

    Tanulság.

    1. Nincsenek csodák. A gyereket az utcán leszólító kedves bácsi/néni nem az utcán mászkáló unatkozó csodamodell,  ügynök, manager, aki a meglátva a gyereket sosem visszatérő alkalmat lát benne. 

    2. - A legfontosabb. Sose írj alá olyan szerződést, és sose fizess olyanért, amire nem hagynak gondolkodási időt! 

  2. 2010. december 9. 16:0812.

     Tud e valaki segíteni  ismeritek e az itt nevezett Modell Ügynökséget?

    Az unokámról van szó és nem szeretném ha becsapnák őket.Várom segítségeteket ,ugyanis weboldalukat nem tudom megnézi mivel azt írták ,hogy karbantartás miatt nem üzemel.

     Dreamworld Management Hungary

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  3. 2010. július 4. 22:0611.
    Sziasztok!

    Egy rövid történetet osztanék meg veletek, melyből adódó örömömet csak azok tudnak értékelni, akiket vertek már át modelkedéssel, illetve gyermek modellkedéssel kapcsolatosan.
    Mint minden anyuka (és ez így van rendjén) én is szépnek találom a saját gyermekeimet.
    Korábban már többen is mondogatták, hogy tényleg nagyon szépek a gyerekek és miért nem viszem őket fotózásokra, illetve modellkedni? Természetesen a „bókok”, mint szerintem bármely anyukának, apukának nagyon jól estek, de akkor még nem igazán érdekelt a dolog.
    Persze, mint mindenkiben bennem is rejtőzött az a bizonyos kis ördög, ezért esténként felmentem az internetre, hogy többet is megtudhassak arról a bizonyos gyermek modellkedésről. Hát nagyon meglepődtem azon (vagy talán nem is), hogy mennyi családot vertek át, úgy hogy portfólió néven eladtak nekik pár képet (rossz minőségű) 150-200.000 Ft-ért. Azt hiszem első körben itt dőlt el az, hogy nekem ebből nem kell…..
    Majd körülbelül 1-2 hónap elteltével a barát családdal és a gyerekekkel az óvoda és az iskola  után hazamenet megálltunk egy gyorsétkezdénél, ahol egy plakátra lettem figyelmes, melyben a következők álltak: 
    „ Gyermek és felnőtt Modellválogatás lesz 0-25 éves korig”, ahogy tovább olvastam az információkat a lap alján láttam, hogy ez mind a mi településünkön lesz. A barátnőm természetesen elakart menni, engem már csak az internetes „tapasztalatomból” mondván sem érdekelt. Aztán persze kötélnek álltam, hiszen lényegébe semmibe nem tart egy órát rászánni, főleg ha ez a válogatás a mi településünkön történik. Nem tudom, hogy ez szokás e, de a plakáton egy weboldal is szerepelt (www.fmamodel.hu). Nem tudtam mire vélni, ez is csak reklám és marketing? Minden esetbe korrektnek tartottam, hogy feltüntették, mert mégsem zsákbamacskára vállalkozunk….
    Hazaérkezve természetesen a férjemmel és a barátokkal azonnal rákerestünk a cégre és az oldalra, mely meglepődve egy kellemes hangzás és látványvilágú weboldal volt, még nekem is, mint akkori Laikus szülőnek azonnal felkeltette érdeklődésemet.
    Természetesen az elkövetkező napokban másról sem lehetett hallani az oktatási intézményekben. Amikor elérkezett a válogatás napja, mintha csak farsang lenne minden gyerek lázban égett, nem volt menekvés. A művelődési házhoz érkezve egy hatalmas tömeg állt az ajtó előtt! Tényleg ennyi embert érdekel ez? Úgy látszik igen! Persze gyors fejszámolást tartottunk, ha mindenki után az ügynökség  csak 150 ezret tesz el, akkor legalább egy 10-15 millióval zárják a napot: )
    Mikor bementünk az előtérbe egy fiatal fiú és egy hölgy kért minden érdeklődőt arra, hogy töltsenek ki  egy regisztrációs lapot a szokásos adatokkal (név, életkor, lakcím stb.…), illetve írjunk egy rövid bemutatkozó üzenetet. Kb. 40 perc után mi kerültünk a sorra. Bementünk és a várt feszültség helyett egy nagyon helyes és aranyos fiatal csapat várt bent bennünket.
    A beszélgetés után készült egy natúr arckép és közölték, hogy vagy pozitívan vagy negatívan leszünk kiértékelve, melyről 1-2 napon belül telefonon kapunk értesítést. Az elkövetkező napokban hihetetlen, de én nagyobb lázban égtem, mint a gyerekek. Hihetetlen, hogy egy olyan embert is mennyire „felizgat” egy ilyen válogatás, akit eddig nem is igazán érdekelt az ilyesmi. A válogatás után kb. 3 nappal később kaptam a telefonhívást, melyben közölték, hogy a gyermekek pozitívan lettek kiértékelve, így szeretnék, ha a férjemmel befáradnék a legközelebbi irodába (a mi esetünkben Békéscsabára) egy személyes megbeszélésre.
    Nagy meglepetésünkre másnap, mikor több olyan ismerőssel beszéltünk, akik szintén jelen voltak a válogatáson közülük sokan csalódottak voltak, mert ők negatív értékelést kaptak. Ekkor azt hiszem először kezdtünk hinni a „csodákban”, és volt bennem egy olyan érzés, hogyha ezek csak a pénzre mennek, akkor nagyon rosszul csinálják (mellékesem megjegyzem, a negatívan kiértékelt gyermekek szüleik közül két család is nagyon tehetős volt). A megbeszélés ideje egy szombati napra esett, melyre a férjemen felül szüleink is
    előzmény:
    fules0224 (1)
    2010-05-18  14:18
  4. 2010. július 4. 22:0510.
    elkísértek. Egy kis útbaigazítás után sikerült megérkeznünk az ügynökségre, melybe belépésünkkor egy egészen csodálatos és hangulatos érzés fogott el mindnyájunkat.
    Egy igényes kétszintes lakásba érkeztünk, ahol éppen gyermekfotózások zajlottak és az ott résztvevő szülők és munkatársak jó hangulatától volt zajos a tér. A műtermen keresztül egy lépcsőn mentünk fel az emeletre ahol az iroda az öltöző és az egyebek voltak megtalálhatók.
    Egy akkor még ismeretlen kedves fiatal hölgy (Kriszti) kísért fel bennünket, illetve a tárgyalás ideje alatt szórakoztatta a gyerekeket, akik hamar fel is oldódtak. A megbeszélés körülbelül 1 órán át tartott, ahol mindent megtudtunk a cég működéséről, referenciákat láttunk és betekintést nyertünk a fotózásra is. Nagyon kevés hely van ahol az ember a családjával igazán feloldódva jól érezheti magát, de ha van akkor ez az a hely.
    A tárgyalás végén saját magunk hoztuk szóba a portfóliót, melyre természetesen lehetőség van itt is. A különbség az, hogy itt elérhető áron (ráadásul részletfizetésre) profi minőségbe kapjuk meg a fényképsorozatot. A „hab a tortán” az volt, hogy nem kérték, hogy azonnal döntsünk portfólió ügyben, sőt kifejezetten javasolták, hogy beszéljük meg otthon és szóljunk vissza, ha érdekel ennek a lehetősége is. A válasz ekkor már egyértelmű volt! IGEN!
    És innen már minden beindult. Megkötöttük a szerződést majd eljött a fotózás napja. A portfólión túl közös családi képek készítésére is adtak lehetőséget, természetesen ingyen. A fotózás után hazafele a családdal azt beszéltük, hogyha ezek után mégis átverés lenne, akkor sem bánnánk meg. A képeket kérésünkre 1-2 napon belül át tudtuk venni, mondanom sem kell teljes mértékben megvoltunk elégedve velük! Ezért ahogy mondani szokták próbáltunk „borravalót adni”, amit természetesen nem fogadtak el tőlünk, ezt a párom majdnem sértésnek is vette : )  Ezután a gépezet beindult! Gyermekeink fotói a megígért időpontig felkerültek az ügynökség weboldalára, és elkezdődtek a kiajánlások. Az eddig említett történések óta valamivel kevesebb, mint 3 hónap telt el és gyermekeim több magazinba, katalógusba is szerepeltek már. Ez már maga egy elmondhatatlan érzés és az, hogy ezen felül a gyermekeim közbe „zsebpénzt” is kerestek az már csak egy öntet a fagyira. A rendezvények ideje alatt több szülővel is szoros barátságot alakítottunk ki, gyermekeink a mai napig összejárnak játszani. Azt mondanom sem kell, hogy az ügynökség alkalmazottival és vezetőivel szinte, mint családtagokkal tartjuk a kapcsolatot. Tudom, hogy ez nem a reklámok helye, történetem elmesélését nem is ennek szántam. Azt hiszem, egy ilyen korrekt ügynökség nincs is erre rászorulva. Azért osztom meg történetem másokkal, mert üzenni szeretnék azoknak a már csalódott, átvert vagy gyermekükkel modellkedni vágyó szülőknek, családoknak, hogy vannak még remények. Amit az én nevemben és más szülök hozzájárulásával csakis ajánlani tudok az egyértelműen az  FMA-Future Model Agency gyermek és felnőtt modellügynökség.
    Nem hiszem, hogy jogom van ahhoz, hogy elérhetőségeket adjak meg, akit érdekel, úgyis rátalál a cégre. Remélem sikerült reményt adnom olyan embereknek, akik ezen a téren akarják elindítani gyermekeiket. És sajnálom, hogyha valakit megsértettem azzal, hogy sokat írtam, de kitört belőlem és egyszerűen meg kellett osztanom ezt másokkal is, nehogy még többen áldozatául essenek más inkorrekt cégek csábításának. Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel és időd szenteltek történetem olvasásával.

    További sok sikert kívánva mindenkinek maradok tisztelettel egy megelégedett anyuka:

    Csilla
    Bogi és Rolika anyukája
    előzmény:
    fules0224 (1)
    2010-05-18  14:18
  5. 2010. július 4. 21:339.

    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  6. 2010. július 4. 21:328.

  7. 2010. május 18. 15:427.
    A portfólió 160 ezer ft volt ennél a cégnél, de olyan 150 és 300 ezer körül mozog az ára :(
    előzmény:
    lilibaba71 (5)
    2010-05-18  15:40
  8. 2010. május 18. 15:416.

    Persze, ez érthető :)

    Nálunk is visszahívták anyut, hogy milyen jól értékeltek, meg smink nélkül menjünk, mert lesz próbafotózás, aztán kiderült hogy az a próbafotózás 65 ezer ft-ba kerül  Utánna a végösszeg amit ki kellett volna fizetni 330 ezer.. modelltanfolyamért.  Ráadásul Bp-re kellett volna feljárkálni minden hétvégén, és ott is még szállás ,jegy vagy benzinár..   Nem lett volna egyszerű. 

    De olyat is hallottam, hogy ezek a cégek megszedik magukat, aztán szépen felszívódnak, megszűnik a cég, és nincs is semmi tanfolyam. Nagyon vigyázni kell velük. 

    előzmény:
    fules0224 (4)
    2010-05-18  15:04
  9. 2010. május 18. 15:405.

    Sziasztok!

    én csak azt hallottam 2 helyről is, hogy a portóliót ajánlottan velük kell megcsináltatni sok 10ezer forintért. Azért erre kérdezz rá, mielőtt elmész!!

    előzmény:
    fules0224 (4)
    2010-05-18  15:04
  10. 2010. május 18. 15:044.

    Nem baj, legalább megtudom, hogy melyik a komolyabb, hová érdemes vinni a ygereket.

    Most értesítettek, hogy a válogatáson pozitívan ítélték meg és menjünk be meghallgatásra, de ha nem érdemes velük dolgozni, akkor nem utaznék 100 km-t feleslegesen.

    előzmény:
    Dujv (2)
    2010-05-18  14:28
  11. 2010. május 18. 14:413.

    Ezekről én még nem hallottam.

    Engem a Diamond Art Modellügynökség keresett meg, be is kerültem az 1. és 2. castingra (modellválogatásra), de utánna már csak a pénzre ment ki a játék.. szóval véleményem szerint ( és akik még rajtam kívül ott voltak a múlt héten) nem érdemes velük kezdeni ...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  12. 2010. május 18. 14:282.

    Szia!

    Erről nem hallottam, de ha megengeded, én is kérdezném ugyanezt a 

    DreamWorld Management Hungary ügynökségről!

    Köszönettel

    előzmény:
    fules0224 (1)
    2010-05-18  14:18

Címlap

top